A fertőző betegségekre szakosodott milánói Luigi Sacco kórházban Don Giovanni Musazzi káplán atya jelenléte nemcsak a betegeknek, hanem az orvosoknak is ugyanolyan fontos. Mindenki azt kéri tőle, hogy ne hagyja abba a jövetelét. Egy pap rendkívüli tanúságtétele a járvány központjában.
„Egy káplán minden körülmények közt káplán. Meghívott vagyok, aki Isten jelenlétéről tesz tanúságot.” Don Giovanni Musazzi, a Szent Károly Testvériség (Sacerdotalis Fraternitas Missionariorum a Sancto Carolo Borromeo) papja, a milánói Luigi Sacco kórház egyik káplánja a kettő közül; ez a kórház az első számú intézmény a koronavírus elleni harcban. Megfelelő védőfelszerelést, maszkot és kesztyűt, valamint eldobható köpenyt kap, melyre filctollal írják fel azt a szót, hogy pap, így már mehet a betegekhez. A nagyon súlyosaknak csak üvegen keresztül adhat áldást. Mégis jelen van. „Amikor egy tüdőgyulladással kezelt, nem hívő asszony meglátott az üvegen keresztül, elkezdett sírni, hiszen rendszerint a betegek nem fogadhatnak látogatókat”, meséli.
Az elmúlt hetekben a milánói kórház teljesen a koronavírussal fertőzött betegek ellátására tért át. Van egy fertőző részleg a legsúlyosabb betegekkel, egy elkülönítő részleg és egy karantén részleg. A papnak bejárása van némely részlegbe. A betegség lefolyása gyorsan változhat. Egyes betegek állapota néhány óra alatt súlyossá válhat. Így a papoknak gyorsan kell cselekedniük.”Sok ember szeretne meggyónni” – mondja. – 2-3 percet maradhatok, ennyi jut a gyónásra és az általános feloldozásra. Nem maradhatok tovább. Ha nehezükre esik is a beszéd, mégis nagyon örülnek, hogy látnak egy papot, ez látszik és érződik.”
„Jöjjenek! Nehogy abbahagyják!”
Az olasz média kérdéseire válaszolva a káplán kijelenti, hogy az ápolók kivételes munkát végeznek. „A személyzet hihetetlen. A műszakok 12-13 órások, szabadnap gyakorlatilag nem létezik, az ünnepnapokat törölték. És mégsem kesereg senki, nagy a kötelességtudat és az önmegtagadás. Sokan nem mennek haza, mert félnek attól, hogy a családjukat megfertőzik, ezért szállodában alszanak. Mások a közeli hozzátartozókat különítik el, mert fennáll a fertőzésveszély. Megint másoknak alig marad idejük, hogy a gyerekeikkel játsszanak egy kicsit, és aludjanak néhány órát, mielőtt hajnalban újra jönnek.”
A két jelenlévő káplán személye – Don Giovanni egy másik egyházkerületi pappal dolgozik együtt – nagyon fontos az egészségügyi személyzetnek. Kiváló a kapcsolatuk az orvosokkal és naponta hallják tőlük: „ Nehogy ne jöjjenek, szükségünk van arra, hogy lássuk Önöket!”. Annak ellenére, hogy a kórház kis kápolnájában a misézést felfüggesztették, minden reggel 8-9-ig és 1130-1230-ig közös szentségimádást tartanak, ami mindenkinek igazodási pont lett. „Aki arra jár, tudja, hogy az Eucharistia ott van. Bejönnek, imádkoznak, tovább mennek.” Krisztus valóságosan jelen van, még a kórházban is!
Forrás: Aleteia
Fordította: Pannonhalmi Judit
