204. nap: Szofoniás figyelmeztetései

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk szent igédért. Köszönjük, hogy továbbra is beszélsz hozzánk és újra magadhoz hívsz. Tudjuk, hogy mindenben jelen vagy. Azt is tudjuk, hogy jól, igazul, méltányosan és tisztességesen ítéled meg a világot, benne a mi életünket és cselekedeteinket is, mert te magad is jó, igaz, méltányos és tisztességes vagy. Ismered szívünk titkait és gyengeségeit. Tisztában vagy azokkal a velünk élő sebekkel is, amikről senki más nem tud, ezért képes vagy igazságos bíránk lenni és minket szívből szeretni. A legjobbat akarod nekünk. Istenem, arra kérlek, használd fel ezt a napot és mindazt, ami történik ennek során a mi életünkben! Legyen az jó vagy rossz, örömteli vagy fájó, használj minden eseményt arra, hogy visszatérítsen hozzád! Jézus nevében kérünk téged, add, hogy örömeink a te jóságodra emlékeztessenek minket! Emlékeztessenek minket fájdalmaink arra, hogy szükségünk van rád! Emlékeztessen minden perc arra, hogy mennyire szeretsz minket és milyen mélyen kötődünk hozzád! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Az Izajás könyvéből vett rész az efraimi részegekkel kezdődik. Ugye, emlékeztek még, délen volt Júda és északon Izrael. Érdekes módon a 28. fejezet elején Izajás figyelme már a déli királyság, Júda felé fordul, de ehhez az északi királyságot, Efraimot használja kiindulópontként. Ehhez persze tudni kell azt is, hogy Izraelt olykor Efraimnak hívták, de ezt már korábban is említettem.

Szózata különös, hiszen a Biblia számtalan helyen dicséri a bort, mint a boldogság és az öröm forrását. Hogyan válik mégis problémává az, ha valaki ebből sokat fogyaszt?

Nos, a részegség egy másik történet, ami nem tévesztendő össze a lélekmelengető borozgatással.

Miről van itt szó? Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett minket. Értelmet és szabad akaratot adott nekünk, hogy szabadon dönthessünk. Jóságra szánt minket. Amikor bűnbe estünk, ahogy a Teremtés könyvének 3. fejezetében írva van, annak három következménye lett. Értelmünk elhomályosult. Látunk, de nem tisztán. Szabad akaratunk is megvan, de rosszra hajlóvá lett, gyenge és befolyásolható. Elhatározzuk például, hogy másnap kora reggel felkelünk, de aztán mégsem. És vonzódunk a bűnhöz is. Mindezek következménye pedig végső soron a halál.

A részegség pont ezeket a dolgokat erősíti fel. Először elhomályosodik az értelmünk, majd meggyengül az akaratunk is. Később nem tudunk jó döntéseket hozni és hajlamosak leszünk olyan dolgokat megtenni, amiket józanul nem tennénk. Így végső soron elszakadunk az Úrtól, ezért a részegség – mértékétől függően – igen súlyos bűnné válik.

A 16. verstől jövendölést láthatunk egy értékes szegletkőről, egy erős alapkőről Sionon. Ezt később az első Péter levél 2,6-ban látjuk viszont, ahol az apostol feltárja, hogy ez a szegletkő maga Jézus Krisztus. Találkozhatunk még két névvel is, amik kétszáz nap után már ismerősen csenghetnek: az egyik a Perazim hegye, a másik a Gibeon. Mindkettővel találkoztunk már. Perazim hegyén Dávid győzött, amint azt a 2Sám 5 leírja. Gibeonon pedig Józsue diadalmaskodott, amiről a róla elnevezett könyv 10. fejezetében olvashatunk. A mondanivaló tehát ugyanaz: az Úr győzelmet szerez. Ugye, kétszáz nap után már te is egész képzett bibliatudóssá lettél. Legalábbis együtt tanulunk.

Van viszont egy olyan név is, amit még nem láthattunk, mert csak itt fordul elő a 29. fejezetben: Áriel. Nem, nem a kis hableányról van szó, hanem Jeruzsálemről. A név jelentése Isten oroszlánja, és valójában egy gúnynév. Így nevezi a várost, amely elfordult az Úrtól, ezért bukni fog, megostromolják és elesik, a föld porából fog szólni. A két hegy és az Áriel közti részben pedig találunk egy földművelési kisokost: kaprot vetünk, köményt csépelünk, és hasonlók. Köszönjük, Izajás ezt a kis agrárképzést. De akkor most miről is van itt szó? Ez a rész azt tanítja, hogy ne gondoljuk, hogy Isten mindig ugyanúgy fog viselkedni, ahogyan mostanában megszoktuk… Ahogyan a földművelő is egy ideig szánt, egy ideig vet, aztán meg arat és betakarít, hogy az előre eltervezett termést megkapja, úgy az üdvtörténetnek is megvannak a szakaszai. Van, amikor Isten inkább türelmes, míg máskor inkább haragvó, egy ideig támogat, aztán ehelyett számonkér. Isten mindent a maga megfelelő idejében tesz meg. Csodálatosak és erőteljesek ezek a képek, amint megtanuljuk őket értelmezni, de addig eléggé homályosak maradnak.

De térjünk is át Szofoniáshoz. Ő egyike az úgynevezett kisprófétáknak, akikre jellemző, hogy a könyveik igen rövidek. Ezt látjuk Náhumnál, Habakuknál és Joelnél is. Mikor is működött ő? Krisztus előtt 630 körül, röviddel azelőtt, hogy az ifjú Jozija király erőteljes vallási reformokat vezetett volna be. Helyreállította az istentisztelet helyes módját Júdában. Tehát amikor Szofoniás beszélt, ezek az intézkedések még nem történtek meg. Ez nagyon fontos.

Szofoniás öt dologgal vádolja meg a népet. Az első a bálványimádás. A második az elfordulás az Úrtól. A harmadik a rossz vezetők követése. A negyedik a babonaság. Az ötödik az ítélet tagadása.

A 4-5. versben kifejezetten egyértelmű: az Úr nemcsak a Baált imádókat fogja maradéktalanul eltörölni, hanem azokat is, akik bár leborulnak az Úr előtt, de ugyanakkor Milkomnak is szolgálnak. Ez is bálványimádás, nincs mentő körülmény. A 6. versben pedig azokat említi, akik elfordulnak az Úrtól. Akik megszűntek őt keresni vagy kérdezni. Itt megint ugyanaz a panasz. „Nem imádkoztál hozzám. Nem kérted tanácsomat. Nem fordultál hozzám bölcsességért. Nem kerested imában a velem való bensőséges találkozást.”

Amikor a rossz vezetőkről szól, azt ígéri, büntetés sújtja majd azokat a tisztviselőket és királyfiakat, akik idegen ruhát viselnek. Ez rendkívül érdekes. Nem mindegy, mit hordanak?

Hát persze, hogy nem! Aki idegen nép ruháját viseli, az olyan akar lenni, mint az idegen nép fiai. Emlékszel? Isten népének egyik legnagyszerűbb hivatása, hogy másnak kell lennie, mint a többiek. Egészen egyedinek! Gondolj vissza a Leviták könyvének törvényeire! Ezek mind arról szólnak, hogy másképp eszünk, másképp öltözködünk és még a hajviseletünk is más, mint a többieké. Ezzel mind azt akarjuk megmutatni, hogy Istennek vagyunk szentelve. Itt viszont a vezetők szakítanak ezzel, és idegen ruhát öltenek magukra, amivel azt fejezik ki, hogy elfordulnak az Úrtól. Nem akarnak többé hozzá tartozni. Úgy akarnak kinézni, mint bárki más.

A negyedik vád is elég különleges, hiszen arról szól, hogy az Úr mindenkit megbüntet, aki átlépi a küszöböt. Miért is? Bizonyos elmélet szerint ez Dágon történetére utal vissza Sámuel első könyvének 5. fejezetében. Dágon egy bálvány volt, akinek szobrát összezárták a Szövetség ládájával, és biztosan emlékeztek, hogy ezután a bálvány újra meg újra arcra esik. Egyes források szerint ekkor ráesett a küszöbre, és innentől kezdve nem illett arra rálépni, mert ráesett a bálványisten. Ha ez esetleg nincs is így, akkor is tudjuk, hogy akkortájt a Közel-Keleten úgy vélték, az épületekbe vezető küszöbök szentek. Rájuk lépni szerencsétlenséget hoz, ezért jobb, ha inkább átlépnek rajta. Ez olyasmi, mint a fekete macska az úton vagy a péntek tizenharmadika. Alapvetően egy babonaságba veted a hitedet, ahelyett, hogy az Úrban bíznál. Ahogy egy kedves barátom mondta viccesen: „Én nem vagyok babonás, mert az nem hoz szerencsét…” No, szóval, mindenképp kerülni kell!

A 12. versre pedig elérkezünk az ítélet kétségbe vonásához. Azt mondják az emberek: „az Úr nem tehet sem jót, sem rosszat” (Szof 1,12).

Ezek komoly vádak, egészen az Úrral való viszony legmélyét érintik. Hogyan tartozhatok az Úrhoz, ha szívemet bálványoknak adom? Hogyan lehetek az övé, ha nem szólítom meg, nem keresem a szavát, nem töltök időt imádsággal? Mi közöm lehet az Úrhoz, ha olyan vezetők a mintáim, akik pont úgy viselkednek, mint azok, akik nem követik az Urat? Akik be akarnak illeszkedni, akik úgy akarnak kinézni, mint a többiek? Milyen kapcsolatom lehet az Úrral, ha pogány népek babonás szokásait követem? Milyen lehet a viszonyom hozzá, ha nem gondolom, hogy ő valóságos, és jelen van az életemben?

A második fejezet azzal folytatja, milyen ítéletet hoz az Úr Izrael ellenségei felett. Öt különböző népet említ meg: a filiszteusokat, a moábitákat, az ammonitákat, az etiópokat és az asszírokat. Itt jön el egy nagyon erőteljes pillanat. Elmondja, hogy az Úr napja közeledik. Arra kér a 2. fejezet 3. versében, hogy legyünk alázatosak, és igazságosak. A harag napja így is eljön, és ki kell bírnunk. De ha keressük az Urat és követjük parancsait, akkor menedéket találhatunk és megmenekülhetünk.

Ezt láthatjuk minden prófétánál. Nemcsak az ítélet, a pusztítás megjövendölését, hanem a helyreállítás ígéretét is. A 2. fejezetben megemlíti a szent maradékot, amely birtokolni fogja, amit az Úr a gonoszoktól elvesz. A maradék győzedelmes lesz. Ők lesznek azok, akik megtapasztalják Isten ígéretét és jóságát.

Ez fontos számunkra, mert nekünk is meg kell küzdenünk ellenségeinkkel. Szellemi harcot folytatunk, mely a sötétség és a világosság között zajlik, Isten és a világ fejedelemségei közt. Mi pedig várakozunk, mint az emberek Szofoniás és Izajás napjaiban. És amíg az Úr napja el nem jön, az a feladatunk, hogy keressük az igazságosságot, bármi is történjék, és keressük az Urat teljes szívünkből.

Ez Szofoniás és minden próféta üzenete. És ez a mai nap üzenete is: bármi történik, bármilyen napunk van, ezt a napot arra használjuk, hogy teljes szívünkből keressük az Urat.

Éppen ezt tesszük most is, miközben az ő igéjét hallgatjuk ebben a fél órában. Egy kicsit hosszú is volt. Elnézést kérek ezért. De szeretném, ha tudnátok: imádkozom értetek. És szeretném kérni, hogy imádkozzatok értem! Köszönöm.zt az imát elmondani! Ezért kell egymásért elimádkoznunk.