Megköszönöm Istennek, hogy adott nekem egy második esélyt: mondja a 95 napos tengeri hánykolódást túlélt halász
Több mint három hónapon át egyedül sodródott a Csendes-óceánon Máximo Napa Castro, a 61 éves perui halász, amíg megmentették. Ezt a rendkívüli megpróbáltatást hitébe kapaszkodva élte túl, és megköszönte Istennek azt, amit családja valóságos csodának tekint.
December 7-én hagyta el Máximo Napa Castro Marcona kikötőjét, Peru déli részén egy halászatra, ami két hétig tartott volna. De a tengeren töltött tíz nap után hajója meghibásodott, motorja felmondta a szolgálatot, képtelen volt visszatérni a kikötőbe. Az áramlatok sodrába kerülve 95 napon át hányódott az óceánon. Sem itala, sem élelme nem volt. A BBC elmondása szerint úgy tudott életben maradni, hogy madarakat, svábbogarakat, még egy teknősbékát is fogott, aminek megitta a vérét, hogy szomjan ne haljon.
Egyedül az óceán közepén mindennap imádkozott, beszélt Istennel, néha haragosan, de ahogy közölte később, soha nem vesztette el a reményt. „Szóltam Istenhez, azt mondtam neki: Mit tudok itt találni? Ki jön az én megmentésemre?” írja a Seattle Times. Március 12-én egy ecuadori hajó vette észre több mint 1 000 kilométerre a perui partoktól. A hajó személyzete gondjaiba vette és visszavitték a szárazföldre, legyengült állapotban, de élve. „Nem akartam meghalni, édesanyám miatt” – jelentette ki könnyek között visszatérésekor, gondolva kétéves lányunokájára is.
Leánya, Inez csodáról beszél. „Soha nem veszítettük el hitünket, sem a reményt, hogy vissza fog térni” mondja. Édesanyja, Elena elmondja, hogy ő minden nap imádkozott érte: „Mondtam Istennek: vezesd vissza hozzám, még holtan is”. Máximo Napa Castro számára nincsen semmi kétség, az Úr volt az, aki adott neki egy „második esélyt”.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

„Megköszönöm Istennek, hogy adott egy második esélyt.”
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Info Chrétienne









