Szent Bálint (Valentin): A szeretet vértanúja – Szentek élete

Szent Bálint (Valentin) – áldozópap, vértanú

+ Róma, 269/270.

         A mai napon a hagyomány két vértanút és egy püspök-remetét tisztel Bálint – latinul Valentin – néven. Századok során alakjuk és tiszteletük összeolvadt, de mindhármukban a szeretet erejét és győzelmét ünnepeljük. A mai „Valentin- nap” részben a téltemetés-tavaszköszöntés hagyományaiban, részben abban a szeretetben gyökerezik, mely a Bálintokat vezette.

         A pap és vértanú Bálint életéről, mint általában az első századok vértanúiról, keveset tudunk. A kortársak számára – egy-egy vértanú emlékének és tiszteletének ápolásához – elég volt mindössze annyit tudni, hogy becsületben élt, és életét adta Jézusért, mégpedig általában sok kínzás és szenvedés után.

         Bálint II. Claudius császár idején lett vértanú. Mint gyakran előfordult, a nagyon tehetséges és eszes férfit a császár előbb próbálta megnyerni udvara számára, a tisztviselői közé. Maga elé rendelte és hízelegve szólt hozzá: „Mi annak az oka, Bálint, hogy én nem számlálhatlak téged barátaim közé? Miért nem élsz államunk törvényei szerint? Pedig azt hallom rólad, hogy okos, sőt tudós ember vagy, és íme azt kell látnom, hogy buta babonákban tévelyegsz”.

         Bálint olyan szelíden és okosan válaszolt, fejtegette a keresztény vallás igazságát, hogy a császár gondolkodóba esett. Mivel nem akart mindjárt dönteni, egy időre a város kormányzójának gondjaira bízta a foglyot, aki viszont a maga részéről egy Asztérus nevű főtisztet bízott meg őrzésével.

         Bálint Asztérus főtiszt házába lépve így szólt Istenhez: „Mindeneknek Ura és Istene, aki a földre szálltál, hogy megválts bennünket a bűntől, s a sötétségből az igazi világosságra vezéreltél, térítsd meg ezt a házat és adj neki igaz világosságot, hogy megismerjen téged az Atyával és Szentlélekkel egyetemben.”

         A ház ura, Asztérus fölfigyelt ezekre a szavakra: „Mindjárt meglátjuk, mondta, hogy igazi Isten-e a te Krisztusod és tud-e másoknak világosságot adni?” És elővezette tízéves leányát, aki már két esztendő óta semmit sem látott, s fölszólította Bálintot, hogy mutassa meg rajta Krisztus hatalmát. Bálint a leány fejére tette kezét és így kezdett imádkozni: „Uram Jézus, aki Isten és a világ világossága vagy, gyógyítsd meg kegyesen ezt a szolgálóleányodat”. És íme, mire bevégezte imádságát, a leány tökéletesen meggyógyult.

         Asztérus megrendülve borult Bálint lábához, úgy kérdezte tőle, mit kell tennie, hogy üdvözüljön. Bálint azt felelte, hogy hinnie kell Krisztusban, le kell rontania a bálványait, meg kell bánnia bűneit, szabadon kell bocsátania keresztény foglyait és végül meg kell keresztelkednie. Asztérus vonakodás nélkül teljesítette az összes feltételt, és háromnapi gondos előkészület után egész házanépével, negyvennégy emberrel megkeresztelkedett. Majd néhány napra rá Szent Félix pápa kezéből a bérmálás szentségét is fölvette.

         Claudius viszont, amikor a történtekről értesült, haragra lobbant, az egész gyülekezetei elfogatta és halálra ítélte. Az ítéletet Asztéruson és hozzátartozóin Ostiában, Bálinton pedig Rómában, a Via Flaminián hajtották végre. Kínszenvedésének helyén később I. Gyula pápa templomot építtetett, mely idővel elpusztult, de a benne őrzött ereklyék nagy része megmaradt, és ma a Szent Praxedis-templomban őrzik.