BIY HU cover 27. nap

27. nap: Mózes születése – Biblia egy év alatt podcast

A Kivonulás könyve
I. AZ EGYIPTOMBÓL VALÓ SZABADULÁS
1. IZRAEL EGYIPTOMBAN
Visszatekintés.

Ezek Izrael fiainak nevei, akik családjukkal együtt lekísérték Jákobot Egyiptomba: Ruben, Simeon, Lévi és Júda, Isszachár, Zebulun és Benjamin, Dán és Naftali, Gád és Áser. Jákob leszármazottai összesen hetvenen voltak. József már Egyiptomban tartózkodott. Azután meghalt József és minden testvére, és ez az egész nemzedék. De Izrael fiai termékenyek voltak, elszaporodtak, annyira megsokasodtak és megerősödtek, hogy betöltötték az országot.

Az elnyomatás kezdete.

Egyiptomban új király jutott hatalomra, aki nem ismerte Józsefet. Ezt mondta alattvalóinak: „Látjátok, hogy Izrael fiainak népe megsokasodott és megerősödött, s már veszélyt jelent számunkra. Járjunk el vele szemben okosan, hogy megakadályozzuk szaporodását. Különben háború esetén ellenségeink számát fogja növelni. Harcolni fog ellenünk, s utána elhagyja az országot.” Ezért munkafelügyelőket rendeltek Izrael fölé, hogy megkeserítsék az életét olyan munkával, amelyre kényszerítették őket. Így építették a fáraónak a raktárvárosokat, Pitomot és Ramszeszt. De minél jobban elnyomták őket, annál jobban növekedett számuk és szétterjedtek, ezért félelem fogta el őket Izrael fiai előtt. Az egyiptomiak tehát munkára kényszerítették Izrael fiait, és életüket durva kényszermunkával tették elviselhetetlenné: agyagfeldolgozással, téglavetéssel, különféle kényszermunkával. Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiket Sifrának, a másikat Puának hívták: „Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól a két nemre: ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben.” A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat. Ezért Egyiptom királya felelősségre vonta őket: „Miért jártatok így el, és miért kíméltétek meg a fiúkat?” Ezt felelték a fáraónak: „A héberek asszonyai nem hasonlítanak az egyiptomiakhoz, azok életerősek, mielőtt a bába megérkezik, már megszülnek.” Isten ezért megáldotta a bábákat. A nép pedig nagyon elszaporodott és megerősödött. Isten a bábák jámborsága révén biztosított utódokat neki. Akkor a fáraó ezt a parancsot adta minden alattvalójának: „Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessetek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben.”

2. MÓZES IFJÚSÁGA ÉS MEGHÍVÁSA
Mózes születése.

Egy Lévi törzséből való férfi elment, és feleséget vett saját nemzetségéből. Ez fogant és fiút szült. Látta, hogy milyen szép, ezért három hónapon át titkolta. Amikor már lehetetlen volt tovább rejtegetnie, papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához. A gyermek nővére a közelben maradt, hogy lássa, mi történik vele. Akkor a fáraó leánya lejött fürdeni a folyóhoz, kísérői közben a parton sétáltak. Észrevette a kosarat a nád között, s odaküldte szolgálóját, hogy vegye ki. Amikor kibontotta, látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne. Részvét ébredt benne iránta és így szólt: „Egy héber gyerek.” A gyermek nővére a fáraó leányához fordult: „Akarod, hogy elmenjek, és a héber asszonyok között dajkát keressek, aki majd szoptatja a csecsemőt?” „Menj” – válaszolta a fáraó leánya. A leány elfutott, hogy megkeresse a kisfiú anyját. A fáraó leánya azt mondta neki: „Vidd magaddal a kicsit és neveld fel nekem, s megfizetek érte.” Az asszony elvitte a gyermeket és szoptatta. Amikor felserdült, visszaadta a fáraó leányának, aki úgy bánt vele, mint a saját fiával, és a Mózes nevet adta neki, „mivel – úgymond – a vízből húztam ki”.

Mózes Midián pusztájába menekül.

Közben Mózes felnövekedett és elment meglátogatni testvéreit. Látta a kényszermunkát, amelyet végezniük kellett s észrevett egy egyiptomit, amint éppen az egyik héber testvérét ütlegelte. Körülnézve nem látott senkit, ezért leütötte az egyiptomit és elrejtette a homokban. Másnap is visszajött, s látta, hogy két héber verekedik. „Miért ütöd a barátodat?” – kérdezte a támadót. Az így válaszolt: „Ki tett téged főnökünkké és bíránkká, talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit?” Mózes megijedt és így szólt magában: „A dolog nyilvánvalóan kitudódott.” A fáraó is hallotta, hogy beszélnek az esetről, és halálra kerestette Mózest. Ő azonban elmenekült előle, és Midián földjére ment. Ott leült egy kútnál. Midián papjának hét leánya volt. Ezek odajöttek vizet húzni és megtölteni a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. Az odaérkező pásztorok azonban elkergették őket. Mózes védelmükre kelt és megitatta juhaikat. Mikor hazatértek apjukhoz, Reuelhez, az megkérdezte: „Miért jöttetek ilyen korán?” Így válaszoltak: „Egy egyiptomi ember kimentett bennünket a pásztorok kezéből. Vizet is mert nekünk és megitatta a juhokat.” „Hol van – kérdezte a lányait –, miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok meg, hadd egyék velünk.” Így Mózes elszegődött ehhez az emberhez, az pedig feleségül adta hozzá a leányát, Cipporát. Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel – úgymond – „idegen földön jövevény voltam.”

MÓZES MEGHÍVÁSA
Isten megemlékezik Izraelről.

Hosszú idő telt el, s közben meghalt Egyiptom királya. Izrael fiai pedig szolgaságban nyögtek, segítségért kiáltoztak, és fohászuk felhatolt Istenhez nyomorúságukból. Isten meghallotta panaszukat, és Isten megemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségről. Jóakaratúan tekintett le Izrael fiaira és felismerte…

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A Leviták könyve
I. AZ ÁLDOZATOK SZERTARTÁSA
Az égőáldozat.

Az Úr hívta Mózest, és a megnyilatkozás sátorából ezt mondta neki: „Szólj Izrael fiaihoz és add tudtukra: Ha valaki közületek áldozatot mutat be az Úrnak, áldozatul hozhattok szarvasmarhát vagy juhot, kecskét. Aki szarvasmarhát mutat be égőáldozatul, hibátlan hímet ajánljon fel. A megnyilatkozás sátorának bejárata előtt áldozza fel, hogy kedves legyen az Úrnak. Tegye kezét az áldozati állat fejére, akkor az kedves lesz, s elvégezhetik vele az engesztelés szertartását. Azután áldozza fel a bikát az Úr előtt. Áron fiai, a papok ajánlják fel a vérét, öntsék rá körös-körül az oltárra, amely a megnyilatkozás sátora előtt áll. Most az ember nyúzza meg az állatot, vágja darabokra, Áron fiai, a papok meg hozzanak tüzet az oltárra, s tegyenek fát a tűzre. Ezután tegyék a részeket a fejjel és a hájjal együtt az oltáron égő fára. Az ember mossa meg vízben a belső részeket meg a lábakat, a pap pedig égesse el ezeket mind az oltáron. Ez az égőáldozat a megbékélés illatában elköltött étel lesz az Úr számára. Ha égőáldozatul a nyájból juhot vagy kecskét mutat be, hibátlan hímet áldozzon fel. Az oltár északi oldalán áldozza fel az Úrnak. Áron fiai, a papok, öntsék rá a vérét körös-körül az oltárra. Azután az ember vágja darabokra, a pap pedig tegye ezeket a fejjel és a hájjal együtt az oltáron égő fára. Az ember mossa meg a belső részeket és a lábakat, a pap pedig égesse el őket az oltáron. Ez az égőáldozat a megbékélés illatában elköltött étel lesz az Úr számára. Ha égőáldozatul madarat mutat be, gerlét vagy galambot hozzon. A pap áldozza fel az oltáron, fogja meg a nyakát és vágja le a fejét, ezt égesse el az oltáron, a vérét pedig csurgassa az oltár oldalára. Szedje ki a begyét és a szárnytollait, s dobja az oltár mellé, ahová a hamut szokták önteni. Szelje ketté az állatot, egy szárnyat ide is, oda is, anélkül, hogy lemetszené. A pap égesse el az állatot az oltáron, a tűzre rakott fán. Ez az égőáldozat a megbékélés illatában elköltött étel lesz az Úr számára.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

44 (43). ZSOLTÁR. AZ ÜLDÖZÖTT NÉP PANASZA

(A karvezetőnek – Korach fiainak tanítókölteménye.) Isten, hallottuk saját fülünkkel, atyáink beszéltek nekünk a tettekről, melyeket az ő napjaikban, a hajdani időben a kezed végbevitt. Elűztél népeket, őket pedig letelepítetted. Elpusztítottál népeket, őket meg naggyá tetted. Nem saját kardjukkal hódították meg a földet, nem a saját karjuk szerezte a győzelmet. A te jobbod volt az, hatalmas karod, s fényességes arcod, mert szeretted őket. Istenem és királyom vagy, te szerzel győzelmet Jákobnak. Általad űztük el ellenségeinket. A te nevedben tiportuk le azokat, akik ellenünk támadtak. Nem íjamban bíztam, a kard nem menthetett meg, te szereztél győzelmet az ellenség felett, te semmisítetted meg azokat, akik gyűlöltek bennünket. Minden időben Istennel dicsekedtünk, mindenkor a te neved dicsőítettük. De most elvetettél, megaláztál minket, Istenünk, már nem vonulsz együtt seregünkkel. Hagytad, hogy meghátráljunk ellenségünk előtt, és így gyűlölőink zsákmányhoz jutottak boldog szívvel. Kiszolgáltattál, mint áldozatra szánt juhokat, szétszórtál bennünket a pogányok közé. Eladtad népedet alacsony bérért, és keveset nyertél ebből a cseréből. Szomszédaink előtt gúny tárgyává tettél, nevetséges példává azok előtt, akik körülöttünk laknak. Szállóigévé tettél a pogányok számára, s a népek csóválják a fejüket rajtunk. Gyalázatom előttem lebeg szüntelen, szégyenpír borítja arcomat. Hallanom kell, hogy szidnak és átkoznak ellenségeim és támadóim. Ez mind ránk tört, s mégsem feledtünk el, szövetségedet nem szegtük meg. Szívünk nem fordult el tőled, lépteink ösvényeidről nem tértek le, amikor megvertél a sakálok földjén, amikor elborítottál a halál sötétségével. Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, ha idegen istenek felé tártuk volna ki kezünket: Isten nemde látta volna, ő, aki a szívek mélyére lát? Nem, miattad tipornak szüntelen. Úgy néznek ránk, mint áldozatra szánt juhokra. Kelj föl, miért alszol, Uram, kelj föl és ne taszíts el mindörökre! Miért rejted el arcodat? Miért feledkezel el nyomorunkról és kínjainkról? Hiszen lelkünket a porba taposták, testünk a földhöz tapadt. Kelj föl, siess segítségünkre, irgalmasságodban szabadíts meg minket!

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, dicsérjük neved! Köszönjük, hogy egy új napra virradtunk, amikor Igéd hallhatjuk, amin keresztül a szívünkhöz és értelmünkhöz szólsz. Egy összekuszált világban élve, mely a sötétség helyének tűnik, amelyben – minden ok nélkül – úgy érezhetjük, hogy eltaszítottál minket, de tudjuk, hogy soha nem hagysz magunkra, mert Igédben ezt jelented ki. Szavad kijelenti, hogy soha nem hagysz el minket, még ha sötétben járunk is, még a fájdalmaink közepette sem! Te mindig ott vagy velünk. Ezért bízunk benned és ma megvalljuk benned való hitünket Jézus nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ma kezdjük a Kivonulás és a Leviták könyvének olvasását! Ez egy új fejezet Izrael népének, Isten népének történetét követve. Ők a mi őseink a hitben, s az egyik dolog, amely feltárul előttünk az Ószövetség olvasása során, hogy milyen sokat tett Isten az Ő népéért, milyen mélyen szereti őket, mindenek ellenére.

A Teremtés könyve vége és a Kivonulás könyve eleje között eltelt idő több évszázadnyi, mintegy 400 év. Valamivel több, mint 1300 évvel lehetünk Krisztus születése előtt, amikor újra felvesszük az események fonalát Mózes történetével. Az az előzmény, hogy Isten megmentette népét az éhínségtől Józsefen keresztül, testvéreinek gonosz tetteit jóra fordítva.

Ahogy a Kivonulás könyve írja, az új fáraó már nem ismerte és nem tisztelte Józsefet, de Izrael népén áldás volt, megsokasodtak. Érdekes, mert azt gondolnánk, hogy Isten magára hagyta népét Egyiptomban, hiszen rabszolgák lettek, ahogy a Biblia írja: „nehéz munkával sanyargatták őket”. De Isten Szava felfedi számunkra, hogy Isten nem hagyta el, sőt inkább megáldotta őket: erőssé és termékennyé tette őket, úgy, hogy még Egyiptom népei között is hatalmas néppé lettek. Ez a bizonyítéka, hogy Isten velük volt megpróbáltatásaikban, ahogyan Józseffel is, amikor az elítélve a börtönben volt. Izrael családjai sokasodtak, gyermekekkel áldotta meg őket Isten. Ez a tény kiemeli, hogy a gyermek: áldás. A gyermek a legnagyobb áldás, amit Isten egy házaspárnak adhat.

S most egy pillanatra megállnék, hogy imádkozzam minden édesanyáért, aki most várandós, akiknek nehézségeik voltak várandósságuk idején. Azokért is imádkozom, akik nem tudták kihordani gyermeküket vagy nem tudtak gyermeket foganni. Mert halljuk Isten szavát, és tudjuk, Uram, hogy a gyermek a te áldásod. S most kérlek téged Úristen, Fiad, Jézus Krisztus nevében azokért a házaspárokért, akik most részt vesznek közös Biblia-olvasásunkban és gyermekáldásra vágynak, akik egészséges várandósságra vágynak, kérlek, Uram, áldd meg őket! Jézus, kérünk téged, küldd el Szentlelkedet, hogy áldja meg őket és legyen velük a gyermek utáni vágyukban, várakozásukban, legyen velük, ha ez az Isten akarata számukra, a foganásukban, s mikor új életet hoznak a világra. Kérjük Atyám, Fiad, Jézus nevében az áldásodat mindazokra, akiknek át kellett élniük a gyermekük elvesztése miatti gyászt, a vetélés és halvaszülés miatti gyászt. Kérünk, Uram, enyhítsd a házaspárok fájdalmát, akik most együtt végzik ezt a bibliaolvasást velünk, velünk imádkoznak és elvesztették a gyermeküket. Kérlek, légy velük most, vigasztald meg a szívüket! Te ismered őket Uram, s igen, te folyamatosan adod nekünk az áldásaidat a sötétség idején is, mikor a dolgok összezavarodnak, amikor nem tudjuk, hogy hol vagy. Talán elrejtőztél, de nem vagy távol! Lehet, hogy nem látunk, de te akkor is cselekszel. Ezért, Uram Isten, most, itt, Fiad, Jézus nevében vigasztald meg a házaspárok, családok szívét, akik gyermekre vágynak vagy gyermeket veszítettek el és azokét is, akik nagyon vágytak volna életet adni, szülővé válni, de nem úgy alakult az életük! Ámen!

Tovább lépünk a Leviták könyvére, ahol az első fejezet az égőáldozatokról szól. Nincs semmi bevezető, rögtön a közepébe vágunk: amikor az Úr oltárához jössz, ezt kell tenned. Ami ebből a részből fontos, azok legfőképp az imádásról szóló részek, azért, mert ezek kapcsolatban állnak a mi istentiszteletünkkel a kereszténység korában (a kegyelem korában).

Az új szövetség Jézus Krisztus vére által jött létre, s amit itt látunk, az a régi szövetség, amit a Leviták könyve tár elénk. Először is, az apa hozza a családját – mi lennénk családjaink papjai, igaz? Hadd tegyem világossá: Eredetileg azt látjuk a Kivonulás könyvében, hogy az apa a család papja. Mi történik a Kivonulás könyvének közepén, mikor Izrael népe az aranyborjút kezdi imádni? Az, hogy létrejön a papok rendje, akik Lévi törzséből származnak, s így egy bizonyos értelemben a családfők lemondanak a papi szerepükről. Az apák papsága sohasem szűnik meg teljesen, csak csökken a szerepe, s a papság inkább Lévi törzséhez kötődik. A továbbiakban is van néhány eset, ahol látjuk, hogy az apák hozzák az egészen elégő áldozati felajánlásokat, legyenek azok bikák, kecskék, bárányok vagy madarak, és van egy mozzanat, ahol részt vesznek: odaviszik az áldozati állatot és az állatot leölik. Ekkor még nem teljes az áldozat, hiszen – ahogy a Szentírás mondja – az élet a vérben van. A levita papok fogják fel a vért, s ők viszik fel az oltárra. Ez a jel hasonló a mi mai felajánlásunkhoz: ez egy lényeges pillanat, amikor felajánljuk az áldozatot – az élet a vérben van.

Az állat feláldozása az Úrnak így történik: vére az oltárra kerül, arra ráöntik, és végül ebben az egészen elégő felajánlásban a leölt állat részei is az oltáron égő fára kerülnek és ott teljesen elégnek. Itt megláthatjuk a kapcsolatot a szentmisével, amikor a pap ezt mondja: „Íme, az Isten báránya”, s még ezt megelőzően az eucharisztikus imában: „Ez az én testem”’, „Ez az én vérem” – és a pap felemeli Jézus Szent Testét és Vérét. Tehát ez nagyon hasonló a Leviták könyvének 1. fejezetében ahhoz a részhez, ahol az állatot megölik, de az áldozati felajánlás csak vérének oltárra öntésével lesz teljes. Ez nagy hasonlóságot mutat az előbb említett miserészekkel és azzal, amikor a pap felemeli a Szent Testet és Vért, s ezt mondja: „Őáltala, Ővele és Őbenne a tiéd mindenható Atyaisten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké”, s erre mi mind Ámennel válaszolunk. Ez az a pillanat, amikor felajánljuk az Atyának az áldozatot, a vér ott van az oltáron Isten dicsőségére és az emberek megváltására. Ez a szentmise szíve, s ebben mindig részt veszünk, amikor szentmisére megyünk. Ez az egyik ok, amiért fontos, hogy ismerjük a Leviták könyvét. Itt vannak a kapcsolódási pontok, melyek eligazítanak, hogyan kell Istent imádni. Isten elmondta az Ószövetségben, s elmondja, hogy most hogyan akarja, hogy imádjuk a kegyelem korában, amiben élünk, az Újszövetségben. Ámen!

Számos kapcsolódási pont van aközött, ahogyan Isten az Ószövetségben kéri az imádást, és aközött, ahogyan most kéri, az új rendben, az Újszövetségben. Ahol most tartunk, ez annyira izgalmas, és alig várom, hogy együtt haladhassak veletek a Kivonulás könyvén, Izrael népének pusztai vándorlásán keresztül, ugyanúgy, ahogyan a Leviták könyvén is, és hogy továbbra is együtt imádkozzunk a Zsoltárok és a Példabeszédek segítségével a ránk váró napokban.

Ha már most szeretnél egy kicsit előretekinteni, és látni, merre haladunk a következő napok során, letöltheted az olvasási tervet a zarándok.ma/bibliaegyevalatt oldalon.

És továbbra is imádkozni fogunk egymásért. Ez óriási ajándék. Igazi ajándék, hogy együtt lehetünk, hogy együtt járhatjuk végig a Szentírás útját. Nem egyedül haladsz. Együtt haladunk, mert imádkozunk egymásért, miközben hagyjuk, hogy Isten Igéje átmosson bennünket, új látásmódot adjon a világról, új módon láttassa velünk Urunkat, és új módon láttassa velünk egymást.

Éppen ezért kell továbbra is imádkoznunk egymásért. Én imádkozom értetek. Kornél atya vagyok, és alig várom, hogy holnap újra együtt olvassuk a Szentírást. Addig is Isten áldjon!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás