„Ferenc pápával életünk egy része is eltávozott.” A Szent Péter tér hajléktalanjai siratják pápájukat
Giovanni, Maria, Rosanna, Salvatore, Luigina… Számos, a Vatikán környékén élő hajléktalan szoros kapcsolatot ápolt Ferenc pápával. Az Aleteia portálnak arról beszélnek, milyen érzés volt, amikor megtudták, hogy elhunyt a pápa, aki szerette és tisztelte őket.
„A pápa a barátom volt, nagyon szerettem őt!” Salvatore, a külsejében az Asterix rajzfilm Matuzsálemix figurájára emlékeztető bajszos, kissé sármőr veterán elmaradhatatlan szereplője a Szent Hivatal közelében a Szent Péter térre vezető átjárónak. A 74 éves szicíliai férfi az utcán él, kerekesszékben, miután egy sor baleset érte, amelyek hosszú kórházi kezelésekhez vezettek. Ferenc pápa egészségének hanyatlása mély együttérzést váltott ki belőle. „De kérdezzék a feleségemet, ő jobban ismerte őt: kétszer is együtt étkezett a pápával” – mondja Salvatore, és egy morcos, hetvenes éveiben járó asszonyra mutat, aki távolabbról bosszankodva figyeli, hogy a férje milyen tapintatlanul szólítja le a fiatal lányokat.
„Ó, igen, nagyon sírtam, amikor megtudtam, hogy meghalt a pápa” – erősíti meg Luigina, meglepődve, hogy egy újságíró megszólítja, hiszen többnyire láthatatlannak érzi magát a több ezer járókelő között. Konrad Krajewski bíboros, apostoli alamizsnás meghívta ezt a Rómában élő nőt ebédre a pápához, amelyet a szegények világnapján rendeztek meg a Vatikánban, és a nő közvetlenül a pápával szemben kapott helyet. Egy másik alkalommal pedig egy reggelin találkozott vele, de sajnálkozik két dolog miatt is: „Annyira megdermedtem és annyira lenyűgözött, hogy nem tudtam neki semmit sem mondani. Annyi mindent el akartam mondani neki, de nem jött ki a számon, túlságosan meghatódtam. És sajnos nem sokkal később ellopták a mobiltelefonomat, és elvesztettem a találkozásról készült fényképeket” – mondja. Mert a hajléktalan létnek ez is gyakori velejárója: nagyon keveset birtokolsz, és azt a keveset is elveszíted…
A pápa „rést nyitott a szívekben”
A Szent Péter téren élő hajléktalanok egy része mindent elvesztett életében, kivéve egy dolgot: a méltóságukat, amelyet az argentin pápa adott vissza nekik, aki egy olyan országból jött, amelyet a szegénység és a nehéz életkörülmények jellemeznek. „Egyszer kezet ráztam vele, és éreztem, hogy velünk van. Ember volt az emberek között, akárcsak Jézus: magára vette a problémáinkat, nehézségeinket, anélkül, hogy kibújt volna a felelősség alól. Ismerte az élet valóságát, és megmutatta, hogy mindannyian ugyanannak az Atyának a gyermekei vagyunk” – emlékszik vissza Giovanni, egy hatvanas éveiben járó férfi, aki az oszlopcsarnok lábánál ül. Szerinte a pápa sokat tett azért, hogy megváltoztassa az emberek véleményét az utcán élő emberekről. „Ferenc pápa rést nyitott a szívekben, kicsit úgy, mint 1870-ben a könnyűgyalogság (bersaglieri) a Porta Pia nevű kapun. (Róma mint az egységesült Olasz Királyság fővárosa 1870-ben jött létre, amikor az olasz királyi csapatok a Porta Pia mellett lerombolt várfalszakaszon betörtek a városba – ford. megj.) Új ajtót, új világot nyitott meg” – magyarázza ez a művelt férfiú.
Giovanni szemüvegével és kifejezésmódjával szinte egy filozófiaprofesszor benyomását kelti, de évtizedek óta a hajléktalanság megaláztatásait szenvedi. „Harminc éve kartondobozokon alszom. Ilyen az élet. Ha elveszíted a munkádat és a családodat, mindent elveszítesz” – mondja szerényen. De hozzáteszi, hogy Ferenc pápa, Krajewski bíboros és a Sant’Egidio közösség segítségével, amely a Szent Péter tér oszlopcsarnokától néhány méterre található Palazzo Migliori épületet üzemelteti, újra otthonra és „családra” talált.
„Negyvenhárman élünk itt” – mondja Rosanna, egy 60 éves szicíliai nő, aki négy éve lakik ebben a központban. Elmeséli, hogy Ferenc pápa 2019-ben nyitotta meg a központot, és sok időt töltött az itt élő emberekkel. A kapcsolatuk Ferenc pápával megmaradt az évek során. „Húsvétkor üdvözölhettük őt utoljára, amikor autójával elhaladt mellettünk. Odakiáltottuk neki: »Ciao, Ferenc pápa, nagyon szeretünk!« És minden este imádkoztunk érte vacsora előtt” – meséli. Ferenc pápa sokat tett azért, hogy higiéniai szolgáltatásokat, orvosi ellátást és menedéket biztosítson a rászorulóknak, és ehhez számos önkéntest mozgósított, köztük orvosokat is, akik önkéntesen dolgoznak értük.
A szegények együttéreztek a pápával a betegségében
A hajléktalanok mély együttérzést mutatnak e pápa iránt, aki bátran szembenézett fizikai hanyatlásával, és vállalta azt a megalázó helyzetet, hogy nyilvánosan gyengének és törékenynek mutatkozott. Egy pár éve elhunyt fiatal spanyol nő, Maria, aki párjával, Roberttel élt az utcán, így értékelte ezt a meglepő pápaságot: „Szerintem a pápa olyan, mint egy nagyapa, aki érzi, hogy közeledik az élete vége felé, és annyira szeretné biztonságba helyezni a családját, hogy néha elkövet néhány hibát. De mindent, amit tesz, szeretetből teszi” – mondta. Miután ő maga a pápa halálánál korábban, gyors lefolyású rákban hunyt el 40 évesen, mert rossz anyagi körülményei miatt nem jutott időben kezeléshez, valószínűleg jobban megértette a pápa üzenetének lényegét, mint sokan mások.
Mintha bezárulna a kör, ezen a szombaton kora délután szegények egy csoportja volt jelen a Santa Maria Maggiore-bazilikához vezető lépcsőn, Ferenc pápa utolsó útjának a temetés előtti utolsó szakaszán. Ez volt a legszegényebbek utolsó hódolata annak a pápának, aki Jézust követve szerette, megértette, tisztelte és hűségesen támogatta őket az utolsó leheletéig.
Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia
