„Ne kérjetek bocsánatot azért, mert katolikusok vagytok!” Új remény Franciaországban

A Salon Beige elnevezésű katolikus, napi megjelenésű blogportál 2004 óta működik Franciaországban. Az eutanáziával, abortusszal, támogatott öngyilkossággal, azonos nemű párok házasodásával szemben fellépő, a család és az élet tiszteletére építő hagyományőrző portál egyik fő szerzője, aki Michel Janva álnéven publikál és polgári foglalkozását tekintve a hadiiparban dolgozik, a napokban elemzést tett közzé arról, hogy miért ébresztett benne és sokakban reményt XIV. Leó pápa franciaországi látogatása. Cikkét fontosnak tartjuk ismertetni, hiszen épp a közelmúltban jelent meg egy ellentétes tartalmú fontos európai jelentés a katolicizmus franciaországi összeomlásáról.

„A katolikus Franciaország nem halott!” – írja rögtön címében a szerző, aki szerint XIV. Leó szeptember 25. és 28. közötti franciaországi látogatása olyan reményt ébresztett a katolikusokban, amelyet sokan nem láttak előre. Már azt is ironikusnak látja, hogy a pápákkal való kiváltságos kapcsolat ápolására törekvő köztársasági elnöknek viszonylag protokolláris szereppel kellett beérnie: a pápa nyilvánvalóan nem azért jött, hogy statisztaként vegyen részt valamiféle köztársasági ünnepségen.

Az Egyház mély válságon megy keresztül, de a pápai látogatás megmutatta, hogy a szemünk előtt egy megújulás körvonalazódik. A látogatás egyik legmegragadóbb mozzanatán, a Stade de France stadionban 80 000 fiatallal tartott találkozón nagyon sok katekumen volt jelen, azaz olyan fiatal felnőtt, aki meg kíván keresztelkedni egy olyan társadalomban, amely már azt sem tudja, mi is az.

XIV. Leó nem a bemutatott látványos történelmi tablókért és a tűzijátékért jött, hanem azért, hogy szóljon a franciákhoz, éspedig legtöbbször olyan határozottsággal, amelytől már sokan elszoktak. Az Élysée-palotában – nem sokkal az élet végéről szóló törvény parlamenti elfogadása után – a Szentatya elítélte a „megtervezett halál felkínálását”, de a génmanipulációt, a béranyaságot és a szervkereskedelmet is. Ezek olyan bonyolult politikai és erkölcsi kérdések, amelyeket a pápa természetesen nem döntött el néhány szóval. De egyértelmű iránymutatásokat kínált, és melléjük egy alapelvet: az ember méltósága nem függ az önállóságától vagy gazdasági hasznosságától. Sőt, egy civilizációt éppen a kiszolgáltatott emberhez való viszonyulása alapján lehet megítélni.

Hasonló határozottsággal állt ki az egyházfő a laicitás kérdésében is. Nem szorgalmazta azt, hogy az Egyház és az állam szétválasztása újra napirendre kerüljön. Az igazságos laicitást védte, amelynek lényege nem az, hogy a vallást kizárják az oktatásból és a közéletből. A katolicizmus nem valamiféle szégyellni való betegség, amelyet csak a sekrestyék falai között lehet eltűrni.

Leó pápa franciaországi utazásának a lényege a „remény” szóban rejlik. A francia püspökökhöz intézett kérése: „Reménnyel keljetek fel!”, nem az öregedő egyháznak szóló jámbor vigasztalás volt. Hanem parancs az indulásra. Mert a katolikus Franciaország nem halt meg. Igen, bizonyára megsebesült. Küzd a megosztottságokkal, a botrányokkal, a tömeges kilépésekkel, a plébániák gyengeségeivel, a közösségek elöregedésével.

Ezt a valóságot a pápa sem próbálta titkolni. De ő mást is látott. Látta azt a francia ifjúságot, amely távolról sem szégyelli keresztény voltát, hanem meglepetéssel fedezi fel, hogy arra büszke lehet. És a pápa azt mondta nekik, hogy küzdjenek. De küzdelmük során ne egy eltűnt világ mesterséges visszaállításáról álmodozzanak, hanem adják át az ősi hitet egy új nemzedéknek. És ne kérjenek már folyton bocsánatot azért, mert katolikusok mernek lenni. Úgy tűnik, XIV. Leó pápa ezt látta meg Franciaországban. Erre pedig érdemes odafigyelni.