BIY HU cover 321. nap BEVEZETO

Bevezető rész: Az Egyház

Elmélkedés

Tegnap befejeztük Lukács evangéliumát, ma pedig egy új, egyben utolsó nagy korszakhoz érkezünk az üdvösségtörténetben: az Egyház korszakához. Ez az a korszak, amelyben mi magunk is élünk.

Gondoljatok csak bele! Több mint háromszáz napja járjuk együtt a Szentírás útját. Végigkövettük Isten tervének kibontakozását a teremtéstől kezdve, Ábrahám meghívásán, Izrael népének történetén és a próféták tanításán át egészen Jézus Krisztus eljöveteléig. Láttuk, hogyan teljesednek be benne az Ószövetség ígéretei, hogyan hirdeti meg Isten országát, hogyan adja életét értünk a kereszten, és hogyan győzi le a halált feltámadásával. Most pedig felmerül a kérdés: mi következik ezután?

Jézus eljött, beteljesítette az ígéreteket, majd mennybemenetele előtt küldetést adott tanítványainak: menjenek el az egész világra, és tegyenek tanítványává minden népet. Az Apostolok Cselekedeteiben pontosan ennek a küldetésnek a kibontakozását fogjuk látni. Tanúi lehetünk annak, hogyan születik meg és hogyan növekszik az Egyház, miként jut el az evangélium Jeruzsálemből a világ különböző részeire, és hogyan alakítja át a Szentlélek az apostolok életét.

Fontos azonban megértenünk valamit. Az Apostolok Cselekedetei nem egyszerűen egy érdekes történelmi beszámoló arról, hogy mit tettek az első keresztények kétezer évvel ezelőtt. Nem csupán egy lezárt korszak eseményeit olvassuk. Ez a mi történetünk is.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1114

Az Egyház ugyanis nem pusztán olyan közösség, amely Jézus életét tanulmányozza, tanításait őrzi és emlékét ápolja. Az Egyház Krisztus teste. Arra kapott meghívást, hogy folytassa azt a művet, amelyet Jézus megkezdett. Jézus nyilvános működése néhány esztendeig tartott. De az ő küldetése nem ért véget ezzel a néhány évvel. Az evangélium hirdetése, Isten országának terjedése és az emberek meghívása az üdvösségre az Egyház által folytatódik tovább. És ebben nekünk is feladatunk van.

Az ősegyház történetében két apostolnak különösen meghatározó szerepe van: Péternek és Pálnak. Péter elsősorban a zsidóság körében hirdeti Krisztust, Pál pedig a pogány népek apostolává válik. Kettejük szolgálatán keresztül különösen jól láthatjuk, milyen rendkívüli erővel terjedt az evangélium az első évtizedekben.

Az Apostolok Cselekedetei ennek a hatalmas kibontakozásnak a története. De egyben azoknak a nehézségeknek, konfliktusoknak és kihívásoknak a története is, amelyekkel az első keresztény közösségeknek szembe kellett nézniük. És éppen ezért olyan fontos ez a könyv a később olvasandó apostoli levelek megértéséhez is. Az Apostolok Cselekedetei megmutatja azt a történelmi környezetet, amelyben ezek a levelek megszülettek.

Ha figyelmesen olvassuk, azt is észrevesszük, hogy a könyv nagyon hirtelen fejeződik be. Mintha egyszer csak megszakadna a történet. De vajon valóban véget ér itt minden? Egyáltalán nem. Azért nincs a történetnek olyan lezárása, amilyet talán várnánk, mert az Egyház küldetése nem ért véget. Az evangélium hirdetése folytatódik. A történet ma is zajlik.

Az Apostolok Cselekedeteinek első fejezetében Jézus azt ígéri tanítványainak, hogy megkapják a Szentlélek erejét. És valóban, pünkösdkor valami egészen rendkívüli történik. Az addig félénk, bizonytalan apostolok egyszer csak bátorsággal telve lépnek ki az emberek elé. Hirdetni kezdik Jézus Krisztust, a megfeszített és feltámadt Urat. Az Egyház mintha hatalmas lendületet kapna. Az evangélium terjedését többé nem lehet megállítani.

Pedig az apostolok korántsem kedvező körülmények között kezdték meg küldetésüket. Gondoljunk bele, milyen világba léptek ki! Abban az időben Róma volt a világ meghatározó hatalma. A császári hatalom nem csupán politikai és katonai tekintélyt követelt magának, hanem vallási tiszteletet is. Julius Caesar isteni tiszteletben részesült halála után, Augustus császárt pedig az isteni Caesar fiaként ünnepelték.

Augustus uralkodásához kapcsolták a Pax Romanát, a római békét. A császári propaganda úgy mutatta be őt, mint aki békét és örömhírt hoz a világnak. A görög euangelion szó, amelyet mi latinosan evangéliumnak mondunk, ebben a közegben is használatos volt a nagy uralkodói győzelmek és események kihirdetésére.

És ebbe a világba lépnek be Péter és Pál. Azt hirdetik, hogy az igazi örömhírt nem a császár hozza. Nem ő az igazi béke forrása, és nem ő a világ Megváltója. Az igazi Megváltó Jézus Krisztus. Ő az Isten Fia. Ő hozza el azt a békét, amelyet a világ önmagának nem tud megadni.

El tudjátok képzelni, mekkora bátorság kellett ehhez? Az apostolok nem kerülték el Rómát, a birodalom központját. Éppen ellenkezőleg: az evangélium oda is eljutott. Ez óriási változás az üdvösségtörténet korábbi szakaszaihoz képest.

Korábban a történet középpontjában elsősorban az ígéret földje állt. Izrael története újra és újra ehhez a földhöz kapcsolódott. Még a száműzetés idején is a hazatérés reménye határozta meg a nép életét. Most azonban egészen más történik. Az evangélium elindul arról a földről, ahol Jézus élt, tanított, meghalt és feltámadt, hogy eljusson a világ minden népéhez.

Isten ígéretei nem egyszerűen egy földrajzi terület birtoklásában teljesednek be, hanem abban, hogy Krisztus üdvössége minden ember számára elérhetővé válik. Még Róma, a birodalom hatalmi központja is a keresztény örömhír egyik meghatározó helyszínévé válik.

Érdekes párhuzam, hogy az ókori hagyomány szerint Rómát Romulus és Remus alapították. A keresztény művészetben pedig később Péter és Pál apostolok úgy is megjelennek, mint egy új Róma lelki alapjai. Milyen szép kép ez! A város, amelynek hatalma oly sok szenvedést okozott, Krisztus örömhírének egyik központjává válik. Péter és Pál tanúságtétele által új kezdet születik.

Róma számunkra, katolikusok számára ezért is különleges jelentőségű. Nem csupán történelmi emlékek és gyönyörű templomok városa, hanem Péter apostol szolgálatának és a keresztény Egyház egyetemes küldetésének egyik meghatározó helyszíne.

Hogyan épül fel az Apostolok Cselekedetei?

Ahhoz, hogy jól megértsük az Apostolok Cselekedeteit, érdemes megismernünk a könyv felépítését. Két különösen fontos apostol áll a történet középpontjában. Az első tizenkét fejezetben elsősorban Péter apostol szolgálatát követjük. A tizenharmadik fejezettől egészen a huszonnyolcadik fejezetig pedig Pál apostol missziós tevékenysége kerül előtérbe.

De van itt valami különösen érdekes. Ha figyelmesen olvassuk Péter történetét, észrevehetjük, hogy számos cselekedete Jézus tetteit idézi. Péter gyógyít, tanít, tanúságot tesz és Isten erejével cselekszik. Mintha Krisztus műve folytatódna benne. Amikor pedig Pál történetéhez érkezünk, hasonló párhuzamokat találunk. Pál szolgálata több ponton Péter szolgálatát tükrözi.

Mindketten Krisztus példáját követik. És ez nagyon fontos üzenetet hordoz számunkra. Az apostolok nem saját magukat hirdették. Nem saját dicsőségüket keresték. Krisztus művét folytatták. És nekünk is ugyanez a küldetésünk.

Az Apostolok Cselekedeteinek földrajzi felépítése szintén nagyon beszédes. Tulajdonképpen Jézus szavai adják meg a könyv szerkezetét, amikor azt mondja tanítványainak, hogy tanúi lesznek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában, egészen a föld végső határáig.

Ennek megfelelően három nagy szakaszt különböztethetünk meg. Az első szakasz az első fejezettől a nyolcadik fejezet harmadik verséig tart. Itt az evangélium hirdetésének központja Jeruzsálem. A második szakasz a nyolcadik fejezet negyedik versétől a tizenkettedik fejezet végéig terjed. Ekkor a keresztény hit Júdeában és Szamáriában terjed tovább. A harmadik szakasz a tizenharmadik fejezettől a könyv végéig tart. Itt már valóban a föld akkor ismert végső határai felé indul az Egyház.

Jeruzsálemből kiindulva az örömhír egyre távolabbi vidékekre jut el. És gondoljatok bele: az a tény, hogy ma Magyarországon magyar nyelven olvassuk és hallgatjuk a Szentírást, önmagában is bizonyítja, hogy ez a küldetés nem maradt eredménytelen. Az evangélium valóban eljutott hozzánk.

De van még valami, amire érdemes odafigyelnünk. Az Apostolok Cselekedeteiben az Egyház terjedésének egyik különös mozgatórugója éppen az üldöztetés. Elsőre ez talán ellentmondásosnak tűnik.

Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy ha Isten megáld valamit, akkor annak könnyen és akadálytalanul kell haladnia. Ha az Úr velünk van, akkor minden sikerül, minden ajtó megnyílik, és minden erőfeszítésünk azonnal gyümölcsöt terem. De az első keresztények története mást mutat.

Az üldöztetés miatt sok hívő kénytelen volt elhagyni otthonát. Szétszóródtak különböző vidékeken, és ahová eljutottak, ott hirdetni kezdték Krisztust. Így az, ami emberi szemmel csapásnak látszott, Isten kezében az evangélium terjedésének eszközévé vált. Az Egyház növekedése nemcsak a sikerekből, hanem a szenvedésből is táplálkozott. Ezt különösen jól láthatjuk Pál apostol életében.

Az Apostolok Cselekedeteinek második nagy szakaszában találkozunk a tarzuszi Saullal, azzal a művelt, buzgó farizeussal, aki kezdetben üldözte a keresztényeket. A Szentlélek azonban egészen váratlan módon megváltoztatja az életét. A keresztények üldözőjéből Krisztus egyik legnagyobb apostola lesz.

Pál ezután három nagy missziós útra indul, amelyekről az Apostolok Cselekedetei számol be. Első útján keresztény közösségeket alapít. A későbbi utazások során pedig újabb közösségek létrehozása mellett visszatér azokhoz is, amelyeket korábban alapított. Megerősíti őket hitükben, tanítja és bátorítja a híveket.

Amikor majd Pál leveleit olvassuk, érdemes erre a történelmi háttérre gondolnunk. Pál nem elvont teológiai értekezéseket ír olyan embereknek, akikkel semmilyen kapcsolata nincs. Konkrét közösségekhez fordul, amelyeket ismer, szeret, és amelyekért felelősséget érez.

Ezek a közösségek megtapasztalják a Szentlélek erejét. Látták az evangélium terjedését, és tanúi voltak rendkívüli eseményeknek. De ugyanakkor problémáik is voltak. Nem volt könnyű szakítani a korábbi életformával, a pogány szokásokkal, a római társadalom értékrendjével és a bálványimádás különböző formáival. A keresztényeknek meg kellett tanulniuk, mit jelent valóban új életet élni Krisztusban.

Pál levelei ezért két nagy célt szolgálnak. Egyrészt tanítják a hitet. Megmutatják, hogyan teljesednek be Jézusban az Ószövetség ígéretei, mit jelent Krisztus megváltó műve, és miben áll a keresztény élet. Másrészt egészen gyakorlati kérdésekkel foglalkoznak.

Pál olykor határozottan figyelmezteti a közösségeket, mert olyan magatartásformák jelentek meg közöttük, amelyek összeegyeztethetetlenek az evangéliummal. A korintusiaknak például a közösségi élet nehézségeiről, a megosztottságról és a keresztény erkölcsről is ír. Timóteust pedig személyesen bátorítja abban, hogyan teljesítse szolgálatát, és hogyan maradjon hűséges Krisztushoz.

Ezért nagyon fontos, hogy az apostoli leveleket mindig a saját történelmi összefüggésükben olvassuk. Ugyanez igaz a próféták könyveire is. Ha nem tudjuk, milyen helyzetben hangzott el egy prófécia, olykor nehéz megértenünk az üzenetét. Ha viszont ismerjük a történelmi hátteret, hirtelen világossá válik, miről van szó.

Így van ez Pál leveleivel is. Ha tudjuk, kikhez írt, milyen nehézségekkel küzdenek, és miért tartja fontosnak az adott tanítást, sokkal mélyebben megértjük a szavait. És akkor felismerhetjük, hogy ezek a levelek nem csupán kétezer évvel ezelőtt élt embereknek szóltak. Nekünk is szólnak. A mi közösségeinknek, a mi családjainknak, a mi élethelyzeteinknek.

Pál négy levelét különösen érdemes ebből a szempontból figyelnünk. A hagyományosan fogsági leveleknek nevezett írásokról van szó: a filippiekhez, az efezusiakhoz, a kolosszeiekhez és a Filemonhoz írt levélről. Ezek a levelek a fogság körülményeihez kapcsolódnak.

Pál nem egy kényelmes helyen üldögélve, gondtalanul írta őket. Fogságban volt, és a jövője bizonytalan volt. Az élete is veszélyben forgott. Ha ennek tudatában olvassuk a szavait, egészen más mélységet kapnak.

És talán különösen sokat mondhatnak azoknak, akik valamilyen értelemben maguk is fogságban érzik magukat. Lehet, hogy egy nehéz kapcsolatban élnek. Lehet, hogy a munkahelyükön küzdenek megoldhatatlannak tűnő problémákkal. Talán anyagi gondok, betegségek vagy más nehézségek szorítják őket. Pál levelei arra tanítanak bennünket, hogyan lehet a legnehezebb körülmények között is Krisztusba kapaszkodni.

Amikor az első keresztények történetét olvassuk, könnyen támadhat bennünk egy különös érzés. Milyen jó lett volna akkor élni! Milyen nagyszerű lett volna személyesen hallgatni Péter apostolt, találkozni Pállal, vagy ott lenni valamelyik első keresztény közösségben! Elképzeljük, milyen lehetett átélni az Egyház születésének ezt a rendkívüli időszakát.

De van itt valami, amit talán nem veszünk észre. Mi magunk is ugyanabban a korszakban élünk. Az Egyház korszaka nem ért véget az apostolok halálával. Most mi vagyunk a színen. Mirajtunk a sor, hogy továbbvigyük azt a küldetést, amelyet Krisztus az apostolokra bízott.

Talán azt mondjuk magunkban: Péter és Pál egészen különleges emberek voltak. Ők apostolok, szentek, az Egyház nagy alakjai. Én viszont csak egy egyszerű ember vagyok. De gondoljunk bele, Pál sem úgy tekintett önmagára, mint akinek egyszer majd templomokat szentelnek, és akinek a leveleit kétezer év múlva is emberek milliói olvassák.

Ő egyszerűen egy ember volt, akit Jézus megszólított. A megélhetéséért sátorkészítőként dolgozott. Közben pedig mindent megtett azért, hogy teljesítse a Krisztustól kapott küldetését. Kitartással, bátorsággal, szeretettel és rendkívüli állhatatossággal szolgált. Ezek azok a tulajdonságok, amelyeket nekünk is érdemes követnünk.

És amikor Pál életére gondolunk, ne felejtsük el azt sem, hogy ő maga sem tudta előre, hogyan alakul a története. Mi már ismerjük a leveleit, a missziós útjait és vértanúságának hagyományát. Visszatekintve az egész életét látjuk. De amikor ő ezeket az eseményeket átélte, nem látta előre a végét.

Amikor fogságba került, nem tudta pontosan, mikor szabadulhat. Amikor hajótörést szenvedett, nem tudta, hogyan fog megmenekülni. Amikor üldözték, nem tudta, mi vár rá másnap. Pál több alkalommal is felsorolja, mennyi szenvedést kellett elviselnie az evangéliumért. És néha egészen megdöbbentő, milyen természetességgel beszél ezekről.

Megemlíti például, hogy hajótörést szenvedett. Mintha ez csupán egy apró részlet lenne az életében. Pedig ha belegondolunk, milyen lehetett egy ilyen helyzetbe kerülni, már egészen másként látjuk. Egy hajótörés önmagában is olyan megrázó esemény, amelyről legtöbben hosszasan mesélnénk. A félelemről, a bizonytalanságról, a halál közelségéről.

Pál mégis továbbment. Mert tudta, kiben bízik. Az apostolok ugyanabban a törékeny, veszélyekkel teli világban éltek, amelyben mi is. Ők sem voltak mentesek a félelemtől, a szenvedéstől és a bizonytalanságtól. De megtanultak Krisztusra hagyatkozni.

Ezért olyan fontos, hogy figyeljünk az ő példájukra. Nem azért olvassuk a történetüket, hogy távoli, elérhetetlen hősökként csodáljuk őket, hanem hogy felismerjük: ugyanaz az Úr hív bennünket is.

Van még egy nagyon fontos szempont, amelyre szeretném felhívni a figyelmeteket. Az Apostolok Cselekedeteiben különösen hangsúlyossá válik a Szentlélek működése. Természetesen a Szentlélek már korábban is jelen volt az üdvösségtörténetben. A Szentháromság személyei elválaszthatatlanul együtt munkálkodnak.

Mégis, ha az üdvösségtörténet nagy korszakait szemléljük, felismerhetünk egyfajta hangsúlyeltolódást. Az Ószövetségben különösen hangsúlyosan találkozunk az Atya gondviselő és nevelő szeretetével. Az evangéliumokban Jézus Krisztusnak, a Szentháromság második személyének földi életét és megváltó művét követjük. Most pedig a Szentlélek működése kerül különösen a figyelmünk középpontjába.

Jézus már földi életében megígérte tanítványainak, hogy amikor visszatér az Atyához, nem hagyja őket magukra. Elküldi nekik a Vigasztalót, a Szentlelket, aki elvezeti őket a teljes igazságra. És pontosan ez történik pünkösdkor.

A görög Paraklétosz kifejezés, amelyet Vigasztalónak vagy Pártfogónak is fordítunk, azt a személyt idézi elénk, aki mellettünk áll, segítségünkre siet és támogat bennünket. Milyen csodálatos ígéret ez! Isten nem csupán feladatot ad nekünk, hanem erőt is ahhoz, hogy teljesítsük.

Ezért olyan fontosak a keresztény beavatás szentségei. A keresztségben bűneink bocsánatot nyernek, Isten gyermekeivé és az Egyház tagjaivá válunk. Új életet kapunk Krisztusban. A bérmálás szentségében pedig a Szentlélek különleges megerősítését kapjuk, hogy hitünkről bátran tanúságot tehessünk.

A Katolikus Egyház Katekizmusa is tanítja, hogy a bérmálás szorosabban kapcsol bennünket az Egyházhoz, és a Szentlélek különleges erejével ruház fel, hogy Krisztus hiteles tanúi legyünk.

Gondoljunk csak az apostolokra! Ők már Jézus tanítványai voltak. Együtt éltek vele, hallgatták tanításait, látták csodáit. Az utolsó vacsorán különleges küldetést kaptak, a feltámadt Krisztus pedig rájuk bízta a bűnök megbocsátásának szolgálatát. Mégis szükségük volt valamire. Arra a különleges erőre, amelyet pünkösdkor kaptak meg.

A Szentlélek eljövetele után egészen másként léptek a világ elé. És ez ránk is vonatkozik. Lehet, hogy valaki már megkeresztelkedett, de még nem bérmálkozott. Ha így van, szeretném bátorítani: keresse fel a plébánosát, és kérdezze meg, hogyan készülhet fel a bérmálás szentségére! Ez nem pusztán egy vallási szokás vagy egy gyermekkorban elvégzendő feladat. Isten különleges ajándéka.

De azokhoz is szeretnék szólni, akik már részesültek a bérmálás szentségében. Lehet, hogy évekkel ezelőtt bérmálkoztál, de azóta nem igazán foglalkoztál azzal, mit jelent a Szentlélek ajándéka az életedben. Talán kaptál valamit, amit nem igazán kezdtél el használni. A jó hír az, hogy Isten ajándéka nem veszett el.

Újra megnyithatod előtte a szívedet. Egy jó szentgyónás, az őszinte megtérés és a Szentlélek segítségül hívása új lendületet adhat a lelki életednek. Kérheted az Urat, hogy elevenítse fel benned azt a kegyelmet, amelyet a szentségekben kaptál. Ebben nagy segítség lehet egy nyolchetes otthoni lelkigyakorlat, amit Szentlélek szemináriumnak, vagy Élet a Lélekben szemináriumnak hívnak. Nekem legalább is 22 éves koromban teljesen megváltoztatta az életemet.

De most is kérheted: Uram, szeretném, hogy a Szentlélek valóban átformálja az életemet. Szeretnék úgy élni, ahogyan az apostolok éltek: bátran, hűségesen, a te szeretetedben.

Jézus azt mondta tanítványainak, hogy amint őt küldte az Atya, úgy küldi ő is őket. Ez a küldetés nekünk is szól. És éppen ezért olyan fontos figyelnünk arra, hogyan működik a Szentlélek az ősegyház életében.

Az Újszövetség végéhez közeledve egy különleges könyvhöz is elérkezünk: a Jelenések könyvéhez. Talán nincs is még egy olyan bibliai könyv, amely ennyi kérdést és kíváncsiságot ébresztene az emberekben. Sokan szeretnék megérteni, miről szólnak a titokzatos képek, a különös számok, a pecsétek, a trombiták és a látomások.

A Jelenések könyve valóban egészen más jellegű írás, mint például Pál levelei. Az apostoli levelek általában konkrét közösségekhez vagy személyekhez szólnak, és viszonylag közvetlenül fejtik ki tanításukat. A Jelenések könyve viszont az úgynevezett apokaliptikus irodalomhoz tartozik. Ez a műfaj jelképeket, látomásokat, szimbolikus számokat és az Ószövetségből ismert képeket használ fel arra, hogy feltárja Isten tervének mélyebb összefüggéseit.

A hagyomány János apostolhoz kapcsolja ezt a könyvet. A szerző olyan kinyilatkoztatásban részesül, amely az Egyház küzdelmeit, Isten ítéletét és a végső beteljesedést tárja elénk. A könyv értelmezésében fontos szerepet játszik az első századi történelmi környezet, Jeruzsálem pusztulásának kérdése és a Római Birodalom keresztényeket érintő hatalma. De a Jelenések könyve nem korlátozódik ezekre a történelmi eseményekre.

Az egész üdvtörténet végső beteljesedésére is ráirányítja a figyelmünket. Egyszerre beszél az Egyház történelmi küzdelmeiről és arról a végső győzelemről, amelyet Krisztus hoz el.

A könyv elején hét kis-ázsiai egyházhoz intézett üzenetet találunk. Ezek a közösségek a mai Törökország területén éltek. A hozzájuk intézett szavakban újra és újra megjelenik a dicséret, a figyelmeztetés és az ígéret. Krisztus elismeri mindazt, ami jó a közösségek életében, de rámutat a hiányosságaikra is, és megtérésre hívja őket.

Ez nagyon ismerős lehet számunkra. Hiszen ma is vannak olyan dolgok az Egyház életében, amelyekért hálát adhatunk. Ugyanakkor vannak nehézségek, mulasztások és bűnök, amelyek megtérésre hívnak bennünket.

A Jelenések könyvének van még egy különlegessége. Míg Pál és más újszövetségi szerzők gyakran szó szerint idéznek az Ószövetségből, addig a Jelenések könyve szinte teljes egészében az Ószövetség képi világából táplálkozik. Több száz utalást találhatunk benne a korábbi szentírási könyvekre. És itt válik igazán értékessé mindaz, amit az elmúlt hónapokban együtt végigolvastunk.

Amikor a Jelenések könyvét hallgatjátok, újra és újra ismerős képekkel fogtok találkozni. Talán egy pillanatra megálltok, és azt mondjátok: várjunk csak, ezt már hallottam valahol! Ismerős ez a kép. Ismerős ez a történet. Mintha már találkoztunk volna ezzel a jelképpel valamelyik prófétánál. És valóban. Az Ószövetség ismerete segít megértenünk a Jelenések könyvét.

Ezért is olyan fontos, hogy a Szentírást ne elszigetelt könyvek gyűjteményeként olvassuk, hanem egységes üdvösségtörténetként.

A Jelenések könyvének csúcspontján pedig egy egészen rendkívüli látomás tárul elénk. A Bárány menyegzője. A mennyei liturgia, amely során Isten népe részesedik Krisztus örök győzelmében.

Katolikusként különösen közel áll hozzánk ez a kép, hiszen a szentmisében, az Eucharisztia ünneplésében már most részesedünk a mennyei liturgia valóságából. A Jelenések könyve így nem csupán azt mutatja meg, mi történik az Egyházzal a földi történelem során, hanem azt is, hová tartunk. Megmutatja Krisztus menyasszonyát, az Egyházat az örök dicsőségben. És ez valóban méltó betetőzése az egész bibliai történetnek.

Ahogy közeledünk az év végéhez, szeretném még valamire felhívni a figyelmeteket. Az előttünk álló könyvek között több olyan is lesz, amely különösen sok és mély teológiai tanítást tartalmaz. Pál levelei, a többi apostoli levél és a Jelenések könyve olykor egészen sűrű szövegek. Egy-egy fejezetben annyi gondolat jelenhet meg, hogy nehéz mindent első hallásra befogadni.

Talán már korábban, az Ószövetség olvasása során is megtapasztaltátok ezt. Volt, amikor újabb és újabb nevekkel, történetekkel, törvényekkel vagy próféciákkal találkoztunk, és úgy éreztük, túl sok minden hangzik el egyszerre. Most is lehetnek ilyen pillanatok.

Ezért különösen hasznos lehet, ha a podcast hallgatása közben a Bibliát is követitek, vagy néhány gondolatot feljegyeztek. Egy-egy fontos mondat, egy felismerés, egy kérdés vagy egy imádságra indító részlet leírása sokat segíthet. Hiszen a napi elmélkedésekben sem tudok minden egyes verset részletesen megmagyarázni.

De tudjátok, mi az igazán fontos? Az, hogy Isten akkor is szól hozzánk, amikor nem értünk meg mindent. Sőt, gyakran éppen csak egyetlen mondaton keresztül érinti meg a szívünket.

Lehet, hogy az aznapi olvasmányból nem tudsz mindent felidézni. Lehet, hogy néhány gondolatot nehéznek találsz. De egyszer csak meghallasz valamit, ami különösen megszólít. Egy szót, egy mondatot, egy ígéretet. És felismered: ez most nekem szól. Isten nem csupán általában beszél az Egyházhoz vagy a keresztények közösségéhez. Személyesen téged is megszólít. És megadja neked azt, amire ebben a pillanatban szükséged van.

Eszembe jut ezzel kapcsolatban egy nagyon szép kép, amelyet Szír Szent Efrém használ Isten igéjének gazdagságáról beszélve.

Képzeljetek el egy embert, aki hosszú úton jár, elfárad, és nagyon megszomjazik. Egyszer csak egy forráshoz érkezik. Lehajol, és inni kezd a friss, tiszta vízből. Milyen jólesik neki. De vajon miután ivott, azon kezd gondolkodni, hogy milyen kár, hogy nem tudta az egész forrást kiinni? Természetesen nem. Örül annak, hogy ihatott, és hogy a víz felfrissítette.

Szent Efrém arra tanít bennünket, hogy ugyanígy közelítsünk Isten igéjéhez. Ne szomorkodjunk amiatt, hogy a Szentírás gazdagságából csak egy keveset tudtunk befogadni. Inkább örüljünk annak, amit megértettünk, és amit Isten nekünk ajándékozott. Hiszen a forrás továbbra is ott van. Bármikor visszatérhetünk hozzá.

Nagyon szép ez a gondolat! Nem merítjük ki Isten igéjét. Isten igéjének gazdagsága mindig meghalad bennünket.

Senki sem mondhatja el magáról, hogy már mindent megértett a Szentírásból, és nincs többé mit tanulnia. Mindig lesznek új felismerések, új összefüggések és új kegyelmek. Ezért ha most úgy érzed, hogy túl sok mindent hallasz egyszerre, ne csüggedj! Nem kell mindent egyetlen alkalommal megértened.

Visszatérhetsz ugyanahhoz a bibliai részhez holnap, jövő héten vagy akár jövőre. És lehet, hogy akkor egészen másként fog megszólítani. Talán olyan dolgot veszel észre benne, amelyet korábban észre sem vettél. Ez a Szentírás egyik nagy csodája. Az élő Isten szól hozzánk általa, és az ő szava mindig új életet tud fakasztani bennünk.

Ahogy az üdvösségtörténet utolsó korszakához érkezünk, szeretnék megosztani veletek még egy nagyon bátorító gondolatot. Ha elolvassuk a történet végét, tudjuk, hogy ki győz. Krisztus győzött. És ez azt jelenti, hogy ha hozzá tartozunk, részesedhetünk az ő győzelmében.

Gondoljatok csak bele, milyen különbség van aközött, amikor egy sportmérkőzést úgy nézünk végig, hogy nem tudjuk az eredményt, és aközött, amikor már ismerjük a végeredményt. Ha nem tudjuk, ki fog nyerni, minden fordulat izgalommal tölt el bennünket. Egy-egy hiba vagy hátrány miatt talán már azt hisszük, minden elveszett. De ha előre tudjuk, hogy a csapatunk végül győzni fog, egészen másként éljük át ugyanazokat az eseményeket. A nehéz pillanatok továbbra is nehéz pillanatok maradnak, de már tudjuk, hogy nem ezeké az utolsó szó.

Valami hasonló történik a keresztény életben is. Mi már tudjuk, hogy Krisztus legyőzte a bűnt és a halált. Tudjuk, hogy a feltámadás valóság. Tudjuk, hogy Isten nem hagyta magára a világot. Jézus megígérte tanítványainak, hogy nem hagyja őket árván, hanem elküldi nekik a Szentlelket. És ezt az ígéretét beteljesítette.

Ezért nekünk sem kell úgy élnünk, mintha minden elveszett volna. Nem vagyunk legyőzött emberek. Nem kell lehajtott fejjel járnunk, mintha a rosszé lenne az utolsó szó. Természetesen vannak küzdelmeink. Vannak fájdalmaink, veszteségeink és olyan helyzetek, amelyeket nem értünk. De mindezek közepette tudhatjuk, hogy Krisztus győzelme valóság.

Ez nem jelenti azt, hogy minden földi nehézségünk azonnal megoldódik. Azt viszont igen, hogy a szenvedés, a bűn és a halál nem tudja megsemmisíteni azt a reményt, amelyet Krisztus adott nekünk.

Sokan tapasztalhatjátok, hogy az elmúlt hónapokban a Szentírás rendszeres hallgatása által megerősödött a hitetek. Talán korábban bizonytalanabbak voltatok. Talán nem ismertétek ilyen mélységben Isten tervét, vagy nehezebben tudtatok ráhagyatkozni. Most viszont egyre jobban felismeritek, ki az az Isten, akiben hiszünk. És ahogy megismerjük őt, egyre inkább meg tudunk bízni benne.

Egy bizonytalan világban egyre biztosabban kapaszkodhatunk Krisztusba. Ezért olyan fontos, hogy a Szentírás ne csupán ismereteket adjon nekünk, hanem átalakítsa a szívünket. Hogy ne csak egyre többet tudjunk Istenről, hanem egyre jobban bízzunk is benne. Hiszen az egész történet végén nem egyszerűen egy újabb ismeret vár bennünket, hanem maga az Úr.

És most, amikor már közeledünk az év végéhez, szeretnék még egy dolgot a szívetekre helyezni. Bár lassan végére érünk a Szentírás egyéves végigolvasásának, ez valójában még csak a kezdet.

Lehet, hogy valaki közületek egészen újonnan ismerkedik a hittel. Talán az elmúlt évben lépett be az Egyházba. Talán most kezdte el igazán komolyan venni az istenkapcsolatát. Mások már hosszú évek óta járnak az Úrral. Vannak közöttetek olyanok is, akik sokat tanultak a Szentírásról, vagy akár másokat is tanítanak. Mégis mindannyiunk számára ajándék, hogy együtt végighallgathatjuk Isten igéjét.

De mit kezdünk mindazzal, amit hallottunk? Az Egyház arra tanít bennünket, hogy amikor Isten szól hozzánk, arra választ kell adnunk. És ez a válasz a hit. A hitnek azonban két fontos oldala van.

Az egyik az, hogy értelmünkkel elfogadjuk Isten kinyilatkoztatását. Meghalljuk, amit mond, és felismerjük, hogy igaz. Azt mondjuk: Uram, hiszek neked. Elfogadom a szavadat. Hiszem, hogy te vagy az igazság.

De a hit ennél többet is jelent. Azt is jelenti, hogy személyesen rábízzuk magunkat Istenre. Nem csupán elfogadjuk, amit mond, hanem odaadjuk neki az életünket. Azt mondjuk: Uram, nemcsak hiszem, hogy létezel. Nemcsak hiszem, hogy amit tanítasz, az igaz, hanem bízom benned. Rád akarom bízni a döntéseimet, a kapcsolataimat, a jövőmet és az egész életemet.

Ez az a válasz, amelyet Isten igéje vár tőlünk. A Katolikus Egyház Katekizmusának legelső pontja gyönyörűen fogalmazza meg, hogy Isten a maga végtelenül jóságos terve szerint szabadon teremtette az embert, hogy részesítse őt boldog életében.

Gondoljatok csak bele! Az elmúlt hónapokban tulajdonképpen ezt a tervet ismertük meg. Láttuk, hogyan bontakozik ki Isten jóságos terve az emberiség történetében. Láttuk, hogy az ember újra és újra elfordul tőle, ő mégsem mond le rólunk. Szövetséget köt, prófétákat küld, tanít, figyelmeztet, megment.

Végül pedig elküldi egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, hogy általa üdvösséget ajándékozzon nekünk. És mindezt azért teszi, hogy mi az ő gyermekeivé válhassunk. Hogy részesedjünk az ő isteni életében. Hogy közösségben élhessünk vele, az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. Ez az egész üdvösségtörténet célja. És ez a mi életünk célja is.

Ezért amikor majd az év végén elérkezünk a Biblia utolsó fejezeteihez, ne úgy tekintsünk vissza erre az útra, mint egy teljesített feladatra, amelyet most kipipálhatunk. Ne csupán azt mondjuk: sikerült, végigolvastam a Bibliát. Hanem tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan változott meg az életem mindattól, amit hallottam?

Közelebb kerültem Istenhez? Jobban bízom benne? Bátrabban követem Jézust? Nagyobb szeretettel fordulok az emberek felé? És kész vagyok-e továbbadni másoknak is azt az örömhírt, amelyet megismertem?

Mert az Egyház korszaka nem csupán Péterről, Pálról és az első keresztényekről szól. Rólad is szól. Rólam is szól. Mindannyiunkról szól.

Mi is meghívást kaptunk arra, hogy Krisztus tanúi legyünk. Talán nem fogunk olyan távoli vidékekre eljutni, mint Pál apostol. Talán nem lesznek olyan rendkívüli élményeink, mint az első tanítványoknak. De mindannyiunknak van egy helye, ahol Isten szeretetét láthatóvá tehetjük. A családunkban, a munkahelyünkön, a barátaink között, a plébániai közösségünkben. Ott, ahol élünk. És éppen ez az Egyház küldetése.

Most tehát az üdvösségtörténet utolsó nagy korszakába lépünk. Már valóban a célegyenesben járunk, de még nagyon sok értékes szentírási rész vár ránk. Tudom, hogy a következő hetek sokatok számára mozgalmasak lehetnek. Talán egyre több feladat és kötelezettség vár rátok. Lehet, hogy olykor nehéz lesz kitartani a napi bibliaolvasás mellett.

De szeretnélek bátorítani benneteket: ne adjátok fel! Az Úr továbbra is szól hozzánk. És nem azért hív bennünket nap mint nap az igéjéhez, mert egy feladatot akar elvégeztetni velünk, hanem mert találkozni szeretne velünk. Mert szeret bennünket. Mert azt akarja, hogy egyre jobban megismerjük őt, és egyre teljesebben éljünk az ő szeretetében.

Köszönöm, hogy eddig is velünk tartottatok ezen az úton. Köszönöm mindazok munkáját, akik lehetővé teszik, hogy a Biblia egy év alatt podcast napról napra eljuthasson hozzátok. És mindenekelőtt hálát adok Istennek azért, hogy ilyen sokan együtt hallgathatjuk az Ő szavát.

Imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem és mindazokért, akik ezen a küldetésen dolgoznak!

És ne feledjétek: amikor az Apostolok Cselekedeteit olvassuk, nem csupán a múltba tekintünk. Arra kapunk meghívást, hogy felismerjük: az a Szentlélek, aki az első apostolokat vezette, ma is jelen van és munkálkodik az Egyházban.

Ugyanaz a Krisztus hív bennünket. Ugyanaz az örömhír vár arra, hogy továbbadjuk. És ugyanaz az Isten akarja beteljesíteni bennünk az ő jóságos tervét.

Áldással zárjuk ezt a bevezető részt:

Áldjon meg benneteket a mindenható Isten, és adja meg nektek a Szentlélek világosságát, hogy ne csak megértsétek az ő igéjét, hanem életre is váltsátok mindazt, amit hallotok! Erősítsen meg benneteket a hitben, töltsön el reménnyel, és adjon bátorságot, hogy az apostolokhoz hasonlóan ti is Krisztus tanúi legyetek a mindennapokban! Kísérjen benneteket az Úr szeretete ezen az úton, és vezessen egyre közelebb önmagához!

Áldjon meg benneteket a mindenható és irgalmas Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek! Ámen.

Holnap folytatjuk utunkat a Szentírásban. Fábry Kornél atya vagyok, és már alig várom, hogy holnap ismét találkozzunk. Legyen gyönyörű napod!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.