Leo papa Uruguay 1108 d

Leó pápa Uruguay nemzeti kegyhelyén: Mindig kérjétek a Szűzanya oltalmát!

XIV. Leó pápa uruguayi apostoli látogatásának harmadik napján, november 8-án vasárnap a fővárostól 100 km-re fekvő Florida város „Harminchármak Szűzanyja” nemzeti Mária-kegyhelyére utazott autóval, ahol szentmisét mutatott a templom főbúcsúja, Uruguay védőszentje, a „Harminchármak Szűzanyja” tiszteletére. Homíliájában főként a fiatalok mai elvilágiasodott mentalitásának orvoslására bíztatta az anyákat, apákat és nagyszülőket, hogy a Szent Család mintájára jó példával járjanak elöl.

A Szentatya az igeliturgia két női alakját állította párhuzamba: az ószövetségi Juditot és a Máriát fogadó Erzsébetet, aki őt boldognak mondja a hite miatt. A keresztény hagyomány már korán felismerte ezt az összefüggést. Judit imádság és böjt által döntést hoz, mellyel kockára teszi az életét, amikor pedig eljött a győzelem, azt Istennek tulajdonítja és neki zeng hálaéneket. Juditban a nép azt ünnepli, amit Isten tett értük – szólt a pápa. Mindez különös értelmet nyer az ország védőszentjének képe előtt, mert 1825-ben, amikor Uruguay fiai e föld szabadságáért harcoltak, Máriához fordultak, hogy történelmük új kezdetét az oltalmára bízzák. Ez a gesztus jelzi, hogy még a népek történelme sem érthető meg teljesen Isten nélkül. Azóta Uruguay szorosan kötődik az Anyához, Mária pedig hűségesen kíséri a nép életét és hitét, noha azóta itt is sok minden megváltozott. Mégis vannak anyák és nagymamák, akik imára tanítják gyermekeiket és megkereszteltetik őket. Voltak és vannak ilyen személyek, többnyire névtelenek, akik mindig továbbadták a hitet a családban.

Leó pápa köszönet mondott nekik és elismerte: megtanították gyermekeiket imádkozni, és ma ezek a gyerekek már nem imádkoznak. Együtt jártak misére, és ma már nem teszik be a lábukat a templomba. Éppen ezért néha azon tűnődnek, hogy vajon rosszul csinálták-e mindezt A pápa Szent Mónikára emlékeztette őket, aki éveken át imádkozott fiáért, és soha nem szűnt meg bízni a kegyelemben. Ne adjátok fel tehát, amit elvetettetek! – kérte a Szentatya. Az Úr arra tanít minket, hogy a mag anélkül is növekedhet, hogy azt a magvető tudná (vö. Mk 4,27). Anyák és nagymamák: soha ne fáradjatok bele a hit átadásába! Prédikáljatok életetekkel és szavaitokkal! Maradjatok kitartóak az imában, a szeretetben és a reményben; állhatatosak legyetek alkalmas és alkalmatlan időben (vö. 2Tim 4,2)! Tegyétek ezt türelemmel, keménység és csüggedés nélkül! Még ha szeretteitek távol is tűnnek Istentől, továbbra is mutassátok be őket Istennek! Soha ne hagyjátok abba az áldást, a kísérést, az egyszerűséget, hogy emlékeztessétek őket arra, amit egyszer megkaptak. Vannak ajtók, amelyeket ti nem tudtok megnyitni, de Isten igen.

Leo papa Uruguay 1108
Fotó: Vatican Media

Leó pápa a férfiakhoz, apákhoz és nagyapákhoz szólva arra bíztatta őket, hogy vegyenek példát Szent Józsefről, aki magára vállalta Jézus nevelését, elvitte a templomba, megtanította becsületes munkára, és megmutatta neki, hogy Istennek kell az első helyet elfoglalnia az ember életében. A Szentírás arra kéri a híveket, hogy őrizzék meg szívükben az Istentől kapott szavakat, és tanítsák meg azokat gyermekeiknek, mert Istennek helye van a család beszélgetéseiben, döntéseiben és mindennapi életében. A püspökök, papok és szerzetesek is arra hivatottak, hogy támogassák a családokat ebben a feladatban, nagylelkűen gyakorolva lelki apaságukat és anyaságukat, elkísérve azokat, akik eltévednek, és segítve sokakat Isten útjának újra felfedezésében.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1107

A hit átadása azt jelenti, hogy másokat Krisztushoz vezetünk, amit mi magunk is úgy kaptunk. Mária ezt mutatja nekünk, mint egykor Kánában: „Tegyétek, amit mond!” (Jn 2,5). Pál apostol igazsága Mária egész életére illik: „Egy az Isten, egy a közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2,5). Mária egész nagysága a Krisztussal való kapcsolatából fakad: befogadja Őt, általa él, és másokat Hozzá vezet. Ez a találkozás a Mesterrel minden evangelizáció és minden hiteles Mária-tisztelet célja. Végül Leó pápa arra kérte az Uruguay nemzeti Mária kegyhelyén összegyűlt híveket, hogy vigyék bizalommal a Szűzanyához minden kérésüket, mint ahogy ő is gyermeki tisztelettel helyezi lába elé az aranyrózsáját.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.