Ha a szexualitásra gondolunk, valószínűleg nem az életszentség fogalmára asszociálunk elsőként. Sokkal hamarabb jut eszünkbe az élvezet vagy a szégyen. a házasság vagy a hűtlenség, a bizalom vagy az erőszak, a szabadság vagy éppen ellenkezőleg, a rabszolgaság… II. János Pál pápa azonban segít nekünk abban, hogy a szexualitásnak egy hihetetlenül mély dimenzióját felfedezzük. Ezt az igazi kincset a „test teológiájának” nevezzük. Lehet, hogy a szexualitás egy út az életszentség felé?
Nem az életszentség jut legelőször az eszünkbe, ha a szexualitásra gondolunk. Korunk mentalitása sok minden mást hoz bennünk elő, olyan dolgokat, amelyek gyakran szöges ellentétben állnak vele. Élvezet vagy szégyen, házasság vagy hűtlenség, bizalom vagy erőszak, szabadság vagy rabszolgaság… A végtelenségig folytathatnák az ellentétpárok listáját. Nemde már az iskolában is úgy tanítják, hogy a szexualitás a gyermeknemzést szolgálja, de ugyanakkor veszélyeket is hordoz? Ott vannak a szexuális úton terjedő betegségek, de ott van a teherbe esés kockázata is (nem állom meg, hogy itt rá ne mutassak az egyik legerősebb ellentmondásra a szexualitás témakörében, éspedig arra, amely az élet létrehozását, az élet ajándékozását az egyik legnagyobb veszélyként tünteti fel). Más fiatalok számára pedig a szexualitás csaknem azonos a pornográfiával.
Az Egyház számára a szexualitás – a férfi és női különbözőségből adódó komplementaritás – a kiteljesedés, sőt az életszentség útja.
Bizonyos vallások negatívan tekintenek a testre. A test a bűn forrása, de legalábbis olyan fizikai teher, súly, amelytől meg kell szabadulni ahhoz, hogy lelkünk felszabaduljon és Istenéhez csatlakozhasson.
Igaz, hogy az Egyház még a közelmúltban sem tudott mindig pozitív látásmódot közvetíteni, de az utóbbi több mint 40 évben erősen megváltoztak a nézetei az emberi életnek eme olyannyira alapvető valóságáról. Ma már elmondhatjuk, hogy az Egyház számára a test nem valami rossz, és nem a bűn fészke. Épp ellenkezőleg, az Egyház az emberi szexualitásban – a férfi és a női különbözőség egymást kiegészítő voltában – a teljességre, sőt az életszentségre vezető utat látja. A keresztények számára az emberi test képes arra, hogy a világban láthatóvá tegye a láthatatlan Teremtő gyengédségét. A férfi és a nő megtanulhatja uralni testét, hogy a szexualitást valódi kölcsönös önátadásban élje meg. Ilyenkor egymást szentelik meg. A világot szebbé és tisztábbá teszik.
II. János Pál a szexualitás mély dimenzióját tárja fel előttünk: az emberi szerelem a mindenki előtt nyitva álló üdvösség útjává válik.
A kereszténységben olyannyira pozitív változás mögött álló kulcsfigura II. János Pál pápa. Amikor fiatal párokat készítek fel a házasságra, gyakran látom, mennyire meglepődnek a lengyel pápa tanításának szépségén. Tudatosul bennük, hogy az ő saját szerelmük egy isteni terv része, amely messze több annál, mint amit ők gondoltak. Szent II. János Pál kitágítja látóhatárukat, és sokkal nagyobb gazdagság felé vezeti őket, mint hogy majdan gyermekeik lesznek.
Ez a pápa, az emberi szerelem nagy prófétája, a szexualitás mély dimenzióját tárja fel előttünk, amelyben az emberi szerelem a mindenki előtt nyitva álló üdvösség útja lesz. Úgy véli, hogy az egymást igazán szerető párok az emberiség valódi jótevői, igazi hősök. A házasságot úgy mutatja be nekünk, mint egy hivatást, sőt, mint Jézus küldetésének a folytatását, hiszen Ő a valódi szeretet újrahonosítására jött közénk.
Amint látják, nagy híve vagyok II. János Pálnak és az elképzelésének. Úgy gondolom, hogy a test teológiájának nevezett, tőle kapott tanítás az egyik legnagyobb kincs, amire valaha is rábukkantam. Ezért szeretném megosztani önökkel néhány gondolatomat erről a nagyszabású témáról, amely mindannyiunkat érint. Mindeközben szeretnék a lehető legegyszerűbben fogalmazni, hogy mindenkihez szólhassak, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig, a házasoktól az elváltakig, az önhibájukon kívül egyedül maradtaktól a felszentelt személyekig.
Fiatal papként Karol Wojtyla azt próbálta megérteni, hogy az óriási örömöket szerző szerelem hogyan okozhat elviselhetetlen fájdalmakat is. Ki volt ez a próféta, ez a pápa, aki ilyen világosságot hozott közénk, a néha annyira sérült, vagy a szeretet érzésének tekintetében annyira felületes világunkba? Karol Wojtyla 100 évvel ezelőtt született, 1920. május 18-án. Nagyon fiatalon elvesztette az édesanyját, majd meghalt a bátyja, és végül édesapja is, amikor ő még csak 20 esztendős volt. Az árvaságból eredő szenvedés minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy olyan sokat gondolkodott már korai életszakaszában is az élet értelmén, következésképpen a szerelem értelmén is.
Az ifjú pap nagyon sok párnak nyújtott segítséget, amikor a házasságra készültek, vagy akár házasságuk első éveiben. Később úgy beszélt erről, mint aki «ekkor esett szerelembe az emberi szerelemmel». Szíve, mint a jó pásztoré, azt próbálta megérteni, hogy a szerelem, amely akkora örömet tud szerezni, hogyan válhat elviselhetetlen szenvedések forrásává is.
Amikor Krakkó érseke lesz, szembetalálkozik a prostitúció hatalmas, igazságtalan kérdésével. Filozófus szemmel az emberi szerelem eltorzulását látja benne. Nyilvánvaló a számára, hogy a Teremtő a szexualitás ajándékát nem azért adta az embernek, hogy azzal ilyen módon éljenek. Teológusként a Bibliában keres magyarázatot, megvilágosodást, mert meg van győződve arról, hogy Isten szava nyomán átfoghatja tekintetével a Teremtő eredeti tervét az emberi szerelemről. Amire aztán rátalál, az felbecsülhetetlen értékű kincs.
Amire rátalál, az az emberi szerelem értelméről és a szexualitásról szóló teljes tanítás, amelynek a test teológiája elnevezést adja. Arra készül, hogy Lengyelországban tanítsa, de mihelyt az 1978. októberi konklávén pápává választják, Karol Wojtyla megérti a prófétai küldetést: be kell vezetnie az Egyházat, sőt az egész emberiséget Istennek ebbe a szerelemről, az emberi test értelméről és a szexualitásról szóló csodálatos tervébe.
Az egész ember szemlélete
Pedig ekkoriban a társadalmi környezet távolról sem egyértelmű. A nyugati társadalom még alig tart kifelé a ’68 májusi nevezetes szexuális forradalomból, amely több pusztítást hozott, mint szabadságot. A hívők közül sokan elutasították a keresztény erkölcsöt. VI. Pál pápa Humanae Vitae enciklikája, amelyet gyakran félreértelmeztek, nem változtatott semmit az erősen tiltó jellegű katolikus doktrinán, amely negatív látásmódjával túlságosan a tilalmakra összpontosított.
És ekkor jön II. János Pál, aki az egész embert látja, és a minden embert foglalkoztató alapvető kérdésekre próbál válaszokat keresni. Mit jelent embernek lenni? Hogyan élhetem sikeresen az életemet úgy, hogy eljussak a valódi boldogságra? II. János Pál tanítása nagyon fontos fogalmakat tanít meg nekünk a házasságról, de ennél sokkal többet ad. Az egész ember általános megértésének szempontjából érvényes és kulcsfontosságú. A személynek ez a jelentése az emberi testet, tehát a szexualitást is magában foglalja.
A frissen megválasztott pápa úgy dönt, hogy nem hozza túlságosan nyíltan nyilvánosságra a Test Teológiáját. Inkább egy diszkrét, csöndes, alázatos módszert választ, éppen azért, hogy ezt a kincset ne utasítsa el kategorikusan senki. A tanítás diszkrét fórumául a szerdai audienciákat szemeli ki. 1979. szeptember 5-étől kezdődően egész egyszerűen egy hosszú előadássorozatot indít a párkapcsolatról, «erről az emberi és keresztény életközösségről, amely a kezdetektől fogva alapvető fontosságú». Az előadások sorozata csaknem öt éven keresztül tart. A pápa, aki pedig színész is volt fiatalkorában, monoton hangon olvassa fel a szövegeket, olyan megfogalmazásban, amelyet kevéssé értenek a földi halandók. Amikor a barátai megkérdezik tőle, miért így viselkedik, azt válaszolja, hogy ez a katekézis nem most azonnalra szól, hanem inkább néhány évtizeddel későbbre… Úgy tűnik, a mostani időkre, nekünk szól!
A tanítás három része
Hogy önök is kézzel foghatóan érezzék, mennyire fontos, amiről beszélek, figyeljenek arra, hogy II. János Pál a tanítását három részre osztja. Először bemutatja Isten tervét a Teremtés során az emberről és az emberi szerelemről. Megmutatja, hogy az ember – a férfi és nő közötti házastársi szerelem valóságában – Isten szeretetének a jele, amelyet a másik fél megszentel.
Utána negyven katekézist szentel annak, hogy elmagyarázza az eredendő bűnt követően a szeretetében megsebzett ember drámáját, és ehhez Jézus Hegyi beszédében elmondott mondatából indul ki (Mt 5, 27-28):
Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.
Távolról sem hibáztatja az embert. Ehelyett utat mutat neki ahhoz, hogy kibéküljön önmagával, a szexualitásával. Ebből a 40 katekézisből az utolsóra 1981. május 6-án került sor. 1981. május 13-án akarta elkezdeni tanításának harmadik részét, azt akarta megmutatni, hogy van kiút, van megoldás. El akarta magyarázni, hogy ezt az érzelmi sérülést, a modern ember bujaságát gyógyítani lehet…hogy egy pár testi szerelme az életszentség igazi útja lehet. És pontosan ezen a május 13-án, az általános audiencián egy kommunista bérgyilkos, Ali Ağca megpróbálta meggyilkolni a pápát.
Nehéz nem észrevenni a szoros kapcsolatot az egyik és a másik valóság között. A gyilkos csak azt nem vette figyelembe, hogy május 13. a Fatimai Szűzanya-jelenések napja is volt. Önökre bízom, hogy levonják a következtetést… A pápai tanítást II. János Pál életrajzírója, George Weigel olyan jelentős változásnak tekinti, amely nemcsak a katolikus teológiában jelent fordulatot, hanem az egész újkori gondolkodás történetében is (George Weigel: Jean Paul II : témoin de l’espérance, Lattès 1999, p.427).
Írta: Paul Habsburg atya via Aleteia
Fordította: Solymosi Judit
