BIY HU cover 325. nap

325. nap: Bátorság a hitben

Péter és János a főtanács előtt.

Még beszéltek a népnek, amikor a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek hozzájuk. Rossz néven vették, hogy tanítják a népet, és hirdetik Jézus példájával a halálból való feltámadást. Kezet vetettek rájuk, de mivel már este volt, másnapig őrizetben tartották őket. Azok közül, akik a beszédet hallgatták, sokan hívők lettek, úgyhogy a férfi hívők száma mintegy ötezerre növekedett.

Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, a vének, az írástudók, Annás főpap, Kaifás, János és Sándor s mindnyájan, akik a főpapi nemzetségből valók voltak. Előállították és vallatóra fogták őket: „Miféle hatalommal vagy kinek a nevében tettétek?”

Péter a Szentlélektől eltelve így válaszolt: „Népünk elöljárói és ti vének! Ha azért vallattok ma minket, amiért egy nyomorékkal jót tettünk, hogy vajon hogyan is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az ő nevében áll itt előttetek egészségesen. Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”
Amikor látták Péter és János bátorságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, csodálkoztak; s mikor felismerték őket, hogy Jézussal voltak, ráadásul a meggyógyult ember is ott állt, nem tudtak mit mondani. Kiparancsolták őket a főtanácsból, és egymás közt tanakodtak: „Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hisz egész Jeruzsálem tudja, hogy nyilvánvalóan csodát tettek, nem is tagadhatjuk. De hogy a dolognak tovább ne terjedjen a híre a nép közt, fenyegessük meg őket, hogy többé senki emberfiának ne beszéljenek ennek a nevében.” Ezzel behívták őket, és megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban így válaszoltak: „Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre? Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” Erre újra megfenyegették, aztán a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre. Mindenki dicsőítette az Istent a történtek miatt, hiszen az az ember, akivel ez a csodálatos gyógyulás történt, már több mint negyvenéves volt.

A hívek imája.

Azután, hogy szabadon bocsátották őket, az övéikhez mentek, és elbeszélték, mit mondtak nekik a főpapok és a vének. Ennek hallatára egy szívvel-lélekkel Istenhez emelték szavukat: „Uram, te alkottad az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Szolgádnak, Dávid atyánknak szájával ezt mondtad a Szentlélek által:

Miért háborognak a nemzetek,
a népek miért kovácsolnak hiú terveket?

A föld királyai fölkelnek,
nagyjai összeesküsznek
az Úr és az ő Fölkentje ellen.Mert valóban összefogott ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével fölkent, szent szolgád, Jézus ellen, hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod előre elhatározott. És most, Uram, tekints fenyegetőzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében.” Amíg így imádkoztak, megremegett a hely, ahol összegyűltek. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát.

A jeruzsálemi hívők élete.

A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben. Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten. József, a ciprusi származású levita is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia, eladta földjét, az árát fogta, és az apostolok lába elé tette.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A keresztség Krisztus életében részesít.

Mit mondjunk tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem gyarapodjék? Szó sincs róla! Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne? Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is. Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek. Aki így meghalt, megszabadult a bűntől. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.

Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak. Ne adjátok át tagjaitokat a bűnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek. A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben. Mi következik ebből? Az, hogy vétkezzünk, mert nem a törvény uralma alatt, hanem a kegyelemben élünk? Semmi esetre sem. Vagy nem tudjátok, hogy annak szolgái vagytok, és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat? Vagy a bűnnek, ami a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulást eredményez? De hála Istennek, hogy bár a bűnnek szolgáltatok, most már szívből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyet kaptatok. A bűntől megszabadulva az igazság szolgái lettetek. Földies gyarlóságok miatt emberi módon szólok. Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok, adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatára, a megszentelődésre. Míg ugyanis a bűnnek szolgáltatok, az igazsággal szemben szabadok voltatok. Mi hasznotok volt akkor abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak vége a halál. Most azonban felszabadultatok a bűn alól, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

A törvény igája helyett a kegyelem segítsége.

Nem tudjátok, testvérek – a törvény ismerőihez szólok –, hogy a törvénynek csak addig van hatalma az emberen, amíg él? A férjes asszonyt például törvény köti életben levő férjéhez, a férj halálával azonban felszabadul a férj törvénye alól. Ha férje életében más férfié lett, házasságtörőnek mondják. A férj halála után azonban felszabadul a törvény alól, és nem válik házasságtörővé, ha más férfié lesz. Éppígy, testvérek, Krisztus testében ti is meghaltatok a törvénynek, hogy ahhoz tartozzatok, aki feltámadt a halálból. Ezért most teremjünk gyümölcsöt Istennek. Amíg ugyanis testi emberként éltünk, a törvény fölébresztette bűnös szenvedélyek működtek tagjainkban, hogy a halálnak teremjünk gyümölcsöt. Most azonban felszabadultunk a törvény alól, mert meghaltunk annak, ami fogva tartott, s ezért új lélekkel szolgálunk, nem az elavult betű szerint.

Mit mondjunk tehát? Talán a törvény bűn? Semmi esetre sem. De a bűnt a törvény alapján ismertem meg, hiszen a bűnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg! A tilalom tehát alkalmat nyújtott a bűnnek arra, hogy fölébresszen bennem mindenféle kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a bűn halott volna. Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bűn föléledt, én pedig meghaltam. Így a parancs, bár életre szólt, halálomra vált. A bűn ugyanis a tilalommal kapta vonzóerejét, ezzel tévútra vezetett, és megölt. A törvény természetesen szent, a parancs is szent, igaz és jó. Az vált tehát halálomra, ami jó? Egyáltalán nem. Inkább a bűn, amely – hogy bűnként nyilvánuljon ki – azzal okozta halálomat, ami jó, így a bűn a parancs által mutatta meg igazi bűn jellegét.

Az ember benső meghasonlottsága.

Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Szörnyű a dühöngés, féktelen a harag,
de ki állhat meg a féltékenység előtt?

A nyilvános korholás többet ér,
mint az a szeretet, amelyet eltitkolnak.

Jó szívvel adja a verést, aki szeret,
ám az ellenség csókja veszedelmes.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, és hálát adunk neked. Napról napra hallunk a te kegyelmedről, ahogyan kiárad ránk, hogy találkozzon velünk megtörtségünkben. Segíts, hogy igent tudjunk mondani a te kegyelmedre és ajándékaidra! Segíts, most is igent mondjunk rád, hogy megdicsőítsünk téged mindenben, amit gondolunk, mondunk vagy teszünk. Add, hogy egyre több ember ismerjen és szeressen téged, és mi is egyre inkább szerethessünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Kezdjük az Apostolok Cselekedeteivel: Péter és János felment a templomba, melynek kapujában egy béna embert találtak. A Názáreti Jézus Krisztus nevében, Péteren keresztül az Úr meggyógyítja őt. Amit pedig ma olvastunk, az az, hogy emiatt a templomőrség és a szadduceusok őrizetbe veszik őket. Azért, mert „rossz néven vették, hogy tanítják a népet”, (más fordításban: „bosszankodtak”). Mindannyian bosszankodtak. Miért? Azért, mert tanítják a népet, és hirdetik Jézus feltámadását a halottak közül. Emlékezhetünk, hogy a szadduceusok – a farizeusokkal ellentétben – csak Mózes öt könyvében hittek, és elutasították az angyalokba és a feltámadásba vetett hitet. Mivel ők nem hisznek a feltámadás lehetőségében sem, ezért bosszantja őket ez a tanítás.

Pétert és Jánost a főtanács elé vitték. Figyelemre méltó, hogy ugyanazt a két embert viszik oda, akik Jézus pere alatt is ugyanott jelen voltak. Jánosról annyit tudunk, hogy a keresztig kísérte Jézust, Péterről azonban többet is olvashattunk. Tudjuk, hogy ő akkor elbukott, nem volt elég bátor: összetört, és letagadta, hogy ismeri Jézust. Most mégis hihetetlenül bátran szól: „Péter a Szentlélektől eltelve így válaszolt: »Népünk elöljárói és ti vének! Ha azért vallattok ma minket, amiért egy nyomorékkal jót tettünk, hogy vajon hogyan is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az ő nevében áll itt előttetek egészségesen«” (ApCsel 4,8-10). És tovább is megy, amikor ezt a kulcsmondatot mondja: „Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,11-12). Ez meghatározó erejű mondat, hiszen maga Jézus is elmondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet… Senki sem juthat el az Atyához, csak általam” (Jn 14,6). Péter pedig mindezt újra tisztázza. Nincs üdvösség senki másban. 

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1120

Az Apostolok Cselekedetei 4. fejezetének kulcsszava a bátorság. Többször is elhangzik ebben a fejezetben. Az apostolok egyszerű, hétköznapi, tanulatlan emberek, mégis elsajátítottak egy új tulajdonságot. Valamit, ami eredetileg hiányzott nekik. „…felismerték őket, hogy Jézussal voltak” (ApCsel 4,13). Nem csak azért különleges ez a fejezet, mert Péter ilyen bátran tesz tanúságot, hanem mert fel is ismerik őket, hogy Jézussal voltak. Különböztek a többiektől. Ebben a fél mondatban pedig rejlik valami mindannyiunk számára. Ez kulcsfontosságú nekünk is. Ha Jézussal élünk, legyünk különbözőek a többiektől! Ha vele vagyunk, hozzá hasonlónak kell lennünk! Péter sok mindenben hasonlít Jézusra. A nyolcadik fejezettől pedig Pálon is ezt fogjuk látni. Erre vagyunk elhívva mindnyájan. Legyünk Krisztushoz hasonlóvá!

Nézzük tovább Péter és János szereplését a főtanács előtt: „Ezzel behívták őket, és megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében.” (ApCsel 4,18). Péter és János azonban azt felelik: „Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre? Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk. Erre újra megfenyegették, aztán a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre” (ApCsel 4,19-21). – Nem lehet megállítani valakit, aki már meghalt. Nem lehet megfenyegetni valakit, aki már meghalt. Péter és János pedig ekkor már meghaltak önmaguknak Jézus iránti szeretetből.

Ezek után elengedik őket.

Elmennek barátaikhoz, elmondják, hogy mit mondott a főpap a vénekkel együtt. Amikor ezt meghallják a testvérek, mindannyian imádkozni kezdenek. Miért imádkoznak? Nem azt mondják, hogy „Istenünk, sok veszély leselkedik ránk, és sok az ellenségünk, szóval, adj biztonságot és vedd el a veszélyt”. Ők ezt imádkozzák: „És most, Uram, tekints fenyegetőzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében.” (ApCsel 4,29-30). 

Mi se imádkozzunk könnyű életért! Imádkozzunk erőért és bátorságért, hogy szembenézzünk az élettel! Imádkozzunk azért, hogy legyen bátorságunk Jézust követni! Ez a szentek titka. Ők olyan emberek, akik bátran éltek és beszéltek, nem a veszély elmúlásáért könyörögtek, hanem még több bátorságért, valamint azért, hogy még több csoda történjen, és még többen ismerjék fel, hogy Jézus a Messiás, aki legyőzte a halált, és helyreállította az életet mindannyiunk számára.

A Rómaiakhoz írt levélben, a 6. és a 7. fejezetben Pál kérdések mentén ír. Feltesz egy kérdést, bedob egy lehetséges választ, de aztán azt mondja: „Nem, nem erre gondoltam”. Ez egy irodalmi eszköz annak érdekében, hogy néhány dolgot tisztázzon, hiszen az előző fejezet végén Pál azt írja: „…hogy amint a halálban (amikor még testi emberként éltünk) uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által” (Róm 5,21). Erre utalva kérdezi: „Mit mondjunk tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem gyarapodjék?” (Róm 6,1). Hiszen ő maga mondta, hogy ahol több a bűn, ott több a kegyelem is. Minél jobban szükségünk van Isten kegyelmére, ő annál jobban adja nekünk. Így joggal merül fel a kérdés, hogy „mi lenne, ha többet vétkeznék, és így több kegyelmet kapnék?” Pál leszögezi, hogy nem erről beszél: „Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne?” (Róm 6,2). Amikor szükségünk van kegyelemre, akkor Isten meg is adja. De soha nem okozunk kárt magunknak azért, hogy több kegyelemben legyen részünk. 

Gondoljunk bele: Istennel járunk, egy bizonyos szintű kapcsolatban Ővele, a szentségnek egy bizonyos szintjén, és van, hogy bűnbe esünk. Amikor bűnbánatot tartunk, visszatérünk az Úrhoz és gyónni megyünk, Isten nem csak visszahelyez minket oda, ahol voltunk. Ő felemel minket és még magasabbra helyez, mint ahol korábban voltunk, mert ahol a bűn elhatalmasodik, ott túlárad a kegyelem. Ezért van szükség a pontosításra Szent Pál részéről: „Ne keresd a bűnt, de ha mégis bűnt követsz el, bízhatsz benne, hogy Isten még több kegyelemmel halmoz el”. Pál így folytatja: „Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba” (Róm 6,3-4). Valóban így van: a régi ember – aki a mi bukott, testi természetünk – keresztre feszíttetett Krisztussal. Ennek a kegyelmét megkaptuk a keresztségünkben. Amikor pedig valóban megtérünk és elfordulunk a bűntől, akkor a régi embertől is elfordulunk. Akkor megtapasztaljuk a régi ember halálát. Valaki más voltam, mielőtt Krisztusé lettem. Ő megmentett és új teremtménnyé tett engem. Hagyom tehát, hogy az az ember meghaljon. Sokszor csak „megkínozzuk” ezt a régi embert, ahelyett, hogy valóban hagynánk meghalni. Ez annyit tesz, hogy nem mindig fordulunk el egészen a korábbi életünktől. Egy kicsit még életben tartjuk, és engedjük, hogy itt-ott egy kis hatalma még maradjon fölöttünk. Pál azt mondja: „Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek.” (Róm 6,6). Ha tehát meghalunk a bűnnek Krisztussal együtt, akkor hisszük, hogy élni is fogunk vele egy új, megszabadult életet.

A hetedik fejezetben is van valami, amit ki kell emelnünk. Pál a jó és a rossz belső konfliktusáról ír, amiben könnyedén felismerhetjük magunkat. Pál azt mondja: „Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök” (Róm 7,14). Háború van bennünk. Azt is mondja: „De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó” (Róm 7,15). Igen, hiszen nem a rosszat akarjuk. Mindannyian a jót akarjuk. „És valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn.” (Róm 7,17).  Ez a megtörtségünk felismerése. Pál a „test” szót használja itt, de ez nem a testünk elítélése. Amikor Pál a testről beszél, mindig a megtört emberi természetről szól. A test nem rossz, csak az a részünk rossz, ami nem akarja a jót cselekedni. Pál így folytatja: „Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének” (Róm 7,21-25). Ezek a sorok azt rejtik, hogy még mindig megtörtek vagyunk, egy pocsolya az életünk, mégis: „hála legyen Istennek”!

És éppen ez a lényeg. Hogy a rendezetlenség, a küzdelmeink és a gyengeségeink kellős közepén is képesek legyünk dicsőíteni Istent. Hálát adni neki azért, hogy jelen van, és azért, amit ebben a zűrzavarban, a mi tökéletlenségünk közepette is véghezvisz.

Kedves bibliaolvasó társaim, nem is szeretném tovább rabolni az időtöket. Hihetetlen ajándék számomra, hogy együtt járhatjuk ezt az utat.

Szeretném, ha tudnátok, hogy imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem! Köszönöm.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

2 hozzászólás

  1. Köszönöm, hogy ilyen sokan hisszük,ha vetkezünk is Isten megbocsájtja bűneinket!Azért sokan és sokat imádkozzunk!Isten áldja Kornél Atyát!

  2. Kedves Kornél Atya!
    “Bátorság a hitben” címet adtál ennek az epizódnak.
    Boldogok, akik ezt meg tudták tenni abban az időben, amikor a vallás gyakorlása tiltott volt. Azok is boldogok, akiket megkínoztak érte, azok pedig különösen, akiket megöltek a hitükért, mert ők már Isten országában vannak.
    Amióta ismét szabad vallásgyakorlás van, ez próbára tesz bennünket. Akik szilárdan kitartottak, most felszabadultan, örömmel járhatnak templomba, az őszinte gyónásukkal elnyerhetik a bűneik bocsánatát, és részesülhetnek a szentségekben. És ez nagyon nagy kegyelem!
    Akiket mint az örvény, magával ragadott az ateizmus, válaszúton vannak. Kérik-e Jézus Krisztus szeretetét, akarnak-e megtérni, vagy továbbra sem hisznek.
    Akik hosszú idő után jutnak el a felismeréshez, hogy a hit az egyetlen igaz út, a Szentháromságba vetett szilárd hit, megmenekülnek, mert Isten türelmesen, és tárt karokkal vár mindenkit. Ekkor kapjuk meg azt a kegyelmet, hogy vállaljuk a hitünket, és látszódjék is rajtunk, mennyire megváltoztunk, és bátran beszéljünk az Istenben, Jézus Krisztusban, és a Szentlélekben való hitünkről.
    Kérem, hogy gondolkodjanak el az üzenetemen, és kívánom, hogy helyesen döntsenek.
    Imádkozom mindenkiért, bárhogyan dönt is, mert tudom, hogy Isten szeretete mindenkire kiterjed.
    Imádkozom azért, hogy minél többen érezzék a vágyat a megtérésre, és legyenek szilárdak a hitükben. Szebb, jobb, boldogabb, békésebb lesz az életünk, és bátran elmondhatjuk, hogy Jézus Krisztus mindenkit szeret, a hibáinkkal együtt is.
    Köszönetet kell mondanom Kornél Atyának, hogy Isten üzenetét minden nap elküldi nekünk, és minden munkatársának, akik lelkesen, önzetlenül segítik a podcastek elkészítésében, és az Ige hirdetésében.
    Csepelláné Boda Julianna
    Értékelés:*****