pexels jean daniel 1999323 Custom

A Jó és a Jobb…

Szent István király kézereklyéjének története a 11. századra nyúlik vissza

Istvánt 1038-ban Fehérvárott helyezték végső nyugalomra, ám a halálát követő trónviszályok miatt a káptalan – félve a holttest megszentségtelenítésétől – a Nagyboldogasszony-bazilika közepén álló márványszarkofágból áthelyeztette a bazilika alatti sírkamrába.

Hartvik püspök legendája szerint ekkor választották le a mumifikálódott jobb kezet, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki. A kincstár őre, Merkur őrkanonok azonban – ahogy később, felelősségre vonásakor állította – egy angyal megbízására „eltulajdonította”, majd a birtokán elrejtette az ereklyét. Arra hivatkozott, hogy a zavaros időkben biztonságos helyen akarta őrizni.

  • László király (1077–1095) István szentté avatásakor, 1083-ban szerzett tudomást az ereklye őrzési helyéről, s május 30-án (egyes források szerint 29-én) ellátogatott Merkur bihari birtokára. Elfogadva az őrkanonok mentegetőző legendáját megbocsátott neki, majd itt alapította meg a kézereklye őrzésére a szentjobbi apátságot (ma Sâniob, Románia).

Három évszázadon át itt őrizték a Szent István kéz-ereklyéjét. A tatárjárás alatt a monostor is osztozott Várad sorsában, de a Szent Jobbot megmentették, mivel minden jel arra mutat, hogy a vész elmúltával újra itt őrizték. 1498-ban II. Ulászló a monostort a pálosokra bízta, akiknek 1501 utántól 1560-ig volt birtokában.

A Szent Jobb megtalálásának napját már a 13. századi naptárak is említették. A kézereklye tiszteletét az 1222-es Aranybulla törvénybe iktatta. A Szent Jobb évszázadokon keresztül zarándoklatok kiemelt célpontja volt.

A török hódoltság idején a Szent Jobbot Székesfehérvárott rejtették el, majd Szent István koponyaereklyéjével együtt 1590 körül Horvátországba, a raguzai (ma Dubrovnik) domonkos kolostorba került. Itthon nem is tudtak róla csaknem kétszáz évig. 1684-ben elsőként I. Lipót (1657–1705) tett kísérletet visszaszerzésükre, de a törökkel folytatott háborúk miatt, majd halálával mindez feledésbe merült.

Végül Mária Terézia (1740–1780) hosszas diplomáciai tárgyalások után, 1771. június 21-én Budára, a királyi vár kápolnájába vitette a Szent Jobbot; míg a koponyaereklye egy része előbb Pozsonyba, majd 1778. április 2-án Székesfehérvárra került.

A második világháborút egy salsburgi barlangban vészelte át.

1989-től ismét győzelmes körmeneteken hordozzák körbe, a Szent István –bazilikától indulva ki a Duna-partra és vissza, hogy hirdesse szent Királyunk égi védnökségét nemzete felett.

A jobb kéz általában erősebb, ügyesebb

Ezért a szó szerinti jelentésén túl a hatalom, az áldás, a segítség, a megtisztelő hely jelképe. Állhat együtt a kézzel és a karral (Zsolt 89,14).

  • Isten jobb keze feszítette ki az eget (Ézs 48,13),
  • szétzúzza az ellenséget (2Móz 15,6.12),
  • támogatja övéit (Zsolt 18,36; Jób 40,14),
  • ezért azok jobbjához menekülnek (Zsolt 17,7);
  • segítő jobbjának visszavonása maga a büntetés,
  • Isten jobbján lángoló tűzzel jelenik meg (5Móz 33,2).
  • József úgy tünteti ki Efraimot az áldásnál, hogy a jobb kezét teszi a fejére (1Móz 48,14).
  • papszenteléskor a jobb fülcimpát, hüvelykujjat és nagyujjat kellett a vérrel megkenni (2Móz 29,20).
  • az ítéletkor Jézus a jobb keze felé állítja az üdvözülőket (Mt 25,33);
  • jobb kezét teszi Jánosra;(Jel.1)
  • jobb kezében tartja a hét csillagot (Jel 1,16k).
  • a jobb kezet emelik esküre (Ézs 62,8).
  • onnan vádolja a Sátán a főpapot (Zak 3,1).
  • a kitüntetettet jobb kéz felől ültetik (1Kir 2,19; Zsolt 45,9; Zsolt 110,1).
  • ha kezed megbotránkoztat, vágd le…(Mk 9, 43-50)
  • adakozz titokban- ne tudja a jobb kezed…(Mt 6, 3)

Idézhetnénk a zsoltárokból, szinte megszoktuk, hányszor Isten jobbját emlegetjük: -Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja fölemelt engem, az Úr jobb keze erősnek bizonyult…(118.)

A tibetiek szerint a jobb kéz a férfi kezdeményező erőt, a harcot, férfiasságot, a támadást, az akció vezetését tükrözi.

A közvélekedés szerint is-

  • jobb kéz- ítélet, a bíró a jobb kezével parancsol csendet és mond aztán ítéletet. Érdekes módon a bíróüi kalapácsnak a magyarortszági jogi kultúrában nincs hagyománya.A jobb kezet emelik esküre. Jobb kézzel fogja karon hitvesét a férfi, és úgy vezeti ki a templomból az esküvő után.
  • jobb kézzel lapozzuk a füzetet, fogjuk a kanalat, a szerszámot
  • a jobbkezet vágták le büntetésből…-pl. Szent László idejében már egy tyúklopásért ilyen ítéletek is születtek.
  • a levágott kéz az ellenség teljes megsemmisítését jelentette, ha életét nem is oltották ki
  • a kéz az oldalt is jelöli-jobbján, balján (jobb lator-bal lator)- de politikai színezete a fr. forradalomtól kezdődött, amikor a párizsi parlamentben jobb kéz felől ültek a kiráyságpártiak, bal felől pedig a forradalmárok…
  • a kézfogás is jobb kézzel történik, irányt is azzal mutatunk, s azzal is köszönünk.
  • a Kéz, mellyel rendesen működni, dolgozni, pl. írni, szerszámot, fegyvert forgatni, enni, ütni, dobni stb. szoktunk. Jobbnak mondjuk, mivel a bevett szokás, és nevelés szerint leginkább azt gyakoroljuk, s a gyakorlat által ügyesebbé tesszük, mint a másikat, melyet aránylagos ügyetlensége miatt balnak (rossznak) nevezünk.
  • Jobb kezünk a lábunk használatáról is sokat elárul, ugyanígy az is, melyik szemünkkel nézünk pl,. egy távcsőbe…
  • Régen: jobb kézzel megragadni a ló kantárát.
  • jobb kéz felől ülni.
  • amit jobb kézzel adott, balkézzel visszaveszi, (km).
  • átvitt értelemben segédszemély, ki nélkül egy másik alig tud valami fontosabb ügyet véghezvinni. Sok főúrnak és hivatalnoknak jobb keze a titoknok. Ő volt a főispánunk jobb keze.
  • jobbján ül, segédkezik- segédpilóta: pl. a sofőriskolai oktató-jobbkéz szabály a vezetésben, jobboldali sáv, arra kanyarodunk le a főútról.
  • De az Újszövetségben is számtalanszor előfordul: –Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le…(Mt 5, 30); -nem én döntöm el, hogy ki üljön jopbb és baloldalomon.(Mk 10, 40) ; -vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán,(Jn 21,6); Krisztust Isten jobbja fölemelte, Megváltóvá tette,(ApCsel 5,31), ő aki jobbjában a hét csillagot tartja,(Jel 2,1) ;a király így szól a jobbján állókhoz, (Mt 25, 34); István, amikor megkövezték, látta a megnyílt eget, és Krisztust, az Isten jobbján,(ApCsel 7,55); az odaföntvalókat keressétek, ahol Krisztus ül, az Isten jobbján,(Kol 3,1); mondá az Úr az én uramnak, jobbom felől foglalj helyet,(Zsid 1, 13), az Úr áll az én jobbomon, meg nem inoghatok.(ApCsel 2,25)

Persze nem bűn balkezesnek lenni – (mi több, köztük olyan hírességeket tartunk számon, mint :Bach, Goethe. Leonardo, Picasso, Mark Twain Newton, Puskás Öcsi, Papp Laci,McEnroe vagy Szeles Mónika) – de jobb kézzel integetünk,

  • az óra forgása is jobbra van, a csavart is úgy csavarjuk
  • védekezni a bal kezet használjuk…- a pajzsot is abban tartották a harcosok…
  • minősítünk is vele-jobbra fordul az idő…baljós előjelek…

Az meglehet, hogy a jobb kéz ügyesebb, de erkölcsösebb is?… A kultúrtörténészek szerint a kollektív tudatban jött létre, ezzel azonosultunk.

Sok kultúrában máig megmaradt az a megkülönböztetés, hogy a jobb oldal minden jóhoz, a bal oldal pedig a rossz dolgokhoz köthető. Ghánában például tilos bal kézzel mutogatni, mivel a bal oldalról piszkos dolgokra asszociálnak, a muszlimok pedig jobb lábbal lépnek be a mecsetbe és jobb kézzel esznek, míg a bal kezüket mosakodásra használják és a WC-re is kizárólag azt használják, a bal lábukkal léphetnek be. 

DE, a legutóbbi hét amerikai elnökből öt balkezes, egy fontos tanulmány  azt is jelzi, hogy a balkezesek általában introvertáltak és nyitottak a tapasztalásra.

Mégis… a jobb a kezünk a domináns…

Az agyféltekék idegpályái kereszt irányban vezérlik a test bal és jobb oldalát, így a bal agyfélteke felelős a jobb kéz, a jobb agyfélteke pedig a bal kéz irányításáért (ez a szemek, lábak esetében is igaz). Egy puszi a jobb oldalunkra, a bal agyféltekét birizgálja, a bal kéz megcsípése viszont a jobb agyféltekébe fut. 

Ez a dominancia azonban nem kizárólagos, csupán azt jelenti, hogy a tevékenységek vezérlésében a domináns agyfélteke nagyobb arányban vesz részt. Így például, akinek a bal agyféltekéje domináns, az általában a jobb kezét használja, de vannak olyan tevékenységek, amiket bal kézzel végez. Ennek a dominanciának az aránya a tevékenységek vezérlésében lehet pl.: 20-80% vagy 30-70% is, ahogy öregszünk egyre inkább kétkezesek leszünk…

Jaques Elllul francia filozófus szerint van négy tétel, amit a modern nyugat vall:

  • az ember életének célja a boldogság
  • az ember természeténél fogva jó
  • a történelem nem más, mint folytonos fejlődés
  • csak az anyag létezik

Vagyis a keresztény Európa szellemi alapjai eltolódtak, a halált és a szenvedést egyrészt istenítjük, másrészt száműzzük az életből. Miközben azt hisszük tudunk életet gyártani és kiiktatni, ha meg pluszban van, utunkban áll, lecseréljük, s még sírunk mellé, hogy fogy a magyarság. Fogyasztás, kényelmes, szenvedés mentes élet, erkölcsi viszonylagosság, utazás, sok pénz, élvezetek, kábítószer- ez a boldog élet titka. Az egyház is kezelje csak könnyedén, lazán, enyhén, „lájtosan” bűnt, valamiféle felvizezett, fapados, olcsó, ponyvakötéses, már-már a giccs kategóriájába sorolandó vallás kell nekünk, onlájn Krisztus, digitális mise, mesterséges Jézus, akit mi irányítunk, mi adunk neki ötletet arról mi nem bűn, s mitől könnyebb hinni. Eszerint kategorizáljuk egyházunk papjait, prédikációit, egész szolgálatát. Legyen mennyország, úgyis irgalmas az Úr, de ne legyenek követelmények. Istennél ne legyen zéró tolerancia. Érjen ugyanannyit a szavazata a Sátánnak is, Júdásnak is, Krisztusnak is… Legyen ólommentes, vérszegény, menő kereszténység(műszavak- befogadás, sokszínűség, párbeszéd, szinodalitás, kommunikáció)- mely nem lóg ki a sorból, nem hagy öko-lábnyomot a liberális világ tudatában, hanem tájba simul, s ha kell a jézusi követelményekből is lefarag, csak szalonképes maradjon…

Ezzel szemben a kereszténység hite szerint:

  • Azért vagyunk, hogy Istent megismerjük, szeressük és ezáltal az üdvösségre jussunk. Ezt az életcélt kell kitűznie a szülőnek is a gyermek elé, és a fiatalnak is, amikor megbérmálkozik. Ez legyen az indítéka, és minden erőfeszítése erre irányuljon. Ezen a körön belül jöjjenek majd ki számításai a munka, az alkotás, a karrier, a hobbi, az élvezetek, a bakancslisták tekintetében is.
  • Az ember természete az ősbűn miatt megromlott, értelme elhomályosult, akarata rosszra is hajlamos. A keresztény ember nem naiv, nem elfogult, inkább realista. Számol a bűn, az esendőség gyengeségével. Ezért nem hurráoptimista, nem is vakmerő, inkább alázat és buzgóság jellemzi törekvéseit.
  • A történelem végső soron üdvtörténet, és nem folyamatos fejlődés, hullámvölgyek, visszaesések sorozata is egyben, de a kegyelem jelei is érezhetők. Kr. második eljöveteléig tart, amikor új ég és új föld lesz, addig viszont az egyháznak folyamatosan hirdetnie kell az örömhírt és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.
  • Nemcsak anyag létezik, hanem a halhatatlan lélek is, hiszen Isten teremtette a világot. Mi azt valljuk, hogy létezik természetfeletti világ is. Isten, aki Jézus Krisztusban meghívott mindnyájunkat az üdvösségre. Nemcsak a névjegykártyáját hagyta itt, hanem beszállt életünk kalandjába és kereszthalálával megváltott minket az örök haláltól. Ezért nemcsak az eszünkre kell hallgatnunk, nemcsak a tudományt a gazdaságot kell művelnünk, hanem a lelkünket, a szellemi életünket, a kultúránkat is kell táplálnunk, éltetnünk, ami igényességet jelent. Hogy törődünk lelkünkkel, beépítjük őseink, szentjeink szellemi –lelki kincseit a gondolkodásunkba és a tetteink indítékaiba. Számunkra Krisztus erőforrás. Erre mutat Szent istván jobbja is.

Székely János püspök szerint pedig három dolog van, amit kikezd a liberális, Isten nélküli világ:

  • a kötődést a földhöz/nemzethez), – ne adjuk el, csak azért, mert nem éri meg földet művelni. Sokan itthon titkolják, hogy Svájcban vagy Németországban farmon dolgoznak állatokkal, itthon meg urizálnak, és zavarja őket a trágyaszag, a kakaskukorékolás és a harangszó… És a hétvégi házuk udvarát az erdőn is letérkövezik és csupa beton meg álciprus, giccs a környezet. És négykerekű motoros terepjáró meg villanyroller, mert nem szabad lemaradni a divatról.
  • a kötődést a közösséghez/család-egyház, – nem elég csak telket venni, házat építeni, a közösség életét is be kell lakni, kapcsolatot kell teremteni, ki kell szállni a mobil és a munkahely-tömbház mókuskerekéből. Arcunkat, szívünket, szeretetünket, időnket adni a közösség számára.
  • a kötődést az Istenhez/vallástalanodás/anyagelvűség – A vallás nem magánügy. Személyes de hitvalló, a társadalomban is megnyilvánuló életvitellel. Csenddel, imádsággal, szentségekkel, közösségi ünneppel.

Egyszer egy fiú egy balesetben elvesztette bal karját. A családja, hogy feledtesse vele nyomorúságát, beíratta egy öreg japán dzsúdómesterhez. Az öreg elkezdte a fiú tanítását, három hosszú hónapot töltött azzal, hogy a fiú egyetlen fogást megtanuljon. Letelt a három hónap, és az öreg szenszej elvitte a fiút egy versenyre. A fiú magabiztosan győzte le ellenfeleit, és bejutott a döntőbe. A döntőbeli ellenfele egy nálánál erősebb, nagyobb fiú volt.
A döntőben hosszú ideig nem bírtak egymással, ám a meccs végén a félkarú fiú visszaemlékezett a három hónap alatt begyakorolt fogásra, és ipponnal verte a nálánál erősebb ellenfelet.
Úton hazafelé az újdonsült bajnok megkérdezte öreg mesterét:
– Szenszej, hogyan lehetséges az, hogy én úgy lehettem bajnok, hogy csak egyetlen fogást ismerek?
– Nézd, fiam! Te a három hónap alatt tökélyre vitted ezt a fogást. Ez a fogás olyan, hogy mindössze egyetlen védekezés van ellene: ha megragadod az ellenfél BAL karját!

Dániel könyvében arról olvasunk, hogy amielőtt a perszsák elfoglalták Babilont, Belsazár király nagy lakomárt rendezett a főembereknek. Ezen az orgián ettek-ittak-táncoltak, és a király előhozatta elődjének, a Nabuk-uzuri-ucurnak, Nabukodonozornak idejéből a Jeruzsálemből elrabolt szent edényeket és azokat megszentségtelenítve ittak, mulattak. Ekkor hirtelen, mindenki megrökönyödésére a gyertyatartóval szembeni falon egy (jobb)kéz írni kezdett a falra: mene, tekel, fáresz(ufarszin)- mina-sékel-félmina. De ezek titkos, kódolt üzenetet hordozta, amit Dániel fejtett meg, aki magas tisztséget töltött be a fogság idején. És megfejtette ingyan a királnyak: számba vette Isten oprszáglásodat és véget vet neki. Megszámláltattál és kevésnek bizonyultál. Országodat a médeknek és a perzsáknak adja- Így is történt.

Testvéreim, azon túlmenően, amit az ereklyék titokzatos csodái üzennek, a Szent Jobb számunkra Isten hatalmának üzenetét is hordozza. Figyelmeztet, int, irányt mutat, emlékeztet. ,

Szent István jobbja, amit felmutatunk, körülhordozunk, az az ő hite, Istenhez ragaszkodása. Fizikai valóságában, mint ereklye is köztünk van és figyelmeztet: tartsunk ki Jézus Krisztus mellett. e legyünk elfajzott, hűtlen utódai, hanem nagy magyar családjának hívő gyermekei, akik ma is továbbadják a krisztusi örökséget a következő nemzedékeknek.

Ez a mi erősségünk…

Gyergyószentmiklós, Szent István Plébánia, 2025 május 30.

Kapcsolódó tartalom

  • Vizsolyban jártam

    Nemrég három napot a Cserehátban töltöttem, és most először alkalmam volt elmenni Vizsolyba. Vizsoly – mosolyodik el az Olvasó -, hát persze, a vizsolyi Biblia! Ez a szókapcsolat mindenkinek azonnal eszébe jut. Ez a legrégebbi, teljes, magyar nyelvű Szentírás. És a szókapcsolaton túl még mi jut eszünkbe? Károli (Károlyi) Gáspár református lelkésznek, a fordítónak a…

  • Útravaló pünkösd hetére

    Egy falu lelkipásztora minden évben minden vasárnap ugyanazt prédikálta, mint egy évvel korábban. Nagyon kedves ember volt, mindenki kedvelte, de annyi idő után már kezdtek ráunni, hogy ugyanazt hallják. Az egyháztanács összeült és tanakodott: tudomására kéne hozni valahogy kedves papunknak, hogy minden évben ne ismételje önmagát. A gondnok aztán a plébános elé járult és előhozakodott…

  • Bernhard Meuser: Az egyházszakadás már megtörtént

    Bernhard Meuser a Kath.net-nek adott interjúban az úgynevezett „szinódusi útról”: az egyházszakadás már megtörtént. Már csak a harmadik szint hiányzik, az tudniillik, hogy az Egyház hivatalosan is megállapítsa az Istennel és az Egyházzal kötött szerződés megszegését.” Petra Lorleberg interjúja.  „A szinódusi út minapi közgyűlésén a német egyház válsága új minőséget ért el.“ Ezt világítja meg…

  • Útravaló nagyböjt 3. hetére

    „Jézus… nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.” (Jn 2,25) Gárdonyi Géza „Bibi” c. regényében, a kis Bibi mindenhol összekeresi Istent, de nem találja. Nagy elkeseredésében végül Lukács bácsija vigasztalja meg: – Óh, kis balgatag, te, bejárod a messze világot, a tengereket is, pedig hát…

  • Katolikus. Pont ma.

    Nem szójáték, hanem találó meghatározás rólam, rólunk. A katolikus a görög „kata holosz” szóból származik, jelentése: a teljesség felé. Az évek múlásával nem elfogynak napjaink, hanem egyre inkább felkészülünk belépni a Teljességbe. A katolikus Egyház a Krisztustól kapott kincseket, kegyelmeket, az életet hordozza, hogy segítsen az örök, boldog élet teljességre minden embert. Ennek a feladatnak…

  • Ehetünk húst a holnapi napon? Főünnepek és hústilalom

    Talán olvasóink között is vannak, akik nem tudnak még arról, hogy a nagyböjti időszakban előírt pénteki hústilalom nem vonatkozik azokra a pénteki napokra, amelyekre főünnep esik. A Magyar Kurír néhány évvel ezelőtt pontosan tájékoztatta a híveket arról, hogy a korábbi általános pénteki hústilalom helyett 1966-tól már a püspöki konferenciák maguk dönthetnek a böjt és önmegtartóztatás…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.