50. nap: Áldozati adományok – Biblia egy év alatt podcast
Korszak: Egyiptom és a Kivonulás
Ima
Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy megosztod velünk a szívedet. Hálásan köszönjük a parancsaidat. Köszönjük, hogy felfeded előttünk a szívedet, és hogy arra hívtál minket, hogy saját szívünket neked ajánljuk fel.
Köszönjük, hogy megosztottad velünk ma az igét, és kérjük, légy velünk minden pillanatunkban: a sötétség pillanataiban és a világosság pillanataiban. Azokban a pillanatokban, amelyekben elfordulunk tőled, és azokban a pillanatokban is, amikor úgy érezzük, a szívedre ölelsz minket, ahol biztonságban vagyunk Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Ma egy nagyon figyelemre méltó dologról fogunk beszélni, de előtte szeretnék megemlíteni valamit az előzőekkel kapcsolatban.
Tegnapelőtt az Úr Mózesen keresztül hívta az embereket, hogy felajánlják az áldozati ajándékokat, a gabonát, a béke- és az égőáldozati adományokat, azon a módon, ahogy Isten kívánja. De pár napja az Úr azt kérte a Kivonulás könyve 34. és 35. fejezetében, hogy ha a szívüket arra indítja a Szentlélek, hogy szabad akaratukból további ajándékokat hozzanak a szent sátor megépítéséhez, akkor jöjjenek az Úr elé és hozzák magukkal az adományokat: az aranyat, ezüstöt, a festett bőröket, amijük csak volt.
Észszerű lépés, amikor Isten konkrét módon kéri, hogyan dicsőítsük meg őt, és megszabja miféle áldozatokat kell bemutatnunk neki. Számunkra ez igen hasznos, hiszen ilyenkor tiszta és szent áldozatokat tudunk bemutatni az Úrnak, pontosan úgy, ahogy szerinte helyes imádni és dicsőíteni Őt. Ugyanakkor Ő arra is meghív bennünket, hogy ezen túlmenően is merjünk áldozatokat hozni érte, amelyeket nem az ő kérésére teszünk meg, hanem a saját szívünk indíttatására. Az Úr emlékeztet minket, hogy van erre lehetőség, van lehetőség meghallani a Szentlelket, és többet és többet adni Istennek a szívünk legmélyéből.
Tökéletes példa erre a 36. fejezet, amikor Izrael népe olyan mélyen megérintődött a Szentlélek által, és olyan nagylelkűen adományoztak, hogy Isten mondta azt, hogy elég, ne hozzanak már több dolgot, mert már így is van bőven minden a munka elvégzésére, sőt még több is. Ez egy jó példa mindannyiunk számára, hiszen vannak dolgok, amikkel támogatjuk az Egyházunkat, vagy a helyi plébániánkat, vagy bármilyen szolgálatot a világon, és nagyon fontos, hogy keresztényként engedjük meg az Úrnak, hogy a nagylelkűségre és az adományozásra indítsa a szívünket. Hogy képesek legyünk gondoskodni azokról, akik rászorulnak a mi segítségünkre.
Egy statisztika szerint a plébániai közösség 7 százaléka vesz részt a plébániai feladatok ellátásában. Hét százalék vesz részt az önkéntességben… Képzeljük el, hogy megnöveljük ezt az arányt, nem megduplázzuk, csak 1-2 százalékot hozzáadunk lokálisan és globálisan az Egyházban aktívan munkálkodó hívek számához. Mennyivel több embert tudna az Egyház ezáltal megáldani, mennyivel több jót tudna tenni a világban. Csak képzeljük el, hogy olyan nagylelkűen adjuk az időnket, a tehetségünket, a belső kincseinket, hogy már ránk kellene szólni: Elég! Ennyit és ne többet!
Meg kell vizsgálnom önmagamat, hogy vagyok-e ennyire nagylelkű más emberekkel, vagy épp Istennel? Mert, ha én nagylelkűbb lennék, akkor az emberek, akik sokszor Isten vigasztalása nélkül szenvednek a világban, már sokkal kevésbé szenvednének. S éppen ezért kell megkérdeznünk Istent, hogy miképpen hív meg minket arra, hogy felajánljuk, amink csak van, amit adhatnánk neki – és mégis, nem adhatnánk ezen felül egy kicsivel még többet? Hiszen az igaz szeretethez áldozatra van szükség, és mi arra vagyunk meghívva, hogy mindenkit szeressünk. Ezt a fajta áldozatot kell felajánlanunk az Úrnak.
Amiről ma szeretnék beszélni, az a Leviták könyvéből származik, mégpedig az, hogy vannak jutalmak az engedelmességért és büntetések az engedetlenségért. Azt ugye tudjuk, hogy nem minden jó történik velünk azért, mert jók vagyunk, és nem minden rossz történik velünk azért, mert nem voltunk jók, mert engedetlenek voltunk. De azt is láthatjuk, hogy Isten a Leviták könyve 26. fejezetében kimondja, hogy a tetteinknek következményei vannak. Isten nem akadályozza meg, hogy tévutakra lépjünk és, így megtapasztaljuk a rosszat, de nem azért engedi meg mindezt, hogy ezzel büntessen, hanem pontosan azért, mert szeret minket. Isten azt mondja: „Ha ez a rossz nem irányít vissza hozzám, nem hívja vissza a szívedet, akkor engedem, hogy a következő rossz dolog is megtörténjen”.
Ennek az egésznek a lényege nem a büntetés, Isten „bosszújának” megtapasztalása, hanem pont az ellenkezője. Megtapasztalni az Atyai figyelmességet, megtapasztalni azt, hogy Isten megment minket: megengedi, hogy átéljük a kemény következményeket, hogy megvédjen minket a még rosszabbaktól. Ez az, amit meg kell érteni mindannyiunknak, mert ha enélkül a tudás és bizonyosság nélkül olvassuk az Írást, akkor könnyen gondolhatjuk, hogy „ez őrültség, nekem ebből ennyi elég volt, 50. nap, kész vége, befejeztem”.
De ha hittel és Isten iránti bizalommal olvassuk az Írást, akkor emlékeztetjük önmagunkat, hogy esetleg mi értünk félre valamit. Hiszen, amit biztosan tudunk, az az, hogy Isten jó apa, Ő soha nem akar rosszat egyetlen gyermekének sem. Lehet, hogy én nem értem, mit csinál éppen, vagy mit nem csinál, de úgy kell tekintenünk az Írásra, sőt magára az életre is, hogy egy dolog biztos: Isten jó apa. És Ő pont azért engedi meg ezeket a rossz dolgokat, mert többet akar adni számunkra, mint puszta kényelem és komfort. Ő a legjobbat szánja nekünk: saját magát. És ha mi letérünk erről az ösvényről, ami hozzá visz, akkor újra és újra meg fogja engedni, hogy megtapasztaljuk tetteink következményeit. Mert Ő a tökéletesen jó apa, aki vissza akar minket vezetni az ő szívéhez.
Szóval, kedves testvérek, hogyan hív ma engem Isten, hogy nagylelkű legyek, hogy áldozatkész ajándék lehessek mások számára? Hogyan hív ma Isten, hogy ne eltévelyedjek az ő akaratától, hanem az ő akaratában járjak? Mert az életszentség azt követeli meg, hogy az ő akaratában járjunk, vele együtt cselekedjünk és szeressünk.
Imádkozzunk továbbra is egymásért, mert ezt Isten kegyelme nélkül nem tudjuk megtenni. Én imádkozom értetek — kérlek, ti is imádkozzatok értem és egymásért! Ezt nem tudjuk egyedül végigcsinálni.
Azért ez hihetetlen ajándék, hogy már túl vagyunk az 50. napon! Ez fantasztikus!
