A guadalupei kegykép csodái
Templomunkban egy buzgó hívőnek köszönhetően van egy másolat a guadalupei kegyképről. Kaptam tőle egy hosszú újságcikket, ami részletesen leírja a guadalupei jelenéseket, azok hatását a mexikói kereszténységre, valamint a kegykép csodáit. Főleg ezeket szeretném most ismertetni.
Szent Juan Diego tilmája agavérostokból készült. Abban az időben a szegények ruhája volt ez, olcsó, egyszerűen elkészíthető, de finoman szólva nem tartós. Nem igazán festhető, ha mégis festenek rá, még gyorsabban szétmállik. A tilmán megjelent, kegyképpé vált Mária-kép mégis 489 éve megvan épen, sértetlenül.
Pedig a tárolási körülmények nem voltak éppen ideálisak. Gondoljunk bele: a közelmúltig nem volt villanyvilágítás, az oltár körül évszázadokon át rengeteg gyertya égett a nap nagy részében, kormolta, piszkolta a környezetét. A zarándokok tömegével járultak a kegyképhez, mindenki fogdosta, tárgyakat érintett hozzá. Az első több mint száz évben még üveglap se védte. 1791-ben egy alkalmazott a kép ezüstkeretét tisztogatta salétromsavval, és véletlenül ráborította a szentképre az egész üveget. Legnagyobb csodálatára a képnek semmi baja se lett. Az 1920-as években véres egyházüldözés folyt Mexikóban, 1921-ben merényletet követtek el a templomban. Egy vázába rejtett nagyerejű bombát helyeztek a kegykép elé, amelynek robbanását a mise kezdetének időpontjára időzítették. Azt remélték, hogy sok püspököt, papot megölnek vele és még a kegyképet is elpusztítják, ami annyi hívőt vonz oda.
A Szűzanya csodája: bár az oltár is megsemmisült, az összes ablak kitört, tönkretette a kövezetet, mégse halt meg senki, csak könnyű sebesültek voltak. A kép pedig sértetlen maradt.
Tudósok sora vizsgálta meg a tilmát mikroszkóppal 1936-ban, ’46-ban, ’54-ben és ’66-ban. Nem tudták megmondani, mi tartósította az anyagot, hogy az nem ment tönkre ilyen hosszú idő alatt sem. Változatos módszerekkel vizsgálták a festéket is. Philip Callahan és Jody B. Smith sem növényi, sem állati, sem ásványi eredetű, sem szintetikus festéket nem tudott kimutatni, de ecsetnyomokat sem – mintha az egész kép nyomtatva lenne.
A kegykép legrendkívülibb tüneménye épp ezzel van összefüggésben. 1929-ben egy fényképész felnagyította a Szűzanya arcát, és észrevette, hogy a szemeiben visszatükröződik egy szakállas emberi arc. Mégpedig mindkettőben, és olyan fénytöréssel, olyan arányban, ahogyan egy élő ember szemében tükröződne! Egyúttal a szemek mutatják a Purkinje-Sanson effektust is, ami ismeretlen volt az 1500-as években. Ennek lényege, hogy ahol különböző anyagokból álló rétegek érintkeznek, megváltozik a fénytörés. Az emberi szemben öt ilyen réteghatár van, ennek megfelelően ötféle módon tükröződik vissza róla (belőle) a fény. A guadalupei Szűzanya szeme ebből hármat mutat. A XX. század 50-es éveitől a ’80-as évekig vizsgálták a szemeket; 1979-ben 2500-szorosára nagyították, és matematikai és optikai módszerekkel feljavították a képet. Így összesen tizenkét embert fedeztek fel benne: azt a jelenetet, amikor Juan Diego találkozott Zumárraga érsekkel. Persze vannak, akik számára ezek a képek csak Rohrschach-ábrák, amikbe mindenki azt lát bele, amit akar. Az interneten fellelhető képek tanúsága szerint ez tényleg így van.
A közelmúltban felröppentek olyan álhírek is valós kutatásokra hivatkozva, amelyek szerint a kép az emberi test hőmérsékletét mutatja, vagy a Szűzanya hasára fonendoszkópot helyezve magzati frekvenciájú szívverést lehet hallani. Ezeket az álhírek kutatására szakosodott Snopes hitelesen cáfolja. Vigyázzunk az álhírekkel, hívők legyünk, ne hiszékenyek!
Mi, hívő keresztények tudjuk, hogy Jézus nem azért művelt csodákat, hogy elkápráztassa az embereket. Az ő célja az emberek hitre vezetése volt. A Szűzanya legnagyobb csodája nem a képében volt. Amikor Juan Diego és felesége 1525-ben keresztény hitre tértek, még éppen csak az Azték Birodalom földjére léptek az európai misszionáriusok, 1519-ben indult a mai Mexikó meghódítása. A Tepeyac dombon, ahol a Szűzanya megjelent Juan Diegónak, az azték pogány Istenek Anyjának szentelt templom romjai voltak. A Szűzanya navatl (azték) nyelven megmondta a látnoknak, hogy milyen néven tiszteljék őt: Tetlcoatlaxopeuh, azaz széttaposott kőkígyó. Ezt a spanyol tolmács Guadalupénak értette, mivel Spanyolországban, Extremadurában már volt egy ilyen nevű Mária-kegyhely. Jó, ha tudjuk, hogy a tollas kígyó az aztékok főistene volt. Véletlen egybeesések? Lehet. Szkeptikusok szerint akár az extremadurai Guadalupe-szentély mexikói változata is lehetett Guadalupe, és gyanús, hogy 117 év telt el a jelenés és az első írásba foglalás között. Azonban azt is feljegyezték, hogy a jelenések után naponta több ezer indián jelentkezett keresztelésre. Toribio de Benavante misszionárius leírta, hogy a quecholaci kolostorban öt nap alatt 14 200 indiánt keresztelt meg. 1532 és 1538 között mintegy 9 millióan vették fel a keresztséget Mexikóban! Azok a bennszülöttek, akik 1531 előtt közönyösek voltak, vagy kifejezetten ellenségesek a hódítók hitével szemben, a következő évtől tömegesen tértek meg a katolikus egyházba, (mialatt Európában milliók hagyták azt el és lettek protestánssá). Ez Guadalupe igazi csodája!
Ima a Guadalupei Szűzanyához
Guadalupei Szűzanya, Titkos Értelmű Rózsa! Imádkozz az Anyaszentegyházért, védelmezd a szentatyát, segítsd mindazokat, akik segítségül hívják nevedet szükségükben! És mivel te vagy a mindig szűz Mária, Isten Anyja, esdd ki számunkra szent Fiad kegyelmét, hogy megmaradjunk a hitben, a reményben az élet nehézségei közepette, és szeretettől égjünk! Add meg a végső kitartás drága ajándékát! Ámen.
