Miért mondják valakire, hogy „az ördög ügyvédjének szerepét vállalja”?

Kultúránkat és francia nyelvünket erősen befolyásolják keresztény gyökereink. Felfedezhetünk olyan kifejezéseket, amiket gyakran használunk anélkül, hogy gyanítanánk, hogy eredetük a vallási hagyományokra vezethető vissza, mint például: „elvállalja az ördög ügyvédjének szerepét”.

Hogy megérthessük ennek a kifejezésnek az értelmét, a szentté avatási eljárást kell közelebbről megnéznünk: hogyan lesz valaki szent? A kereszténység első idejében a köztisztelet alapján nyilvánították szentté az arra érdemeseket, mint például az első vértanúkat, amit azután a helyi püspök és papság hagyott jóvá. Igaz, hogy az első, pápa által végzett szentté avatási eljárás már a 10. században megtörtént (Szent Ulrich augsburgi érsek ügye, akit XV. János avatott szentté), de a püspöki eljárás egészen a 12. századig fennmaradt, és csak IX. Gergely Decretaliá-jában, 1234-ben szerepel az a törvény, amely a szentté avatást a pápának tartja fenn. Ennek az eljárásnak célja a nézeteltérések szenvedélyes voltának lecsendesítése, illetve annak elkerülése volt, hogy az emberek lángoló, ámde múlékony vallásos lelkesültsége hatására anarchikus kultuszok alakuljanak ki.

Tüzetes vizsgálat

A szentté válás feltételeit egyre jobban pontosították. A szentté avatás tüzetes vizsgálódás eredményévé vált, olyan eljárássá, melynek kritériumai rendkívül szigorúak, mondhatni szőrszálhasogatók. Olyan szentté avatási ügyről, tárgyalásról van szó, amelyben egyházi személyekből álló törvényszék működik, ahol – a bűnügyi tárgyalásokhoz hasonlóan – a vád és a védelem helyezkedik egymással szembe.

Egyrészről az ügy posztulátora („védője”) – akinek az a feladata, hogy biztosítsa az eljáráshoz szükséges előzetes anyag összegyűjtését, majd felterjessze az ügyet Róma felé – azon igyekszik, hogy bebizonyítsa, hogy a már boldoggá nyilvánított férfi vagy nő méltó a szentté avatásra. Másrészről vele szemben a hit védelmezője minden lehető érvet felsorakoztat az ellenkezőjének a bizonyítására. Őt köznyelven a 16. században nevezték el az „ördög ügyvédjének” (advocatus diaboli). Feladata az volt, hogy mindent felkutasson, ami a szentté avatandó személy életében az ördög befolyásának következménye lehet. Ez alapvető követelmény, amivel biztosítani akarják, hogy a szentté avatással kapcsolatban semmit ne lehessen újraértékelni, semmiféle későbbi érvénytelenítési okot ne lehessen felhozni.

Az első szentté avatási tárgyalás, amelynek fennmaradtak a nyomai, Szent Galgano, Montesiepi remetéjének ügye (12. század). Siena város könyvtárában találhatók az iratok. Csak a 16. században, VIII. Orbán pápa tette a hit védőjének jelenlétét és az ellenérvelési feladatot kötelezővé (korábban elegendő volt annyit mondania, hogy nincs semmi nyilatkozni valója). 1983-ban II. János Pál pápa egyszerűsítette a szentté avatási eljárást. A hit védelmezője, azaz az ördög ügyvédje, az igazság védelmezője lett. 

Manapság ezt a kifejezést olyan emberről szólva használják, aki úgy védi az előtte bemutatott üggyel ellentétes álláspontot – akár az igazság keresése végett, akár a szópárbaj öröméért, vagy az ellentmondás szelleme miatt –, hogy saját maga nem is feltétlenül hisz benne. Alkalmazható egyes ügyvédekre is, akik ügyfeleinek személyisége kétes, vagy sikamlós és megbotránkoztató ügyekbe keveredtek.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia