„Halottról jól, vagy semmit” – Az igazság kimondása a gyászban – NőiTérErő

A NőiTérErő podcast legújabb epizódjában Till Judit vendége ismét Holcsik Erzsébet gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, gyászkísérő akivel a halálról, a gyászról és ezek feldolgozásáról beszélgettek — különösen a gyermeki szemszögből. A halottak napjához közeledve a műsor arra keresi a választ, miért tabu még mindig a halál, és hogyan lehet erről őszintén és megnyugtatóan beszélni a gyerekekkel.

Holcsik szerint a modern ember kettősségben él: miközben a halállal naponta találkozik a médiában, a valós veszteséggel való szembesülésre meggyengültek a közösségi rítusok. A halálfélelem egyszerre ős-ösztönös és tanult, és gyermekként fokozatosan alakul ki: az óvodások gyakran visszafordíthatónak érzékelik az elmúlást, kisiskoláskorban megjelenik a megszemélyesített halál képe, serdülőkorban pedig filozofikus mélységet kap a halandóság kérdése. A szülők hitelessége kulcsfontosságú: a gyerek akkor nyugszik meg, ha azt érzi, a felnőtt őszinte és biztonságos keretet ad.

„Halottról vagy jól, vagy semmit.”

A beszélgetés egyik fontos pontja, hogy Holcsik helyreteszi a közkeletű mondást: nem az a pontos forma, hogy „halottról jót vagy semmit”, hanem „halottról vagy jól, vagy semmit”, ahol a jól jelentése az igazat. Ennek nagy jelentősége van a gyászban: szabad kimondani a vegyes érzéseket — a szeretetet, a hiányt, de a haragot, csalódást, bűntudatot is. A „csak szépet mondhatunk” elv gátolja a feldolgozást, míg az igazság kimondása (akár levélben, beszélgetésben, alkotásban) oldja a feszültséget, és segít a komplikált gyász megelőzésében vagy enyhítésében. Holcsik kiemeli: az érzések a miénk, nem „tűnnek el” az elhunyttal; szimbolikus módon (írás, rítus, művészet) tovább lehet és érdemes is dolgozni velük.

A szakpszichológus szerint fontos, hogy a gyerekek — felkészítéssel — részt vehessenek a búcsú rítusaiban (temetés), mert ez segíti a lezárást és a közösségi megtartó erőt. A rítusok — különösen halottak napján — cselekvésbe fordítják az emlékezést, keretet adnak a fájdalomnak, és az élet felé vezetnek vissza.

Ajánlások között elhangzik több gyerekkönyv (Az élet olyan, mint a szél; Halálkönyv; Maja Lunde: Hónővér; Nagypapa szigete), valamint felnőtteknek Irvin D. Yalom Szemben a nappal című műve. A végső üzenet: a halálról nemcsak lehet, hanem kell beszélni — mert az őszinte párbeszéd nem a félelmet növeli, hanem az élet értékét és a kapcsolódás mélységét erősíti.