201. nap: A Királyság kulcsai

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és magasztalunk téged, és hálát adunk neked a hűségedért, jóságodért és igazságosságodért. Segíts nekünk, hogy egymással és mindenekelőtt veled is jó kapcsolatban lehessünk! Kérünk, vezesd a helyes úton a szívünket, hogy ne legyünk önmagunk ellenségei! Add meg nekünk a bölcsességet, hogy aszerint éljünk, amit igaznak vallunk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Amikor a prófétákat olvassuk, sokszor összezavarodhatunk a különböző képek használata miatt. Amikor az Izajás 21,1-2-ben olvasunk Elámról, Médiáról és más helyekről, lehet, hogy nem értjük pontosan, mi is történik. Itt Izajás arról prófétál, hogyan vonul majd fel Perzsia Babilon ellen. Elám egy ősi királyság volt a mai Délnyugat Irán területén, központja Szúza. Média a mai Irán északnyugati részén feküdt. A médek iráni nép voltak, a nyelvük rokonságban állt a perzsákéval. A perzsa birodalom végül mindkét nép területét magába olvasztotta. Tehát zavaró lehet a sok név, de megérthetjük a próféciát, ha a megfelelő kontextusba helyezzük. 

A szöveg emellett Babilon bukásáról is prófétál. Olvashatunk az őrről az őrtoronyban, aki figyel, és közli, amit lát. „Menj, állíts őrszemet, és amit lát, azt jelentse” (Iz 21,6). Ez a mondat tárja elénk az egyik feladatunkat keresztényként. Sokszor rólunk, keresztényekről az a kép alakul ki, hogy apró dolgokból is nagy ügyet csinálunk, sokat vitázva korunk kultúrájáról. Pedig a próféta egyik feladata éppen az, hogy fent legyen az őrtoronyban, és észrevegye a veszélyeket. Meghívásunk nem arra szól, hogy új dolgokat találjunk ki, a saját ötleteinket hangoztassuk, hanem hogy arról beszéljünk, amit látunk. Ha a családunk „őrszemeként” működünk, akkor nem mi okozzuk a problémát vagy a veszélyt, amikor felhívjuk rá a többiek figyelmét. Ha lelkipásztorok vagyunk és rámutatunk a kultúránk veszélyeire, akkor sem mi hozzuk létre ezeket a bajokat, mindössze megnevezzük őket. Rengeteg ember rohant a pusztulásba azért, mert senki sem volt az őrtoronyban, hogy elmondja, milyen veszélyeket lát. 

Izajás 22. fejezetének egyik fontos részlete a „jövendölés a látomás völgye ellen”. A „látomás völgye” maga Jeruzsálem. Mivel a város egy hegyre épült, völgyek veszik körül, amik szintén hozzá tartoznak. Tehát amikor Izajás a látomás völgyéről prófétál, magáról Jeruzsálemről beszél. Jeruzsálem ekkor még áll, hiszen még a babiloni fogság előtt járunk. Ebben a fejezetben két emberről, Sebnáról és Eljakimról olvashatunk. Sebna az udvarnagy tisztét töltötte be. Korábban már olvashattunk arról a Királyok 2. és a Krónikák 2. könyvében, hogy ez a hivatal nagyjából a királyság miniszterelnöki pozíciójának felelt meg. Amikor a király távol van, ő helyettesíti minden jogkörében. Ennek a pozíciónak a fontossága Sebna tettei alapján is kiderül. Sebna ugyanis felmagasztalja önmagát és sziklába vájt sírhelyet készíttet magának, mint Izrael legelőkelőbb emberei. Isten szerint Sebna rosszul használta a hatalmát. Ezért az Úr Eljakimot, Hilkijahu fiát állítja a helyére. 

Nagyon ismerős lehet számunkra az itt következő rész Máté 16. fejezetéből. Jézus itt kérdezi meg a tanítványoktól, hogy kinek tartják őt az emberek. Azonban az emberek összes válasza (Jeremiás, Keresztelő János, Illés, stb.) helytelen. Simon Péter adja meg a választ: „Te vagy a Messiás.” Jézus erre azt feleli: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter [kőszikla] vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,17-18). Jézus itt jelenti ki legnyilvánvalóbban, hogy Péterre akarja építeni, és folytatja: „Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva” (Mt 16,19). Máté evangéliumának egyik fő célja, hogy bemutassa: Jézus a király és ő alapítja meg a királyságot, Isten királyságát a földön. Ő a teljes Ószövetség beteljesülése. 

Izajás és Náhum könyvét olvasva minden borzasztónak tűnik. Asszíria leigázta az északi törzseket, délen a két törzs pedig teljesen kiszolgáltatott. Ott van viszont a régi prófétikus ígéret, hogy jön majd egy megmentő király. Máté evangéliuma pedig tisztázza, hogy ez a király Jézus. Ő alapítja meg a királyságot, amelyben ugyanúgy megvan az „udvarnagy” pozíciója. Az ő feladata és tiszte pedig a következő: „Az ő vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja” (Iz 22,22). Amikor Jézus a fenti szavakat mondja és Simon nevét Péterre változtatja, minden apostolnak eszébe juthatott ez a szakasz, miszerint ez az „udvarnagy” szerepe. Jézus a király, Péter pedig az első „miniszterelnöke”, azaz Krisztus földi helytartója.

Az Izajás 22,21 szerint Eljakim kapja Sebna hivatalát. Így szól Sebnához: „…köntösödbe öltöztetem [Eljakimot], s körülövezem az öveddel. A kezébe adom hatalmadat.” Ez az ember megkapja a hatalom jelképeit. De Isten többet is mond: „Így mintegy atyja lesz Jeruzsálem lakóinak és Júda házának” (Iz 22,21). Tehát ez nemcsak kormányzó, hanem atyai szerep is. Péter utódai örökölték ezt a hivatást. Vezetik Isten házanépét (mint az udvarnagy), kormányoznak (mint a miniszterelnök) és pápának nevezzük őket. A pápa szó a görög páppász szóból ered és a jelentése: apa, atya. Nem ő a király, azaz az igazi vezető, de ő is szolgál. 

Az Izajás 22-ben leírt megbízatás a Máté 16-ban nyeri el a beteljesülését. A pápaság intézménye nem egy középkori találmány, hanem egészen Izajás könyvéig visszavezethető. Az Egyházban Szent Pétertől fogva megszakítás nélkül öröklődik Róma püspökének hivatala. 

Ha az Egyház tagjai vagyunk, akkor Isten királyságának tagjai is vagyunk. Jézus a király, és adott nekünk Szentatyát itt a földön. Ez egy olyan ajándék, amiért hálásak lehetünk. Van az Egyháznak földi vezetője, míg az Egyház feje Jézus Krisztus!

Nem arról van szó, hogy ez csak a katolikusoknak szól. Nem. Ezt a vezetőt mindazoknak adta, akik az ország részei – és ez ajándék. Olyan ajándék, amelyért én nagyon hálás vagyok. És amelyet remélhetőleg ti is hálával tudtok fogadni.

Persze lehet, hogy ez valakinek most nehézséget jelent. Másnak nem jelent nehézséget. Remélhetőleg világosabbá vált a pápa ószövetségi eredete és feladata az Egyházban. És remélhetőleg felismertétek, hogy Isten adott, és továbbra is ad nekünk ajándékokat – még olyanokat is, amelyeket egész életünkben észre sem vettünk.

Ő hozott el minket ide, a 201. naphoz, miközben imádkozunk egymásért. Én imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem! Köszönöm.