326. nap: Élet a Lélekben
Korszak: Az Egyház
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük az igédet ma is. Köszönjük, hogy elküldöd Szentlelkedet a te Fiad, Jézus Krisztus nevében, hogy bennünk vegyen lakhelyet, hogy vezessen, hogy ne a testből, hanem a Lélek által lehessen életünk. Köszönjük, hogy megszabadítasz minket a szolgaságtól és igazi szabadságot adsz nekünk, lányaidnak és fiaidnak. Mi pedig Atyának szólíthatunk téged itt, ebben a világban. Mennyi Atyánk, köszönjük mindezt és dicsőítünk téged Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Mondtam már, hogy az Apostolok Cselekedetei 5. és a Római levél 8. fejezete teljes mértékben elképesztő? Nem is tudom, hol kezdjem…
Itt látjuk Ananiás és Szafira történetét. Emlékezzetek vissza a 4. fejezetben Józsefre, akit Barnabásnak hívtak: ő eladta földjét és az árát az apostoloknak adta. Hasonlóan cselekedett Ananiás és Szafira, de nem pont ugyanúgy. Ők csak úgy tesznek, mintha őszinték és nagylelkűek lennének – és ez a probléma. Ezt mondja Péter: „Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával?” (ApCsel 5,4). Vagyis ez csak egy látszatkeltés volt részükről. Itt a hiba. Úgy tettél, mintha mindenedet odaadtad volna, pedig nem tetted. Nem arról van szó, hogy te csak ennyit vagy annyit adtál, hanem hogy színleltél. Emlékezz vissza, milyen sokszor ítélte el Jézus a képmutatókat. A „képmutatás” szó görögül „színész”-t jelent. Ugye érthető? Úgy teszek, mintha valaki más lennék. Olyan erényeket akarok mutatni másoknak, amelyek valójában nincsenek meg bennem. Ananiás és Szafira képmutató, és ez az életükbe került.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

A 12. verstől olvassuk, hogy az apostolok milyen hihetetlen módon gyógyítanak. Voltak, akik hordágyra tettek embereket, hogy legalább Péter árnyéka érje őket, és meggyógyuljanak. Emlékezzetek vissza a bevezetőre, ahol arról volt szó, hogy Péter úgymond megtestesíti Jézust abban, amiket tett, majd Pál is ugyanígy cselekszik. Mit jelent ez? Nemcsak arra mutat rá, hogy Isten milyen különleges módon használta az apostolokat, hanem arra hív meg minket is: engedjük, hogy az Úr hasonlóképpen munkálkodjon az életünkben.
Nagyon szeretem azt a részt, amikor az apostolokat börtönbe zárják, majd a főtanács elé állítják. Ez tényleg megtörtént, ezt átélték az apostolok, és meg is írták a történetet. De amikor az apostolokat a szadduceusok és a főtanács elé hurcolták, akkor még nem volt megírva ez a történet. Elképzelem, mekkora bizonytalanságot éltek át. Fogalmuk sem volt, mi történik majd annak a bíróságnak a színe előtt, amely pár hete Jézust is halálra ítélte. Nem tudták, hogy fognak megoldódni a dolgok. És ebben a nagy bizonytalanságban mégis óriási bátorság volt bennük.
Tegnap olvastunk, hogy milyen elszántan imádkoztak a hívek az Úrhoz bátorságért, hogy ki merjenek állni és hirdetni Isten szavát. Meg is mondták, hogy nem fogják megtenni, amit parancsoltak nekik. Ezt szóvá is tette a főpap: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok abban a névben, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal” (ApCsel 5,28).
Hihetetlen! Nekünk, keresztényeknek olyan sokszor megmondják, hogy mit ne mondjunk. Azt várják tőlünk, hogy ne éljünk Jézus Krisztus nevében. De itt van Péter és a többi apostol és azt mondják, hogy nem tudnak nem beszélni Jézus nevében. Így nyilatkoznak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,29). Ez mindannyiunknak egy rendkívül fontos üzenet.
Majd mi történik? Hallották ezt a főtanács tagjai és nagyon boldogok lettek, mert inspirálta őket Péter beszéde, és ők is azonnal kereszténnyé akartak lenni? Nem. Nem ezt történt. „Ennek hallatára haragra gerjedtek, és meg akarták őket ölni” (ApCsel 5,33). Meg akarták ölni őket. Mindezek ellenére Péter és az apostolok tanúskodtak arról, hogy találkoztak a feltámadt Jézussal. Ezt mondták: „mondhatjátok, hogy ne beszéljünk Jézus nevében, de nekünk muszáj Istennek engedelmeskedünk, nem pedig az embereknek”. Ennek az az eredménye, hogy meg akarják őket ölni.
Majd egy Gamáliel nevű farizeus emlékezteti a főtanácsot, hogy voltak más emberek is, akiket sokan követtek, de azok meghaltak, és a követőik szétszóródtak. Ezt mondja Gamáliel: „Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket” (ApCsel 5,38). Vagyis, ha ez embertől van, akkor hamarosan megszűnik. Ha Istentől van, és ti meg akarjátok szüntetni, akkor az Úr ellenében fogtok harcolni, de azt ne akarjátok! Meghallgatják Gamáliel tanácsát, nagyjából el is fogadják, de azért megvesszőzik az apostolokat, biztos, ami biztos. Utána megparancsolják nekik, hogy ne beszéljenek többet Jézus nevében, és elengedik őket. Tehát nem ölték meg őket, hanem csak megverték őket. Mi volt az apostolok reakciója? Nem háborodtak fel.
Ha én bíróság elé kerülnék azért, mert Jézus nevében beszéltem és letartóztatnának pár napra, akkor dühös lennék. Eléggé kiakadnék, bár, ki tudja…? Az apostolok pedig„boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek” (ApCsel 5,41). Nagyon szeretem ezt a reakciót. Örülnek annak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedtek.
A Hegyi beszédben hasonlóan tanított Jézus: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok!” (Mt 5,10). Vagyis az apostolok pontosan azt teszik, amit Jézus mondott nekik.
Amikor Jézus neve miatt elutasítottnak, elhagyatottnak vagy megbántottnak érzed magad, akkor örvendj azon a napon! „Továbbra is mindennap tanítottak a templomban és a házakban, hirdették, hogy Jézus a Krisztus” (ApCsel 5,42). Nem lehetett őket semmivel megfélemlíteni. Hihetetlen.
Felfoghatatlan, akár csak Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelének a 8. fejezete. Arról van benne szó, hogy milyen a Szentlélekben élni. „Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek” (Róm 8,1). Merthogy már élhetsz a Lélek törvénye szerint, a test dolgait elvetve. Tegnap említettem, hogy amikor Pál a testre utal, akkor nem a mi saját biológiai testünkről beszél. Nem a testünket utasítja el. Mi emberek a test és a lélek egysége vagyunk. Tehát Pál nem a mi testünket kritizálja, hanem az esendő emberi természetünket. Pál azt mondja, hogy élhettek az emberi természetetek szerint, mert mondhatjátok, hogy: „én úgy érzem, hogy ez vonz engem, én ilyen vagyok”. És sok ember gondolkodik így, sokan ezt érzik helyesnek és élnek az esendő emberi természetük szerint. „Engem ez vonz, ezért ezt teszem”. De Pál erre ezt mondja, hogy nem kell így élned. Megvan rá a képességed és a szabadságod, hogy a Lélek törvénye szerint élj. És Isten Lelke valóban benned lakozik. Többé nem a test, hanem a Lélek uralma alatt vagy: „De ti nem test, hanem Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi. Ha Krisztus bennetek van, a test ugyan a bűn miatt halott, de a Lélek élet a megigazulás következtében” (Róm 8,9-10).
Erről beszéltem az elején az imában is. Meg arról is, hogy Jézus felfedte előttünk, hogy Isten a mi Apukánk. Általában azt mondjuk, hogy „Atya, Apa”, igaz? Pál azt mondja itt Jézus nyomán, arámul, hogy „Abba”. Aminek a jelentése sokkal közelebb van ahhoz, hogy „Apu, Apuci”.
Bocsánatot kérek, ha valakinek ez nem esik jól, de szükségünk van gyógyulásra ezen a téren. Sokunknak lehet rossz élménye az apukájával, ugyanakkor sok embernek nagyszerű kapcsolata volt az édesapjával. Nehéz dolog ez.
De Pál mégis ezt mondja: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8,15-16).
Nagyon fontos kitérni arra, hogy nem vagyunk szükségszerűen vagy automatikusan Isten gyermekei. Természetesen minden ember Isten szeretett teremtménye. Isten az egyszülött Fiát adta, hogy mindenkinek élete legyen. Minden ember, aki ezen a bolygón van, vagy valaha létezett, Isten szeretett teremtménye. Azonban mi úgy lettünk Isten fiai és lányai, hogy Ő befogadott minket. A keresztség által, amikor megkaptuk a Szentlelket, akkor lettünk Isten fiai és lányai. Erről beszél Szent Pál. Amikor megkapjuk a Lelket, akkor tudjuk azt mondani, hogy „Abba, Atyám”. Vagyis, ha nem vagyunk megkeresztelve, nem kaptuk meg a Szentlelket, akkor nem tudjuk ezt mondani, hogy „Abba, Atyám”. A keresztség által leszünk Isten gyermekei.
Bizonyos értelemben Isten az atyja természetesen minden teremtménynek, amit Ő alkotott. De ténylegesen a Szentlélek ereje által lettünk a gyermekei a keresztségben. Ez egy óriási dolog. Még visszatérek ide, mert az Újszövetség levelei teljesen világosan beszélnek erről.
Egy utolsó megjegyzés a római levélből: „De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk” (Róm 8,18). Elgondolkodom rajta, hogy ez vajon igaz-e rám nézve? Lehetséges, hogy a mostani szenvedéseinket össze sem lehet hasonlítani azzal a dicsőséggel, ami majd bennünk megnyilvánul?
Avilai Szent Teréz mondta A tökéletesség útja című művében, hogy a mennyország fényében még a legnyomorúságosabb földi élet is csupán egy rosszul sikerült éjszakának fog tűnni egy kényelmetlen fogadóban… (Camino de perfección, 40. fejezet, 9. pont). Hiszünk benne, hogy ennyire szeret minket Isten.
Végül egy utolsó szakasz: „Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk? Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak. De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. (Róm 8,31-39). Vagyis azt mondja Pál, hogy nincs semmi olyan erő vagy gonoszság itt a földön, ami ki tud venni téged Isten kezéből.
Nincs az a gonoszság a világon, amely képes lenne kiragadni minket Isten kezéből. Érdemes azonban elgondolkodnunk azon, hogy Szent Pál felsorolásából valami hiányzik: nem említi azt az egyetlen dolgot, amely elválaszthat bennünket Istentől, és megszakíthatja a vele való kapcsolatunkat. Ez pedig a bűn.
Az összes többi erő, amelyről beszél, kívülről ér bennünket. Senki, bármennyire is megbánt, bármennyire is bántalmaz vagy kihasznál téged, senki sem tud kiragadni a Mennyei Atya kezéből. Egyedül mi magunk vagyunk képesek erre, mégpedig a bűneink által.
Ezért így kellene imádkoznunk: „Istenem, tudom, hogy semmilyen külső erő nem szakíthat el tőled. Nincs olyan hatalom, sem démon, sem angyal, amely kiragadhatna a kezedből. És mivel egyedül én magam vagyok képes arra, hogy elforduljak tőled, hogy elszakítsam magamat tőled és a szeretetedtől, kérlek, segíts, hogy ezt soha, de soha ne tegyem meg! Segíts, hogy soha ne szakítsam el magamat tőled a bűneimmel, az ellened való lázadással, azzal, hogy azt mondom: »Azt akarom tenni, amit én akarok! A magam útját járom, és elhagylak téged.« Uram, kérlek, segíts, hogy soha ne távolodjak el tőled! Segíts, hogy soha ne térjek le az útról!”
Ez bizony nagy kérés. Nem is olyan egyszerű.
„És ha mégis eltévelyednék, Uram, kérlek, vezess vissza magadhoz!”
Annyira szép, amit ma Páltól tanultunk, nem? Hihetetlen ajándék!
Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszúra nyúlt a mai elmélkedés. Hiszen mindössze két fejezetet olvastunk, de annyi mindenről lehetne még beszélni! Olyan sok kincset, annyi ajándékot rejtettek számunkra ezek a mai szentírási részek.
És végül még egy utolsó dolog: imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem!
Áldjon meg benneteket a mindenható Isten, erősítsen meg szeretetében, és őrizzen meg minden bűntől, amely eltávolíthat tőle! Ha pedig letérnétek az útról, irgalmával vezessen vissza benneteket önmagához! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.










Köszönöm az áldást, az imát és a tanítást. Istennek legyen hála. Imádkozom mindannyiunkért. Mennyei Atyánk, köszönjük mindezt és dicsőitünk téged Jézus nevében . Ámen