A szervita rend alapítói – Szentek élete
Szent Bonfiglio, Bonagiunta, Manetto, Sostegno, Amadio, Uguccione, Alessio
* Firenze, 12. század vége + Monte Senario, 1250 u.
Firenze városa, ahol ők heten éltek, az 1208-1220 közötti rövid békés időszak után ismét szüntelen háborúkba bonyolódott. A császár és a pápa között évszázadok óta húzódó harcokban is részt vett. A hét alapító kereskedő volt, azaz a kereskedők céhébe tartozott. A céhnek saját törvényei és szabályai voltak, élénk kereskedelmi és üzleti kapcsolatot tartott fenn Kelet és Nyugat piacával, s a város konzulaira és sorsára nagy befolyással volt. A kereskedők nemcsak a város növekedő jólétéhez járultak hozzá jelentős mértékben, hanem új gondolatvilágnak, a fellendülő műveltségnek és vallásos gondolatoknak is hordozói voltak.
A „hetek” Franciaországban, Flandriában és számos itáliai városállamban tett gyakori utazásaik alkalmával megérezték valamit az általános nyugtalanságból, de minden dolog megújulásának várásából is, amelynek fő szószólója Joachim a Fiore lett.
A „hetek” vezekelni kezdtek. Ilyen vezeklő csoportok a 12. század végén elsősorban Itáliában keletkeztek, különösen Firenzében. Mint a világban élő, a világtól azonban bensőleg elszakadt keresztények arra törekedtek, hogy vezeklésben és szegénységben a szegény és megfeszített Krisztus követésének éljenek.
Valószínűleg 1233-ra tehetjük első „megtérésüket”, vagyis felvételüket a bűnbánó testvérek közé. Ez az év Közép-Itália északi részében az Alleluja vagy másképp a nagy imádság éve lett. Az Alapításlegenda szerint ez az év számít a szervita rend alapítási évének.
Szó szerint és válogatás nélkül akarták követni az evangéliumot, mint Szent Ferenc. Miután rátaláltak a „drágagyöngyre”, az Apostolok Cselekedeteinek egyházát vették példaképül, s szegénységben és felebaráti szeretetben akartak élni.
Nemsokára azonban úgy látták, hogy Cafaggióban még túlságosan közel vannak a világhoz, így távolabb eső helyet kerestek. 1241 táján a Monte Senarióra vonultak vissza, mintegy 18 kilométernyire Firenzétől északra, hogy remeteéletet éljenek és tökéletesen nyitottak és készségesek legyenek Isten szolgálatára és indításaira.
Lehetséges, hogy Veronai Szent Péter (aki később a domonkos rend első vértanúja lett) ajánlotta nekik, hogy vegyék föl a Szűz Mária Szolgái nevet (ered a szervita név). Firenzében 1245-től bizonyítható okmányszerűen e név. Szent Ágoston reguláit fogadták el, és fekete rendi ruhát választottak maguknak, amelyről föl lehetett ismerni őket.
A szervita rend 1255-ben nyerte el a végleges pápai jóváhagyást.
Miután a „hetek” közössége a pusztában bensőleg és külsőleg megszilárdult, életüket az ünnepélyes szegénységi fogadalomra alapozták. Ez véglegesen meghatározta törekvésüket, hogy a szegénység közösségében éljék az evangéliumi életet.
Közösségi életük középpontjában a „lectio divina” (lelkiolvasmány, elmélkedés), a mise, a zsolozsma és a szegények szolgálata állt. Közösségi útjuk az evangélium szellemében és a szemlélődő élet (remeteség) klasszikus „regulája” szerint alakult: Isten keresése.
Krisztus útját követték akkor is, amikor a „pusztaságból” visszatértek az emberi közösségbe; újból megtelepedtek Firenze kapui előtt. Krisztus követését egyre erősebben összekötötték Anyjának követésével.
Szűz Mária kifejezetten vagy hallgatólagosan mindig jelen volt a „hetek” minden cselekedetében és gondolatában. Minden liturgikus cselekmény, sőt a közösség minden cselekedete Ave Mariával vagy Salve Reginával kezdődött, és a szombat Isten Anyjának napja lett.
A birtoklástól való tökéletes elszakadásuk az evangélium életerejéről és hatékonyságáról tanúskodott polgártársaiknak, különösen az előkelőknek és a gazdagoknak. Ezzel az Egyház megújulásához is hozzájárultak, hiszen a szó szerinti evangéliumi életet a hierarchia iránt tanúsított tökéletes engedelmességben, azaz az Egyház keretein belül élték meg.
Az új rend megerősödéséhez és elterjedéséhez nagyban hozzájárult egy egyházpolitikai mozzanat: 1250-ben Capocci kardinális kibocsátott egy dekrétumot, amely szerint a szerviták elöljárói fölhatalmazást kaptak arra, hogy a kiközösített II. Frigyes császár párthíveit, ha felöltik a rendi ruhát, föloldhatják az őket is sújtó kiközösítés alól. Ezért sok német lovag belépett az új kolostori közösségbe, mivel nem volt más módjuk arra, hogy megtalálják az Egyházzal való kibékülést.
Amikor a hét rendalapító kultuszát az Egyház jóváhagyta, a rendben az ünnepet a pápai jóváhagyás emléknapjára, február 11-re tették.
1969 óta február 17-én ünnepeljük őket.
A szervita rend alapítói „Szent csoportként” éltek, egyéni vonásaik nem ismertek.
