Vasárnapi ráhangoló: A Király és a nép szövetsége
Krisztus Király vasárnapján szinte óhatatlanul „megüti a fülünket” a király szó. A mai ember számára ez sokszor annyira anakronisztikusnak, idejétmúltnak hangzik, hogy legszívesebben száműzné a vallásos nyelvből is. Európában már alig maradt királyság, és ahol van is, többnyire alkotmányos monarchiaként, erősen korlátozott hatalommal. A közgondolkodásban a királyról sokszor valami féktelen, meggátolhatatlan teljhatalom, fényűzés és „habzsidőzsi” képe él. Heiter Róbert Gottfried atya a vasárnapi ráhangolóban éppen ezeket a berögzült sztereotípiákat hívja kérdőre – hogy aztán a Szentírásból kiindulva egészen másfajta királyképet mutasson meg nekünk.
A király, aki szolgál – és tudja, kitől kapta a hatalmát
Atya atya egy személyes példával is segít közelebb kerülni a királyság pozitív értelméhez: II. Erzsébet királynő alakját idézi fel. Nem azért, mert tévedhetetlen lett volna, hanem mert életén jól látszott, hogyan lehet valaki félelmetes alázattal viselni a kapott tisztséget.
Beszédeiből, viselkedéséből, egész tartásából egyértelmű volt: uralkodói hivatását Isten kegyelméből kapott feladatnak tekintette. Számára sohasem volt kérdés, hogy személyesen is hívő ember, és hogy a királyság intézménye mennyire szorosan összefonódik a transzcendens, az Isten előtti felelősséggel.
Nem kell messzire mennünk a történelemben sem: Szent István király intelmei is világosan jelzik, hogy a királyság forrása Isten kegyelme, és hogy a felelős uralkodás nem önkény, hanem szolgálat.
Dávid és a nép szövetsége
A vasárnapi első olvasmány a Sámuel második könyvéből (2Sám 5,1–3) hangzik el. A szöveg nagyon élesen rámutat arra a különleges egységre, amelynek a király és a nép között fenn kell állnia.
Izrael vénei így fordulnak Dávidhoz:
„Mi csont vagyunk a csontodból, hús a húsodból.”
Vagyis: egy nép vagyunk, összetartozunk.
Ezután Dávid szövetséget köt velük az Úr előtt – és így kenik fel Izrael királyává. A jelenet kulcsszava: szövetség. A király magáénak ismeri a népet, a nép magáénak ismeri a királyt. Ez nem egyoldalú viszony, hanem élő, kölcsönös kapcsolat, amelyben mindkét félnek vannak kötelességei.
Nemcsak Istennek „van dolga” – nekünk is
Atya arra figyelmeztet: hajlamosak vagyunk Istentől csak annyit elvárni, hogy feltétel nélkül szeressen, végtelenül megengedő legyen, mindent megbocsásson, állandóan „dajkáljon”, és lehetőleg azonnal teljesítse minden kívánságunkat.
Egy ilyen „királyságba” az ember persze szívesen belemegy. Csakhogy a Biblia szerint szövetségről van szó – nem egyoldalú kényeztetésről.
Isten választ minket, de a kérdés az:
- Mi választjuk-e Őt?
- Mi elismerjük-e Őt királyunknak?
- Mi vállaljuk-e a szövetségből fakadó részt: a bizalmat, az engedelmességet, a törvények és kötelességek megtartását?
Atya a szociometria képét hozza: egy közösségben nem mindegy, hogy a kapcsolatok kölcsönösek-e. Ha csak az Isten „szavaz ránk”, mi viszont nem köteleződünk el mellette, akkor valójában felborul a szövetség rendje.
A király, aki jászolban születik és kereszten uralkodik
Krisztus Király ünnepén emlékeztet bennünket:
- Ez a Király istállóban születik.
- Egy ácsműhely mindennapjaiban készül fel az életre.
- Később köztörvényes bűnözőként feszítik keresztre.
De ugyanő az, aki harmadnapra feltámad, és új életet, új tavaszt, új reményt hoz az emberi életbe. Olyan Király ő, aki nem kívülről uralkodik, hanem belülről formál át mindent, ha hagyjuk.
A felelősségünk tehát nem abban áll, hogy „szimpatizálunk-e” ezzel a királyképpel, hanem abban, hogy vállaljuk-e, hogy Ő legyen személyes életünk Királya is.
Az „Isten smirglije” és a hedonista világ
A mai világ hedonista szemlélete mindent el akar kerülni, ami kellemetlen: fájdalmat, szenvedést, kötelességeket, fegyelmet. Csakhogy – teszi fel a kérdést atya – ilyen közegben hogyan működhetne az „Isten smirglije”?
Ha Isten tényleg a javunkat akarja – és Ő mindig a lehető legjobbat akarja nekünk –, akkor ez néha bizony fájdalmas döntéseken, kényelmetlen helyzeteken, nevelő próbákon keresztül valósul meg. Nem azért, mert kegyetlen, hanem mert alakítani szeretne bennünket.
A szövetséghez hozzátartozik, hogy:
- bízunk Benne akkor is, ha nem úgy alakul minden, ahogy mi elterveztük,
- elfogadjuk, hogy nem minden vágyunk teljesül,
- belátjuk, hogy törvényei és parancsai értünk vannak, nem ellenünk.
Szövetség-megújítás Krisztus Király vasárnapján
Heiter Róbert Gottfried atya végül arra hív, hogy Krisztus Király vasárnapján tudatosan újítsuk meg szövetségünket az Úrral. Ez a megújítás legalább két dolgot jelent:
- Elismerni Krisztust Királynak
Nemcsak elméletben, hanem a személyes élet konkrét döntéseiben: Ő határozhatja meg, mi a jó, mi a rossz, merre indulunk. - Vállalni a szövetségből fakadó kötelességeket
Elfogadni a szabályokat, törvényeket, parancsokat mint életet védő, életet tágító kereteket. Nemcsak „a Királynak van dolga”, hanem nekünk is: a hit, a bizalom, az engedelmesség, a szeretet konkrét tettei tartoznak ide.
Krisztus Király ünnepe így nem egy idejétmúlt, romantikus maradvány, hanem éles emlékeztető: Isten már döntött mellettünk – a kérdés az, hogy mi döntünk-e mellette, és hajlandók vagyunk-e valóban szövetségben élni Vele.
