A számítógépes játékok fogságából Isten szeretetének szabadságába – Géza megtéréstörténete

Egy hitét gyakorló katolikus családban nőtt fel, mégis hosszú ideig távolinak érezte Istent. A számítógépes játékok egyre inkább beszippantották, kapcsolatai meggyengültek, ő pedig magányossá és boldogtalanná vált. Egy keresztény kalandtáborban azonban olyan szeretetet tapasztalt meg, amely gyökeresen megváltoztatta az életét. A 19 éves, székelyudvarhelyi Péter Géza az Az az Egy – megtéréstörténetek című videósorozatban mesél arról, hogyan találkozott az élő Istennel, és miként fedezte fel élete értelmét.

„Nem drogoztam soha, nem raboltam bankokat, vagy nem voltam alkoholista. Nem csináltam ilyen dolgokat, de mégis megtapasztaltam azt, hogy milyen az Istentől távoli élet és milyen az Istenhez közeli élet” – kezdi tanúságtételét Péter Géza.

Gyermekkorában természetes része volt életének a hit. Családjával vasárnaponként szentmisére jártak, ministrált, hittanórákon és egyházi táborokban vett részt. Bár soha nem kételkedett Isten létezésében, személyes kapcsolatot nem érzett vele. Úgy gondolta, Isten valahol távol van, és mindketten jól megvannak egymás nélkül.

Életében tízéves kora körül kezdődött a változás, amikor családjuk kapott egy laptopot. A kezdetben ártalmatlan szórakozásnak induló számítógépes játék fokozatosan eluralkodott a mindennapjain. Előfordult, hogy tanítási napokon is nyolc órát játszott. Egyre inkább eltávolodott családjától, barátaitól és a plébániai közösségtől.

„Azt éreztem, hogy nem szeret senki, hogy mindenhonnan kiestem, hogy rajtam nem tud segíteni senki”

– emlékszik vissza. Esténként bűntudat gyötörte az elvesztegetett idő miatt. Hetedik osztály végére a közelgő vizsgák és a bizonytalannak tűnő jövő tovább mélyítették kétségbeesését.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

Egy apró igen, amely mindent megváltoztatott

Ebben a nehéz időszakban nővére meghívta egy Nagyváradon szervezett keresztény kalandtáborba. Gézát elsősorban a quadozás, a sziklamászás és a barlangászás vonzotta, nem a lelki programok. Mégis igent mondott a meghívásra, és ez a döntés élete fordulópontjának bizonyult.

A táborban különösen mélyen érintette, hogy a résztvevők és az önkéntesek feltétel nélkül elfogadták. Úgy érezte, végre önmaga lehet, és valódi szeretet veszi körül. Az utolsó estén, amikor a sátrában tartózkodott, váratlan és megrendítő élményben volt része.

„Egyszer csak mint egy ilyen vízesés elárasztott így egy ilyen nagyon különös érzés, aminek hatására egyből elkezdtem zokogni”

– idézi fel a történteket. Abban a pillanatban felismerte, hogy Isten szeretetét tapasztalja meg.

Nem értette, hogyan szeretheti őt ennyire Isten, miközben korábban alig kereste a társaságát. Ez a találkozás azonban teljesen átformálta az istenképét: rádöbbent, hogy Isten nem távoli, közömbös valóság, hanem élő, szerető Atya, aki személyes kapcsolatot szeretne vele.

Isten lassan visszaadott mindent

A tábor után Géza már vágyott arra, hogy jobban megismerje Istent. Amikor nővére meghívta a plébániai ifjúsági közösségbe, gondolkodás nélkül igent mondott. Ettől kezdve fokozatosan megváltozott az élete. Új barátokra talált, ismét bekapcsolódott a plébánia életébe, rendeződni kezdett a családjával való kapcsolata, és lassan szabadulni kezdett korábbi függőségeitől.

„Nem egyből történt minden, nem lettem egyből tökéletes, és nem lett minden nagyon boldog”

– hangsúlyozza. A megtérés számára nem egyetlen pillanatot, hanem folyamatos átalakulást jelentett. Isten új reményt, belső békét és biztonságot adott neki.

Idővel annak lehetősége is felmerült benne, hogy Isten egészen sajátos módon, a papi vagy szerzetesi életre hívja. A gondolat kezdetben félelemmel töltötte el, később azonban egyre nagyobb örömmel és szabadsággal élte meg ezt a hívást. Hivatásának felismerésében Medjugorje és a Szűzanya iránti tisztelete is fontos szerepet játszott. Bár még nem tudja, pontosan merre vezet az útja, bízik abban, hogy Istennek terve van az életével.

„Ne féljen igent mondani Istenre!”

Géza tanúságtételének egyik legfontosabb üzenete, hogy a megtérés nem jelenti a nehézségek és a gyengeségek megszűnését. Ő maga is küzd, hibázik, olykor elesik, de megtanulta, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre.

„Nem az a lényeg, hogy mennyit hibázok, hanem az, hogy újra felállok és újra Istenre nézek.”

Meggyőződése, hogy minden ember szívében van egy olyan űr, amelyet egyedül Isten képes betölteni. Nem mindenkit hív papi vagy szerzetesi életre, de mindenkit meghív arra, hogy Őt helyezze élete középpontjába. Ez az igen pedig mindenki számára mást jelenthet: egy meghívás elfogadását, egy kiengesztelődést, egy közösséghez való csatlakozást vagy egyszerűen az első lépést Isten felé.

„Én arra bátorítok mindenkit, hogy ne féljen igent mondani Istenre”

– fogalmaz a fiatal, aki ma már hálával tekint vissza élete nehéz időszakára is. Isten sokszor egészen hétköznapi eseményeken, egy meghíváson vagy egy közösség szeretetén keresztül lép be az életünkbe. Néha egyetlen apró igen elegendő ahhoz, hogy új irányt vegyen minden.

Ahogy Géza saját tapasztalatát összefoglalja:

„Megtapasztaltam, hogy Isten él ma is, és lehet nélküle élni, de nem éri meg.”

Új epizóddal a következő csütörtök estén jelentkezünk. Ha Isten is úgy akarja…