Bevezető rész: Makkabeus-felkelés

Korszak: Makkabeus-felkelés

Elmélkedés

Most a Makkabeusi felkelés időszakának bevezetőjéhez érkeztünk.

Magunk mögött hagytuk a Fogság, majd a Visszatérés időszakát. Izrael népe ismét Júda földjén van, és most egy olyan korszakba lépünk, amelyhez több olyan bibliai könyv is kapcsolódik, amelyeket talán sokan kevésbé ismernek.

Ez az üdvtörténet egyik leginkább alulértékelt időszaka, ugyanakkor az egyik legfontosabb is, mert tulajdonképpen előkészíti a színpadot a Messiás, Jézus eljövetelére.

Protestáns testvéreink számára, akik velünk együtt járják ezt az utat, most olyan könyvek következnek, amelyek talán idegenebbnek tűnnek. Ezért érdemes néhány percet rászánnunk arra, hogy megértsük: honnan származnak ezek a könyvek, miről szólnak, és mit jelent az, hogy deuterokanonikus vagy apokrif könyvek.

Ebben az időszakban négy különösen fontos könyvvel találkozunk: a Makkabeusok első és második könyvével, valamint Sirák fia könyvével és a Bölcsesség könyvével.

Korábban már találkoztunk más deuterokanonikus könyvekkel is. Olvastuk Judit és Tóbiás könyvét, Báruk könyvét, valamint Eszter és Dániel könyvének olyan részeit is, amelyek nem szerepelnek minden protestáns bibliafordításban.

Jogosan merülhet fel a kérdés: ezeket ugyanúgy kell hallgatnom, ugyanúgy kell olvasnom, mint a Biblia többi könyvét? Másként kell figyelnem rájuk? Egyáltalán hogyan kerültek ezek a könyvek a Bibliába, és miért van az, hogy bizonyos keresztény közösségek Bibliájában szerepelnek, másokéban pedig nem?

Jeff Cavins, a Great Adventure Bible Timeline kidolgozója elmesélte, hogy amikor még protestáns lelkipásztorként először készítette el a Great Adventure bibliatanulmányt és az idővonalat, az üdvtörténetnek ezt a korszakát egyszerűen úgy ismerte, mint a négyszáz csendes év. Négyszáz év csend. Amikor azonban később visszatért a katolikus Egyházba, hét további bibliai könyvvel találkozott. Ezek természetesen nem új könyvek voltak, hanem nagyon is régiek. És egyszer csak kiderült, hogy ezek a könyvek kitöltik azt a négyszáz éves történelmi űrt.

Itt találjuk többek között a Makkabeusok könyveit, és különösen a Makkabeusok második könyvében leírt eseményeket.

Érdemes itt megjegyezni, hogy a kereszténységben ma két eltérő bibliai kánonnal találkozunk. A protestáns kánon hatvanhat könyvet tartalmaz, a katolikus kánon pedig hetvenhármat.

Felmerül tehát a gyakran feltett kérdés: A katolikusok hozzáadtak hét könyvet a Bibliához, vagy a protestánsok kivettek hetet? A válasz az, hogy ez a megfogalmazás egyik irányban sem igazán pontos. Az ősegyház ugyanis az úgynevezett Septuagintát, vagyis az Ószövetség görög fordítását használta. Ebben szerepeltek a Makkabeusok könyvei és azok a további könyvek is, amelyekről beszélünk. Ez így maradt egészen a reformációig. A reformáció idején a reformátorok úgy döntöttek, hogy nem a görög Ószövetség, a Septuaginta kánonját követik, hanem egy másik, a zsidó kánonhoz igazodó gyűjteményt, amelyben ez a hét könyv nem szerepelt. Ezért nem igazán pontos azt mondani, hogy a katolikusok hozzátettek hét könyvet, és ugyanígy nem pontos egyszerűen azt mondani, hogy a protestánsok elvettek hetet.

Azt azonban elmondhatjuk, hogy az a Biblia, amelyet a Biblia egy év alatt során használunk a Szent István Társulat kiadásában, azt az ószövetségi hagyományt követi, amelyet az ősegyház is használt.

Ezért protestáns testvéreinket is arra bátorítom: ne bizalmatlansággal közelítsenek ezekhez a könyvekhez, hanem nyitott szívvel. Azt mondhatjuk: „Ha ez segít nekem jobban megérteni az üdvösség történetét, és az ősegyház Isten sugalmazott Igéjeként olvasta ezeket a könyveket, akkor legalább nyitott vagyok arra, amit Isten ezeken keresztül akar tenni azért, hogy egyre inkább Jézushoz hasonlóvá váljak.”

Korábban is kaptunk már visszajelzéseket olyan hallgatóktól, akik nem katolikusok, mégis lenyűgözőnek találták például Tóbiás könyvét. Olyan történeteket és olyan lelki gazdagságot fedeztek fel ezekben a könyvekben, amelyekkel korábban soha nem találkoztak. És talán nemcsak protestáns testvéreink vannak ezzel így. Sok katolikus is életében először olvassa most ezeket a könyveket. Ezért nagyon fontos a nyitottság.

A következő nagyjából harminc nap egyik kísértése éppen a gyanakvás lehet. Korábban is találkoztunk olyan szentírási részekkel, amelyeknél nehéz volt megérteni, hogyan cselekszik Isten megtört emberek életében, vagy hogyan van jelen olyan eseményekben, mint Kánaán elfoglalása. Ilyenkor könnyen gyanakodni kezdünk Istenre és az ő szándékaira.

Most talán egy másik fajta gyanakvás jelenhet meg bennünk. Azt mondhatod, hogy „Nem ismerem ezt a bibliai könyvet. Nem értem. Talán nem is kellene komolyan vennem.” De a meghívás ugyanaz: légy nyitott! Isten ezeken a szavakon keresztül is mondani akar neked valamit. Ne utasítsd el őket azonnal csak azért, mert más a stílusuk! Nagyon történelmi jellegű könyvekkel találkozunk. Másként hangzanak, mint amit eddig megszoktunk, de ugyanannak az üdvösségtörténetnek a részei.

A Makkabeusok első és második könyvében ráadásul olyan történelmi eseményekkel és személyekkel találkozunk, akiket a világtörténelemből is ismerhetünk.

Itt van Nagy Sándor. Itt van IV. Antiochusz Epifanész. És természetesen itt van maga a makkabeusi felkelés.

Érdekes módon, bár a mai zsidó közösség nem tekinti a Makkabeusok első és második könyvét a Szentírás sugalmazott részének, a bennük elbeszélt egyik legfontosabb esemény, a hanuka, ma is a zsidó vallási élet egyik központi ünnepe. Ahhoz, hogy jól el tudjuk helyezni magunkat a Makkabeusok könyveiben, érdemes felidézni Izrael nagy ellenségeinek sorát. Ezzel a kis mondattal te is könnyen megjegyezheted: „Egyél aszalt babot pörkölt granulátummal.”

A szavak kezdőbetűi segítenek felidézni a sorrendet:

Egyiptom,
Asszíria,
Babilon,
Perzsia,
Görögország,
majd végül Róma.

Most tehát elérkezünk a görög kultúra felemelkedéséhez, a hellenizáció korszakához. Ennek a korszaknak egyik legnagyobb alakja Nagy Sándor. Nagy Sándor célja lényegében az volt, hogy hellenizálja a világot. Azt akarta, hogy a meghódított világ görögül beszéljen, átvegye a görög kultúrát, szokásokat és vallási világot. És ebben elképesztően sikeres volt. Igazi hadvezér volt. Nem hátulról irányította a katonáit azzal, hogy „menjetek balra” vagy „menjetek jobbra”, hanem azt mondta: „Kövessetek engem!”

Többször megsebesült a hadjáratai során, és a korabeli világ hatalmas részét meghódította. Egészen India közeléig jutott, ahol végül a hadvezérei és a katonái már kimerültek. A Makkabeusok könyvében ennek a görög világnak a hatásával találkozunk. A zsidók közül sokan annyira féltek attól, hogy másnak, különbözőnek látszanak, hogy még arra is hajlandóak voltak, hogy eltüntessék magukról a körülmetélés jelét, csak hogy beleolvadjanak a hellenista környezetbe. Nagy Sándor azonban engedte, hogy a jeruzsálemi zsidók nagyrészt fenntartsák saját életmódjukat.

Az uralkodó halála után azonban a helyzet megváltozott. Birodalma részekre szakadt, és a térség fölötti hatalom végül két nagy dinasztia, a Ptolemaidák és a Szeleukidák között oszlott meg. A Ptolemaidák idején még hosszabb ideig fennmaradt egyfajta vallási tolerancia. Aztán hatalomra kerültek a Szeleukidák. És ekkor lép színre IV. Antiochusz Epifanész. Ő már egészen más volt. Úgy döntött, hogy a zsidó népet éppen a legérzékenyebb pontján támadja meg: a hitében.

A Jeruzsálemtől északnyugatra fekvő Modin városában különösen a törvényhez hű családokat próbálták rákényszeríteni arra, hogy szegjék meg vallásuk előírásait. Megpróbálták őket például disznóhús fogyasztására kényszeríteni. Ennyi bibliatanulmányozás után mi már tudjuk: a disznóhús nincs rajta a menün. A hűséges zsidók pedig ellenálltak. Antiochusz Epifanész pedig még a jeruzsálemi templomot is megszentségtelenítette. Ez indította el azt a hatalmas felkelést, amelyet makkabeusi felkelésként ismerünk. És ebben a történetben egészen rendkívüli eseményekkel találkozunk. Az egyik legismertebb természetesen a hanuka eredete. Amikor a zsidók visszafoglalták Jeruzsálemet és a templomot, azt újra fel kellett szentelniük. Újra fel akarták gyújtani a templom fényeit. És a hagyomány szerint nem volt elegendő olajuk, mégis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a templom újraszentelése megtörténhessen. Ebből született a hanuka ünnepe, amelyet a zsidóság ma is nyolc napon és nyolc éjszakán át ünnepel Kiszlév hónap huszonötödik napjától.

Az Újszövetségben is találkozunk ezzel az ünneppel: a templomszentelés ünnepével.

Jézus is jelen van ezen az ünnepen. És milyen érdekes: ez a fény ünnepe. Jézus pedig azt mondja önmagáról: „Én vagyok a világ világossága.”

A felkelés középpontjában egy modini család áll: Mattatiás és fiai. Közöttük van Júdás Makkabeus, a testvérei és velük együtt mindazok a zsidók, akik hajlandóak voltak szembeszállni egy hatalmas hadsereggel azért, hogy megvédjék hitüket és visszaszerezzék szabadságukat. Hihetetlen belegondolni, hogyan voltak képesek erre. A Makkabeusok második könyvének egyik legmegrázóbb története a 7. fejezetben olvasható. Egy édesanyáról és hét fiáról van szó. Mindannyian zsidó vértanúk. Antiochusz emberei elfogják őket, és arra akarják kényszeríteni a fiúkat, hogy disznóhúst egyenek, és így megtagadják hitüket. Ők azonban nem hajlandók erre. A fiúkat egyenként megkínozzák és kivégzik édesanyjuk szeme láttára. És ez az asszony rendíthetetlenül kitart. Hősies történet.

Jeff Cavins, biblikus professzor ebben az asszonyban Szűz Mária alakjának előképét is látja: egy édesanyát, aki látja fia szenvedését, és mégis hűséges marad. Mária ott áll majd a kereszt alatt, és látja Fiát, aki a világ bűneiért adja életét.

Jeff egy személyes történetet is felidézett Scott Hahn családjáról. Scott és Kimberly Hahn egyik fia, Jeremiah, pap lett. Felszentelése előtt Kimberly arról beszélt, hogy imádságban arra kérte Szűz Máriát: „Kérlek, ne engedd, hogy a fiam papként szenvedjen.” És imádságában mintha ezt a választ kapta volna: „Te ezt nekem mondod? Én végignéztem a Fiam szenvedését.” Ugyanúgy, ahogyan a Makkabeusok második könyvének 7. fejezetében az édesanya végignézte hét fiának vértanúságát.

Ez a történet számunkra is meghatározó lehet. Nemcsak a hét testvér egysége miatt. Nemcsak az édesanya ereje miatt. Hanem azért a megalkuvást nem ismerő hűségért, amely áthatja az egész történetet.

A görög hatalom lényegében azt mondja: „Csak tegyél úgy, mintha ennél ebből a húsból.” „Nem kell komolyan gondolnod.” „Csak csinálj úgy, mintha…” De ők nemet mondanak. Még annak látszatát is el akarják kerülni, hogy megszegik Isten törvényét, mert tudják, hogy ezzel botrányt okoznának másoknak. Ez rendkívül erős.

Mert bennünk is ott van sokszor a gondolat: „Isten biztosan nem akarja, hogy szenvedjek.” „Isten biztosan nem várná ezt tőlem.” És valóban, Isten nem a szenvedésünket akarja. De a hűségünket igen. Ez magas mérce. És a Makkabeusok első és második könyvében újra és újra találkozunk vele.

A Makkabeusok második könyvének 12. fejezetében, a 38. versétől a 46. versig egy másik fontos jelenettel találkozunk: az életben maradt hívők imádkoznak és áldozatot mutatnak be azokért, akik meghaltak.

Ez protestáns testvéreink számára talán szokatlanul hangozhat. De itt azt látjuk, hogy Isten népének közösségét a halál sem választja szét. Jézus Krisztus áldozatának fényében pedig még világosabban látjuk, hogy Krisztus teste nem szakad ketté a halál által. A többi között ez a rész adja a holtakért végzett imádság legközvetlenebb bibliai alapját a katolikus Egyházban. Hisszük, hogy azok, akik a tisztítótűzbe kerültek haláluk után, a földön élő és a mennybe jutott hívek imája segítségével a mennybe jutnak. Az érdemszerzés ideje ugyanis a halállal véget ér. Odaát már semmit sem tehetünk magunkért, de a szentek közösségében közbenjárhatnak értünk keresztény testvéreink. Ezért, amikor valaki megkérdezi: „Miért imádkoztok halott emberekhez?” A válaszunk az: nem halott emberekhez beszélünk. Olyanokhoz fordulunk, akik Krisztusban élnek. Bizonyos értelemben még élőbbek, mint mi. Ahogyan itt a földön megkérjük egymást, hogy imádkozzunk egymásért, ugyanígy kérjük közbenjárásra azokat a testvéreinket is, akik előttünk jártak. Ezért amikor majd a Makkabeusok második könyvének 12. fejezetéhez érünk, érdemes nyitott szívvel hallgatni.

A Makkabeusok második könyvének 2. fejezetében egy másik lenyűgöző történet jelenik meg. Emlékezzünk vissza a szövetség ládájára. Amikor Izrael kivonult Egyiptomból, Mózes felállította a szent sátrat. Ennek legbelső része volt a Szentek Szentje, és ott állt a szövetség ládája. Ez volt Izrael egyik legszentebb tárgya. A ládában ott volt a Tízparancsolat táblája, valamint rajta vagy benne egy kis manna és Áron kivirágzott vesszeje.

Három dolog kapcsolódik tehát a ládához: Isten igéje, a mennyei kenyér és a főpapság jele.

Amikor a babiloniak Kr. e. 587-ben elpusztították Jeruzsálemet, Jeremiás próféta – a Makkabeusok második könyvének elbeszélése szerint – gondoskodott arról, hogy a szövetség ládáját elrejtsék. Egy barlangba vitték. Valaki azt javasolta, hogy jelöljék meg a helyet, hogy később, a száműzetés után visszatérhessenek érte. Jeremiás azonban azt mondta: „Nem.” A hely titokban marad mindaddig, amíg Isten újra össze nem gyűjti egész népét és meg nem mutatja irgalmát.

És itt feltehetjük a kérdést: Mikor gyűjti össze legközelebb Isten egész népét, és mikor mutatja meg irgalmát? Jézus születésében. Ezért az Egyház Szűz Máriát az új szövetség ládájaként szemléli, és a lorettói litániában „frigynek szent szekrénye”-ként is megszólítja. Mert méhéből jön világra az Isten Igéje. Ő hordozza a mennyből alászállott élő kenyeret. Ő hordozza a nagy Főpapot. Itt tehát újabb kapcsolatot találunk Mária és a Makkabeusok könyvei között.

És ezzel lassan elérkezünk ahhoz a nagy politikai és történelmi átmenethez, amely végül közvetlenül a Messiás eljöveteléhez, Jézus születéséhez vezet. Ha ezek a könyvek hiányoznának, valóban úgy tűnhetne, mintha az Ó- és Újszövetség között négyszáz évnyi csend lenne. Csak várakozás. Csak ígéret. De mi történik közben? Mit tesz Isten a népével?

A Makkabeusok könyvei megmutatják, hogyan vezeti továbbra is népét, hogyan őrzi meg őket, hogyan hívja őket újra és újra szövetségre és hűségre. És közben előkészíti a terepet a Messiás számára. És itt történik az egyik legfontosabb átmenet, amelyet eddig a Bibliában láttunk. Ez az átmenet készíti elő a világot Jézus, a Messiás számára.

Nagy Sándor után jönnek a Ptolemaidák, majd a Szeleukidák, végül pedig a hatalom a rómaiak kezébe kerül. A Római Köztársaság egyik legismertebb vezetője Julius Caesar. Ő az úgynevezett első triumvirátus egyik tagja volt. Julius Caesar később örökbe fogadott egy Octavianus nevű fiatalembert. Talán Octavianus nevét könnyű elfelejteni. Azt azonban már kevésbé, hogy később milyen nevet kapott: Caesar Augustus. Octavianus a második triumvirátus egyik tagja lett. Három ember osztozott a hatalmon. Octavianus egyedüli vezető akart lenni. Le is győzte Marcus Antoniust és Kleopátrát az actiumi csatában Kr. e. 31-ben. Antonius és Kleopátra halála után Octavianus a római világ egyedüli tényleges hatalmú vezetőjévé vált. Kr. e. 27-ben a szenátus az Augustus nevet adományozta neki, és ezzel kezdetét vette a Római Birodalom principátusának korszaka. Hosszú ideig uralkodott a Római Birodalomban.

És itt válik igazán érdekessé a történet. Korintusban olyan feliratokat találtak, amelyek Augustust rendkívüli címekkel illették. Ő az, aki békét hozott. Ő a béke fejedelme. Ő az „isten fia”, Julius Caesar fia. És az ő uralmával érkezett el a világ számára az euangelion, a „jó hír”. Gondolj csak bele. Augustus Caesar: isten fia, a béke fejedelme, és a jó hír elhozója a világ számára.

Ismerősen hangzik? Mert ebben a világban fog megszületni Betlehemben egy gyermek. Ő valóban Isten Fia. Ő valóban a Béke Fejedelme. És ő hozza el valóban az örömhírt, az evangéliumot az egész világ számára. Ez az a színpad, amely most előttünk felépül. És ezért olyan fontosak a Makkabeusok könyvei.

Amikor megnyitjuk az Újszövetséget, akkor már egy előkészített világba lépünk be. Isten ezeken a történelmi eseményeken keresztül is előkészítette azt a környezetet, amelyben – egészen új módon – belép majd a világba. Amikor azt mondjuk: Jézus a királyok Királya. Jézus a Béke Fejedelme. Jézus az Isten Fia. Jézus hozza az örömhírt. Ezek számunkra természetes keresztény kifejezések. De amikor először kimondták őket, nagyon konkrét történelmi és politikai jelentésük is volt. A keresztények lényegében azt mondták: ezek a címek nem a császárt illetik. Ezek Jézust illetik.

Érthető tehát, hogy a kereszténységet miért tekinthették akkoriban fenyegetésnek. Jézus azért jött, hogy megváltoztassa a világot. A világ elő volt készítve az érkezésére – és közben bizonyos értelemben egyáltalán nem állt készen rá. Mert ehhez a mi szívünknek is át kell alakulnia. És végül érdemes mindezt a saját életünkre is alkalmazni.

Nehéz időkben élünk. Az emberek két dolgot különösen keresnek: egy reménytelibb jövőt és valakit, akiben megbízhatnak.

Ha ezt a podcastet hallgatod, valószínűleg benned is van éhség. Meg akarod ismerni Istent. Szeretnéd megérteni az élet nagy kérdéseit. Szeretnéd megérteni a nagy történetet és azt, hogy hogyan illeszkedsz bele. És ez néha nagyon zavaros lehet. Az emberek jobb jövőt keresnek, és valakit, akiben megbízhatnak. Ezt pedig nem mindig könnyű megtalálni.

Akkoriban is nehéz politikai helyzetek voltak. Ott voltak a görögök. Ott voltak a rómaiak. Sokszor úgy tűnhetett, mintha ez a történet sehová sem tartana. Pedig valójában éppen azon a történelmi fordulóponton éltek, amikor a történet, az üdvösségünk története rövidesen az egész világra kiterjed.

Ezért: ne veszítsd el a reményt! Lehet, hogy a politika nem olyan, amilyennek szeretnéd. Lehet, hogy a társadalmi folyamatok nem arra haladnak, amerre szerinted kellene. De egy dolgot tudunk. A Katolikus Egyház Katekizmusának első pontja szerint: „Istennek tiszta jóságból fakadó terve van.” Ha ragaszkodunk ehhez a tervhez és Isten hűségéhez, meg fogjuk látni, hogy Isten terve beteljesedik. Ne add fel! Erre mondhatjuk: Ámen.

Mert itt van egy nép, amely sötétségben jár, és majd nagy világosságot lát. De előtte még a sötétségben jár. És mindvégig kapaszkodnia kell Isten ígéreteibe. Nem feltétlenül látja hűségének gyümölcsét. Nem feltétlenül látja annak eredményét, amiért küzd. Csak egy dolgot tud: Isten kiválasztotta őket. Kapcsolatba lépett velük. Szövetséget kötött velük. És ígéretet tett.

Hogyan fogja beteljesíteni? Ezt senki sem láthatta előre. Még azok után a próféciák után sem, amelyeket eddig olvastunk, aligha sejthette bárki pontosan, hogyan fogja Isten helyrehozni mindazt, ami elromlott.

És ugyanez igaz a mi életünkre is. Ránézünk az életünkre, és azt kérdezzük: „Istenem, mit tudsz kezdeni ezzel?” Mi sem tudjuk előre megjósolni, hogyan tudja Isten helyrehozni mindazt, ami bennünk vagy körülöttünk elromlott.

Éppen ezért olyan nagy ajándék ez az időszak. Tulajdonképpen ez az utolsó nagy korszak, mielőtt belépünk a messiási beteljesedés időszakába, majd elérkezünk Lukács evangéliumához, az Apostolok Cselekedeteihez és az Egyház korszakához.

Ha tehát a Makkabeusok könyvei idegenek is számodra, arra hívlak, hogy nyitott szívvel közelíts hozzájuk.

Kérjed Istent: „Uram, világosítsd meg számomra az igazságot! Segíts megértenem, mi történik itt az üdvösség egész történetében! Adj nekem nyitott szívet, hogy megértsem, mit akarsz megmutatni!”

És miközben a Makkabeusok könyveit olvasod, gondolj arra is, mi történik ma a világban! Ne feledd: a történetnek még nincs vége. Mi továbbra is úton vagyunk. Továbbra is az Úrral járunk. Továbbra is engedjük, hogy alakítsa a szívünket, a látásmódunkat, az egész világról alkotott képünket. Azért, hogy felismerjük saját helyünket a nagyobb történetben. Az ő történetében.

Még nem értünk haza. De már elképesztően messze vagyunk attól a ponttól, ahonnan elindultunk. Ha eljutottál eddig a napig, van miért hálát adnod. És szükségünk van egymásra.

Ezért imádkozom érted. Kérlek, imádkozz te is értem! Köszönöm.

Fábry Kornél atya vagyok. Alig várom, hogy holnap újra találkozzunk és folytassuk utunkat. Áldjon meg a mindenható és hűséges Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek! Ámen. Legyen csodás napod!

Imádkozz a Zarándok.ma szerkesztőségéért, és ha teheted, anyagilag is támogasd a missziót! Hogy ezt hogyan teheted, azt a zarandok.ma/tamogatas oldalon találod. Előre is köszönjük segítségedet.