Napi ráhangoló: A lelkiismeret és a kísértés harca
Évközi 17. hét, szombat
„Hirdess szabadulást földed minden lakójának.”
Heródes börtönbe vetette Keresztelő Szent Jánost, mert nem bírta elviselni tőle a rá vonatkozó terhelő igazságot, ugyanakkor tisztelte, „sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt”. Heródiás azonban nem elégedett meg azzal, hogy János börtönbe került, hanem el akarta őt pusztítani, s csak a kedvező alkalmat kereste, amikor ezt a megroppant gerincű királynál elérheti.
Legtöbbünknek ugyancsak megvan a magunk Keresztelő Jánosa és Heródiása: a jobbik énünk és a rossz szellemünk. Rossz szellemünk – énünknek az a része, melyen keresztül a Kísértő igyekszik eltávolítani Istentől – állandóan azt hajtogatja, hogy jogunk van jól érezni magunkat. Ne törődjünk az Egyházzal, amely folyton a bűnről papol és bűntudatra nevel, hisz ezzel csak örökös kiskorúságban akar tartani. Jobbik énünk viszont – vagyis lelkiismeretünk, mely Istennel magával van kapcsolatban – azt mondja, hogy nem a bűntudatot kell leküzdeni, hanem a bűnt orvosolni, bűnbánatot tartva és Isten irgalmát kérve. Vajon kire hallgatunk? Mert hiába igyekszünk egyensúlyozni jobbik énünk és rossz szellemünk között, ebben a kettősségben nem lehet sokáig élni. Ha mégis megpróbáljuk, előbb-utóbb úgy járunk, mint Heródes, aki nemhogy szabadon engedte volna Jánost, de Heródiásnak engedelmeskedve megölette őt.
Imádság
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy a mai szent olvasmányokon keresztül szabadulást kínálsz rossz szellemünk hatalmából azáltal, hogy mi magunk is felszabadítjuk azokat, akiket szeretetlenségünk által eddig megkötözve tartottunk. Add kegyelmedet, hogy megnyíljunk Szentlelked csodálatos működésére, mely által a megoldhatatlannak tűnő helyzetek megoldódnak, a szűnni nem akaró ellentétek elsimulnak, s az elromlott emberi kapcsolatok helyreállnak bennünk és körülöttünk. Segíts kegyelmeddel, hogy akiket megfosztottunk attól a szeretettől, amely megillette volna őket, kárpótoljuk figyelmességgel és kedvességgel; akiket irigységgel kötöztünk meg, azoknak adjuk vissza az örömteli kibontakozás szabadságát; akikről úgy gondoljuk, hogy tartoznak nekünk, azoknak nagylelkűen engedjük el tartozásukat, és így elnyerjük, amit rossz szellemünkre hallgatva már-már elvesztegettünk: örök birtokunkat a mennyben.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.









