A zongorista sikere
A zongoraművész éppen most fejezte be az előadását. A közönség el volt ragadtatva, az emberek felálltak, mindenki tapsolt. Óriási volt a siker. Az esemény szervezője odament a zongoristához és gratulált neki:
„Gratulálok, ez tényleg nagy dicsőség! Mindenkinek nagyon tetszett! Bravó!”
A zongorista azonban lesütötte a szemét, és elsírta magát.
„De hát ne sírj, sikerült, híres lesz a neved! Siker vár rád!”
A zongorista nem tudta visszatartani a könnyeit, és rámutatott egy férfira, aki az első sorban ült.
„Az az ember ott nem állt fel…”
„De hát ez semmiség! Egyvalaki ülve maradt, mindenki más téged ünnepel!”
„De ez az ember a tanárom…”
A világ értékelhet, nagyra becsülhet, ünnepelhet téged.
Lehet, hogy az egész világ előtt illúziót keltesz. De a tanárod látja azt is, amit a világ nem lát. Tudja, hol választottad a könnyebb utat, hol kerülted el a technikás részeket.
Tudja, melyik volt az a kis hang, amit nehéz volt elérni, és amit nem is ütöttél le. Tudja, hogy ha akkor megnyomtad volna a pedált, olyan rezonanciát értél volna el, ami belemarkolt volna a hallgatók szívébe. Tudja, hogy melyik részen kellett volna lassítanod, hogy előhozd az érzelmeket.
A tanárod ismer minden olyan apró részletet, amely lehetővé teszi, hogy összhangban legyél a zeneszerző szándékával és intenzívebb kapcsolatod legyen a közönséggel. A közönség azonban nem ismeri őket, és azt sem tudja, hogy szüksége van rájuk.
Még ha el is nyered a világ minden dicsőségét és elismerését, de Istennek nem tetszel, akkor jó okod van a szomorkodásra.
És fordítva: ha tökéletesen adod elő a darabot a professzorod előtt, és ő elégedett veled, akkor nincs szükséged a világ elismerésére. Isten ismeri a szívedet, az erőfeszítéseidet, a küzdelmeidet, tudja, hogy mit álltál ki, és hányszor álltál fel.
Még ha a világ nem is látja, a te kitartásod örömet szerez Neki. És az Ő öröme elég.
Írta: Pascal Portoukalian
Fordította: Solymosi Judit
