A vereség is lehet győzelem
Pascal Quignard francia író Az élet nem életrajz című könyvében (Éditions Galilée) ezt írja: „Néha teljes lendülettel rohanunk a vereség felé, és igazunk is van. Van, amikor valóban afelé kell rohannunk, mert sietnünk kell, mert tovább kell lépnünk. A vereség olykor a rövidebb út.”
Milyen bölcs gondolat ez egy olyan társadalomban, amely túlértékeli a sikert, a kudarcot pedig odaveti a hollók martalékául!
Annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy csak a sikerben higgyünk!
Ugyanakkor milyen könnyen megfeledkezünk arról, hogy a vereség is lehet az az eszköz, amelyen keresztül Isten növekedésre akar indítani bennünket!
A cikk a hirdetés után folytatódik…
Én hálát adok Istennek életem kudarcaiért –beleértve a szakmai kudarcokat is.
Ezeknek köszönhetően új tervek és új lehetőségek felé indulhattam, ahelyett, hogy terméketlen helyzetekbe ragadtam volna. Hálás vagyok Istennek, hogy megengedte, hogy elküldjenek az első munkahelyemről; hogy nem engedte, hogy egy olyan szakmai területen maradjak, amely nem volt nekem való, és amelyet talán magamtól nem mertem volna elhagyni.
Mindenki, aki a befektetések világában mozog – legyen szó ingatlanról, tőzsdéről, üzletről, sőt akár szerencsejátékról is (ez természetesen nem buzdítás az utóbbira) –, tudja, hogy néha tudni kell „felvállalni a veszteséget”. Tudni kell azt mondani: „Nos, elfogadom, hogy vesztettem, de majd talpra állok, és továbblépek.”
Még a házasságunkban is hányszor előfordult – és hogy őszinte legyek, a feleségemmel legalább annyiszor, mint velem –, hogy végül engedtem olyan álláspontokban, amelyekhez ragaszkodtam, egyszerűen csak azért, hogy béke legyen.
Igen. Igen. És újra csak igen!
Kétség sem fér hozzá: a vereség teljes egészében győzelemmé válhat. Győzelemmé önmagunkon, önszeretetünkön. Győzelemmé, amely új távlatokat nyit meg előttünk. Győzelemmé, amely a béke felé vezet.
Több súlyos vereséget is átéltem. Be kell vallanom: eléggé fájdalmasak voltak.
De mindig emlékezni fogok arra a mondásra, amelyet édesapám oly gyakran mondogatott nekem gyermekkoromban:
„Kisfiam, néha el kell fogadnod, hogy kapsz egy jó nagy rúgást a fenekedbe. És minél nagyobb az a rúgás, annál messzebbre lendít előre.”
Írta: Pascal Portoukalian. Fordította: Görgényi Adél
INRI,
vereség? Melyik meccsben? Gyözelem, Miben? Befektetések vilàgàban? AZ hol Van? Esetleg a tözsdén? Miért Van AZ, hogy pl. A Salzburgi szocialista polgàrmesternö a vàros adòpénzével a tözsdére ment és azt elvesztette? Utàna sirt, hogy ezt nem tudta. Többletértéket és pénzt csakis munkàval hozzàadott értékkel lehet termelni. Tanultam tudomànyos szocializmus òràn AZ épitész föiskolàn ahol AZ kötelezö volt. Kereskedelem AZ csak lefölözi a hasznot. A tõzsde szintùgy. Ugy hogy måsok azt elveszitik…ezt IS Ott tanultam a tud szoc. Oràn. Ezek ërdekesek. De jobb ha AZ igazi értékek felé fordulunk. Amelyeket nem lehet elvesziteni. Amiböl minél többez adok annak több lesz nekem IS. EZ pedig egyszerü. EZ a szeretet. Elöször az anyai amit megtapasztalunk. Felnõttként a szerelemmel kiegészülve pedig a hàzassàg szentségében élünk Meg. Mise, ima, hétszentség, tizparancsolat, hàzassàg, gyerek, sikeres munka…ebben a sorrendben. Tesz mindenkit egyformàn boldoggà. Atöbbi kisérlet IS dicséretes. Ebben AZ irànyba hatoan. A feltàmadott Jézus egyetlen csodàjàn kivül nincsenek és nem IS kellenek màs csodàk. Azt nem ember liturgiàzta vagy varàzsolgatta, vagy hipnotizàlta, vagy igérgette, vagy kényszeritette ki. Hanem szabadon a Joteremtö. IHS
Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.