Leó pápa szerdai katekézise: Hálával és felelősen vegyünk részt Isten népe életében!

XIV. Leó pápa mintegy huszonötezer hívő jelenlétében tartotta meg a Szent Péter-téren a szerdai általános kihallgatást. Folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézis-sorozatát: ezúttal a Lumen gentium – k. zsinati konstitúció második fejezetéről elmélkedve a papi és prófétai népről tanított. Keresztség, tévedhetetlenség, hitérzék, evangelizálás, egyetemes papság és megszentelt élet, egyházi társulatok, karizmatikus életerő, Isten népe épülése – volt gondolatmenetének vezérfonala.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok”.

1Pt 2,9-10

A messiási nép Krisztustól kapja a lehetőséget, hogy részt vegyen a királyi, prófétai papság működésében, amelyben megvalósul üdvözítői küldetése. A zsinati atyák azt tanítják, hogy az Úr Jézus az új és örök szövetségen keresztül alakította meg a papok közösségét, tanítványaiból királyi papságot alkotott. “A keresztség által az egyház tagjaivá vált hívőket a szentségi karakter a keresztény vallás kultuszára rendeli, és arra, hogy miután Isten fiaivá újjászülettek, az emberek előtt vallják meg a hitet, melyet Istentől az egyház által kaptak” (LG,11). Ezen túlmenően a “bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődnek az egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őket, ezért szigorúbb a kötelezettségük, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet” (LG,11). Ez a megszentelődés áll az egyetemes küldetés gyökerében, mely egyesíti a felszentelt papokat és a világi híveket.

Ferenc pápa ezzel kapcsolatban tíz évvel ezelőtt megállapította: „Isten népére tekinteni azt jelenti, hogy emlékezünk arra, hogy valamennyien világiként lépünk be az egyházba. Az első szentség, ami végérvényesen lepecsételi identitásunkat és amire mindig büszkének kellene lennünk, a keresztség. Ezen keresztül és a Szentlélek kenete által a hívek “lelki házzá és szent papsággá szenteltetnek” (LG,10), mivel valamennyien együtt alkotjuk Isten szent és hűséges népét”.

A királyi papság gyakorlása sokféleképpen történik, és valamennyi a megszentelődésünket szolgálja, elsősorban az eucharisztikus áldozatban való részvétel által. Ezt „a szentségek felvételében, az imádságban és hálaadásban, a szent élet tanúságtételével, önmegtagadással és tevékeny szeretettel gyakorolják/valósítják meg” (LG,10). Ahogy a zsinat összefoglalja, “a papi közösség szent és szervesen megalkotott jellege részben a szentségek, részben az erények által valósul meg”. (LG,11)

A zsinati atyák azt is tanítják, hogy Isten szent népe részt vesz Krisztus prófétai küldetésében is. Ebben az összefüggésben vezeti be a Lumen gentium – k. konstitúció a hitérzék és a hívek egyetértésének fontos témáját. A zsinat doktrinális bizottsága pontosította, hogy ez a sensus fidei – hitérzék olyan, mint az egész egyház képessége, amelynek köszönhetően az egyház a hitben felismeri az átörökített kinyilatkoztatást, a hit kérdéseiben megkülönböztetve az igazat a hamistól, és egyidejűleg mélyebben áthatja és teljesebben alkalmazza azt az életben. A hitérzék tehát nem alanyi jogon tartozik az egyes hívekhez, hanem Isten népe egészének tagjaiként.

“A hívők összessége, mely a Szentlélek kenetének birtokában van (vö. 1Jn 2,20.27), a hitben nem tévedhet és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki, amikor “a püspököktől kezdve a legjelentéktelenebb világi hívőkig” hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését. (LG,12)

Az egyház tehát mint hívő közösség, ami természetesen magában foglalja a lelkipásztorokat is, nem tévedhet a hitben: Isten egész népének természetfeletti hitérzéke mutatkozik meg a hívők konszenzusában. Ebből az egységből, amit az egyházi tanítóhivatal őriz, következik, hogy minden egyes megkeresztelt tevékeny alanya az evangelizálásnak, arra hivatott, hogy következetes tanúságot tegyen Krisztusról, a prófétai ajándék szerint, amivel az Úr elárasztja egész egyházát.

A Szentlélek, aki a feltámadt Jézustól jön „minden rendű és rangú hívőnek különleges kegyelmeket is ad, melyekkel alkalmassá és készségessé teszi őket különféle tevékenységek vagy hivatalok vállalására az Egyház megújhodása és továbbépítése érdekében” (LG, 12). A karizmatikus életerő egyik ragyogó megnyilvánulása a megszentelt élet, mely a kegyelem működésének köszönhetően folytonosan csírázik és virágzik. Az egyházi társulati formák is fényes példáját adják a lelki gyümölcsök bőségének és változatosságának, melyek Isten népe épülését szolgálják. Leó pápa így buzdított katekézise végén: Ébresszük föl magunkban a tudatot és a hálát, amiért megkaptuk az ajándékot, hogy Isten népéhez tartozunk; és a vele járó felelősséget is!

Forrás: Vatican News