gonoszok Egyedi

Hogyan védekezhetünk a gonoszok ellen?

Hogy győzhetjük le a gonoszságot, gonoszság nélkül? Csakis engedékenység és kompromisszumok nélkül.

Krisztusról vegyünk példát távolságtartásból, legyünk mentesek az erőszaktól és a túlzott jóhiszeműségtől.

A gonoszság mindig nyerő, mindaddig, míg Urunk mindent tisztává nem tesz. Tudjuk, szegények mindig lesznek közöttünk, amint ezt Krisztus kijelenti. Ugyanígy, gonoszok is mindig lesznek körülöttünk, sőt, magunk is beleeshetünk ebbe a szörnyű bűnbe. Michel Audiard, a filmes szakma híres szövegírója egyik, Lino Ventura által megszemélyesített szereplőjének a következőket adja szájába a „Les Tontons fligueurs” (Szenvedélyes bácsikák) c. filmben: „Az örömlányok, azok mindent mernek, éppen ez az, amiről felismerhetők.” Ez a magvas meghatározás kiválóan alkalmazható a gonoszokra. Csalhatatlanul jellemzi őket vakmerőségük a gyalázkodás és az övön aluli ütéseik terén.

A gonosz ember bele van gyökerezve a rosszba

A gonosz átlép minden határon, minden akadályon, áttör minden biztonságosnak és legyőzhetetlennek hitt védelmet. A valóságos gonosz, aki üzelmeit gonoszságára alapozza, sohasem teszi ezt figyelmetlenségből, szórakozásból, egyszer, csak úgy mellékesen. Várát a gonoszságának futóhomokjára alapozza. A legkülönfélébb, gyakran jól kimunkált, agyafúrt formákban képes ezt megtenni: megszólással, rágalmazással, árulással. Ahhoz, hogy valaki gonosz legyen, bele kell gyökerezve lennie a rosszba, mert a gonoszság megköveteli a teljesen tudatos és következetes ártani akarást.

Senki sem véletlenül gonosz. Alapos, átgondolt döntés kell az ilyen viselkedéshez. Nem a múló, kis gonoszságokról van szó, amit elkövet egy szeszélyes vagy rosszul nevelt gyermek, hanem arról a mélyről fakadó gonoszságról, amely néha az erény külső álarca mögé rejtőzik. A legrosszabb az a gonosz, aki álszent módon megsértődik, ha gonoszsággal vádolják. Égnek emeli a kezét és a tekintetét, ha vádolni kezdik.

Vakság

A gonoszság belerögződik annak szívébe, aki azt gyakorolja. Nem lepődhetünk meg, hogy Aquinói Szent Tamás a De Malo (A Gonoszságról) tanulmányának középpontjába helyezi. Már a Kr.e. I. században Publilius Syrus leszögezte Szentenciáiban és Maximáiban, hogy „a gonoszságtól soha sem kell annyira tartani, mint amikor a jóság külső mázát ölti magára”. Különös, hogy akik egész életük során a gonoszságra alapozták üzelmeiket, mint Voltaire, aki haragjával a legkegyetlenebbül üldözte azokat, akiket megsemmisítendő ellenségeinek tekintett, gyakran éppen ők a leginkább vakok az őket emésztő rossz eredetét illetően. A ferney-i filozófus például arra a megfontolásra jutott, hogy az emberek nem születnek rossznak. Ha megfertőzi őt a gonoszság, ennek nem lehet más oka, minthogy az államügyek vezetői fertőzték meg őket. Meglehetősen rövidre fogott analízis! Jean-Jacques Rousseau hasonló ostobaságot ír: „Minden gonoszság a gyöngeségből ered; a gyermek rossz, mert gyenge; adjunk neki erőt, jóvá válik.”

Ezeknek az embereknek a butaságig menő optimizmusa, akik elvetették az eredeti bűnt és annak minden következményét, semmiképp nem vethető össze avval, amit az Úr az igaz és a gonosz sorsáról mond Salamon bölcs mondásaiban (X.1-XII.14). A büntetés eléri azokat, akik gonoszságukkal igazságtalanságot követnek el, de arról sehol nincsen szó, hogy ez a büntetés ebben az életben következik-e be. Ezért van, hogy a gonosz sokszor az utolsó leheletéig szerencsés, és gyarapítja áldozatainak számát.

Krisztus győzelme

Ha szerencsétlenségünkre érintkeznünk kell gonoszokkal, vagy azok közelítenek meg minket (most mellőzzük azt az esetet, amikor mi lennénk a gonoszok), milyen magatartást tanúsítsunk? Vajon a védekezés céljára hasonló fegyvereket kell kovácsolnunk, a hitványságra alávalósággal kell válaszolnunk? Semmiképpen sem. Gonoszságot alkalmazni a gonoszság megsemmisítésére nem emel fel minket. Ez a személyes gyengeség jele, ami táplálja a gonoszság hevét és felfokozza erejét. Hagyjunk magunkkal elbánni, minden ellenállás nélkül, és nemtörődésünkkel együttműködőkké válni a gonosz halált hozó működésével? Ez sem megoldás. Ez a passzivitás felszítja a gonosz kedvét egy további fordulóra, és végeérhetetlen spirálisba sodor.

Ajánlatos tehát – e téren is, mint mindenkor máskor – Urunk példáját követni. Hieronymus Bosch megrázó festményével, a Keresztúttal, megmutatta a gonoszok által megalázott Krisztus győzelmét. Jézust minden oldalról körül fogja az őt vádoló és elítélő csőcselék. Az egész sereglet gonoszságtól eltorzult arcú, magából kifordult, szitkozódó alakokból áll. A romlottság mindig leolvasható az arcról, a tekintetből.

keresztut
A „Keresztút”, H. Bosch, Szépművészeti Múzeum, Gand

Krisztus nem harcol rágalmazóival, és mégis Ő a győztes a szennyes tömeg közepette. Győztes, mert mintegy távol van, a felbőszült gyűlölettől körülvéve. Teljesen egészében arra az ajándékra összpontosít, amelyet életének feláldozásával nekünk adott. Hóhérai összetörték, de mégis valahogyan távol van tőlük, a magasságban, érinthetetlenül, noha számtalan seb borítja.

Békés távolságtartás

Ha egy gonosz áldozatává válunk, a követendő út a következő. Ellenállásunk a békés távolságtartás legyen. Ebből soha ne engedjünk. Gyakori, hogy a gonosz, miután vad támadást intézett, békülékenységet mutat. Ilyenkor a legmerészebb: úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Itt is a hevesség nélküli távolságtartást kell válaszként alkalmazni. A mélységes megbocsájtást szívünkben kell őrizni, de meg ne kíséreljük újra felvenni az események sorát, mert azt kockáztatjuk, hogy végképp eltipor: a gonosz ugyanis nem marad meg sokáig az általa fitogtatott jószándék mellett. Csak a kedvező pillanatot várja, hogy a végzetes csapást ránk mérje. Hány hamis jó barát van, aki mindent latba vetett, hogy rágalmazzon és eláruljon, most meg hirtelen azt kívánja tőlünk, hogy higgyük el, mindenre fátyolt lehet borítani, sőt, fátyolt is kell borítani. Ha pedig nem teszünk eleget elvárásaiknak, mi magunk vagyunk a gonoszok.

A gonosz kettős arcú

Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy a gonoszság egyenletesen oszlik meg a társadalom különböző rétegeiben, és e szabály alól az Egyház sem kivétel. A gonoszság ott is uralkodik károsító, romboló irányzatként. Esetenként kárpótlásként élik meg olyanok, akik azt gondolták, hoztak egyéb áldozatokat. Akik ezt alkalmazzák, többnyire szép pályát futnak be életük során, mert el tudják rejteni ezt a gonoszságot úgy, mint Raminagrobis tette (egy látszatra kedves, de gonosz macska, francia mesefigura). Mikor aztán pozícióba kerülnek, csapásként hatnak, fű sem nő a nyomukban. Hol mézet, hol ecetet használnak, hogy csapdájukba ejtsék a környezetük legyeit. Egyszer csupa mosoly, másszor mindenen fennakadó, zárkózott és bosszúálló: a gonosz kettős arcú ember. Kívül fehérre meszelt sír, belül csupa sötétség.  Egyedül Krisztus képes megsegíteni minket, hogy el ne eresszük a keresztet, nehogy az összezúzzon minket.

Szophoklész már megállapította, hogy a butaság a gonoszság édes testvére, de sok igen értelmes ember gonosz és büszke arra, hogy az. Sikereiket cseleiknek köszönhetik, ezáltal a Sátánt támogatják, aki szintén kiváló elme, de egyetlen törekvése a rossz. Nem csodálkozhatunk azon, hogy az első keresztény közösségek milyen figyelmet fordítottak a tagjaik közötti kapcsolat ápolására és ellenőrzésére. Egyetlen gonosz megmérgezheti a környezetét, mivel nem szab határt a működésének, és folyamatosan új térhódításra törekszik.

A gonoszság majd súlyosan lebillenti a mérleg serpenyőjét

Mindnyájan szegény bűnösök vagyunk. Egyes bűnök erősebben köthetők természetünkhöz, mint a többi, ezek a gyengeségek kevésbé károsíthatják lelkünket. A gonoszság viszont értelmünk rossz használatának következménye. Mivel előre megfontolt és beleegyezésünket bíró cselekvés, súlyosan fogja lebillenteni a mérleg serpenyőjét Szent Mihály kezében. Őrizkedjünk a gonoszoktól és mindenféle gonoszságtól, főleg azoktól, amiket mi követhetünk el. És ha úgy adódik, hogy bűnbe esünk, azonnal hozzuk helyre bűnünket, tegyük jóvá igazságtalanságunkat, amíg még van időnk, mielőtt még hallhatóvá válik – talán már későn – a fogak csikorgatása.

Írta: Jean-Francois Thomas atya SJ

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné

Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük