Valaszkereso nyitokep 13

Nemi identitás és nevelés: hogyan védhetjük meg gyermekeink egészséges fejlődését?

A Válaszkereső legújabb adásában Pécsi Rita neveléskutató a nemi identitás kialakulásának kérdését járja körül, különös tekintettel azokra a nehézségekre, amelyekkel ma egyre fiatalabb gyermekek és szüleik szembesülnek. A beszélgetés alapját szülői levelek adják: egy 16 éves fiú azonos nemű vonzódása, egy 12 éves lány összezavarodása az iskolában hallott „szabad nemválasztás” miatt, sőt óvodáskorú gyermekeket érintő tapasztalatok is előkerülnek.

Pécsi Rita hangsúlyozza: a nemi identitás kialakulása hosszú, érzékeny nevelési folyamat, amely különösen sérülékeny a mai „véleménycunami” és csoportnyomás közegében. A gyerekek személyisége még formálódóban van, ezért a korai, intézményes vagy médiából érkező relativizáló üzenetek komoly zavart okozhatnak bennük. Kutatásokra és nemzetközi példákra hivatkozva rámutat: Nyugat-Európában drasztikusan megnőtt a nemi identitásukkal küzdő kiskorúak száma, ami szerinte nem elsősorban biológiai, hanem döntően környezeti és nevelési hatások következménye.

A neveléskutató részletesen bemutatja az egészséges nemi identitás fejlődésének alapjait. Kiemeli:

az identitás testi valósághoz kötött, az „én” nem létezik test nélkül.

A kisgyermek már másfél–két éves korban érzelmi úton kezdi tanulni, hogy fiú-e vagy lány, elsősorban a szülők mintáján, a játékokon, meséken, kapcsolati mintákon keresztül. Ebben az életkorban a gyerek még fekete-fehér kategóriákban gondolkodik, ezért különösen fontos, hogy világos, biztonságos irányt kapjon.

Pécsi Rita hangsúlyozza: az elfogadás és a mássághoz való érett viszonyulás csak szilárd identitásra épülhet. Nem az a cél, hogy a gyerekeket elzárjuk a valóság létező jelenségeitől, hanem hogy életkoruknak megfelelően, fokozatosan, a személyiség megerősödése után találkozzanak ezekkel. Ahogyan az iskolában sem a válásra vagy a kudarcra készítünk fel elsőként, hanem az egészséges párkapcsolatra, ugyanígy a nemi identitás nevelésében is az alapok megszilárdítása az elsődleges feladat.

A beszélgetés végén Pécsi Rita arra buzdít szülőket, pedagógusokat és döntéshozókat, hogy az egészséges fejlődés törvényszerűségeit tartsák szem előtt. Ezekre a kérdésekre nincsenek gyors receptek, de a folyamat megértése és az életkornak megfelelő nevelés valódi kapaszkodót adhat ebben az egyre élesebb társadalmi vitában. A téma folytatása a következő adásban várható.

Válaszkereső továbbra is arra bátorítja a nézőket, hogy írják meg konkrét helyzeteiket, mert bár egy műsor nem helyettesíti a családterápiát, rövid, irányt adó válaszokkal sok családnak lehet kapaszkodót nyújtani.

Kapcsolódó tartalom

  • A gyónási titok

    A gyónási titok kérdése időnként újra meg újra felbukkan a hírekben. Általában arról van szó, hogy az állami törvények és a vizsgálóbírók nyomást gyakorolnak a katolikus papokra (legutóbb például az egyházon belüli szexuális visszaélésekkel kapcsolatban), hogy fedjenek fel olyan információkat, amelyek szentségi gyónás során juthattak tudomásukra. Míg egyes választott képviselők és ügyvédek (akik közül sokan…

  • Koldulni bűn?

    Nagyhéten tűnt fel egy plakát, amelyen a marosvásárhelyi hatóságok (gyermekvédelem, helyi rendőrség, szociális igazgatóság, stb.) öles betűkkel hívják fel a figyelmet a koldulás veszélyes hatásaira. Többek között ilyesmikkel riogatnak: „a koldulás elősegíti az írástudatlanságot, akadályozza az oktatáshoz való hozzáférést, ösztönzi az utcai életet, elősegíti a fiatalkori bűnözést”, magyarán te is bűnrészes vagy ebben, ha egy…

  • Mit tanít nekünk a katolikus egyház a palliatív ellátásról?

    Nagyon sok embert teljesen felkészületlenül ér egy esetleges élet-halál helyzet, ezért a családok jól felfogott érdeke, hogy előre tervezzenek egy ilyen eshetőségre. Azon a napon, amikor az életünk örökre megváltozott, a férjemnél agytörzsi daganatot diagnosztizáltak. A daganat elzárta az agy-gerincvelői folyadékot, és a férjem közvetlen életveszélyben volt. Azt mondták, hogy azonnal menjünk egy másik kórházba…

  • Jorge Bergoglio hazudott az édesanyjának: elhitette vele, hogy orvosnak tanul

    A későbbi Ferenc pápa 19 évesen eltitkolta hivatását édesanyja, Regina elől. És amikor az édesanya rájött, hogy fia teológiát tanul, nem pedig orvostudományt, Jorge így válaszolt: „Én a lélek orvoslásának tudományát tanulom”. Jorge Mario Bergoglio fiatalemberként megígérte édesanyjának, hogy orvos lesz. Amikor Regina mama észrevette, hogy nem orvostudományt, hanem teológiát tanul, és felpanaszolta, hogy hazudott…

  • Ismerkedjetek meg egymással!

    Ne áltassuk magunkat: misére járni olykor nem könnyű! Sokan vannak, akiknek lelki akadályt kell ehhez leküzdeniük. Egy csomó idegen emberrel kell együtt lenni, el kell viselni mások mustráló tekintetét a ruházatunkon, a gyerekeinken, a kísérőinken, vagy épp amiatt, hogy miért vagyunk egyedül… Ne áltassuk magunkat: misére járni olykor nem könnyű! Sokan vannak, akiknek lelki akadályt…

  • “Ne hajbókoljon hízelegve a világ és a világ kínálta tévutak előtt!”

    A Bécsi Főegyházmegyében ismét katolikus hívek léptek fel egy katolikus templomra kitűzött „melegzászló” ellen. A lobogót nemcsak eltávolították, hanem tiltakozó levél kíséretében elküldték Schönborn bíborosnak is. A Bécsi Főegyházmegyében ismét katolikus hívek tiltakozó akciójára került sor az egyik katolikus templomra kitűzött, a homoszexuális mozgalmat jelképező zászló miatt. A sok vitát kiváltó zászlót eltávolították a hietzingi…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    a 12-13-24 éves fiúk 80-90%-a végez rendszeresen önkielégítést, ha mondottam ha 18-20 éves kora között még nem leli leány párját akivel aztán normalizálja azt a nagy-nagy ujdonság-kalandot=szerelmet. A leányokat pedig anyjuk-nagyanyjuk tanithatja ki az istenes jó pa´rválasztasra. Az édesanya csak egy van. Ö az elsö hittanár ezen a világon. Anélkül pedig nincsen emberi boldog élet itt és most. Elsösorban azonos tizparancsolati vallás-alapján közös-mérce szerinti párt keressen. Mert ök akkor a Jóteremtö felé néznek…nem csak egymást látják, mert az emberek képesek egymást hamarost kevéskének találni….A Jóteremtö viszont a “minden”. A közös miseünnepekkel pedig az egyedül boldogító itt és most- ráadásnak majdan odaát a földi élet utáni életben. A baj és gubanc ott és akkor van, ha valaki aki nem az ö leány-párjával törekszik az ilyetén kölcsönos boldogságra, hanem /nem-normális módon ebben az önkielégitésben “segít neki”-a fiúnak egy valaki-felnött-vagy másik ilyen fiú-gyerek. Mert nagyon ferde és vad dolgokat gyakorlhat be vele akár kisgyermekként is a pedofil-felnött-vagy gyerek álltja. Amitöl már pár alkalom után is egy megzavarodott emberke maradhat=egynejü házasságra alkalmatlan lesz. Azonban a fiúk legjobb jópéldája az apjuk. Az aki gyöngyszemként hordozza tenyerén a sirüghüségben szentségi házaságban a nejét. Leutánozván az örök völegényt a Jóteremtöt=Ö az örök völegény mi emberek a menyasszony…Osli moslygos madonna könyörögj érettünk.