Robert Sarah biboros a papoknak Egyedi

Sarah bíboros: Több imával kellene megújulni

Manapság sokan megkérdőjelezik, hogy a papi szolgálat milyen központi szerepet játszik, és egy demokratikusabb egyházi struktúra kialakítását fontolgatják. Sarah bíboros új könyvében ezt a témát járja körül, és a Famille Chrétienne-nek adott interjúban beszél az őt ezzel kapcsolatban foglalkoztató gondolatairól.

Bíboros úr, miért most írt könyvet a papi szerepről, amikor az egyház éppen kritikus helyzetben van?

Sarah bíboros: Sok pap küzd gondokkal, sőt, értesüléseim szerint Franciaországban ezek miatt többen öngyilkosok is lettek. Én ezeknek a papoknak szeretném a nagyrabecsülésemet kifejezni, és szeretnék bátorságot önteni beléjük, de azokba is a pap társaimba is, akik nagyon bátrak és a papi hivatásukról mélyen meg vannak győződve. Arra szeretném bátorítani őket, hogy ne vegyék le a szemüket az Istenről, hogy legyen bátorságuk követni Krisztust úgy, ahogyan azt a felszentelésük napján megfogadták. A válság, amelyet manapság az egyházban tapasztalunk, lényegében a papság válsága. Éppen ezért szerettem volna a paptársaimnak gondolatébresztőt adni, hogyan élhetnék meg teljes mélységében a papi hivatásukat. Ha a papok által az Eucharisztiában felajánlott áldozat az idők folyamán nem folytatódik tovább, a világ elvész.

Vannak, akik a válság miatt az egyház struktúráját és annak vezetését reformálnák meg. Ehelyett Ön a papság megreformálására buzdít.

Sarah bíboros: Pontosan így van. Akik valóban megreformálták az Egyházat, azok a szentek. Vegyük csak Luthert vagy Assisi Szent Ferencet. Az Egyház az ő idejükben ugyanazokkal a botrányokkal és ugyanazokkal a nehézségekkel küzdött, mint ma is, hogy t.i. lehet-e még hinni az Egyháznak. Az egyikük az Egyházból való kilépésével az egyházi struktúrákat akarta megváltoztatni, míg a másik azt akarta elérni, hogy az Egyház az evangéliumot élje meg annak teljes radikalitásában. Márpedig az egyházat az evangélium radikalitásán keresztül lehet megreformálni, nem pedig a struktúrák változtatásával.

Ez azt jelenti, hogy Ön szerint a struktúrák használhatatlanok?

Sarah bíboros: Krisztus nem teremtett struktúrákat. Persze, nem azt mondom, hogy nincs rájuk szükség. A társadalomban hasznos a szervezettség, de az Egyházban nem élvez elsőbbséget. Ami elsőbbséget élvez, az Krisztus legelső szava Márk evangéliumában: “Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”. (Mk 1, 15). Amikor a papok, amikor a társadalom Isten felé fordul, akkor véleményem szerint a dolgok meg fognak változni. Ha a szíveket nem változtatja meg az evangélium, akkor a politika, a gazdaság, az emberi kapcsolatok sem fognak megváltozni. Krisztus a mi békességünk. Olyan emberi kapcsolatokat fog teremteni, amelyek testvéribbek, amelyek az együttműködésről és az összetartásról szólnak. A struktúrák nem képesek erre. Egyébként gyakran azért is veszélyt jelentenek, mert mögéjük lehet bújni. Isten nem egy püspöki konferenciát, egy zsinatot fog felelősségre vonni… Ő rajtunk, püspökökön fogja számonkérni: hogyan vezetted egyházmegyédet, mennyire szeretted papjaidat, hogyan kísérted őket lelkileg?

Bíboros úr, Ön azt írja, hogy az imádság nélkülözhetetlen a szentség keresésének útján….

Sarah bíboros: Mi egy pap? Olyan ember, aki megérezte Jézus különleges hívását: “Jöjj, és kövess engem!” A pap olyan, mintha Jézus folytatása lenne, Krisztus helyett, az ő nevében cselekszik, in persona Christi. Tekintetének állandóan Krisztusra kell szegeződnie. Mélyen megérint engem az a tény, hogy Jézus imádkozva és dolgozva 30 évet csendben töltött el Názáretben József és Mária körében. 30 évig szó nélkül, mintha áhítattal hallgatta volna Atyját, aki pontosan elmagyarázta neki küldetését, egy nehéz küldetést. Ezért elmélkedett az isteni akaratról, amely a szívébe hatolt. És még mielőtt megkezdte volna nyilvános működését, 40 napra és 40 éjszakára a pusztába vonult, hogy közvetlenül találkozzon az Atyával. Az evangéliumokban több helyen látjuk Jézust, amint egyedül vagy a tanítványokkal együtt visszavonul a pusztába. Jézus számára az imádság központi szerepet játszott.

Ebből adódóan a papok számára is ugyanolyan központi jelentőségű. De vajon van-e ma elég idejük az imádságra, hiszen ma már hatalmas plébániákért felelősek?

Sarah bíboros: Nagy a kísértés, hogy sok mindent csináljunk, hogy találkozókon, szimpóziumokon, itt és ott mindenféle lelkipásztori tevékenységekben vegyünk részt. A nap végére az ember sokszor annyira kimerült, hogy már arra sincs ideje, hogy a tabernákulum elé lépjen. Ily módon pedig a papi identitás elpárolog. Az ember szem elől téveszti Jézust, akit cselekedeteiben követnie kellene. Tehát, mint minden keresztény életében, az imádság a pap életében is elengedhetetlen ahhoz, hogy a szolgálata gyümölcsöző legyen.

Nagy hatással voltak rám a Szentlélek misszionáriusai, akikkel gyermekkoromban találkoztam. Bármennyi munkát is végeztek, a napot mindig a reggeli imával kezdték. Napközben a templomban találkoztak már étkezés előtt, és étkezés után is visszatértek oda. Este pedig imával fejezték be a napjukat. Nem csak a saját erejükre támaszkodtak, hanem Istenre is. Az a pap pedig, aki nem Istenre, hanem csak a saját intellektuális képességeire és munkaerejére támaszkodik, az nem imádkozik…

A kath.net-en közölt és itt lefordított interjú a Famille Chrétienne 2021.11.20-26-i számában megjelent beszélgetés rövidített változata.

Fordította: Frick József
Forrás: kath.net

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.