Szentek elete 08.26 Boldog Percy Tamas scaled

Boldog Percy Tamás: „Katolikusként halok meg, nem ismerhetem el Anglia új egyházát” – Szentek élete

Boldog Percy Tamás – vértanú

* Northumbria, 1528. + York, Anglia, 1572. augusztus 22.

1528-ban született Northumbriában. Thomas Percy egy olyan northumbriai grófi nemzetségből származott, melynek tagjai Shakespeare több király drámájában szerepelnek.

Apját 1537-ben, két évvel Fisher Szent János és Morus Szent Tamás után kivégezték, mert nem ismerte el VIII. Henrik (ur. 1509-47) egyházfőségét. Tamást öccsével, Henrikkel együtt elszakították katolikus anyjától. Az apa kivégzésével a család elvesztette polgári-politikai jogait, de amikor Tamás nagykorú lett, visszakapta.

A katolikusbarát Tudor Mária királynő hálából megengedte, hogy újból felvegye a grófi címet, amiért Scarborough-ban levert egy összeesküvést. Egy évvel később feleségül vette a Worcester grófok régi, híres nemzetségéből származó Anne Somersetet.

*

Northumbria Észak-Angliában, a skót határ közelében fekszik, Tamás gróf ott szolgált katolikus királynőjének, Máriának hűségesen és sikeresen. Kezdetben az anglikán egyházat pártoló I. Erzsébet királynő idejében is jól alakultak a dolgai.

Azonban csakhamar „túlságosan katolikusnak” találták. Tamás bizonyos megfontolás után visszavonult, amiért később szemrehányást tett önmagának.

Anglia északi része akkoriban még meglehetősen katolikus volt. Egy protestáns megfigyelő azt közölte, hogy „egész Yorkshire-ben alig akad tizenkét befolyásos férfi, aki helyeselné a királynőnek a vallással kapcsolatos eljárását”. 1568-ban a skót Stuart Mária királynőnek (1542-67) menekülnie kellett. Mivel őt a katolikus hit védelmezőjének tekintették, Tamás gróf hozzá pártolt.

Amikor azonban 1569-ben Észak-Anglia nemesei felkelést terveztek Stuart Mária érdekében, Tamás grófnak kételyei támadtak. Úgy látták jónak, hogy írásban tanácsot kérjenek Szent V. Pius pápától. Erzsébet királynő értesült erről, s már néhány nappal azután, hogy az írást elküldték, Tamás grófot és egy másik nemest a királynő elé idézték. Nem volt idő arra, hogy megvárják a pápa válaszát; ezért sietve tanácsot tartottak, és elhatározták, hogy nem engedelmeskednek a királynő hívásának, hanem Durhambe vonulnak.

A hívők mindenfelé szabadítóként köszöntötték a katolikus hitért felkelők hadseregét; minden templomban ismét szentmisét tartottak a lakosság ujjongása közben. Szívükben ezek a tizenegy éve hittagadásra kényszerített emberek ugyanis katolikusok voltak még. A Krisztus öt Szent Sebét mutató hadijelvény előtt egyik város a másik után hódolt meg.

Sikerük azonban csak addig tartott, amíg Erzsébet meglepetéséből magához térve csapatokat nem küldött. Ezután megfordult a hadiszerencse, a felkelőket leverték; a hadsereg feloszlott, vezérei pedig – köztük Tamás is – átmenekültek a határon Skóciába.

Sussex grófja véres bosszút állt.

Tamás megpróbált Skóciában eltűnni, de elárulták. A skót kormányzó hatalmába került, aki fogva tartotta, de arra mégsem tudta magát elhatározni, hogy ellenségének, Erzsébetnek kiszolgáltassa. Tamás két és fél évig raboskodott Skóciában. Egy pap, aki meglátogatta, azt közölte később, hogy a gróf példás türelemmel viselte sorsát, főleg a feleségétől és négy kisgyermekétől való fájdalmas elszakítottságát. Mindennap sok órát szentelt az imádságnak és a szemlélődésnek. Börtönben írt imáinak gyűjteménye máig fennmaradt.Az új kormányzó tárgyalásokat kezdett a királynővel, a börtön őre viszont hajlott arra, hogy a foglyot tekintélyes váltságdíj ellenében szökni engedi. Tamás hitvese tehát beutazta az országot, hogy összeszedje a kívánt összeget, Erzsébet azonban gyorsabb volt: kétezer font megfizetése ellenében kiszolgáltatták neki a foglyot.

Amikor Tamás ismét angol földre ért, fölajánlották neki, hogy tagadja meg hitét. Mivel erre nem volt hajlandó, közölték vele, hogy készüljön a halálra. Kivégzése előtt csaknem az egész éjszakát imádságban töltötte. Mint főnemest, akasztás helyett lefejezték 1572. augusztus 22-én Yorkban.

„Katolikusként halok meg – mondta az összegyűlt tömegnek -, mert nem ismerhetem el Anglia új egyházát.” – Fáj neki, mondta, hogy oly sok embernek, aki őt követte, az életével kellett fizetnie; bizonyos azonban abban, hogy lelkük eljutott a mennyei dicsőségre.

Tamás grófot nagyon kedvelte a nép. Amikor lefejezték, százával tolongtak a holttest körül, hogy kendőiket hozzáérintve ereklyét őrizhessenek tőle. Hitvese huszonnégy évvel később halt meg franciaországi száműzetésben. Legkisebb lánya, aki sohasem látta az apját, bencés kolostort alapított Brüsszelben.

Kapcsolódó tartalom

  • Ferenc pápa június 1-jén tart Csíksomlyón szabadtéri szentmisét

    Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa – közölte az MTI-vel Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense. Elmondta: a pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani. Rámutatott: mivel a pünkösdi búcsú…

  • Fél év hátizsákkal az ismeretlenben, Dél-Amerikában – NőiTérErő

    A NőiTérErő podcast legújabb epizódjában Till Judit Tillman Kingával beszélgetett, aki egy merész döntéssel maga mögött hagyta a megszokott mindennapokat, és egyedül vágott neki Dél-Amerikának. Fél év, kilenc ország, számtalan találkozás és olyan élmények, amelyek egyszerre formálták, tanították és megerősítették abban, hogy valóban „nincs lehetetlen”. Kinga gyógypedagógusként dolgozik hátrányos helyzetű gyermekekkel, de régóta vágyott arra,…

  • Mi történt szerda óta a prágai szinódusi gyűlésen?

    A Szinodalitásról szóló Szinódus prágai kontinentális gyűlése szerdán tovább folytatódott (az első napokról szóló beszámolónk itt olvasható). Ezen a napon 14, egyenként 12 delegátusból álló munkacsoport dolgozott, ahová a tagokat nyelvük, országuk és családi állapotuk szerint osztották el. A munkacsoportok plenáris ülésen számoltak be eredményeikről. Az esti szentmisét Mario Grech máltai bíboros, a Szinódus főtitkára…

  • Hekker a szőnyeg alatt! Milyen kifinomult módszerrel dolgozik ez a „Hekker”?

    Nincs az a szőnyeg, ami alá annyi mindent be lehetne söpörni: a britek kiengedését s a migránsok beengedését, – mondta Orbán Viktor a minap. Jól mondta. A  velencei karnevál egyik idei díszvendége Magyarország, ahol a gyerekeknek egy számítógépes játékban egy őrült hekkert kell megfékezniük, aki a világot meg akarja bénítani. Emellett futótűzként megy nálunk is…

  • Szent András apostol – Szentek élete

    Szent András apostol * Betszaida, Gaulanitisz tartomány, 10 előtt + Petra, Achaia, 60. Gaulantisz tartományban született kr. e 10-ben. Szent János elbeszélése szerint András egyike annak a két tanítványnak, akik először követték Jézust. Kezdetben Keresztelő János tanítványai közé tartozott, de amikor meggyőződött róla, hogy Jézusban megtalálták a Messiást, hozzá csatlakozott. Ezért vitte el Jézushoz a…

  • Amerikai főpapok vitája az LMBTQ közösségek tagjainak befogadásáról

    Samuel Aquila denveri érsek szembeszállt Robert McElroy bíboros azon felhívásával, hogy szentáldozásban részesítse, illetve megáldja az „objektíven súlyos bűn állapotában lévő” homoszexuálisokat és a házasságtörőket. Azzal érvelt, hogy az ő Egyházba történő befogadásuk „nem jelentheti azt, hogy megmaradnak a bűnben”. McElroy bíboros január 24-i esszéjében, amely a Szent Ignác-i szemléletű, jezsuiták által kiadott America Magazine-ben…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.