Az Isteni Irgalmasságról

Misericordias Domini in aeternum cantabo. (Ps 89, 2)

Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem. (Zsoltárok 89, 2)

Az Isteni Irgalmasság ünnepét Szent II. János Pál pápa vezette be Szent Faustina szentté avatásának napján, 2000. április 30-án. Maria Faustyna Kowalska lengyel apáca (1905-1938) életét végigkísérték a Jézus-látomások. 1931. február 22-én is megjelent neki Jézus, és azt kívánta tőle, hogy fessen egy festményt az Úrba vetett bizalomról. Faustina naplója szerint Jézus így szólt hozzá:

„Azt kívánom, hogy az Irgalmasságnak legyen egy ünnepnapja. Azt kívánom, hogy a képnek, amit festesz, az ünnepélyes megáldása a Húsvétot követő első vasárnapon történjék. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe.”

II. János Pál pápa 2000-ben, a szentté avatási szertartáson mondott homíliájában emlékeztetett Jézus szavaira, amelyekkel az apostolokra bízta az örömhír átadását:

„Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket […] Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak” (János 20, 21-23).

Az isteni irgalmasság a megfeszített Krisztus szívén keresztül éri el az embereket.

„Leányom, mondd el, hogy én vagyok maga a Szeretet és az Irgalmasság”

– kérte Jézus Faustina nővértől. Az irgalmasság pedig a szeretet „második neve” is lehet, annak legmélyebb és leggyengédebb értelmezésében, amelyben benne van az összes gond átvállalása, a megbocsátás végtelen képessége.

Krisztus két, szörnyű szenvedéseket hozó történelmi esemény, a két világháború közötti időszakban bízta Faustinára az irgalmasságról szóló üzenetét. „Vajon mit hoznak számunkra az elkövetkező évek?” – tette fel a kérdést beszédében Szent II. János Pál.

„Milyen sors vár az emberekre? Nem tudhatjuk. Az azonban biztos, hogy a fejlődés, a haladás mellett sajnos nem fognak hiányozni a fájdalmas tapasztalatok sem. Az isteni irgalmasság fénye azonban, amelyet az Úr Szent Faustina karizmáján keresztül kívánt újra a világnak adni, megvilágítja majd a harmadik évezred emberének az útját.”

„Amint annak idején az apostolok, ugyanúgy szükséges, hogy a mai emberek is befogadják a feltámadt Krisztust, aki megmutatja sebeit és azt ismétli: Béke veletek! Igen, szükséges, hogy az emberiség közel engedje magához a Szentlelket, engedje, hogy a Szentlélek átitassa. A Szentlélek gyógyítja be a szív sebeit, rombolja le a bennünket Istentől eltávolító és egymástól elválasztó akadályokat, adja vissza az Atya szeretetének és a testvéri egységnek az örömét. Fontos, hogy teljes egészében megértsük az Istentől érkező üzenetet Húsvét második vasárnapján, amelyet ezentúl „az Isteni Irgalmasság Vasárnapjának” nevezünk. Az irgalmasság újraépíti mindenki kapcsolatát az Istennel, és az emberek között is a testvéri szolidaritás új viszonyait teremti meg. Krisztus azt tanította nekünk, hogy az ember nemcsak megkapja és megtapasztalja Isten irgalmát, hanem arra is hivatott, hogy másokhoz irgalmas legyen: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek (Máté 5, 7)”.

„Nem könnyű – folytatta immár lengyelül a Szentatya – mélyen szeretni, magunkat teljesen, hitelesen átadni. Ezt a szeretetet csak az Isten iskolájában, könyörületessége melegénél lehet megtanulni. Ha tekintetünket Reá függesztjük, képesek leszünk új szemmel tekinteni testvéreinkre, az érdekek nélküli megosztás, nagylelkűség és megbocsátás jegyében. Ez az irgalmasság!”

A megbocsátás fontosságát emelte ki két évvel ezelőtti szentbeszédében a dél-franciaországi Rodez egyházmegye papja, Jean Compazieu atya.

„II. János Pál pápa ezt a vasárnapot az irgalmasság vasárnapjává tette. Azt látjuk azonban, hogy a mai világban az irgalmasság egyre vitatottabb. Gondoljunk csak mindazokra a szavakra és írásokra, amelyek, mint a mérgezett nyílvessző, egy egész életet tönkretehetnek.”

„A másik ember megvádolása, sárba tiprása nem keresztényi cselekedet. Ezt érteti meg velünk a mai evangélium, amelyben a feltámadott Jézust szemben találjuk barátaival, akik elhagyták őt, Péterrel, aki meg is tagadta, aki egy egyszerű szolgálónak azt bizonygatta, hogy nem is ismeri őt. Jézus azonban nem tesz nekik szemrehányást. Ellenkezőleg: azért csatlakozik hozzájuk, hogy békét hozzon nekik, elhozza a feltámadás, a megbocsátó irgalmasság békéjét, a szívet megérintő és egész létüket betöltő békét. Valóban irgalmas tekintettel néz rájuk. Megszabadítja őket a gonosztól, amely csapdába ejtette őket.

A mai evangélium egy még ennél is hihetetlenebb dologról is beszámol: ezek az emberek, akik elhagyták Mesterüket, küldetést kapnak, és éppen attól, akit elárultak. Jézus igazán azt is mondhatta volna, hogy nem tud rájuk számítani, nem megbízhatóak. De nem, az árulásuk dacára megismétli, hogy bízik bennük. Sőt, rájuk bízza a bűnök megbocsátásánál való szolgálatot. Hány bűnbocsánatot nyert bűnösből lett az évszázadok során nagy hittevő! Az igazi irgalom nem ismeri a bizalmatlanságot.

Az apostolok válaszoltak Jézus hívására és terjeszteni kezdték az örömhírt. Üzenetüket egymásnak adták át a nemzedékek. A mi dolgunk, hogy befogadjuk, és szertesugározzuk a mai világban is.”