Vercelli Szent Özséb: A püspök, aki nem írta alá az eretnekséget – Szentek élete

Vercelli Szent Özséb – püspök

*Szardínia szigete, 300 körül +Vercelli, Itália, 371. augusztus 1.

Özséb (Eusebius)300 körül Szardínia szigetéről származott, Rómában szentelték pappá. Szent Atanáz kortársa volt, és hozzá hasonlóan küzdött a niceai zsinat határozatainak megvalósulásáért.

A 4. század közepén lett az észak-itáliai vercelli egyházmegye püspöke.

Liberius pápa követeket küldött Özséb püspökhöz, aki akkor életszentség hírében állt, és a pápa tudta róla, hogy állhatatos és szilárd hitű. Özséb szembe is szállt a császárral és nem volt hajlandó elítélni sem Atanázt, sem a niceai hitvallást, sőt a milánói zsinaton részt vevő püspököket is rávette, hogy álljanak a niceai hitvallás mellé. A zsinat ariánus résztvevői tiltakoztak az „erőszak” ellen, s a császári beavatkozás többségre is segítette őket: három püspököt számkivetésbe küldtek, mert „békebontónak” ítélték őket, köztük Özsébet is.

Amikor 361-ben Julianus Apostata lépett a császári trónra, a száműzött püspökök, Özséb is, visszatérhettek székhelyükre. Özséb bölcsessége és békés lelkülete most nyilvánult meg igazán.

Visszatérve Vercellibe papságával együtt szerzetesi fegyelemben élt 371-ben bekövetkezett haláláig. A sok szenvedés miatt, melyeket a számkivetés évei alatt viselt, vértanúként tisztelték.

Legendája szerint a székfoglalásakor történt a következő: Az új püspök elindult, hogy elfoglalja székesegyházát, amely egy Mária-templom volt Vercelliben. Ám az ariánusok megszállták, az ajtókat belülről eltorlaszolták, hogy ne léphessen be a püspök, és mindent elkövettek azért, hogy a városból is eltávolítsák. Özséb azonban bevonult a városba, a székesegyház elé ment, és térdre borulva kezdett imádkozni. Ekkor a templom ajtói maguktól feltárultak.

Az ariánusokat támogató császár zsinatot hívott össze Milánóba, hogy ezzel is megerősítse a tévtanítók helyzetét. Özséb nem jelent meg a zsinaton, hanem kimentette magát. A többi püspök azonban a császár parancsának engedve kénytelen volt aláírni az ariánus ízű hitvallást. E kényszer hatása alatt adta aláírását Dénes milánói püspök is, aki korábban Özséb tanítványa volt. Mikor ezt Özséb megtudta, félretéve minden félelmet, Milánóban termett. Dénes sírva borult a lába elé, és bocsánatát kérte. Özséb pedig, ellenállva a császári hízelgésnek és fenyegetéseknek, így beszélt a zsinat előtt:

– Ti azt mondjátok, hogy a Fiú kisebb az Atyánál. Akkor miért raboltátok el az én fiamat és tanítványomat? (Dénes püspökre gondolt.) Hiszen a tanítvány nem nagyobb a mesterénél, sem a szolga az uránál!

Akkor odavitték neki a zsinat hitvallását, melyet az atyák, akaratuk ellenére, mind aláírtak. Özséb azt mondta:

– Én soha nem írom a nevemet a tanítványom után. Égessétek el ezt az okmányt, és készítsetek egy másikat, ha azt akarjátok, hogy én is aláírjam!

Elégették tehát a pergament a rajta lévő, kikényszerített aláírásokkal együtt, és készítettek egy újat. De most már, Özséb hatására, sok püspök megtagadta az eretnek hitvallás aláírását.

Özséb püspök Itáliában 371. augusztus 1-én halt meg.