205. nap: Ígéret Sionnak
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, dicsérünk és hálát adunk neked. Köszönjük ezt a lehetőséget, hogy együtt lehetünk veled. Köszönjük a te igédet, hogy továbbra is szólsz hozzánk. És köszönjük a Szentlelket, aki segít nekünk kibontani és megérteni a te igédet, a tanításodat, az igazságodat. Köszönjük azt a szót, amellyel ma Izajás és Szofoniás próféta által megszólítasz minket. És köszönjük Salamon bölcsességét is, aki összegyűjtötte a bölcsességeket, hogy megérthessük, és úgy élhessük az életünket, ahogyan neki nem sikerült. Hogy a te bölcsességed, a te igazságod és a te igéd vezessen minket. Köszönjük, Atyánk! Jézus nevében kérünk, segíts, hogy ne csak halljuk a te igédet, hanem figyeljünk is rá! Segíts, hogy ne csak tudjunk róla, hanem éljük is azt a te kegyelmed által! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Tehát ma Izajás könyvének 30. és 31. fejezete van soron. Nagyszerű! Az egyik oka, amiért szerintem annyira jó, hogy halljuk, amint Izajás prédikál, mert egy olyan helyzetben teszi ezt, amelyet mi is nagyon jól ismerünk. A 30. és 31. fejezetben a lázadó népről beszél, akik végrehajtanak egy tervet, de nem Isten tervét; szövetséget kötnek, de nem Isten Lelke szerint, hogy vétket vétekre halmozzanak. Mit tesznek? Elindulnak Egyiptomba, anélkül, hogy tanácsot kérnének az Úrtól, hogy a fáraó védelmében találjanak menedéket, és Egyiptom árnyékában keressenek oltalmat (vö. Iz 30,1-29).
A helyzet tehát az, hogy az asszírok közeledtek Júda királyságához, a déli királysághoz (valószínűleg Hiszkija uralkodásának idején, Kr. e. 703-ban járunk). A júdaiak követséget küldtek Egyiptomba, és azt mondták nekik: „Kössünk szövetséget! Mert az asszírok közelednek, és ti velünk együtt harcoltok majd az asszírok ellen”. Erre Izajás a királlyal és néppel is ellenkezve a következőt mondta: Nem kell ezt megtennetek, mert az Úr, a ti Istenetek harcol értetek. Nincs szükségetek Egyiptomra. Az Úr hajdan maga harcolt értetek, hogy kiszabadítson benneteket a rabszolgaságból. Ma is megteszi ezt, ha bíztok benne! Erről beszél itt is: „a fáraó ereje szégyent hoz rátok, és az Egyiptom árnyékába vetett reményetek gyalázatot.” (Iz 30,3).
Beszéljünk egy kicsit a szégyenről. De miért? Mert „Mindnyájan szégyenbe jutnak olyan néppel, amely nem használhat nekik, és nem lehet segítségükre, sem hasznukra, csak szégyenükre és gyalázatukra” (Iz 30,5). Miért? A fáraó és tisztviselői Zoánban és Háneszben laknak. Ezek egyiptomi városok, Júda követei pedig ide érkeznek. Júda semmit sem tud felajánlani az egyiptomiaknak, amit elfogadnának egy szövetség érdekében, így hiába próbálkoznak. Egyiptom haszontalan számukra. Üres kézzel mennek haza, csak szégyent és gyalázatot arattak. Szörnyű, hogy milyen kétségbeesett Júda királysága, de Isten még ekkor is azt mondja: nem ez a lényeg. Nem az a lényeg, hogy most szégyenkezel, mert nem segítenek. Én azt mondom nektek, hogy Egyiptom egyébként sem tudna segíteni. A 30. fejezet 7. verse szerint „Egyiptom segítsége hiábavaló, mit sem ér, ezért nevezem így: Ráháb, a tehetetlen.” (Iz 30,7).
Tulajdonképpen megpróbálhatsz Ráhábhoz, Egyiptomhoz fordulni, de ők nem tudnak semmi jót adni neked. Egyiptom nem hallgat az Úrra. Rájuk is vonatkozik ugyanúgy, mint az engedetlen Júdára: „Lázongó nép ez, hazug fiak” – és ez nekünk is fontos –, „akik nem akarnak az Úr szavára hallgatni. A látnokoknak azt mondják: »Ne lássatok!« A prófétáknak meg: »Ne jövendöljetek nekünk igazat! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, prófétáljatok csalárdságokat! Térjetek le az útról, hagyjátok el az ösvényt«” (Iz 30,9-11). Ez nagyon fontos, mert ez a szellemiség ránk is hat. Azok a hangok, amiket beengedünk a fülünkbe és az elménkbe, amelyek formálják a szívünket, sokszor nem az Úrtól származnak. Ez az egyik oka annak, hogy 205. napja hallgatjuk és olvassuk az Írást: mert végre az Úr hangját akarjuk hallani. Azt mondjuk: Istenem, kérlek, lépj be hozzám Igéddel! Istenem, tudom, hogy mit gondolok én, tudom, hogy mit gondolnak azok, akiket kedvelek, de én az igazságot akarom tudni, amit te, Uram, ki akarsz mondani.
Ez nagyon fontos, mert a kísértésünk az, hogy azt mondjuk a látnokoknak: „Ne lássatok!”, és a prófétáknak: „Ne prófétáljatok!” A kísértés az, hogy átugorjuk Izajást, Szofoniást, Náhumot, Joelt és az összes többi prófétát, akiket a jövőben hallani fogunk. De nem. Uram, szólj hozzánk!
A 30. fejezet 19. versétől egy ígéretet, vigasztaló próféciát olvasunk Sion számára, Jeruzsálemnek, Isten városának.
Azt olvassuk, hogy bár az asszírok eljönnek ellened, de még ha a nyomorúság kenyerét és a szorongatás vizét is adja nektek az Úr, „a te tanítód nem rejtőzik el többé előled, és szemed látni fogja tanítódat” (Iz 30,20). Ha pedig akár jobbra, akár balra letérnél ösvényéről, „füled hallani fogja mögötted figyelmeztető szavát: »Ez a helyes út, ezen járjatok!« Akkor úgy nézel majd ezüsttel bevont bálványaidra és aranyozott bálványképeidre, mint valami tisztátalan dologra” (Iz 30,21-22).
Ez nagyon fontos, mert pontosan ez történik. Az Úr szava ítéletet hordoz, maga Isten hoz ítéletet Asszíria fölött. Emlékezzetek Szanherib királyra, aki felvonult Jeruzsálem ellen, és azt mondta: „Teljesen elpusztítunk benneteket. Eddig mindenkit elpusztítottam. Miért gondoljátok, hogy a ti Istenetek meg fog menteni titeket?” De egyetlen éjszaka alatt az Úr legyőzte az asszírokat. És itt Isten előre megígéri, hogy ez történik majd: „az Úr vesszeje lesújt az asszírokra”. Majd emlékeztet minket, illetve elsősorban a kortársakat a 31. fejezetben: „Jaj azoknak, akik lemennek Egyiptomba, hogy ott keressenek segítséget” (Iz 31,1). A 31. fejezet 6. verse pedig így szól: „Térjetek hát vissza ahhoz, Izrael fiai, akitől oly gonosz módon elpártoltatok. Igen, azon a napon mindenki eldobja majd ezüst- és aranybálványait, amelyeket vétkes keze csinált. Asszíria meg elesik: de nem férfi kardjától” (Iz 31,6-8).
Nagyon fontos mindannyiunk számára, hogy felismerjük a történelmi helyzetet, amikor Izajás a népnek és a királynak prédikált. Azt mondja: Nem Egyiptommal kell szövetségre lépni, hanem várni kell, mert Isten az Ő erejével fog megmenteni benneteket. Csak várni kell. – Na, ezt utáljuk, igaz? Utáljuk, hogy várni kell.
Erről szól Szofoniás igéje is. Emlékeztek, tegnap említettem, hogy Szofoniás első fejezetében ötszörös ítéletet mond ki Júda népe felett. Szofoniás 3. fejezetében is öt ítélet hangzik el Júda népére vonatkozóan. Mindez az első hét versben áll. Lényegében arról szólnak, hogy a lázadás bűnébe estek: „Jaj a lázadó és tisztátalan városnak, a hatalmaskodónak!” (Szof 3,1). Nem csak lázadók, de hatalmaskodók is. A város tehát nemcsak lázadó és beszennyezett, de még terjeszti is ezt. Elnyomnak másokat is, lázadásukat, bűnös életmódjukat másokra is kiterjesztik.
Amit ebből levonhatunk, hogy néha a bűn hatása nem ér véget saját magunknál, ahogy a lázadásunk sem. Hányszor történt meg veled, hogy olyan kritikát fogalmaztál meg, amit magadtól sosem mondtál volna, de hallottad, hogy valaki más mondja, ezért te is megtetted? Vagy olyasmit csinálsz, amit soha nem tettél volna, de láttad, hogy más megteszi, ezért te is elkövetted? És aztán látod, hogy más is ugyanezt teszi, mert láttak téged így cselekedni… Vagy ugyanazt mondják, mint te, mert hallották, amit te kimondtál. Ez a lázadás, ugye? Ez a kritikus szellem, a lázadó szellem, amit talán mástól vettünk át, és továbbadunk másoknak. Az első ítélet lényege itt Szofoniásnál tehát az, hogy nem csak lázadó vagy, de másokat is elnyomtál, másokat beszennyeztél. A következő pedig az, hogy „Nem hallgatott a szóra, nem fogadta el a figyelmeztetést” (Szof 3,2). Tehát figyelmen kívül hagyják Isten hangját. És ez velünk is megtörténhet. Júda királysága, az izraeliták figyelmen kívül hagyták Isten hangját, nem fogadtak el korrekciót.
Hallgatni a kiigazító szóra nagy erény, amit így neveznek: docilitás, azaz tanulékonyság. A tanulékonyság egyszerűen azt jelenti, hogy nyitott vagyok rá, hogy tanítsanak. Tehát a kérdés az, hogy nyitott vagyok-e a tanulásra? Vagy épp ellenkezőleg, ahogy Izajás felveti: azt mondom a látnoknak, hogy „Ne láss!”, a prófétának pedig, hogy „Ne prófétálj”? Vagy nyitott vagyok az intő hangra? Nyitott vagyok a korrekció elfogadására?
A harmadik ítélet az, hogy „Nem bízott az Úrban, Istenéhez nem közeledett!” (Szof 3,2). Vagyis elfordultak Istentől. Tehát az első három bűnük a következő: 1. Lázadsz, és másokra is kiterjeszted a lázadásodat. 2. Figyelmen kívül hagyod az Úr hangját, nem fogadsz el semmiféle korrekciót. 3. Elfordulsz az Úrtól, még csak nem is közeledsz hozzá. A 4. pedig nagyon érdekes, a 3. versben olvassuk: „A főemberek olyanok ott, mint az ordító oroszlánok. Bírái, mint az esti farkas: reggel nincs min rágódniuk.” Ez lényegében azt jelenti, hogy a vezetők így viselkednek: egész éjszaka esznek, lakomáznak. Nem hagynak semmit a következő napra. Önzők és önkényeztetők, annyira, hogy nem gondolnak a jövőre. Úgy élnek, hogy csak magukkal törődnek, de nincs elképzelésük arról, hogy ki fogja ellátni azokat, akik utánuk jönnek, vagy a körülöttük élőket. Ez azt jelenti, hogy túlzottan önkényeztető vagyok, nincs hosszú távú elképzelésem vagy vízióm.
Az 5. ítélet pedig így szól: „Prófétái fennhéjázók és gonosztevők, papjai megszentségtelenítik, ami szent, és megszegik a törvényt.” (Szof 3,4). Ez mindannyiunk számára nagyon fontos. Az a felismerés, hogy igen, itt a próféták és papok rosszat cselekszenek. Hitvány, hitetlen emberek, akik semmibe veszik Isten szavát. A törvény az, amit megszegnek, és amit elferdítenek. Ez kritikus, mert lehet, hogy mi is ezt tesszük. Vagy figyelmen kívül hagyjuk Isten hangját, vagy úgy elferdítjük Isten szavát, hogy azt jelentse, amit mi akarunk. Tehát az öt ítélet vagy vád a következő:
1. Lázadás, és annak kiterjesztése másokra is.
2. Isten hangjának figyelmen kívül hagyása.
3. Az Istenbe vetett bizalom hiánya, távolodás Istentől.
4. Nincs jövőképed, nem törődsz másokkal önmagadon kívül, önző vagy.
5. Isten törvényének megszegése.
Végül az 5. vers így szól: „Csak az Úr igaz ott, aki nem művel semmi gonoszat: minden reggel kihirdeti törvényét, egyetlen hajnalban sem mulasztja el, és a gonoszságot nem ismeri” (Szof 3,5). Az utolsó mondat más fordításokban így szól: „a gonosz nem ismer szégyent”. Emlékezzünk, Izajás is beszélt a szégyenről, hogy szégyent hoz rád az Egyiptommal való szövetség. Álljunk meg itt egy kicsit: a szégyen borzasztó, borzasztó élmény. Tudom, hogy valószínűleg mindannyian megtapasztaltuk már. Az az érzés, amikor könyörtelenül és igazságtalanul bántjuk magunkat. De a szégyennek van egy jó oldala is. Kettős természete van a szégyennek. Még II. János Pál pápa is beszélt erről az Édenkert kapcsán. Volt, amikor a férfi és a nő mezítelen volt, mégsem éreztek szégyent. Aztán bűnbe estek, rájöttek, hogy mezítelenek, és megtapasztalták a szégyent. És valami történt: eltakarták magukat. János Pál pápa erre utalva azt mondja, hogy a szégyenük kettős természetű. Az egyik az ösztönös reakcióban jelentkezik: Nem akarok látszani. Másrészt viszont eltakarták magukat, ami azt jelenti, hogy felismerték: van bennük valami jó, amit védeni kell. Még ha szégyent is éreztek, mégis volt bennük valami jó, amit takarni kell.
Tudjátok, manapság gyakran lehetünk a „szégyentelenség kultúrájának” részesei. Ez az, amikor nincs semmi, ami miatt zavarban lennénk, vagy szégyenkeznénk. Pedig valójában, igen, bizonyos értelemben szégyellnem kellene a bűnömet. Nem toxikus módon, nem úgy, hogy annyira bántom magam, hogy már fel sem tudok állni. De bizonyos fokig szégyellnem kellene, ami szégyenletes az életemben, mert az bűnbánatra vezet. Az igazságtalan ember nem ismer szégyent. Az igazságtalan szégyentelen. De mi azt mondjuk: Urunk, kérünk, javíts meg! Nyisd meg az elménk és a szemünk, hogy lássunk! Igen, itt és itt hibáztunk. De te tudod, hogy itt még nincs vége. Van tovább, van újrakezdés.
És ez a lényeg: félünk elfogadni a szégyent. Félünk felismerni azt a szégyent, ami egyébként jelen van. Mert a világnak nincs gyógymódja a szégyenre. De mit mond Isten ugyanabban a fejezetben, a 11. versben? „Amikor eljövök” – és ez olyan jó hír mindannyiunk számára, akik megtapasztaltuk a szégyent, akár toxikus, akár egészséges formában – „azon a napon nem kell majd szégyenkezned a tetteid miatt, amelyeket ellenem elkövettél” (Szof 3,11). A 19. versben így folytatja: „Lám, büntetéssel sújtom minden elnyomódat. Abban az időben megmentem a sántát, összegyűjtöm a számkivetetteket” (Szof 3,19). És íme: „Dicsőséget és hírnevet szerzek nekik az egész földön, amikor majd jóra fordítom sorukat” (Szof 3,19).
A 14. vers pedig így hangzik: „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya!” (Szof 3,14). Miért? Mert „Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól!” (Szof 3,15). Ez egy hihetetlen prófécia Jézus Krisztus eljöveteléről. Jézus Krisztus, aki a Király, el fog jönni közétek. Ő Emmánuel, velünk az Isten. Nem kell többé félned a gonosztól. „Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!” (Szof 3,16-17). És ez Jézus, aki a keresztje által győzi le a halált, a bűnt és a sátánt.
És végül: „Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne” (Szof 3,17). Annyira jó ezt hallani. De ehhez kell először elfogadnunk a szégyent. A lehető legegészségesebb módon kell elfogadnunk a szégyent. Mert aztán azt mondja: akkor örvendezni fog neked, a szégyenedet dicséretté és dicsőséggé változtatja. A szégyenedet valami mássá alakítja. De ha én azt mondom: Nem, nincs semmi szégyenem, akkor neki nincs mit dicsőséggé alakítania. „Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne” (Szof 3,17).
Most, ebben a pillanatban is ezt akarja tenni. Most is a megváltás napja van, igaz? Ha Isten az Ő gyermekévé tett téged, ez már most is az a nap: Ő már most is örvendezik fölötted, és már most is énekel fölötted. Azt akarja, hogy a mindannyiunk által érzett szégyen valami csodálatossá váljon. A szégyenedet dicsőséggé és az ő dicséretévé változtatja mindörökké. Nem kell tehát elbújnod. Nem kell elfutnod. Nem kell tagadnod. Csak meg kell engednünk neki, hogy hozzáférjen a szégyenünkhöz, hogy azt csodálatosan átalakítsa. A szégyen nem a végünk. A szégyen egy eszköz, amit Isten arra használ, hogy dicsőséggé alakítsa. Ő szeret téged. Örül neked. Isten maga énekel neked. Emeld hát fel a fejed, és ne szégyenkezz! Ahogy szoktuk mondani: feláll, koronát igazít, továbbmegy.
Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem! És imádkozzunk a társainkért, akikkel együtt járjuk ezt az utat!









Kedves Kornél Atya!Bizony előfordult hogy szégyenkezni kellett!Ezért is imádkozunk hogy ne forduljon elő!😊