udvardy gyorgy rorate Custom

#rorate: Az életszentség a középszerűségből akar kibillenteni – Udvardy György

Ferenc pápa Örüljetek és ujjongjatok kezdetű apostoli buzdítása adja az idei rorate szentmisék tematikáját a Pécsi Székesegyházban.

Idén tavasszal jelent meg a Szentatya Gaudete et exsultate kezdetű írása, amelyben az életszentségre hív minden Krisztus-hívőt. Ferenc pápa a szentté válás útját mindenekelőtt a nyolc boldogság lelkületében látja, hangsúlyozza azonban, hogy az nem a tilalmakkal megkötött, szomorú, keserű, búslakodó vagy erőtlen lelkületet jelenti. A korábbi évek hagyományaihoz híven a Pécsi Egyházmegye az idei adventben is hajnali szentmisére várja a híveket a Székesegyházban december 3. és 23. között. A 6.00 órakor kezdődő szentmisék követik az apostoli buzdítás gondolatmenetét, a tanítások olyan kérdéseket állítanak középpontba, mint a szent élet természete, a felebaráti szeretet, az öröm és humorérzék, vagy a küzdelem és éberség.

Pécsi Egyházmegye

Kövessenek minket! A Katolikus.ma lehetőségeihez mérten valamennyi prédikációt rögzití és közreadja.

Kapcsolódó tartalom

  • 7 ajándék

    Hétpecsétes titok, hétszilvafás nemes, hétpiculás malac, hétágra süt a nap, hétfán fityegő…, hétfejű sárkány, heten, mint a gonoszak, hét élete van, hétszépség, hétalvó, hétfalusi, hétlétra, hetedhét országon túl, hétvármegye héthatára, hétpróbás gazember, hétköznapi, hétrét görnyedt, hét szűk esztendő, hét főbűn, hét szentség, hétfájdalmú anya… – megannyi kép, minőség, megannyi magvas igazság. És gondolhatunk az érzékeinkre…

  • A Biblia története

    A legősibb szövegek nem a Teremtés könyvéből származnak. A mai tudósok egyetértenek abban, hogy a legrégebbi szövegtanúk Ámosz próféta könyvének egyes részei, melyek i. e. 750 körül íródtak. A könyv többi részét az évszázadok során átírták és kiegészítették (az ókori társadalmak még egyáltalán nem ismerték a „szellemi tulajdon” fogalmát). Az Ószövetség legkésőbbi könyve pedig, (mely…

  • Jézus hullámhosszán

    1. Ábrahám közbenjárása (Ter 18, 20–32) Ma nem divat kollektív felelősségről vagy bűnösségről beszélni, de Ábrahám idejében még így vallották az emberek: egy mindenkiért, s mindenki egyért. Igaz, itt a szentírót nem az egyén sorsa érdekli, hanem hogy az mennyire hat ki a közösség életére. Ezért Ábrahám „lobbizása”, közbenjárása, az ószövetség Istennek feszülő imájának egyik…

  • Mit tanácsol az Evangélium az ételpazarlás és az éhezés ellen?

    A Biblia utat mutat nekünk ahhoz, hogy egész biztosan csak annyit fogyasszunk, amennyire szükségünk van. Fel kéne tegyük magunknak azt a kérdést, milyenek is a fogyasztói szokásaink. Amikor a világon sokezer ember pusztul éhen, hogyan alakíthatnánk át életmódunkat és fogyasztásunkat? Az alábbiakban Olivier Lebouteux atya, szentírásprofesszor néhány válaszát közöljük. Sok-sok kiló ételt dobunk minden évben….

  • Életleckék: jól szeretni

    Manapság ellepték a világhálót a szakemberek, a tanácsadók, az influenszerek. Akiknek már tízezer követőjük van, a net is fizet, sőt egy PR munkához valóságos ajánlólevél egy ilyen rajongói háttér. Keresztény körökben sem ritka, hogy ilyen vagy olyan atyához, lelkiséghez, szenthez, lelki szakemberhez folyamodunk, akinek tetszik a stílusa, aki sokat gügyög és lelkizik, ki- és bemagyaráz,…

  • Az egységről

    „Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” (Jn 17, 11) Főpapi imájában – amit bátran nevezhetünk az Úr végakaratának vagy a végrendeletének – azokért imádkozik a mi Urunk, akiket az Atya neki…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.