Szent Willibald és Wunibald: Zarándokok, testvérek, Isten országának építői – Szentek élete

Szent Willibald püspök és testvére, Szent Wunibald bencés apát

* Wessex, Anglia, 701. + Heidenheim, 761. december 18. | * Wessex, Anglia, 701. + Eichstätt, 787. július 7.

Szent Willibald és Wunibald királyok és szentek véréből eredt. 701-ben láttak napvilágot Angliában, Wessex-ben. Willibald kicsi korában megbetegedett, szülei fogadalmat tettek, hogy ha meggyógyul, elviszik a walthami kolostorba, amely délkeletre esett a winchesteri püspöki székhelytől, és Isten szolgálatára szentelik.

Itt – miként sok honfitársát – Willibaldot is magával ragadta a szent zarándoklat eszméje. Az angolszászok térhódítása megteremtette a lehetőséget, és Willibaldban felébredt a vágy, hogy messze idegenben aszkéta életet éljen. Tervei számára sikerült az édesapját, Richárd királyt, és testvérét is megnyernie. 721 körül kelhettek útra Rómába. De Richárd király erejét időelőtt felemésztették a szokatlan fáradalmak. Alighogy Luccaba érkezett, súlyosan megbetegedett és meghalt. Willibald és Wunibald miután illően megsiratták és örök nyugalomra helyezték drága halottjukat, folytatták útjukat az Örökváros felé.

Rómában közel másfél esztendőt töltöttek, de ez idő nagy részét lázzal és betegségekkel küzdve kínlódták át.

Willibald 723 tavaszán búcsút mondott testvérének és még messzebbre, a Szentföldre indult. Jellemző az akkori közlekedési viszonyokra, hogy az út megtételéhez több mint másfél esztendőre volt szüksége. Palesztinában sorra látogatta mindazokat a helyeket, melyek az Üdvözítő földi életében szerepet játszottak, és csak jó három esztendő múlva indult vissza Európába.

730-ban pápai és császári követek kíséretében Itáliába, Montecassinóba ment. Az egyháztörténelem egy érdekés és figyelemre méltó eseménye: az angolszász szerzetes, akinek egyháza római közvetítéssel Montecassino szellemében fogant, most visszatért Szent Benedek hegyére, hogy erejét a montecassinói apátság megújításának szolgálatába állítsa.

Montecassinót 590-ben a longobárdok elpusztították, a szerzetesek Rómába menekültek. Több mint száz esztendeig árván állt már, amikor 718 táján a bresciai Szent Petronax néhány társával újra szerzetes életet kezdett itt élni. A közösségi élet formái nehezen alakultak ki, ám az alatt a tíz esztendő alatt, amelyet Willibald a szent hegyen töltött, újra meghonosította eredeti helyén Szent Benedek reguláját, mégpedig abban a szellemben, amelyben maga is angol földön nevelkedett. Ez az angolszász életforma szellemében újjáalakult apátság számított az északiak szemében később „római mintának”.

Willibald példaadóan tanította és élte a Szent Benedek-i szerzetesi életet, miközben különféle feladatokat töltött be. Különösen kapus szeretett lenni, mert a zarándokokat fogadva gyakorolhatta a Szent Benedek-i vendégszeretetet.

Közben Rómában Wunibald találkozott Bonifác püspökkel, s 739-ben néhány társával együtt elment vele Türingiába. Bonifác püspök pappá szentelte Wunibaldot, és rábízott hét templomot, amelyet ő az Arnstadt melletti Sülzenbrückenből gondozott.

Wunibald révén Bonifác Willibaldot is meghívta, akit maga a pápa utasított, hogy teljesítse a kérést. Willibald 741 húsvétján tehát elhagyta Rómát. Bonifác az Altmühl völgyében Eichstättet jelölte ki Willibald működése középpontjául, 741. júliusában pedig pappá szentelte új munkatársát.

Willibald eichstätti tevékenységéről ez áll egy régi krónikában: „Eichstättet előzőleg úgy feldúlták a hunok, hogy csak egy kis templom meg néhány ház maradt meg belőle. Willibald összegyűjtötte maga körül az embereket, akik – miként ő – készen álltak arra, hogy Isten országát építsék. Kiirtották a vadont, megművelték a földet, templomokat és kolostorokat építettek és hirdették az evangéliumot. Willibald kimagaslott közülük jámborságával, türelmével, szerénységével, önzetlenségével és azzal, hogy mindenki számára volt vigasztaló szava.”

742-ben a türingiai Sülzenbrückenben, ahol Wunibald működött, Bonifác püspökké szentelte Willibaldot. Eichstättben az új püspök új szellemi központot létesített. Egy idő után, 744 táján Wunibald is Bajorország felé fordult. Willibald egyházmegyéjében élt, ahol a missziós munka támaszául bencés kolostort alapított Heidenheimben.

Willibald több, mint húsz évvel élte túl testvérét. Missziós munkáját még késő aggkorában is azzal a lendülettel végezte, mellyel annak idején kezdte; ugyanígy a lelkiéletben is mindvégig megmaradt abban a bensőséges áhítatban és szigorú önfegyelemben, melyet a bencés szellem ősi fészkében, a montecasssinói kolostorban elsajátított. A jámbor püspök több mint negyvenévi apostolkodás után 781 július 7-én hunyt el.