240. nap: Megmaradni alázatban
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged. Köszönjük neked ezt a mai napot, ezt az új napot. Köszönjük ezt a percet, hogy összegyűjtöttél minket, mint közösséget, akik a te igédet együtt hallgatják. Nem csak az irántunk való szereteted tart egybe minket, hanem a mi szeretetünk irántad, az igéd és az imádság köteléke. Egymást emeljük fel minden nap imádságban, mert szükségünk van a te kegyelmedre és egymásra is. Egyedül nem tudjuk megtenni ezt az utat. De te nem hagysz minket árván. Gyermekeidnek hívsz minket. A mi Atyánkká lettél. Urunk, Istenünk, te testvérekké tettél minket minden népből, nyelvből, népből és nemzetből az egész világon. Te vagy az Édesapánk és a Szentlelked által egyesítesz minket. Jézus nevében kérünk, halld meg imáinkat! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
A mai olvasmányok tűzként hatottak. A példabeszédek 16. fejezetének 3. verse akár egy könyvjelzőn is szerepelhetne a Bibliádban: „Bízd az Úrra, ami tennivalód akad, akkor a terveid valósággá válnak”. Mintha azt mondanám, hogy minden, amit teszek, azt érted és veled teszem.
Most nézzük először Jeremiást! A síró próféta sokat beszél a jó és a rossz pásztorról és az igaz és a hamis prófétákról is. Ma is ezekről beszél, de Isten így válaszol: „Tán csak a közelből vagyok Isten – mondja az Úr –, s nem vagyok a távolból is Isten?” (Jer 23,23). És ez kulcs fontosságú: „Elrejtőzhet-e valaki úgy a rejtekhelyen, hogy ne lássam meg? – mondja az Úr. Vajon nem én töltöm-e be az eget és a földet? – mondja az Úr” (Jer 23,24). Majd így folytatja: „Hallottam, miket mondanak a próféták, akik hazugságokat jövendölnek a nevemben. »Álmot láttam – mondják –, álmot láttam«” (Jer 23,25). Nem elég, hogy a saját gondolataikat prófétálták, hanem ráadásul nem is azt prófétálták, amit én mondtam. És ez kulcsfontosságú! Tudjuk, hogy a tízparancsolatban benne van, hogy az Úr nevét hiába ne vedd. És ez nemcsak azt jelenti, hogy véletlen vagy hanyagul kiejted Isten nevét a szádon, hanem azt is jelenti, hogy ne tedd az Úr nevében azt, amit valójában az Úr sosem kérne tőled.
Amikor azt állítjuk, hogy valamit Isten nevében teszünk, holott valójában a saját nevünkben, valaki más nevében, egy politikai vagy kulturális ügy érdekében, vagy egyszerűen a saját elképzeléseink és érdekeink szerint cselekszünk.
Helytelen, ha Isten nevéhez kötöm azt, amit igazából én teszek, mintha ő kérné, vagy Isten nevére hivatkozom. És ez történik itt a 23. fejezetében, amikor Jeremiás rámutat, hogy a próféták nem azt prófétálják, amit Isten mondott. Egyszerűen csak a saját gondolataikat, ötleteiket, érzéseiket prófétálják. Ezt ugyebár nem nevezzük prófétálásnak. Csak azt mondják, amit ők mondanak, nem pedig azt, amit Isten mond. Arra kaptunk meghívást, hogy felismerjük, hogy alázatosnak kell lennünk az Úr előtt és engedni kell, hogy tanítson minket.
Erről szól Dániel 4. és 5. fejezete, igaz? Nebukadnezár babiloni király megalázkodik az Úr előtt, és nem csak megalázkodik, de engedi, hogy tanítsa őt. Ez nagyon fontos. Nem csak simán alázatos lesz, hanem az Úr előtt lesz alázatos, és így elveszíti a hatalmát, a méltóságát. Felismeri, hogy az igaz Isten a leghatalmasabb. Rájön, hogy van valaki, aki Nebukadnezárnál is hatalmasabb. Igaz, egész életében ő volt az első az emberek között, a legmagasabb rangú személy és Isten ezt tudtára adja. De, amikor felismeri Nebukadnezár, hogy Isten a leghatalmasabb, az mindent megváltoztat. Nekünk is nagy ajándék ez a mozzanat.
Ezután olvastuk Dániel 5. fejezetében, amikor Baltazár király (Nebukadnezár király fia) meglátja a kéz írását a falon, majd erre azt a megfejtést kapja, hogy le fogják rombolni a királyságát. El fog bukni a perzsákkal szemben. És a fejezet végén már látjuk is ezt a hatalmi váltást, amikor a perzsák elfoglalják Babilont és a Perzsa birodalom válik világhatalommá.
Milyen fontos felismerés ez. Országok jönnek és mennek, nemzetek emelkednek fel és hanyatlanak le, királyokat emelnek magasba, majd taszítanak le. Ilyen a világ rendje.
Sokan közülünk – talán te nem, de sokan igen – túlságosan belemerülünk abba, hogy mi történik a világban, a politikában vagy a kultúrában. Közben pedig könnyen megfeledkezünk arról, hogy mindez mindig is így volt. Emberek jönnek és mennek. Nemzetek felemelkednek és elbuknak. Uralkodók hatalomra kerülnek, majd eltűnnek.
Nekünk azonban az a feladatunk, hogy megalázzuk magunkat az Úr előtt, és szolgáljuk őt, a mi Istenünket. Szeressük őt egész lényünkkel és mindazzal, amink van, felebarátunkat pedig úgy, mint önmagunkat.
Ezért ma dicsőítjük Istent, és arra kérjük, segítsen bennünket ebben. Segítsen, hogy figyeljünk a világ eseményeire, és értsük, mi történik körülöttünk, ugyanakkor a szívünk továbbra is az Úré maradjon. Őt szolgáljuk és imádjuk, gondoskodásunkkal pedig forduljunk a körülöttünk élők felé.
Ez bizony nem kevés. A legtöbbünk számára már önmagában is bőven elegendő feladat. Ehhez is segítségre van szükségünk. Szükségünk van kegyelemre, Isten támogatására és az imádságra.
Ezért imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem! Köszönöm.
