294. nap: Júdea függetlenné válik
Korszak: Makkabeus-felkelés
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Nagyon köszönjük ezt a napot. Hálásak vagyunk igédért. Köszönjük a te bölcsességed. Vezet minket és arra hív, hogy hozzád tartozzunk. Arra hív, hogy ne balgán éljünk, hanem bölcsen. Kérünk téged, őrizd meg gondolatainkat és elménket, hogy minden, amit mondunk, és minden, amit gondolunk, igaz legyen – igaz, jó, hasznos és bölcs. Minden, amit teszünk, téged dicsőítsen, Atyánk, és segítsen a körülöttünk élő testvéreinknek! Ezt kérjük Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
A Makkabeusok első könyvének 13. fejezetében folytatódik a történet a testvérekről: Júdásról, Jonatánról, most pedig Simonról. Mindhárman nagy nevet szereztek a harcokban. Amit tettek: védekeztek, majd visszavágtak Izrael ellenségeinek. Íme, előttünk áll az új – s mondhatjuk – független, szuverén Júda állama; lényegében Izrael szuverén, felszabadult nemzete, itt Júda földjén, Jeruzsálem fővárossal. Ez rendkívüli! A Makkabeusok felkelésének eredményeként tehát létrejött egy önálló zsidó állam, amelynek függetlensége Simon idején szilárdult meg, és amely nagyjából nyolcvan éven át élvezett tényleges függetlenséget, majd a Hasmoneus-dinasztia alatt további évtizedekig fennmaradt, mígnem Róma Kr. e. 63-ban megszüntette önállóságát.
E független állam lakói nemcsak hajlandók voltak harcolni, hanem úgy harcoltak, hogy közben meg akarták tartani a törvényt. Ezt látjuk itt is. Simon mindenfelé jár. Amikor egy-egy helyre megérkezik – például Gezerbe vagy Jeruzsálem városának fellegvárába –, akkor így tesz: „Simon kiengesztelődött, és nem folytatta tovább a harcot. De kiutasította őket a városból, és megtisztította a házakat, amelyekben bálványok voltak” (1Mak 13,47). Miért? Mert nem követték a törvényt. Nem a szövetség szerint éltek. Ez számunkra nyugtalanító lehet, és azt mondjuk: „Ez bizony teokráciának hangzik”. Igen, az is volt. Ugyanakkor világos, hogy Isten arra hívta az Ő népét, hogy hozzá tartozzon, hogy kövesse a törvényt.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
Mi, keresztények, nem hisszük, hogy a teokráciát csak úgy be lehet vezetni a világban. Keresztényként azt valljuk, hogy az Egyház a teokrácia: az Úrhoz tartozunk, az Ő rendelkezései számítanak. Polgári értelemben azonban nincs ilyen rendszerünk. A teokráciát a társadalomban nem, de a saját életünk kormányzásában annál inkább megvalósíthatjuk. Ez a lényeg. A teokrácia azt jelenti: a nép irányítása a vallás szabályai szerint – végső soron Isten szerint –, méghozzá azok által, akik Isten törvényét legitim módon értelmezik és érvényesítik. A társadalomban nincs teokrácia, de az Egyházban van. Ez azt jelenti, hogy az Úr kormányoz minket. Ami elsősorban meghatároz minket, az nem a világi hatóságok, nem a polgári élet rendje, hanem Isten törvényei. Az a szövetség irányít minket, amelyet Jézus a saját vére árán kötött velünk.
Az a tény határoz meg minket, hogy „…Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya!” (Gal 4,6). Valójában ennek az uralomnak a feje maga az Úristen, és ti az ő gyermekeivé lettetek: „Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is” (Gal 4,7). Rengeteg párhuzamot vonhatunk a Makkabeusok első könyvének 13. fejezete és a saját életünk között. De egy dolgot mindenképpen tartsunk szem előtt: arra kaptunk meghívást, hogy megadjuk magunkat Isten akaratának. Meghívást kaptunk arra, hogy alávessük magunkat az Úr törvényeinek, hogy megéljük azt a szövetséget, amelyet Isten az ő népével és velünk kötött. Ebbe vont be minket.
Remélem, érthető ez a párhuzam, mert – ahogy már többször említettem – a Makkabeusok első könyve történeti könyv, és nem feltétlenül ad magyarázatokat. Egyszerűen csak elmondja, mi történt.
Jézusnak, Sirák fiának könyve viszont nagyon is tanít. Méghozzá milyen csodálatos tanítást ad nekünk. Elég csak a 32. fejezetre gondolni. „Asztalfőre tettek? Ne bízd el magadat! Légy közöttük olyan, mint egy a sok közül” (Sir 32,1a). Egy apa szól a fiához. Annyira jó… Aztán így folytatja: „Viseld gondjukat, azután leülhetsz. Ha már megtetted a kötelességedet, akkor foglalj helyet. Így örülhetsz velük és a lelkületed miatt tied a koszorú” (Sir 32,1b-2). Nagyon tetszik. Tovább olvasva: „Idősebb korodhoz illően szólalj fel, ne kérkedj tudásoddal, ne zavard a zenét” (Sir 32,3). Ismét egy jó apa jó tanácsa. Ha idősebbként szólsz, annak megvan a helye. De ne mondj valótlanságot, pontos tudással szólj, és ne zavard meg a zenét! Amikor a szórakozás ideje van, ne áraszd el beszédeddel a társaságot! Mindannyian voltunk már ilyen helyzetben, ugye? Elmentél egy vacsorára, talán egy jótékonysági estre, ahol megy a műsor, és a melletted ülő beszélgetni akar. Te meg azt legszívesebben azt mondanád neki: „Figyelj, valaki éppen hozzánk szól a színpadról. Ne most!” Vagy: „Most zenélnek. Ne beszélj!” Ha az illető elolvasta volna Sirák fia könyvének 32. fejezetét, tudta volna, hogy amit tesz, azt nem illik.
Majd ezt olvassuk: „Mint a smaragd pecsétkő aranyfoglalatban, olyan a dalolás a pompás bor mellett” (Sir 32,6). Micsoda gyönyörű kép! Aztán a fiatalemberhez szól a következő versekben: „Ifjú, csak akkor szólj, hogyha kénytelen vagy, ha már kétszer-háromszor is felszólítottak. Foglald össze jól és röviden beszélj, azok egyike légy, akik tudnak, s hallgatnak” (Sir 32,7-8). Ez gyakorlati tanács mindannyiunk számára: hogyan legyünk kedvesek egymáshoz, hogyan maradjunk a háttérben. Sirák bölcsességének egyik része valóban az, hogy az Úrhoz tartozzunk, az Úrért éljünk, és kövessük a törvényt. Egy másik része pedig, hogy engedjünk teret másoknak. Alkalmazkodjunk a körülöttünk élőkhöz. Vegyük észre, hogy ők is fontosak, és hogy számítanak.
Ez az egyik olyan dolog, ami minden ember életének a mélyén ott van: ez a felismerés. Keresztényként tudjuk, hogy körülöttünk mindenki számít. Körülötted és körülöttem is mindenki számít. Ti mindannyian, akik ezt olvassátok vagy most halljátok, számítotok. Az, hogy már 294 napja olvassuk együtt Isten igéjét, számít. Az, hogy hagyjátok, hogy Isten formálja a gondolkodásotokat, a világlátásotokat és tetteiteket, számít.
És mindenekelőtt: még ha vannak is körülöttetek olyanok, akik úgy bánnak veletek, mintha nem számítanátok, Isten számára számítotok. És számunkra is.
Ez a közösség már csaknem egy teljes éve együtt jár ezen az úton. Ti fontosak vagytok nekünk. Nekem is fontosak vagytok.
Ezért imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem!
