306. nap: A bölcsesség szépsége
Korszak: Makkabeus-felkelés
Ima
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked. Köszönjük az igédet. Köszönjük a jóságodat. Köszönjük a bölcsesség ajándékát. Köszönjük, hogy megosztod velünk, ki vagy, hogy megismerhetjük a jellemedet. Köszönjük, hogy láthatatlanul, de mégis jelen vagy. Köszönjük, hogy csendben cselekszel, csendben szólsz hozzánk, csendben szeretsz minket. Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy hagyod, hogy megismerjünk. Köszönjük, hogy félreérthetetlenül megtapasztaljuk az aktív jelenléted. Köszönjük, hogy nemcsak jó vagy, hanem szeretsz is minket. Jézus nevében kérünk, segíts befogadni a szeretetedet, és viszontszeretni téged! Ámen. Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Salamon bölcsességének 8. fejezetében pont egy imádság felvezetésénél hagytuk ma abba az olvasást. Salamon a Bölcsesség könyvének az állítólagos szerzője, a fő gondolata pedig, amit a 8. fejezetben kifejt, a következő: kaptam egy tiszta testet, és kaptam bölcsességet is, és „…már az is okosság volt, tudni, hogy kinek az adománya” (Bölcs 8,21). A „bölcsesség” a héber és görög írásokban mindig nőnemű szó, hokmáh, illetve szophía.
Salamon megerősíti: „vágytam rá, de azt is tudtam, kinek az ajándéka”. Ez azt is jelenti, hogy magamnak nem tudom megszerezni a bölcsességet, a bölcsesség mindig az Úr ajándéka. A 8. fejezet végén tehát így szól: „…beláttam, hogy nem juthatok másként birtokába, csak ha Isten megadja – már az is okosság volt, tudni, hogy kinek az adománya” (Bölcs 8,21). Isten ajándéka, ugye? „Azért az Úrhoz fordultam, imádkoztam hozzá, és szívem mélyéből mondtam:” (Bölcs 8,21). Kettősponttal végződik a vers, utána jön a 9. fejezet, ami holnap következik. Majd holnap olvassuk Salamon imáját a Bölcsesség könyvének 9. fejezetében, és a bölcsesség tetteit a 10. fejezetben.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

Van itt egy rész, amiből nagyon sokat megtudhatunk a bölcsességről. A 7. fejezetben találunk egy listát, melynek minden egyes darabját érdemes külön megvizsgálni. Minden egyes szava méltó arra, hogy elmélkedjünk rajta, amikor imádkozunk. A Bölcsesség 7,22-nél kezdődik: „Benne ugyanis lélek van, amely…” – ezután jön a lista, ami felsorolja a kulcsszavakat, melyek a Bölcsesség egy-egy jellemzőjét emeli ki. Így szól: „Benne ugyanis lélek van, amely értelmes, szent, a maga nemében egyetlen, sokrétű, finom, könnyed, mozgékony, átható, tiszta, világos, sérthetetlen, a jót kedveli, éles, akadályt nem ismer, jótékony, emberbarát, állhatatos, szilárd, bátor, mindenható, mindent lát és áthatja a szellemet, a gondolkodó, a tiszta és a legfinomabb lényeket” (Bölcs 7,22-23). Majd így folytatja: „Mert a bölcsesség mozgékonyabb, mint bármi, ami mozog, tisztaságánál fogva mindenen áthatol. Hiszen Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása…” (Bölcs 7,24-25).
Na, ezek mind olyan szavak, amikre azt mondanám, hogy ha előtted van a Bibliád, akkor ezeket érdemes megjelölni. Jó, ha ki tudod emelni ezeket a szavakat, hogy később tudj beszélgetni róluk Istennel. Valahogy így: „Látom, Uram, hogy ezek mind a te bölcsességed jellemzői, összetevői. Milyen szemnyitogató látni, hogy bölcsességed egyszerre értelmes és szent; a maga nemében egyetlen, de mégis sokrétű; finom, könnyed, mozgékony, mégis mindenen átható; tiszta, világos, ráadásul sérthetetlen…”
Ahogy már mondtam, ezeken igen hosszasan lehet elmélkedni, hiszen ezek mind-mind Isten személyiségének a jellemzői. (Lehet, hogy nem ez a legjobb kifejezés rá, de valahogy erről szólnak.) Hiszen a Szentlelket sok viszonylatban hozzák összefüggésbe Isten bölcsességével. Ilyen értelemben sok jelentős kapcsolódást találhatunk.
És ha már a kapcsolódásnál tartunk: a Makkabeusok 2. könyvének szerzője sokkal több kapcsolatokról szóló részletet hoz, mint az első könyv írója. Erről már beszéltünk, de most újra felhozom, mert mindig visszatér ez a jellegzetesség. A Makkabeusok első könyvében olvastunk Antiochusz haláláról, vagy legalábbis arról, hogy Antiochuszt legyőzték. De itt a 2 Makkabeusok 9-ben nemcsak a haláláról hallunk, nemcsak arról, hogy legyőzték, hanem azt is megtudjuk, ki győzte le őt. Nem más győzte le, mint maga Isten.
Azért történt így, mert Antiochusz elment a végsőkig az ő gonoszságában, ahonnan már nem volt visszatérés. Ezt mondja a Makkabeusok első könyvének szerzője. S bár Antiochusz a végén már mindenféle ígéretet tett Istennek, mégis a szövetségen kívül halt meg, Istentől eltávolodva, mert megkeményedett a szíve. Istent csak vészhelyzetben „használta” volna, és ez nem tette őt igazzá. Észrevehetünk azonban valamit a Makkabeusok második könyvében, amit már az első könyvben is megjegyeztünk: ezekben a harcokban, a politikai mesterkedések és manipulációk, a hatalmi harcok közepette végig jelen van Isten. És újra csak azt tudom mondani, amit eddig. Bocsánat, ha túl sokat hajtogattam, de annyira fontos, hogy mindannyian megértsük.
Mindannyian kétféle perspektívából nézhetünk az életünkre: az első a Makkabeusok első könyvének perspektívája, melyben Isten ott van ugyan valahogy, mégis neked kell megharcolnod a csatáidat. De vehetjük e helyett a Makkabeusok második könyvének perspektíváját, ahol Isten nemcsak „úgy ahogy” van ott, hanem határozottan jelen van, és aktívan cselekszik – a te életedben éppúgy, mint az enyémben. Újra mondom: nem gondolom, hogy a kettő ellentmondana egymásnak. A Makkabeusok első könyvének nem célja, hogy megmutassa, hogy volt jelen Isten, a második könyvnek viszont kimondottan célja, hogy ezt megmutassa. Tehát ez nem ellentmondás, sokkal inkább arról van szó, hogy a két könyv egymást kiegészíti. Mégis, az első valahogy azt tárja fel (pont úgy, mint a Prédikátor könyve), hogy milyen az élet Isten nélkül, míg a Makkabeusok második könyve azt mutatja be, milyen az élet Istennel. Nem feltétlenül kiszámítható, nincs arra garancia, hogy mindenhonnan győztesen jössz ki, hogy nem fogsz szenvedni. Emlékezzünk vissza Eleazárra a hatodik fejezetből vagy a hét testvérre és édesanyjukra a hetedik fejezetből, amit pár napja olvastunk!
Az, hogy Istennel járunk, nem jelenti azt, hogy megmenekülünk minden fájdalomtól és szenvedéstől. Nem jelenti azt, hogy mindig mindent megkapunk, amire vágyunk. De van valami, amiben egészen biztosak lehetünk: Isten velünk van! És ma különösen szeretném, ha ezt mindannyian megértenénk.
Tudjátok, ez egy hatalmas közösség. Nagyon sokan járjuk együtt a Biblia megismerésének útját. És ahogyan már korábban is beszéltünk róla, ebben a közösségben is vannak olyan emberek, akik ma életük legnehezebb napját élik át.
Vannak, akik számára éppen a mai nap életük legfájdalmasabb napja. Mások talán most vannak túl életük legnehezebb megpróbáltatásán. És nekik tudniuk kell valamit. Feltétlenül tudniuk kell: Isten velük van.
Még akkor is, ha nem látják, hogyan munkálkodik. Még akkor is, ha nem érzik a jelenlétét. Isten akkor is velük van.
És ha te vagy az, aki ma élete legnehezebb napját éli át, vagy éppen most vagy túl életed legfájdalmasabb időszakán, akkor szeretném, ha tudnád, és ha az egész közösségünk nevében elmondhatnám neked: Isten veled van. Szeret téged. Munkálkodik az életedben. Jelen van melletted. Meg akar szólítani téged. És arra szeretne emlékeztetni, hogy igen, még ebben a sötét időszakban sem vagy egyedül.
Nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül, mert Ő ott van veled. És nem vagy egyedül azért sem, mert mi is itt vagyunk.
Itt vagyunk egymás számára. A Biblia egy év alatt podcast hallgatóival egy közösség vagyunk, amelynek tagjai imádkoznak egymásért.
És ez nagyon fontos.
Mert lehet, hogy nem tudjuk elvenni egymás fájdalmát. Lehet, hogy nem tudjuk megszüntetni egymás szenvedését. De imádkozhatunk egymásért, és emlékeztethetjük egymást arra, hogy Isten soha nem hagy el bennünket.
Én is imádkozom értetek. Kérlek benneteket, imádkozzatok értem is! Köszönöm.










Kedves Kornél Atya!Isten nélkül nem lehet élni!
I think for the third reading this day you actually meant: Péld 25 (1-3)