korus gitaros mise

7 igazság, amit tudnod kell, ha egy egyházi kórus vagy zenekar tagja vagy

Néhány évvel ezelőtt egy kórushoz tartoztam, de különböző okok miatt ott kellett hagynom, és más dolgok mellett kellett elköteleznem magam az evangelizáció területén.

Azonban tovább képeztem magam, és ezért most szeretnék megosztani néhány dolgot, amin elgondolkodhatunk, és amivel jobban szolgálhatjuk az Urat.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

A kórus a szentmisében nagyon fontos, de az is fontos, hogy ismerjük a mise teljes értelmét és helyesen vegyünk részt benne.

Ahhoz, hogy egy kórusban legyünk, nemcsak szépen kell énekelni, hanem liturgikus képzésben is kell részesülni. A misének megvan az útja és sorrendje, és az Egyház, amellett, hogy anya, bölcs tanító is, hiszen közel kétezer éve vezet bennünket megszentelődésünk helyes útja felé.

Az Egyház az, aki megtanítja, hogy milyen módon kell elvégezni egy liturgikus cselekményt. Itt megosztanék néhány gondolatot, amelyekről néha megfeledkeznek azok, akik egy plébániai kórus tagjai (vagy valamikor azok voltak).

1. A misének megvan a maga ideje, nem a miénk

1

A Római Misekönyv Általános Utasítása (GIRM, 37.) szerint vannak énekek, amelyek önmagukban is rítusok, mint például a “Gloria”, a válaszos zsoltár, az “Alleluja”, a “Sanctus” és néhány más ének. Ugyanez a szakasz magyarázza, hogy vannak énekek, amelyek egy rítust kísérnek, mint például a bevonulást, a felajánlást és az áldozást.

A kórusnak tiszteletben kell tartania ezeket a pillanatokat, és nem szabad az énekeket a szükségesnél hosszabbra nyújtani. A bevonulási éneknek például az a funkciója, hogy a ministránsok bevonulási körmenetét kísérje (vö. GIRM, 47). Ezért ki kell terjednie a ministránsok körmenetére és a tömjénezésre is (ha van ilyen).

Amint ez a rítus befejeződik, a bevonulási éneknek véget kell érnie, hogy elkerüljük a felesleges versszakok hozzáadását. Egy másik példa lehet az áldozási ének: ennek addig kell tartania, amíg  tart az áldoztatás, és nem szabad meghosszabbodnia a szent edények megtisztításáig.

2. Nem minden ének liturgikus

2

Vannak rendkívül szép énekek, amelyeket “ad hoc”, a helyzettől vagy akár az evangéliumtól függően adnak elő. A mi feladatunk azonban kórusként – különösen a tervezés során – az, hogy megvizsgáljuk, hogy amit énekelünk, az illik-e a liturgiához.

Az Egyház a Musicam Sacram dokumentumban ad nekünk iránymutatást ennek a megkülönböztetéséhez. A 4. szám azt mondja:

„Szent az a zene, melyet a liturgikus celebrációra alkottak és a formák szent tisztaságával  rendelkezik.” (MS, 4). Ebből arra következtethetünk, hogy ahhoz, hogy egy ének alkalmas legyen a liturgiához, az adott ünnephez illő zenével és szöveggel kellett megírni.

Ezért kerülnünk kell azokat az énekeket, amelyek bár katolikusok, de nem erre a célra vagy nem ezzel a szándékkal készültek. Nem is beszélve a kereszténység más felekezeteinek énekeiről. Ne csüggedjünk, mindenki számára elérhető énekek végtelen tárháza áll rendelkezésre, amelyekkel pótolhatjuk a repertoárunkban lévő nem liturgikus énekeket

3. Az éneklésnek hűnek kell lennie ahhoz a szöveghez, amit bemutat

3

Csak azért, mert egy énekben az szerepel, hogy “Dicsőség Istennek”, “Alleluja” vagy “Isten Báránya”, nem feltétlenül kell használni a szentmisében. Az éneknek hűnek kell lennie az általa előadott szöveghez. Nem módosíthatjuk az Egyház ősi imáit azért, hogy az ének jobban vagy szebben hangozzék (vö. Sacrosanctum Concilium, 121). Ismétlem: ne csüggedjünk, ha a repertoárunkban lévő ének nem követi hűen az ima eredeti szövegét, hanem próbáljuk meg egy olyan énekkel helyettesíteni, amelyik igen.

4. Nincs ének a béke jelére

4

2014 augusztusában az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció kiadott egy dokumentumot “A béke ajándékának rituális kifejezése a szentmisében” címmel. Ennek hatodik pontja kifejezetten leszögezi, hogy “minden esetben szükséges lesz a béke cseréje alkalmával határozottan elkerülni az olyan visszaéléseket, mint például a ’béke énekének’ a bevezetése, amely a római rítusban nem létezik”, mivel a békejelnek egy rövid pillanatnak kell lennie, amely nem vonja el a gyülekezetet attól az Egyetlentől, aki igazán fontos, és aki abban a pillanatban jelen van az oltáron.

5. Az „Isten báránya” akkor kezdődik, amikor a pap megtöri a kenyeret

5

Ez az ének nem a béke jelét kíséri, hanem a kenyér (a szentostya) megtörését. A GIRM 83. pontja így szól: “Ez az invokáció kíséri a kenyér megtörését, és ezért annyiszor ismételhető, ahányszor szükséges, amíg a szertartás a végére nem ér, az utolsó alkalommal a „Dona nobis pacem” (Adj nekünk békét) szavakkal zárul”.

6. Nem elég pusztán fizikailag jelen lenni

6

Néha mi, akik egy zenei szolgálat vagy egyházi kórus tagjai vagyunk, elfelejtjük, hogy mi is részt veszünk az Eucharisztián. Mivel a templom hátsó részében vagy az oltár mellett vagyunk, előfordulhat, hogy elterelődik a figyelmünk vagy valami mással foglalkozunk, holott a szeretet legnagyobb csodája éppen előttünk történik.

Emellett, ha vasárnap van, a parancsolat szerint minden vasárnap teljes mértékben részt kell venni a szentmisén, ez nem csak a jelenlétről szól. Ne csak az énekléssel vegyünk részt, hanem azzal is, hogy meghallgatjuk Istent az evangéliumban és a homíliában. Ha már megtesszük ezt, mutassunk jó példát, és segítsünk másoknak is, hogy így tegyenek.

7. Mi az Egyház szolgái vagyunk, nem pedig a sztárjai

7

Ezt már biztosan mindenki tudja, de úgy gondolom, hogy fontos és bölcs dolog megemlíteni. A kórusszolgálatot alázattal kell végezni, hiszen nem azért vagyunk ott, mert mi vagyunk a legjobbak, és nem is azért, mert ki akarunk tűnni. Ne feledjük, a mise középpontjában Krisztus áll, nem pedig a mi énekhangunk. Arra kell törekednünk, hogy szolgáljunk, nem pedig arra, hogy kitűnjünk vagy megtapsoljanak (legkevésbé a szentmise alatt), hiszen az ajándékainkat Isten ingyen adta nekünk, és azokat Isten dicsőségére kell mások szolgálatába állítanunk.

Bernardo Dueñas Moreno
Original artwork by Cris.
Fordította: Medgyessy László
Forrás: Catholic-Link

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.