BIY HU cover 323. nap

323. nap: A Pünkösd

A Szentlélek eljövetele.

Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.

Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: „Mi lehet ez?” Mások gúnyosan megjegyezték: „Teleitták magukat édes borral.”

Péter beszéde.

Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul, és hallgassátok meg szavamat! Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk, hanem ez az, amiről Joel próféta szólt:

A végső napokban – mondja Isten –
kiárasztok Lelkemből minden testre.
Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak,
az ifjak látomásokat látnak,
az öregek álmokat álmodnak.

Még szolgáimra és szolgálóimra is
kiárasztom Lelkemet ezekben a napokban,
és prófétálni fognak.

Csodákat teszek fenn az égben,
és jeleket adok lenn a földön:
vért, tüzet és gomolygó füstöt.

A nap elsötétül, a hold vérbe borul,
mielőtt eljön az Úrnak
nagy és nyilvánvaló napja.

Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.Izraelita férfiak! Halljátok meg szavamat! A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket – amint tudjátok – általa vitt végbe köztetek.
Ezt az embert az Isten elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek. Az Isten azonban feloldotta a halál bilincseit, és feltámasztotta. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, hisz Dávid mondja róla:

Szemem előtt az Úr mindenkor,
ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.

Örül hát szívem és nyelvem énekel,
sőt testem is reményben nyugszik el.

Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban,
nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.

Az élet útját mutattad meg nekem,
és örömmel töltesz el színed előtt.Testvérek, férfiak! Hadd mondjam el nektek Dávid pátriárkáról nyíltan, hogy meghalt és eltemették, sírja mind a mai napig itt van köztünk. Mivel azonban próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel is megerősítve ígéretet tett: az ő ágyékának gyümölcséből ültet majd valakit trónjára, előrelátva beszélt Krisztus feltámadásáról, hogy sem nem marad az alvilágban, sem testét nem éri rothadás. Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind tanúi vagyunk. Azután, hogy az Isten jobbja fölmagasztalta, megkapta a Szentlélek ígéretét az Atyától, azt kiárasztotta, amint látjátok és halljátok. Mert Dávid nem ment fel az égbe, mégis ő mondja:

Így szólt az Úr az én Uramhoz:
Ülj a jobbomra,

s ellenségeidet lábad elé teszem zsámolyul.Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!”

A beszéd hatása.

E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: „Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” „Térjetek meg – felelte Péter –, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak – meghívott a mi Urunk, Istenünk.” Még más egyéb szavakkal is bizonyította ezt, és buzdította őket: „Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből!” Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért.

A jeruzsálemi egyház élete.

Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

I. ÜDVÖSSÉG A HITBEN
Isten a zsidókat is megítéli.

Nincs hát számodra mentség, bárki vagy is, te ember, aki ítélkezel. Mert amikor mást elítélsz, magadat marasztalod el, hiszen ugyanazt műveled te is, ítélkező. Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan éri azokat, akik effélét művelnek. Azt hiszed talán, te ember, hogy kibújhatsz Isten ítélete alól, ha elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, amikor magad is ugyanazt műveled? Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnéző, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni? Konokságodban és szíved megrögzöttségében csak büntetést halmozol magadra, a haragnak és az Isten igazságos ítélete megnyilvánulásának napjára. Ő kinek-kinek tettei szerint fizet: örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik, haraggal és megtorlással annak, aki haszonleső, s nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart. Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem, elsősorban a zsidót, azután a pogányt. S dicsőség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsősorban a zsidóra, azután a pogányra. Isten ugyanis személyválogatás nélkül ítél.

Az, aki úgy vétkezett, hogy a törvény nem kötelezte, a törvény nélkül vész el, aki pedig a törvénynek alávetve vétkezett, a törvény alapján nyeri el ítéletét, mert Isten szemében a törvénynek nem a hallgatója válik igazzá, hanem a megtartója igazul meg.

Amikor a pogány törvény híján a természet szavára jár el a törvény szerint, törvény híján saját magának a törvénye. Ezzel igazolja, hogy a törvényszabta cselekedet a szívébe van írva. Erről lelkiismerete tanúskodik és önítélete, amely hol vádolja, hol menti majd azon a napon, amelyen evangéliumom szerint Isten Jézus Krisztus által ítélkezik az emberek rejtett dolgai fölött.

De ha te zsidónak mondod magad, és a törvényre támaszkodol, és az Istennel dicsekszel, ismered is akaratát, és ki tudod választani a jobbat, mert a törvény megtanított rá. Ha a vakok vezetőjének, a sötétben élők világosságának, a tudatlanok tanítójának, a kiskorúak mesterének tartod magad, ha a törvényben megkaptad a megismerés és igazság foglalatát, ha mást tanítasz, magadat miért nem tanítod? Azt hirdeted: ne lopj, s magad lopsz? Azt mondod: ne törj házasságot, s magad házasságot törsz? Utálod a bálványokat, és templomrablást követsz el? Kérkedsz a törvénnyel, és törvényszegéssel gyalázod az Istent? Valóban: miattatok káromolják Isten nevét a pogányok, ahogy írva van.

A zsidók vallási kiváltságai.

A körülmetélés hasznodra válik, ha megtartod a törvényt, de ha áthágod a törvényt, körülmetéltből körülmetéletlenné válsz. Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, körülmetéletlenül is nemde körülmetéltnek számít? Ilyenkor a származása szerint körülmetéletlen, aki megtartja a törvényt, ítélkezik fölötted, mert a törvény betűje és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélés, ami a testen látható, az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertől, hanem Istentől kapja a dicséretet.

Mi előnye van tehát a zsidóknak? S mi haszna a körülmetélésnek? Minden tekintetben sok. Először is, az Isten rájuk bízta tanítását. De hogyan? Ha vannak, akik hűtlenek lettek, vajon nem teszi hitetlenségük Isten hűségét hatástalanná? Egyáltalán nem, ellenkezőleg: Isten igaz, még ha minden ember hazug is. Amint az Írás mondja:

Hogy igaznak bizonyulj szavadban,
s győzz, mikor pörölnek veled.De mit szóljunk ahhoz, hogy gonoszságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát? Mert emberileg szólva nem igazságtalan az Isten, amikor haragjával sújt? Egyáltalán nem. Különben mi címen ítélkeznék Isten a világ fölött? De ha Isten igazsága hazugságom folytán csak nőttön-nő az ő dicsőségére, miért marasztal el bűnösként? S miért ne tennék rosszat, hogy jó származzék belőle, mint némelyek rágalmaznak bennünket, hangoztatva, hogy effélét állítunk. Ezeknek jogos az elmarasztalásuk.

A zsidók és a pogányok egyformán bűnösök.

Hogy áll tehát a dolog? Különbek vagyunk náluk? Egyáltalán nem. Az imént bizonyítottuk ugyanis, hogy a zsidók és a pogányok mind alá vannak vetve a bűnnek, ahogy meg van írva:

Nincs igaz egy sem,

nincs, aki értene,
nincs, aki Istent keresné.

Mind letértek az útról, elfajzottak,
nincs, aki jót tenne, nincs egy sem.

Tátongó sír a torkuk,
nyelvük csalárdságot beszél,
kígyók mérge van ajkukon.

Szájuk telve átokkal és keserűséggel,

lábuk gyors a vérontásra.

Ösvényeiken baj és nyomor,

a béke útját nem ismerik,

Isten félelme nincs szemük előtt.Mi azonban tudjuk, hogy amit a törvény mond, azokra vonatkozik, akik a törvénynek alá vannak vetve. Tehát némuljon el minden száj, és az egész világ vallja magát Isten előtt bűnösnek. Mert a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek előtte igazzá, hiszen a bűn megismerésének is a törvény az alapja.

Megigazulás a Jézus Krisztusba vetett hitből.

Most azonban az Isten előtti megigazulás a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá, amint a törvény és a próféták is tanúsítják: az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered, és amely minden hívőnek szól. Ebben nincs különbség. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét. Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán. Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát. Isten végtelen türelmében elnézte a korábban elkövetett vétkeket, hogy igazságosságát most kimutassa. Mert amint ő igaz, úgy akar igazzá tenni mindenkit, aki Jézusban hisz. Hol marad tehát dicsekvésed? Szétfoszlott. Mely törvény alapján? Vajon a tettek törvénye alapján? Nem, hanem a hit törvénye szerint. Mi azt valljuk, hogy az ember a hit által válik igazzá, a törvény szerint tettektől függetlenül. Vajon csak a zsidóké az Isten, s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is. Ugyanaz az Isten teszi megigazulttá a hitből a körülmetéltet éppúgy, mint hite által a körülmetéletlent. Ilyenformán megszüntetjük a törvényt a hittel? Szó sincs róla! Ellenkezőleg: erősítjük a törvényt.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Aki (másnak) vermet ás, maga esik bele,
s aki fölhengeríti, legurul a kövön.

A hazug nyelv gyűlöli az igazságot,
a csalfa száj romlásba dönt.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Áldunk téged, Mennyei Atyánk, és hálát adunk a te igédért. Hálát adunk a kegyelmeidért, melyekben Jézus Krisztus által részesülünk. Hálát adunk a te Szentlelkedért az Egyház születésnapján, pünkösd ünnepén. Szentlelkedért, aki csodákat visz végbe, és elhozza hozzánk kegyelmeidet kétezer évvel később is. Segíts, hogy be tudjuk fogadni Szentlelkedet a mai napon! Jézus nevében kérünk, őrizz meg minket szent akaratodban és tarts közel a te szívedhez! Segíts, hogy sose tévelyedjünk el tőled! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Tegnap, miután Jézus felment a mennybe, ígéretének beteljesedéséért imádkoztak. És itt, az Apostolok Cselekedetei második fejezetében meg is látjuk a Szentlélek kiáradását. Mindannyian ugyanazon a helyen voltak, amikor zúgás támadt az égből és egészen betöltötte a házat, majd megjelentek fölöttük a lángnyelvek „és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket” (ApCsel 2,4). Van valami ebben a részben, ami különösen fontos. Összegyűltek az apostolok, a tanítványok és Mária. Egy helyen voltak százhúszan. Mi történik? Betölti őket a Szentlélek ereje. De mit csinálnak ezután?

Nem csak az érzést keresik, nem csak az élményre vágynak, nem ragaszkodnak hozzá csak azért, mert „ez nagyszerű”! Néha, amikor átélünk egy istenélményt, abba a kísértésbe esünk, hogy megpróbálunk bezárkózni ebbe a szent együttlétbe Istennel; azt érezzük, hogy ez egy erős és nagyszerű pillanata az életünknek és nagyon közel vagyunk Őhozzá. Bárcsak sose lenne vége! Az ilyen élmény ajándék. Ha ilyen történik veled, az mindig ajándék, de nem a vége a történetnek. Nem is ez a célja. A cél az, hogy részesüljünk a Szentlélek erejében, méghozzá azért, hogy meg tudjuk tenni mindazt, amit az apostolok tesznek itt a második fejezetben. Megkapjuk a Lélek erejét, hogy kimenjünk a világba.Pontosan ez az, amit ők tesznek. Gyakorlatilag feltépik az ajtót, kimennek a világba és elkezdik hirdetni, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból. 

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1018

De vajon Péter pünkösdi beszéde kapcsán mi győzi meg itt a szíveket? Hogy lehet úgy beszélni Jézusról, hogy egyetlen nap alatt háromezren megkeresztelkednek? Jó lenne megtudni, hogy mi Péter szónoklatának a „titkos összetevője”. Elolvasva egyre csalódottabbak lehetünk a beszédtől, amit Péter a tömeghez intézett. Itt döbbenünk rá, hogy mi az, ami megváltoztatja a szíveket. Mi az, ami meggyőzi a szíveket? – Mindig a Szentlélek, és legritkábban az igehirdető okossága. Legkevésbé sem az, ahogyan a prédikátor a szavakkal bánik, hanem mindig a Szentlélek. Csak a Szentlélek tud megtérésre indítani, Ő az egyetlen, aki meg tudja győzni a szíveket. 

Ez történik Péterrel is. Betöltekezik a Szentlélekkel, a Szentlélekben jár, Őbenne beszél, Őbenne létezik. És ez az, amiért számtalan ember fordul hozzá a tömegből, és kérdezi: „Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” – „Térjetek meg – felelte Péter –, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak – meghívott a mi Urunk, Istenünk” (ApCsel 2,37-39). És ez a kulcs, ez az egyik legfontosabb momentum. Jézus azt mondja Máté evangéliumának a végén: „…én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20). Illetve: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19-20). Erre ők elindulnak, elkezdenek igét hirdetni és keresztelni. 

Az evangelizáció első napján tehát Péterhez fordulnak és megkérdezik tőle, hogy mihez kezdjenek most? Mire Péter azt mondja nekik, hogy menjenek és keresztelkedjenek meg, mert pontosan ez az, amit Jézus kért. 

Az is nagyon figyelemre méltó, amit az Apostolok Cselekedetei 2,42-ben olvastunk: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.” Ez a négy dolog a korai egyház ismertetőjegyei: az apostolok tanítása, a közösség, a kenyértörés és az imádság. Miért fontos közel maradni az apostolokhoz? Sok-sok évvel később, valamikor az első század vége felé Antiochiai Szent Ignác azt mondja, hogy ha nem maradsz közel a püspöködhöz, akkor nem maradsz közel Jézushoz sem. Miért? Mert a püspökök az apostolok utódai. Ha tudni szeretnéd, hogy közel vagy-e Jézushoz, csak tedd fel a kérdést, hogy közel vagy-e a püspöködhöz? Ez annyit jelent, hogy követed-e, amit az apostolok utódai tanítanak? 

A tanítás és a közösség. Nem olyan közösségről beszélünk, amelynek tagjai csak hetente egyszer, vasárnaponként látják egymást, hanem van mélysége a kapcsolataiknak. Kapcsolódunk egymáshoz, együtt éljük az életet. Ezért fontos megkérdezni magunktól, hogy testvéreim-e a közösségi tagjaim? Ez nagyon fontos, mert ha nincsenek testvéreink a közösségben, akkor érdemes a szívünkbe nézni és megkérdezni magunktól, hogy érezzük-e a hívást erre.

Kenyértörés. A kenyértörés kezdetektől fogva az eucharisztikus ünneplés egyik megnevezése volt, magát a szentmisét jelentette, hiszen Jézus erre mondta az apostoloknak az utolsó vacsorán, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Kleofás is a kenyértörésben ismerte fel Jézust – nem azért, mert kettétört egy kenyeret, hanem azért, mert az a darab kenyér az Oltáriszentség volt. Ezért gyűltek össze, és a közös imádság miatt, ami alapjaiban határozta meg az életüket. És az óriási dolog!

A Rómaiakhoz írt levélben – amit Szent Pál írt a Szentlélek inspirációjára –, tegnap arról olvastunk az első fejezetben, hogy mindenki tud Isten létezéséről, egyszerűen azáltal, hogy ránéz a világra. Még azok is tudnak róla, akiknek fogalmuk sincs a törvényről, azaz a Tóráról, fogalmuk sincs az Ószövetségről. A józan eszünkre támaszkodva különbséget tudunk tenni a jó és a rossz között is.

A második és a harmadik fejezetben Szent Pál azzal folytatja, hogy miként nevelkedtek azok, akik zsidóként, az isteni kinyilatkoztatás fényében nőttek fel. De nemcsak a kinyilatkoztatás világosságában, hanem Isten ígéreteiben és szövetségében is: az Ószövetségben, hogy képesek legyenek az Úrral járni, megismerni Őt, ismerni a szívének mélységét, tudni, hogy kicsoda Isten. A pogányoknak is tudniuk kellett volna, hogy létezik teremtő Isten, és hogy Őt kell imádni, de nem tették meg. A zsidók, akiknek jóval több adatott, ismerték Istent, imádniuk kellett volna Őt, engedelmeskedni neki, de ők sem tették. A zsidók és a pogányok egyaránt elbuktak. Erre mondja az Írás, hogy „Nincs igaz egy sem, nincs, aki értene, nincs, aki Istent keresné” (Róm 3,10-11). És így folytatja: „…lábuk gyors a vérontásra. Ösvényeiken baj és nyomor, a béke útját nem ismerik, Isten félelme nincs szemük előtt” (Róm 3,15-18). Ezek az idézetek eredetileg az Ószövetségből származnak és rávilágítanak arra, hogy még azok, akik a törvény szerint éltek, azok, akik benne voltak az Ószövetségben, azok is elbuktak. Az elmúlt majdnem háromszáz napban az Ószövetséget olvastuk és mit láttunk, hányan voltak hűségesek? Volt néhány kivétel, de tudjuk, hogy még az igazak is vétkeznek napjában hétszer (Vö. Péld24,16). Tehát mi a gyógyír? Mi a válasz? 

A válasz a 3. fejezet 21-es versében található: „Most azonban az Isten előtti megigazulás a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá, amint a törvény és a próféták is tanúsítják, az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered, és amely minden hívőnek szól. Ebben nincs különbség” (Róm 3,21-22). Éppen ezért nincs különbség, hiszen mindannyian vétkeztek, elbuktak, de mindannyian megigazultak Isten kegyelméből, „Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán. Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát” (Róm 3,24-25). És ez a lényeg, hogy mindannyian vétkeztek; megpróbálhatunk bármit, amit csak akarunk, törekedhetünk arra, hogy mindenünkkel kövessük az Urat, amink csak van, mégsem lesz elég. Mit kell hát tennünk? Az Úr maga jött el hozzánk, feláldozta magát, hogy így megváltson minket. Ezzel visszahozott minket a sötétség hatalmából a sátán markából, hogy az Ő Királyságában lehessünk. Visszahozott minket a fénybe, irgalmat és kegyelmet adott, egy új élet ajándékát. Emiatt folytatja úgy Szent Pál a 27. versben: „Hol marad tehát dicsekvésed? Szétfoszlott.” Nincs már dicsekvésnek helye a „hit törvénye” (Róm 3,27) miatt. Ugyanis „Mi azt valljuk, hogy az ember a hit által válik igazzá, a törvény szerinti tettektől függetlenül” (Róm 3,28) – és ez fantasztikus!

A folytatásban említ néhány példát, mint Ábrahám és az ő megigazulásának eredménye, amivel holnap fogunk foglalkozni. 

Most azonban ismerjük fel, hogy itt van előttünk maga az evangélium! Az evangélium lényege ugyanis az, hogy bármennyire is igyekeznénk, bármilyen keményen dolgoznánk azon, hogy jók legyünk, a saját erőnkből soha nem lenne elég.

És éppen ez az örömhír: nem is kell, hogy elég legyen! Mert az Atya odaadta értünk a Fiát, a Fiú pedig önmagát adta a te megváltásodért és az én megváltásomért.

Nekünk pedig nem kell mást tennünk, mint elfogadni ezt az ajándékot. Befogadhatjuk az ő kegyelmét, elfogadhatjuk a megváltást, befogadhatjuk a szeretetét.

Ezt jelenti hitben járni. Ezt jelenti az, amit Szent Pál a Rómaiakhoz írt levél első fejezetében a „hit engedelmességének” nevez.

Mostantól engedelmeskedünk neki, és hozzá tartozunk. Hát nem csodálatos ez? Egészen lenyűgöző!

Imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem! Köszönöm.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.