89. nap: Az engedetlenség körforgása

A TÖRZSEK ELHELYEZKEDÉSE KÁNAÁN FÖLDJÉN

Júda, Simeon, Kaleb és a keniták.

Józsue halála után Izrael fiai megkérdezték az Urat: „Ki vonuljon fel közülünk elsőnek a kánaániak ellen, hogy támadást indítson ellenük?” Az Úr azt felelte: „Júda vonuljon fel elsőnek, mert kezébe adom a földet.” Júda ekkor így szólt testvéréhez, Simeonhoz: „Vonulj fel velem arra a területre, amely a sorsvetéskor osztályrészem lett. Harcoljunk a kánaániak ellen, aztán majd én is veled megyek a te területedre.” Simeon el is ment vele. Júda tehát felvonult, s az Úr kezükbe adta a kánaániakat és a perizitákat: Bezeknél tízezer embert legyőztek. Bezeknél megütköztek Adonicedekkel, és megverték a kánaániakat és a perizitákat. Adonicedek futásnak eredt, de üldözőbe vették, elfogták, és levágták keze és lába hüvelykujját. „Hetven királynak vágattam le keze és lába hüvelykét – mondta ekkor Adonicedek. – Ezek asztalom alatt szedegették a morzsákat. Ahogy én tettem, úgy fizet nekem vissza Isten is.” Jeruzsálembe vitték, és ott meghalt. Júda fiai Jeruzsálem ellen vonultak, elfoglalták, lakóit kardélre hányták, a várost pedig felgyújtották. Ezután Júda fiai lejöttek, hogy harcba bocsátkozzanak a hegyvidéken, a Negeben meg a síkságon lakó kánaániakkal. Majd felvonult Júda a Hebronban lakó kánaániak ellen – Hebront azelőtt Kirjat-Arbának hívták –, s legyőzte Sesájt, Achimánt és Talmájt. Innen Debir lakói ellen vonult – Debirnek egykor Kirjat-Széfer volt a neve. Akkor Kaleb így szólt: „Aki legyőzi és beveszi Kirjat-Széfert, annak feleségül adom a lányomat, Achszát.” Kenáz fia, Kaleb öccse, Otniel foglalta el, s ő hozzá is adta feleségül a lányát, Achszát. Amint megérkezett férjéhez, az arra ösztönözte, hogy kérjen atyjától szántóföldet. Amikor leszállt szamaráról, Kaleb megkérdezte: „Mit akarsz?” „Tégy meg nekem valamit! – felelte. – Ha elküldtél Negeb pusztájába, adj vízforrást is.” Erre Kaleb neki adta a felső és az alsó forrást is. Mózes apósának, a kenita Hobabnak fiai fölmentek a Pálmák városából Júda fiaival Júda pusztájáig, amely a Negeben, Árád lejtőjénél terül el, és letelepedtek az amalekiták körében.
Ezután Júda elment testvérével, Simeonnal. Legyőzték a Cefátban lakó kánaániakat, és betöltötték rajtuk az átkot. Ezért elnevezték Hormának. Júda nem tudta elfoglalni Gázát és környékét, sem Aszkalont és környékét, sem Ekront és környékét. Nem sikerült elűznie a síkság lakóit, mert vasszekereik voltak. De Júdával volt az Úr, amikor hatalmába kerítette a hegyvidéket.
Amint Mózes meghagyta, Hebront Kalebnek adták, és ő kiirtotta onnét Enak három fiát. A Jeruzsálemben lakó jebuzitákat azonban nem űzték el Benjamin fiai. Így a jebuziták mind a mai napig Jeruzsálemben laknak, Benjamin fiai körében.

József háza.

József háza is felvonult Bétel ellen, és az Úr velük volt. József háza kikémleltette Bételt. A várost egykor Luznak hívták. A hírszerzők megláttak egy embert, aki kifelé tartott a városból. Így szóltak hozzá: „Mutasd meg nekünk, hogyan juthatunk be a városba, s akkor megkönyörülünk rajtad.” Az megmutatta, hol lehet a városba behatolni. A város lakóit kardélre hányták, ezt az embert azonban rokonságával együtt elbocsátották. Az ember elment a hettiták földjére, ott várost épített, s elnevezte Luznak. A mai napig is ez a neve.

Az északi törzsek.

Manassze nem hódította meg Bet-Seant és a hozzá tartozó falvakat, sem pedig Tanachot és a hozzá tartozó hegységeket. Nem űzte el Dórnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem Jibleámnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem pedig Megiddónak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit; így a kánaániak megmaradtak ezen a vidéken. Amikor azonban Izrael megerősödött, leigázta, de azért nem űzte el a kánaániakat. Efraim sem űzte ki a Gézerben lakó kánaániakat, így a kánaániak továbbra is ott laktak vele Gézerben. Zebulun nem űzte ki sem Kitron lakóit, sem Náhalal lakóit, s így a kánaániak ott maradtak Zebulun körében, de adófizetőik lettek. Áser szintén nem űzte el sem Akko lakóit, sem Szidón, Mahalib, Achszib, Helba, Afek és Rehob lakóit. Áser fiai tehát a kánaániak között maradtak, akik az országban éltek, mert nem tudták őket elűzni. Naftali nem űzte el Bet-Semes és Bet-Anat lakóit, és a vidéken lakó kánaániak között telepedett le, de Bet-Semes és Bet-Anat lakóit adófizetésre kötelezte. Dán fiait az amoriták a hegyvidékre szorították, nem engedték, hogy a síkságra lehúzódjanak. Az amoriták ragaszkodtak Har-Hereszhez, Ajalonhoz és Saalbimhoz, de amikor József házának keze erősebb lett, adófizetésre kötelezte őket.
Az edomiták területe Akrabbim hegyétől a Skorpiók sziklájáig és attól fölfelé terül el.

Az Úr angyalának fenyegető szavai.

Az Úr angyala fölment Gilgalból Bételbe, és így szólt: „Kihoztalak titeket Egyiptomból, és elvezettelek erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak. Ezt mondtam: Nem szegem meg szövetségemet soha. De ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a népével, hanem pusztítsátok el oltáraikat. Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Miért tettétek ezt? Aztán azt is mondtam: Nem űzöm el ezeket a népeket előletek. Szorongassanak benneteket, isteneik meg legyenek csapda a számotokra.” Amikor az Úr angyala elmondta Izrael fiainak ezeket a szavakat, a nép hangos sírásra fakadt. Ennek a helynek a Bokim nevet adták, és áldozatot mutattak be ott az Úrnak.

A BÍRÁK KORÁNAK ISMERTETÉSE

Józsue halála.

Józsue akkor elbocsátotta a népet, Izrael fiai pedig mind elindultak, ki-ki a maga örökrészébe, hogy birtokba vegyék a földet. Amíg Józsue élt, s a vének életben voltak, akik túlélték Józsuét, és még látták azokat a nagy tetteket, amelyeket az Úr Izrael javára végbevitt, a nép az Úrnak szolgált. Józsue, Nun fia, az Úr szolgája száztíz éves korában halt meg. Azon a földön temették el, amely osztályrészül jutott neki. Timnat-Hereszben Efraim hegyén a Gaas-hegytől északra. És amikor ez a nemzedék megtért atyáihoz, egy más nemzedék nőtt fel utána, amely nem ismerte az Urat, sem azt, amit Izraelért tett.

A nép hűtlensége a bírák idejében.

Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és a Baáloknak szolgáltak. Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, és más isteneket követtek, a körülöttük lakó népek isteneit. Ezeket imádták, az Urat pedig haragra ingerelték. Elhagyták az Urat, s Baálnak és Asztarténak szolgáltak. Az Úr haragra lobbant Izrael ellen. Rablók kezére adta, akik aztán kifosztották őket. Kiszolgáltatta őket körülöttük élő ellenségeiknek – nem voltak képesek ellenállni nekik. Bárhova mentek is, az Úr keze ellenük fordult, amint megmondta nekik az Úr, s amint megesküdött nekik az Úr. Így aztán végső nyomorúságra jutottak. Akkor az Úr bírákat támasztott nekik, és kiszabadította őket elnyomóik kezéből. De bíráikra sem hallgattak. Idegen istenekkel paráználkodtak, leborultak előttük: Nagyon hamar letértek arról az útról, amelyen atyáik jártak, akik hallgattak az Úr parancsaira: nem úgy jártak el, mint azok. Amikor az Úr bírákat támasztott nekik, az Úr a bíróval volt, és kiszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg csak élt a bíró. Az Úr ugyanis megkönyörült rajtuk, amikor siránkoztak elnyomóik igája alatt. Amikor azonban meghalt a bíró, visszaestek, és még nagyobb gonoszságokat követtek el, mint atyáik: idegen istenekhez szegődtek, nekik szolgáltak, előttük borultak le, és nem hagytak föl atyáik tetteivel s megrögzött viselkedésével.

Az idegen népek Kánaán földjén.

Az Úr haragja fellángolt Izrael ellen. Így szólt: „Mivel ez a nép megszegte a szövetséget, amelyet atyáikkal kötöttem, és nem hallgatott szavamra, nem pusztítok el egyet sem ezek közül a népek közül, amelyeket Józsue meghagyott, amikor meghalt”, hogy próbára tegye általuk Izraelt: vajon az Úr útjain járnak-e, mint atyáik jártak, vagy sem. Az Úr ezért hagyta meg ezeket a népeket, nem siettette pusztulásukat, és nem adta őket Józsue kezébe.
Ezeket a népeket hagyta meg az Úr, hogy általuk próbára tegye Izraelt, azokat, akik már nem ismerték a kánaáni háborúkat, mégpedig Izrael fiainak, nemzedékeinek javára, azért, hogy megtanítsa őket a hadviselésre, legalábbis azokat, akik nem ismerték az egykori háborúkat: a filiszteusok öt fejedelmét, az összes kánaánit, szidonit, hettitát, akik a Libanon hegyláncán laktak, Baal-Hermon hegyétől egészen Hamat bejáratáig. Ezek arra szolgáltak, hogy próbára tegye általuk Izraelt, s lássa, megtartják-e azokat a parancsokat, amelyeket az Úr atyáiknak adott, Mózes keze által. Izrael fiai a kánaániak, hettiták, amoriták, periziták, hivviták és jebuziták között laktak, feleségül vették lányaikat, fiaikhoz hozzáadták lányaikat és szolgáltak az isteneiknek.

A BÍRÁK TÖRTÉNETE

1. OTNIEL

Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Megfeledkeztek az Úrról, Istenükről, s a Baáloknak és az Aseráknak szolgáltak. Ezért fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, s Edom királyának, Kusán-Risataimnak kezébe adta őket. Izrael fiai nyolc esztendeig szolgáltak Kusán-Risataimnak. Izrael fiai akkor az Úrhoz kiáltottak, és az Úr szabadítót támasztott Izrael fiainak, aki megmentette őket: Otnielt, Kenáz fiát, Kaleb öccsét. Rászállott az Úr lelke, s ő bírája lett Izraelnek. Hadat viselt, s az Úr kezébe adta Edom királyát, Kusán-Risataimot, diadalmaskodott Kusán-Risataim fölött.

2. EHUD

Így negyven évig nyugalom volt az országban. Kenáz fia, Otniel halála után Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és az Úr Moáb királyának, Eglonnak hatalmába adta Izraelt, mivel azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Eglon szövetkezett Ammon és Amalek fiaival, felvonult Izrael ellen, legyőzte és hatalmába kerítette a Pálmák városát. Izrael fiai tizennyolc esztendeig szolgáltak Eglonnak, Moáb királyának.
Akkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak, és az Úr szabadítót támasztott nekik: Ehudot, a Benjamin fiai közül való Gera fiát, aki balkezes volt. Izrael fiai adót küldtek vele Moáb királyának, Eglonnak. Ehud csinált magának egy arasznyi hosszú, kétélű kardot és jobb csípőjére csatolta, a ruhája alá. Így vitte az adót Eglonnak, Moáb királyának. Eglon nagyon kövér ember volt. Amikor az adót átadta, Ehud visszaindult azokkal az emberekkel, akik odavitték, de a bálványok mellől, amelyek Gilgalban voltak, visszatért, és így szólt: „Titkos üzenetem van számodra, király.” „Csend legyen!” – válaszolta a király. Erre mindenki kiment, aki ott volt. Ehud odalépett hozzá. A király a fenti szobában ült, ahol felfrissülni szokott, s egyedül volt. Ehud így szólt hozzá: „Isten üzenetét hozom neked, király.” Erre az fölkelt székéről. Ehud ekkor kinyújtotta bal kezét, megragadta a kardot, amelyet jobb csípőjén viselt, és beledöfte a király hasába. A markolat is beleszaladt a penge után, és a háj körülfolyta a pengét. Ehud ugyanis otthagyta a hasában a kardot, aztán kimászott az ablakon, s az oszlopcsarnokon át távozott. A fenti szoba ajtóit bezárta maga mögött, s ráhúzta a reteszt.
Amikor elment, a szolgák visszatértek és látták a fenti szoba ajtói be vannak reteszelve. Így vélekedtek: „Bizonyára betakarta lábát a hűsülőszoba sarkában.” Csak vártak, és nem tudták, mit gondoljanak, mert nem nyitotta ki a fenti szoba ajtait. Erre fogták a kulcsot, és kinyitották, s ott találták urukat a földön fekve, holtan.
Várakozásukat kihasználva Ehud elmenekült. Elhaladt a bálványok mellett, és Szeirába jutott. Mihelyt Izrael földjére ért, megfújta a harsonát Efraim hegyén, és Izrael fiai levonultak vele a hegyről. Ő pedig az élükön. Ezt mondta nekik: „Kövessetek, mert az Úr kezetekbe adta ellenségeteket, Moábot!” Erre mellé szegődtek, és megszállták Moáb előtt a Jordán átkelőhelyeit, nem engedtek senkit átkelni. Legyőzték Moáb népét, mintegy tízezer erős és vitéz embert, nem menekült el egy sem. Ezen a napon Moáb meghajolt Izrael keze alatt, és nyolcvan évig nyugalom volt az országban.

3. SAMGAR

Utána Ánát fia, Samgar következett. Egy ösztökével hatszáz embert megölt a filiszteusok közül, és ő is megszabadította Izraelt.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat