Kasper bíboros szerint a Szinódusi út “eredendő bűne” az volt, hogy félretette az evangelizációt
Walter Kasper bíboros, a befolyásos katolikus teológus úgy véli, a Szinódusi út néven ismeretes németországi reformmozgalom “eredendő bűne” az volt, hogy nem követte Ferenc pápának azon felhívását, hogy az evangelizációt helyezze a középpontba.
A bíboros többször is aggodalmát fejezte ki azzal a többéves folyamattal kapcsolatban, amely Németország püspökeit és a világi hívőket kívánja összefogni, hogy megvitassák a hatalomgyakorlás módját az egyházban, a szexuális erkölcsöt, a papságot és a nők szerepét az egyházban.
Kasper bíboros, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsának korábbi elnöke november 7-én ismét hangot adott kritikájának a német Keresztény Antropológiai Munkacsoport által szervezett egynapos online workshop keretében – jelentette a CNA Deutsch, a CNA német nyelvű hírügynöksége.
2019 júniusában Ferenc pápa 19 oldalas levelet küldött a német katolikusoknak, amelyben arra ösztönözte őket, hogy a “hit egyre növekvő eróziójával és romlásával” szemben az evangelizációra összpontosítsanak.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

“A Szinódusi út eredendő bűne volt, hogy félretolta Ferenc pápa felhívását, hogy az evangelizációból mint alapvető misszióból induljon ki, és ezzel valójában alsóbbrendű kritériumokat helyezett előtérbe” – mondta Kasper az élőben közvetített beszédében.
“A mozgalom formálisan nem szüntette meg a püspöki szerepet, de annak éppen a lényegét dobta ki az ablakon. Összefoglalva azt mondhatnánk, a zsinat dokumentumai szerint egy püspök nem sokban különbözik egy felügyelőbizottsági elnöktől, akit határozott időre választanak meg, és bármikor eltávolítható a pozíciójából. “
A 88 éves német bíboros beszédében a püspökök mint lelkipásztorok hagyományos katolikus szerepét boncolgatta, és arról elmélkedett, hogy milyen feladatokat delegálhat egy püspök.
Feltette a kérdést, hogy a Szinódusi út “A hatalom és a hatalmi ágak szétválasztása az egyházban” című dokumentumának szövegében nem az-e a hiba, hogy olyan másodlagos kérdéseket helyezett az első helyre, mint például a szociológia, a politikatudomány és a humán tudományok. Megállapítása szerint a mai püspökök nem új apostolok, hanem azok utódaiként apostoli szolgálatot végeznek. A püspökök küldetése, hogy tanúságot tegyenek az evangéliumról és hűségesen továbbadják azt, ez pedig nem valamiféle átmeneti hivatás.
Megállapítása szerint a Szinódusi út egyfajta demokratikus kontrollt próbál megteremteni az egyház hatalma felett. Azt mondta, hogy az egyháznak valóban van tanulnivalója a demokratikus rendtől, de csak olyan mértékben, amennyire saját felépítése ezt megengedi.
Kasper elismerte, hogy az ősegyházban is voltak zsinati elemek, az Apostolok Cselekedeteiben is a keresztények azért gyűltek össze, hogy megismerjék Isten akaratát a közösséggel kapcsolatban. A zsinatot azonban nem szabad összetéveszteni egy parlamenttel, ahol a döntéseket többséggel hozzák meg. Ehelyett konszenzusra kell törekednie, amelyet a Szentlélek jeleként értelmezünk – mondta.
A zsinatnak ezért nem volna szabad egyszerűen leszavaznia és letorkollnia a kisebbségben levőket anélkül, hogy komoly érveket hozna fel, ahogyan az a Szinódusi út legutóbbi ülésén történt – jelentette ki, – mert ezzel a Szinódusi út egy zsinati bohózattá tette magát.
A Zsinati Út legutóbbi ülésére szeptember 30. és október 2. között Frankfurtban került sor, és ez volt a Zsinati Közgyűlésnek, a Zsinati Út legfőbb döntéshozó testületének a második ülése. A testület a német püspökökből, a nagyhatalmú világi Német Katolikusok Központi Bizottságának (ZdK) 69 tagjából és a német egyház más képviselőiből áll.
Az ülés hirtelen ért véget, miután megszavazták az azonos neműek megáldását jóváhagyó dokumentumot, és megvitatták, hogy szükség van-e a papságra.
Kasper még júniusban azt mondta, hogy “nagyon aggódik” a Szinódusi út iránya miatt, amely Reinhard Marx német bíboros szerint nem a hagyományos értelemben vett zsinat, hanem egy „sui generis”, azaz egyedi folyamat. “Még nem adtam fel a reményt, hogy a sok hívő katolikus imája segít abban, hogy a Szinódusi utat Németországban visszatereljük a katolikus irányba” – tette hozzá Kasper.
Szeptemberben méltatta az a dokumentumot, amely a Szinódusi út tagjai által támogatott, az egyházi hatalomgyakorlási módnak szentelt dokumentummal szembeni alternatívát mutatja be. Az online tanulmányi napon tartott beszédében Kasper kijelentette, hogy a “hierarchia” szó eredeti jelentése a Szentlélek uralmát jelenti, nem pedig a hierarchák, azaz az egyházi vezetők uralmát.
Ahogy „a hatalom nem a népből ered, úgy a püspök sem ura a zsinatnak” – mondta. A keresztény vezetés nem abból áll, hogy másoknak parancsolunk. Az egyházi vezetők ehelyett arra hivatottak, hogy lelkesítsenek, motiváljanak, példát mutassanak az evangélium szellemében.
Mint mondta, „egyházmegyei szinten már ma is lehetséges a zsinati struktúrák létrehozása. Egyes egyházmegyékben már régóta jó kezdeményezések vannak ebbe az irányba, anélkül, hogy bármikor is megszólalt volna Rómában a kakas. A Szinódusi útnak ezért arra kellene koncentrálnia, ami már ma is lehetséges és szükséges is Németországban, ahelyett, hogy olyan projektekkel foglalkozna, amelyek csak újabb frusztrációkhoz vezethetnek” – zárta beszédét a püspök.
Fordította: Frick József
Forrás: CNA









