A Biblia kiváló pénzügyi tanácsadó!

A Biblia nem pénzügyi kézikönyv, de sok praktikus és értékes tanácsot tartalmaz, amelyek mindenkinek segíthetnek abban, hogy jobban kezelje pénzét és egészséges kapcsolatban legyen vele.

Vajon bűn pénzt keresni (akár sok pénzt is)? Menekülnünk kell tőle, vagy eltűrnünk, vagy gyümölcsöztetnünk? Mi is a felelős pénzkezelés, pénzgazdálkodás? Vajon egy szükséges rossz? Ha időnként megvizsgáljuk a pénzhez és anyagi javakhoz való viszonyunkat, ez jó módja lehet annak, hogy jobban kezeljük költségvetésünket. Pierre Debergé atya, „A Pénz a Bibliában – Sem a gazdagok, sem a szegények” szerzője néhány tanácsot ad ezen a téren.

Mit mond a pénzről a Biblia?

Az első oldalaktól kezdve pozitív színben tűnik fel az anyagi gazdagság. Hozzájárul az ember boldogságához és Isten jóságának jele. Kezdetben még az ember hűségéről tanúskodó jutalomnak tekintik, míg a nyomorúságot isteni büntetésként fogják fel.

Jób az, aki megtöri a kapcsolatot a gazdagság és a hűség között: tapasztalatból tudja, hogy a gazdag nem feltétlenül igaz ember, a szegény pedig nem feltétlenül bűnös. A próféták egyre többször emelik fel szavukat azok ellen, akik a szegények rovására gazdagszanak. Olvassuk csak el újra Ámosz könyvét! Az elátkozottnak tartott szegényeket fokozatosan Isten kedvencének tekintik.

Átkozottak-e a gazdagok?

Nem. Amikor Jézus azt mondja: De jaj nektek, gazdagok«! » (Lk 6, 24), nem átokról van szó, hanem panaszról. Jézus azok sorsát siratja, akiknek olyan jól megy a dolguk, hogy már semmit sem várnak sem Istentől, sem testvéreiktől. Isten igéje nem ítéli el a gazdagságot. Annak veszélyeire figyelmeztet. Azokat már mindannyian megtapasztaltuk.

A pénzben van valami lenyűgöző, gyorsan csapdába ejt bennünket, megtévesztő biztonságérzetbe zár be. Ha nem vigyázunk vele, észrevétlenül minden bizalmunkat belevetjük. Illuzórikus boldogsághoz juttat minket, és így biztosan elszakít az igazi boldogságtól. Ezért mondta Jézus:«Jaj a gazdagoknak!»

Hogyan viszonyul a pénzhez Jézus?

Ismeri fontosságát a mindennapi életben, amint azt számos példázat is mutatja. Egyébként János evangéliuma említést tesz egy közös összegről, amit Jézus és tanítványai használtak (Jn 12, 6 ; 13, 29), Lukács pedig azokról az asszonyokról beszél, akik követték Jézust és a Tizenkettőt, és «vagyonukból gondoskodtak róluk» (Lk 8, 3). Jézus tehát nem veti meg a pénzt. Önmagában a pénz se nem jó, se nem rossz. Egy eszköz. De egy veszélyes eszköz, ismétli meg többször határozottan Jézus. Ezek a figyelmeztetések különösen hangsúlyosak Lukács evangéliumában. Például a szegény Lázár példázatában (Lk 16, 19-31), amelyben a gazdag ember még csak észre sem vette a szegényt, aki a kapuja előtt feküdt; ez a vakság az ő legsúlyosabb bűne.

Igen a pénz megakadályoz abban, hogy meglássuk testvéreinket. Falat épít, ami elszigetel minket. Vakká tesz és megsüketít. A példázatban Jézus azt mondja Ábrahámnak, hogy «még ha valaki feltámad is a halálból», azok az emberek, akik a vagyonuk foglyai, nem látják be, hogy változtatniuk kell az életükön. Süketek arra, hogy megkérdőjelezzék, miként élnek – ők csak a pénzt szavát hallják. Ezek a veszélyek mindannyiunkat fenyegetnek. Nem kell sok pénzünk legyen ahhoz, hogy rabjává váljunk!

Hát hogyan szabaduljunk meg a pénz csapdájából?

Úgy, hogy Istent helyezzük az első helyre. Hiszen Jézus azt mondja nekünk, «Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.» (Lk 12, 34). Választanunk kell: «önmagunknak halmozunk», vagy «Istenben gazdagodunk». Az egyik esetben a pénz, vagyis saját magunk rabszolgája vagyunk. A másikban elfogadjuk alapvető szegénységünket és hagyjuk magunkat Isten által gazdagítani. Megtanuljuk elfogadni magunkat Istentől és – ettől elválaszthatatlanul – testvéreinktől. Ez a választás nem erkölcsi, hanem hitbéli.

Konkrétan, hogyan tegyük?

Imádkozással és adománnyal. Az imában kiüresítjük önmagunkat, hogy Istentől kaphassuk meg magunkat. Engedjük, hogy a Szentlélek átalakítsa egész életünket, beleértve annak legmaterálisabb dimenzióit. Istent szolgálva megtanuljuk, hogy csak azt kérjük a pénztől, amit az adni tud, és aszerint az igazság szerint használjuk, amik legbelül vagyunk: Isten gyermekei. Az adakozás pedig a pénztől való szabadságunkat nyilvánítja ki.

Az Ószövetség a fölöslegből való adakozásra szólít fel. Jézus azt kérte tőlünk, hogy még abból is adjunk, amire magunknak is szükségünk van. Néha tudni kell őrülten adakozni, hogy mindenkor odaadhassuk, amit Isten elvár tőlünk. Mennyit? Ezt mindenki maga dönti el. Az egyházatyák azt tanítják, hogy minél több szegény van köztünk, annál többet kell adni. A megosztás és az ajándékozás érzése minden keresztény tanítás alapvető dimenziója. És ez példamutatással kezdődik.

Végül is, a pénz nem valami szükséges rossz?

Nem! A pénz egy eszköz, amit Isten azért ad, hogy mindenki szolgálatára használják. Ha megvetjük a pénzt, az annyi, mint megvetni azokat, akiknek létfontosságú szükségük van rá. Ha szükséges rosszként tűrjük el a pénzt, azzal elvágjuk lelki életünket testi dimenziójától. Óvakodni kell az olyan téves spiritualitástól, amely nem hajlandó megtestesülni az emberi élet minden területén! Nem tehetünk úgy, mintha a pénz nem létezne. Éppen ellenkezőleg, úgy kell tekintenünk rá, mint egy olyan területre, ahol Isten testvéreink szolgálatára hív minket.

Alapvetően a pénz megvetése vagy bálványozása ugyanazt jelenti, mert mindkét esetben a pénzt nem az őt megillető helyre tesszük, és félreértjük mély hivatásunkat, hogy Istent és embertársainkat szolgáljuk az általa adott eszközökkel. Mindkét esetben különválik a lelki életünk a mindennapi életünktől: az egyik oldalon ott van Isten, a másikon a pénz a maga minden (érzelmi, társadalmi és politikai) dimenziójában. A hiteles lelki élet nem vonhatja el figyelmünket a konkrét kötelezettségeinktől. A pénzkezelés egyike ezeknek a kötelezettségeknek.

Hogyan segíthet Isten igéje a pénzkezelésben?

Úgy, hogy fontossági sorrendet állítunk fel: egyedül Isten választása adhatja meg az anyagi javak helyes felhasználásához szükséges szabadságot. Ez a szabadság az adakozás képességét eredményezi, az örömteli adakozásét. De nem elég adni. Az adakozás nem szolgálhat alibiként lustaságunkra vagy pazarlásunkra: nem mentesít bennünket a pénzünkkel való felelős gazdálkodástól. Senkinek sincs joga könnyelműnek lenni az anyagi javak kezelésében, különösen akkor, ha – ahogy az az egyházban gyakran előfordul – ezek a javak adományok vagy gyűjtések gyümölcsei. Még ha a munkánkkal megkeresett pénzről is van szó, nem tehetünk vele bármit. A gazdagság mindig olyan, amit az Úr bízott ránk mindenki szolgálatára. Mi csak intézők vagyunk.

Hogyan gazdálkodjunk felelősen az evangélium fényében?

A gazdálkodás elsődleges célja a szegénység elleni küzdelem legyen. Senkinek sem szabad megszoknia azt a botrányt és bűnt, amit a szegények jelenléte jelent, vagyis azt, hogy egyesek önhibájukon kívül elviselhetetlen életkörülmények között szenvednek. Minden szegénységi helyzetben való szenvedés Isten lénye elleni támadás. Ez ellentétes az ő tervével, aki azt akarja, hogy minden embert szeressenek és elismerjenek annak, aki ő valójában.

Írta: Christine Ponsard
Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia