Vasarnapi rahangolo 2025. C ev Punkosdvasarnap.00 03 24 24.Still026

Vasárnapi ráhangoló: A pünkösd nem rólunk szól, hanem értünk és általunk

Heiter Róbert Gottfried atya vasárnapi ráhangolójában arra hív bennünket, hogy pünkösd ünnepén ne felejtsük el: a középpontban nem mi állunk. A Lélek eljövetelének csodája nem elsősorban a mi „sziporkázásunkban” rejlik, hanem abban, amit Isten tesz – rajtunk keresztül, másokért. Hajlamosak vagyunk arra, hogy pünkösdtől látványos, emelkedett élményeket várjunk, de az igazi csoda nem bennünk, hanem a minket hallgatókban történik.

Az Apostolok Cselekedeteiben leírt események lényege nem az, hogy az apostolok rendkívüli képességekre tettek szert, hanem hogy a sokféle nyelvű, kultúrájú hallgatóság mind a saját nyelvén értette őket. A megértés csodája volt ez – Isten Lelkének ajándéka, amely összekapcsolja az embereket, és áthidalja a különbségeket.

Az atya hangsúlyozza: pünkösdkor nem sztárrá kell válnunk, hanem alázatos eszközzé Isten kezében. Akkor járunk a Lélek útján, ha túllépünk önmagunkon, ha nem befelé, hanem kifelé – a másik ember felé – figyelünk. A küldetésünk lényege, hogy a ránk bízottak javára és Isten dicsőségére munkálkodjunk. Ezáltal válik a pünkösd csodája valósággá az életünkben.

Kapcsolódó tartalom

  • „Kötelező lesz a halált választani?”

    A regensburgi püspök, Rudolf Voderholzer gondolatai a német Szövetségi Alkotmánybíróság halálról szóló önrendelkezési jogról hozott ítéletével kapcsolatban Fennáll annak veszélye, hogy a társadalom széles körében alkalmazott önrendelkezési jogot teljes mértékben a kívülállók gyakorolják majd? Hamvazószerdán, amikor az emberek a homlokukra rajzolt kereszttel a múlandóságra emlékeznek, a regensburgi püspök, Rudolf Voderholzer állásfoglalást adott ki a Szövetségi…

  • Többségben a katolikusok Észak-Írországban

    Az észak-írországi statisztikai kutatóintézet (NISRA) szeptember 22-én ismertette a 2021-ben végzett népszámlálási adatokat. Észak-Írország 101 évvel ezelőtt került a földrajzi megosztás alapján Nagy-Britanniához, amellyel együtt alkotja az Egyesült Királyságot. Mindezidáig az országrészben protestáns volt a lakosság többsége, amely megfelelt az Egyesült Királysághoz tartozni akaró unionisták vallási meggyőződésével. Mint emlékezetes, az országrészben évtizedeken át dúltak erőszakos…

  • Jézus és a kisgyermekek

    Ma az evangéliumnak egy szakasza frissen és megdöbbentően hatott rám. Ebben az utolsó néhány versben Jézus egy gyermek magához ölelésével a legkisebbekkel azonosítja önmagát. „’Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.’ Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: ’Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem…

  • A fanatikus vallásosság igazából hitetlenség – Nagyböjti ráhangoló

    Nagyböjti ráhangoló videósorozat? Mi ez? A nap kihívása Kérdezd meg önmagadtól, hogy mitől vagy hiteles? Tegyél jót valakivel titokban. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden reggel a Nagyböjti ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tudsz feliratkozni lelkigyakorlatos listánkra. Homa Ildikó sss1971 karácsonyán születtem Temesváron. A hely és az idő meghatározó számomra….

  • Koldulni bűn?

    Nagyhéten tűnt fel egy plakát, amelyen a marosvásárhelyi hatóságok (gyermekvédelem, helyi rendőrség, szociális igazgatóság, stb.) öles betűkkel hívják fel a figyelmet a koldulás veszélyes hatásaira. Többek között ilyesmikkel riogatnak: „a koldulás elősegíti az írástudatlanságot, akadályozza az oktatáshoz való hozzáférést, ösztönzi az utcai életet, elősegíti a fiatalkori bűnözést”, magyarán te is bűnrészes vagy ebben, ha egy…

  • A közömbösség bűne

    Benoist de Sinety atya, a Lille központjában található St Eubert plébánia plébánosa szerint azért a csendért, amely az abortuszhelyzet súlyosbodását és a migránsok sorsát övezi, a közömbösség bűnét okolhatjuk. A testvérünkre vigyázás azzal kezdődik, hogy észrevesszük, ha bajba került. Van-e mód arra, hogy ne szokjunk hozzá a közönyhöz? Nemrégiben a francia Nemzetgyűlés elfogadta azt a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. Kedves Róbert atya!

    Köszönetet mondok a sok izgalmas gondolatért, amelyekkel a Vasárnapi ráhangolóban megajándékozott bennünket.
    Kívánok sok-sok névnapot jó egészségeben és a továbbiakban is a Lélektől ihletett Vasárnapi ráhangolódókat.

    Csirák Csaba
    Szatmárnémeti