A papok nősülése lenne a megoldás? A Catholic Herald egyik lelkipásztora válaszol a kérdésre
Egy aggódó katolikus hívő:
A paphiány miatt püspökünk az Ordinariátusból1 küldött hozzánk egy papot. Nagyon kedves ő is, és a felesége is, aki minden plébániai tevékenységbe bekapcsolódik. Ez elgondolkodtatott: miért nem nősülhetnek meg a mi egyházmegyés papjaink is? Biztos vagyok benne, hogy ez megoldaná a hivatások problémáját.
Lelkipásztor:
Örömmel hallom, hogy pozitív tapasztalatai vannak új papjával kapcsolatosan: nagyra értékeljük az Ordinariátus hozzájárulását a katolikus egyház életéhez. Az Ordinariátus papjai közt sok házasember van. Már az Ordinariátus megalakítása előtt is évtizedes gyakorlat volt az Egyházban, hogy a korábban anglikán lelkészként működő nős papok számára engedélyezik a felszentelést és a katolikus papi szolgálatot. Az Egyház mindkét dolgot észszerű és gyakorlati kivételnek tekinti a cölibátus, a papi nőtlenség szokásos szabálya alól, amely szabályt a katolikus papok a nyugati egyházban mindenütt betartanak. Mindazonáltal az Egyház részéről nincs jele a cölibátusra vonatkozó szabály általános eltörlésének. Én magam, mint cölibátusban élő pap, úgy gondolom, hogy ez a helyes döntés. És nem hiszem, hogy a cölibátus megszüntetése megoldaná a hivatások hiányát – az alábbiakban kifejtem, hogy miért.
Mielőtt azonban ezt megtenném, tisztáznunk kell, miért követeli meg az egyház a papoktól, hogy cölibátusban éljenek. A szokásos világi válasz az, hogy a cölibátus szabálya ember alkotta törvény, amelyet a 12. században vezettek be annak meggátlására, hogy a papok és püspökök tulajdont juttassanak gyermekeiknek, ezáltal elidegenítve az egyházi vagyont. Bár van benne egy szemernyi igazság, ez a válasz mégis félrevezető, nem megfelelő. Az Egyház ugyanis csak a 12. században kezdte meg szisztematikus kánonjog kidolgozását, így nem meglepő, hogy a cölibátusra vonatkozó legkorábbi írásos jogszabály is ebből az időből származik.
Még fontosabb hiba a fenti világi válaszban annak figyelmen kívül hagyása, hogy a cölibátust mindig, már az apostoli időktől fogva is a papi élet ideális formájának tekintették. Ennek az az oka, hogy Jézus maga is cölibátusban élt. Ahogy minden pap számára Krisztus a legfőbb követendő példa, úgy a cölibátus is – mint paphoz legjobban illő, legmegfelelőbb életvitel – mindig követendő példa lesz. Ezzel összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy az ortodox egyházban és a keleti rítusú katolikusok körében püspök csak cölibátusban élő férfi lehet – ez azt jelzi, hogy ott is fennmaradt a cölibátus ideális életformaként való elismerése.
Ezzel az érveléssel szemben két kifogás merülhet fel. Először is: Jézus isteni személy volt, de nem túl nagy követelmény-e olyanoktól is elvárni a cölibátust, akik csupán emberek? Természetesen az Úr erényei és szentsége mindig felülmúlja bármely emberét, még a legnagyobb szentét is. Mindenesetre törekedhetünk arra, hogy mindenben kövessük Őt, beleértve a cölibátust is. Jézus maga mondja, hogy vannak olyanok, akiket cölibátusra hívnak el, és akiket arra hívnak, azoknak önként kell vállalniuk azt a mennyek országáért (Mt 19,12). Másodszor: Még ha a cölibátus valóban minden pap számára ideális is, nem helytelen-e ezt kötelezően előírni, mint ahogy az ma a nyugati egyházban történik?
Éppen mert a cölibátus nem isteni törvény, az Egyháznak hatalmában áll eldönteni, hogy meg kell-e azt követelni vagy sem. Az Egyház továbbra is jó okkal kéri ezt papjaitól, mivel minden papnak törekednie kell arra, hogy a lehető legszorosabban kövesse Jézus Krisztus példáját (és persze azoknak a nagy papi szenteknek a példáját, akik maguk is önként vállalták a cölibátust), továbbá mivel a cölibátus a gyakorlatban nagy kegyelmek forrása az Egyház számára, és az volt sok évszázadon át. Ahogyan Jézus cölibátusa az Atya és a mennyek országa iránti feltétlen elkötelezettségének jele volt, a papi nőtlenség is lehetővé teszi a pap számára, hogy minél teljesebben Istennek és az Ő népének szentelje magát.
A cölibátusnak ezt a gyakorlati vonatkozását – „az Úrhoz való osztatlan ragaszkodást” – dicséri Szent Pál (1Kor 7), aki maga is cölibátusban élt, és a világ egyik legnagyobb misszionáriusa volt. Az ellenreformációt követő évszázadokban is cölibátusban élő misszionáriusok vezették az Egyház óriási térnyerését: férfiak és nők, akik mindent feláldoztak a mennyek országáért. Még a nyugati világ mostani megállapodottabb viszonyai közt is egyedülálló kapcsolat van a cölibátusban élő katolikus pap és hívei között, ezt nagyon szomorú lenne elveszíteni.
A kötelező cölibátus eltörlése a hivatások jelentős emelkedéséhez vezetne? Szerintem ez nagyon valószínűtlen. Ha körülnézünk saját plébániatemplomunkban, attól tartok, nehezen találhatunk sok olyan nős fiatalembert, aki rászánná magát a papságra, ha a cölibátust eltörölnék. Sok közösségben már az is nehéz feladat, hogy egyáltalán nős fiatalembereket találjunk!
A hit válsága különösen a nyugati világban tapasztalható, és ez a válság a házasságra szóló hivatásokat nem kevésbé érinti, mint a papi vagy szerzetesi hivatásokat. A válasz erre nem abban rejlik, hogy belenyúlunk a kánonjogba. Ennél radikálisabb válasz kell – hitünket kell újra felfedeznünk. Akkor nem fogunk félni arra hívni a fiatalokat, hogy bátran kövessék Krisztust akár a papságban, akár szerzetességben vagy házasságban, vállalva minden velejáró áldozatot, hogy annál nagyobb legyen jutalmuk.
Arra buzdítalak benneteket, hogy minden nap imádkozzatok papjaitokért, hivatásokért és az Egyházért.
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: The Catholic Herald
1 A Szent Péter Széke Személyi Ordinariátust XVI. Benedek pápa 2012 januárjában a 2009-ben kiadott, „Anglicanorum coetibus” kezdetű apostoli konstitúció értelmében állította fel azon észak-amerikai anglikán hívek részére, akik teljes szeretetközösségre kívánnak lépni a katolikus egyházzal. Bővebben lásd (a ford.)
INRI,
a cölibátus jo és hasznos a romai katolkius papok/hivek számára. Aki katolikus akar lenni/maradni az ilyen cölibát/papi egyházban is lehet katolkius. A nös papok esetén ellepnék a nyerészkedö szerencselovagok/és nejeik/másvallások/belsörobbantásiszándékkal a plebániákat. Tartósan ártani ugyan nem lehet ennek az egyháznak, de ez sokak kárára lenne…Gyakorljuk a hitünket-mise-ima sikesers ha´zasság és nagycsalád-sikeres munkavégzés-romai és ne romlott katolikusok elgyünk és lesznek papjaink is…
Lásd katolikus lexikon: “A római katolkius Egyház az üdvösség hivatalos eszköze, s Krisztus a megváltás kegyelmeit az Egyház-ra bízta. Tehát minden kegyelem, amit a jószándékú emberek kapnak, valamiképpen kapcsolatos az Egyház-zal. Tehát mondhatjuk, hogy aki üdvözül, az Egyház kegyelmével üdvözül akkor is, ha formálisan nem tartozik a keretébe.” Lásd tovább: “Mivel pedig Isten népébe mindenki meghívást kapott, azért bizonyos kapcsolat az Egyh-hoz fűzi azokat is, akik Krisztus evang-át nem fogadják el, de hisznek az egy Istenben, mint a zsidók és a mohamedánok, akik valójában Ábrahám hitét követik. Végül valljuk, hogy azoktól sincs távol az Isten, akik csak homályos képekben keresik az Ismeretlen Istent. Ők is megkapják az üdvösséghez szükséges kegyelmet, és üdvözülhetnek, ha arra törekszenek, hogy kövessék a jó-lelkiismeretük szavát. Ami jó és igaz náluk, azt az Egyh. úgy értékeli, mint előkészületet az evang-ra a 10 parancsaolat fényében. Az Egyh-at azonban a Krisztus és az emberek iránti szeretet sarkallja arra, hogy a hit teljes világosságát hirdesse minden embernek. Lehetővé kell tennie, hogy mindenki értékelhesse Istennek azt a kitárulását, amelyet Jézus Krisztus megvalósított.”
Megjegyzésem: És Péterre az analfabéta zsidó halászra és utodaira a romai pápákra bizott.
Ehez Erdödy Imre atya a sajovámosi plebános a következöket mondotta volt édesanyámnak kiscsoprtban: “Azt, hogy ki üdvözül csakis a Jóteremtö dönti el. Embernek ebbe nincs beleszólása. A mennyei Yerushalaymba azok léphetenek be akiket arra a Jótermtö meghív-és bebocsát. Ott nincsenek vallások, sem papok sem templomok- mert a katolikus vallás/és a más-vallások, csak az evilági boldogsághoz ad/nak segítseget az Isteni-szeretet hirdetése ´tján- aki Jóisten és mindenkié egyformán…Az evilági életünk végén a Jóteremtö a földi boldogságunkra ráadásnak megadja majd azoknak a mennyei Yerushalaymban a bolodgságot, akiket arra méltonak itél/ az Ö szinelátása által…Emberrröl soha nem mondhatja ki katolikus egyházunk, hogy biztosan elkárhozott- mert ez nem emberi döntésen mulik és találgatni meg semmi értelme nincsen (esteleges korábbi ilyenhez hasonló kijelentések (pl. boszorkany-eretnek) kivételek amelyek erösitik a szabályt pl. A cikkben is említett Szent Johanna is katolikus nö volt a 15. Században. (SZENT JOHANNA — JEANNE D’ARC Május 30. *Domrčmy, 1413 körül +Rouen, 1431. május 30.)
Lásd Magyar katolikus lexikonban Johanna sorsát, (elöször 53 katolikus teológiai doktor, majd a Domonkos-rendi katolikus inkvizitor boszorkányság miatt halálra ítélte, élve elégette, majd párszáz év múlva 1944. május 13-án XII. Pius pápa Franciaország második patrónájának=védöszentjének nyilvánította.)
Egyházi halálraítélése: 1431. május 30-án reggel az egyházi bíróság mint visszaeső eretneket kizárta az egyházból. Az angolok a, -boszorkány- halálát akarták. Átadták Jeanne-t a hóhérnak és máglyán élve elégették. Elötte kopaszra nyírt fejére papírsüveget húztak e felirattal: Eretnek, szakadár, visszaeső bűnös, hitehagyó, bálványimádó.”
Egyházi szentté avatása: Huszonöt év múltan kezdödött az ítéletnek az egyházi hatóság általi felülvizsgálata, de csak sokkal késöbb rehabilitálták, aholis poltikai nyomást állapitottak meg a halára-adás okául. 1909. április 11-én boldoggá, 1920. május 16-án szentté avatták.)
Azt, hogy a pokolba jutott senki sem mondta róla soha….azonban igy is felháborító ami vele poltikai nyomásra az egyházi biroságban sajnos megesett…Jovátenni lehetetlen akkor is ha szentté avatták késöbb. Uram add, hogy soha hasonlo ne essen meg senkivel (kb. 350 ezer áladozat lett elitélve összesen a középkorban az inkvizició által, és csak tördékük halálra). Az inkvizicio ´hál Istennek a multté. Az sem vigasztal ebben senkit, hogy a kommunizmus halálos áldozatainak száma 100 millió feletti, ez pedig az inkvizició áldazatai számának a háromszázsszorosa, söt ma is vannak kommunista országok söt eröszakos-gyilkos kommunista aktiv-beállitottságú emberek millioi is vilüagszerte. Akik gyilkolnak ma is. Vagy pl. a „szocializmus” semmivel sem gonoszabb/szebb szó, mint a „kereszténység”. A szocializmusból ugyanúgy nem következik elvileg Marx vagy Sztálin ateista gyilkos szándéka és tettei meg a titkosrendőrség/üldözései meg a vallások es templomok bezárása, mint ahogy a kereszténység sem áll ok-okozati viszonyban a spanyol inkvizícióval- ami állami intézmény volt és nem egyházi.”
– egy amerikai esszéista-
a Paápság mára semmilyen poltikai és hadászati hatalommal nem rendelkezik már több mint 100 éve- hála istennek….
Osli mosolygos Madonna könyörögj éretünk….