palyavalasztas Egyedi

3 fontos szempont a pályaválasztáshoz

Milyen óriási megismerni, hogy mi végre lettünk teremtve! Legyünk akár fiatal diplomások vagy éppen átképzésen töprengők, a saját hivatásunk felfedezése és beteljesítése öröm és szabadság forrása. Brigitte Caire hivatásos coach, a Startheo társalapítója három lényeges pontot jelölt meg az Aleteia számára.

„Válasszatok olyan munkát, amit szerettek, és egyetlen napot sem kell dolgoznotok az életben”, mondta Konfuciusz. Rendben, de mi lehet az a mesés munka, amely a teljes kiteljesedésemhez hozzájárulhat? Brigitte Caire, a Startheo (keresztény coach-ok hálózata, akik egyéni pályaválasztási terápiát vezetnek) alapítója szerint olyan munka, amely összhangban van velem, amelyben tehetségemet kibontakoztathatom és amelynek számomra értelme van.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Nézzük csak Szent Józsefet, a munkást, akit az Evangélium ránk hagyományozott. Foglalkozását tekintve ács, aki „kétkezi munkájával hozzájárult a teremtő és megváltó tervhez, mindemellett a Szent Család kenyerét is előteremtette”. Nem a dicsőséget és a gazdagságot keresi, a családját szeretné eltartani és részt venni Isten tervében. „Szent József műhelyében” – amint Domonkos testvér ír Józsefről a Szellemi gondolatok Szent Józsefről című könyvében (Artege kiadó) – „minden ember felfedezi újra, hogy a munka hogyan teszi hasonlatossá a Mennyei Atyához, hogy a munka az embernek lett kitalálva.” Hát igen, de szerette Szent József a munkáját? Kétségkívül jogunk van ezt feltételezni, hiszen a fiát, Jézust is megtanította rá a názáreti évek alatt. Nem tanítunk meg egy olyan szakmát a gyermekünknek, ami nekünk nem tetszik.

Olyan foglalkozás legyen, amely összhangban van velem

Ahhoz, hogy olyan szakmát találjak, amely illik hozzám, tudnom kell, hogy ki vagyok. Brigitte Caire szerint az önismeret minden pályaválasztás előfeltétele. A konzultáció első napján egyébként ezt a módszert alkalmazza. Mindenkit megkér, hogy tegye fel magának a következő kérdéseket: „Honnak jövök? Ki vagyok? Hová tartok?”, és mindenkit felkér, hogy fedezze fel és fogadja el önmagát olyannak, amilyen. Ez az önismeret egész pontosan arról szól, hogy felfedezzük az erősségeinket, a gyengeségeinket, a gátjainkat, amelyek megakadályozzák az előrejutásunkat, ill. a mélyen bennünk lévő értékeket és vágyakat, amelyek mozgatnak. Egy fa képét segítségül hívva gondoljunk a gyökereinkre, amelyek segítettek eljutni oda, ahol ma vagyunk, az alapvető erőforrásainkra, amelyekre támaszkodhatunk, a gyümölcsökre, melyeket már adtunk, és amelyeket még remélhetőleg adni fogunk. Az egész azon múlik, hogy felfedezzük magunkban azt, ami minket éltet, ami erőt, értelmet és reményt ad, illetve azt, ami gátol abban, hogy a helyünkön legyünk az életben és hasznosak lehessünk.

Olyan foglalkozás legyen, amelyben kibontakoztathatom a tehetségemet

„Minél inkább használhatjuk a tehetségünket a munkánk során, annál több örömöt lelünk benne, annál könnyebben megy és annál inkább kitűnünk benne!” – húzza alá Brigitte Caire. A tehetségünket a gyakorlatban hasznosítani, fejleszteni örömforrást, teljesítményforrást jelent. Gyakran előfordul, hogy egy foglalkozás nem az egyéni adottságokra épül, hanem a megszerzett szaktudásra – jegyzi meg a coach. Ebben az esetben 40 éves korunkra teljesen kimerülünk attól, hogy állandóan újabb és újabb szaktudást kell megszerezzünk. Ha a tehetségünket használjuk, sokkal könnyebb új szaktudást szerezni. Másrészt, ha a szakmámban kibontakoztathatjuk a tehetségünket, az nagyobb önbizalmat ad, ill. megerősíti azt az érzést, hogy a helyünkön vagyunk. Ezek az előnyök a magánéletre is kihatnak.

Olyan foglalkozás legyen, amelynek számomra értelme van

Milyen az a munka, amelyiknek értelme van? Szemben az értelmetlen munkával, a „bullshit job”-bal (ezt a kifejezést David Graeber amerikai antropológus tette népszerűvé) olyan munka, amely lehetővé teszi az egyén háromirányú: személyes, szakmai és lelki kiteljesedését úgy, hogy ez a három komponens összhangban legyen. Minden azon múlik, hogy egyesíteni tudjuk a legbelső vágyainkat, az értékeinket, a tehetségünket és a képességeinket ahhoz, hogy felismerjük és értelmet adjunk a szakmai életünknek. Az értelemnek ez a keresése nem csak stabilitásunk záloga, hanem a szabadság forrása is.

Arról ismerszik meg az ember, amit csinál. Néha egy egyszerűbb módosítás, pl. másfajta tevékenységi kör választása elég ahhoz, hogy újra megtaláljuk az összefüggést munkánk és annak értelme között. Ezzel szemben vannak, akik, ha igazán a valódi kívánságaikra hallgatnak, kénytelenek gyökeresen változtatni az életükön: ekkor tudnak valóban hasznosak lenni, másokat segíteni, a saját családjuk számára elérhetőek maradni, meggyőződésüket nem feladni.

„Tudjunk Józsefhez hasonlatosan Jézussal dolgozni, hiszen ő életünk ácsa!” – bátorít Dominique Rey érsek az Egy ember, akit Józsefnek hívtak című könyvében. „Lássuk világosan, hogy ha a munkánk tiszta és egyenes szándékkal nem Isten felé tekint, akkor az örökkévalóság szempontjából semmi értelme sincs: vetettünk, de nem arathatunk. Azonban, ha úgy dolgozunk, mint József, Jézus és Mária tekintete alatt, a munkánk nem lesz sem unalmas, sem pedig fárasztó.”

Fordította: Pannonhalmi Judit

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.