6 ötlet arra, hogy gyermekeink hogyan tanulják meg a hálát
A mexikói érsekség kommunikációs központja hat ötlettel szolgál nekünk ahhoz, hogy hogyan tanítsuk meg a saját gyermekeinket a hálára
Dulce Maria Fernández cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy „a mai világnak szüksége van arra, hogy a hála értékét újból megtanulja. Elsüllyedünk ebben a világban, amely csak olyan tetteket értékel, amik sikereket eredményeznek”.
A hálára való nevelésben az alábbi hat ötlet is segíthet.
1. Imáinkban történő hálaadásunkkal mutassuk meg, hogy Isten minket végtelen szeretettel, érdemeinken messze túlmenően szeret
Ezért ajándékoz meg minket a mindennap felkelő nappal, a holddal, éjszakáink megvilágítójával, az eget ékesítő csillagokkal, az évszakonként változó tájjal, folyóval, patakkal, tengerparttal, tengerrel, és hideggel, meleggel, esővel, széllel és hóval. Mindezt azért ajándékozza, hogy ámuljunk rajta és felfedezzük a természet és az emberek sokszínűségét.
2. Köszönetmondással tanítsuk a hálát
Mindennapi érintkezésünkben kerüljük el azt a rossz szokást, hogy mindent teljesen természetesnek fogadunk el. A gyermekek lássák, hogy mi is megköszönjük, ha minket előre engednek, ha ételünket elénk teszik, ha kórházban kezelnek minket, vagy ha egy tanár nekünk a tudását átadja.
3. Mutassunk jó példát a mindennapokban
Mutassuk ki a hálánkat „a mi kis szent otthonunkban” mindenért, amit egymásért teszünk, a kötelező feladatokért is, sőt még akkor is, ha nincs vendég a háznál. A köszönetet a megköszönés gyakorlásával lehet megtanulni.
4. A férj, a feleség és a gyermekek lehetőleg a legközelebb álljanak egymáshoz, főként, ha fájdalmas időszakokat kell átélnünk.
Ez a legkedvezőbb pillanat a gyengédség kiárasztására, a híres „szimpátia-terápia” alkalmazására, amit Ferenc pápánk ajánl. Ezt a helyzetet kell felhasználnunk, hogy családunkban arra tereljük a figyelmet, hogy Jézus szeret minket és mindig mellettünk áll, bármi történjék. Még a legnehezebb pillanatokban is köszönetet kell Neki mondanunk, mert ezek a helyzetek arra vezethetnek, hogy családi életünk fordulataiban felismerjük Istent és irgalmasságát. Mérhetetlen az Ő szeretete. Ahogyan Szent Pál mondja: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik” (Róm 8, 28)
5. Ismerjük el a családon belül, hogy az Istentől kapott minden adományt és tehetséget ingyen ajándékként kaptunk
Így kaptuk az egységességet, az örömöt, az értelmet, a humorérzéket, a barátságosságot, az empátiát, a jó beszélgetéseket, a kedvességet, a sporttehetséget, az éretté válást, személyes karizmánkat és számtalan más képességünket. Másoktól ne várjunk viszonzást. Mi lehet az ára egy mosolynak, egy ölelésnek? Mennyibe kerülhet, hogy embertársunkat egy fél órán át meghallgatjuk? Mire taksálható, amikor egy öreg vagy beteg embert meglátogatunk? Mennyire értékeljük azt a sok-sok percet, amivel Isten ingyen ajándékozott meg?
6. Ne érezzük magunkat kivételezetteknek, ha van „valamink”, ami másoknak nem jutott
„Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7) A legnagyobb, amit ingyen ajándékképpen kaptunk, Isten szeretete, amit Krisztus érdemei szereztek nekünk. Krisztus most arra kér minket, mi is adjunk ingyen másoknak. Családunkon belül ezt konkrét formában tehetjük. Menjetek és hirdessétek: Közel van a Mennyek Országa.
Forrás: CNA
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné