164. nap: A bálványok lerombolása

Korszak: Megosztott királyság

Ima

Mennyei Atyánk, áldunk és dicsőítünk téged az irántunk való szeretetedért, és mert vágyakozol a szívünkre. Urunk, szinte semmi az, amit mi adni tudunk neked, te mégis örömmel veszed felajánlásainkat, és úgy fogadsz minket, ahogyan meg sem érdemeljük. Szeretettel kísérsz minket még akkor is, amikor már feladnánk, és te ajánlod fel saját életedet, hogy mi élhessünk. A te Lelkedet adod mellénk, hogy valóban a gyermekeid lehessünk. Segíts, hogy a te szeretetedben, a te gyermekeidként élhessünk ma is, hiszen te vagy a mi Istenünk és Atyánk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.

Elmélkedés

A mai napon a Megosztott királyság történetével folytatjuk, és az eddig történtek egyfajta kiegészítését olvassuk. Emlékszünk, hogy északon Izrael királysága található tíz törzzsel, délen pedig Júda a maradék két törzzsel – Júdával és Benjaminnal. Északon Jerobeám uralkodik, de már uralmának vége felé közeledik. Huszonegy éven keresztül vezette Izraelt, de az 1Királyok 14-ben a fia, Abija beteg lett, az apja pedig elküldi feleségét Achija prófétához érdeklődni, hogy meg fog-e halni a fia. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy összezavarhat minket, hogy délen Rechabeámnak is volt egy Abijam nevű fia, aki szintén király lett.) Jerobeám tehát teljesen elkeseredett. Láthatjuk, hogy bár lehet egy ember király, királynő, vagy milliárdos, mégis bármikor megbetegedhet. Az uralkodók is megöregednek. Mindnyájan tapasztalunk veszteségeket. Ebben a helyzetben Jerobeám nem a templomba megy, vagy az oltárokhoz, amelyeket épített, de még csak nem is a papokhoz fordul segítségért, akiket ő választott ki a szolgálatra. Achijához, az igaz prófétához fordul.

Amikor bőségben vagyunk, és szabadon dönthetünk arról, mit is akarunk, sokszor Istennek is azt adjuk, amit akarunk. Amikor viszont nehézségek támadnak, vagy szorult helyzetben érezzük magunkat, akkor azt mondjuk, hogy valódi prófétára, valódi imádásra van szükségünk. Érdekes, hogy a nehéz helyzetekben, mennyire háttérbe szorulnak saját preferenciáink… Ilyenkor rájövünk, hogy vissza kell térnünk az Úrhoz. Jerobeám hasonlóan cselekszik, amikor a prófétához küldi feleségét, de ez nem valódi visszatérés Istenhez. Jerobeám sok dolgot tett, köztük gonosz dolgokat is. Achija is erről beszél az Úr nevében. Ezt mondja: „te más isteneket, öntött bálványokat készítettél magadnak és feldühítettél engem, hátat fordítottál és ezért szerencsétlenséget hozok Jerobeám házára.” Ez meg is történik. A 14. fejezet közepére Jerobeám meghal, királysága másra száll. Fia, Nadab lesz az új király. 

Mindeközben az 1Királyok 14-ben Rechabeámról is olvasunk. 41 éves volt, amikor király lett, és itt azt látjuk, hogy milyen szörnyű uralkodó volt. A Krónikák könyvéből nem tudjuk meg az összes részletet azzal kapcsolatban, hogy miket tett, de a Királyok könyve részletezi. Hihetetlen bűnbe viszi Júda lakóit. Olyat tett, ami gonosz az Úr szemében, és féltékennyé tette őt bűneivel, amelyeket elkövetett a néppel együtt. Több bűnt követtek el, mint őseik. Az 1Királyok 14,23 szerint magaslati szentélyeket emeltek hamis isteneik számára. Kőoszlopokat állítottak és szent fákat ültettek. A szent fák Asztarte, a szerelem, a termékenység és olykor a háború istennőjének jelképei a magaslati helyeken. Ezek rúd vagy pózna formájúak voltak. De nem elég, hogy ilyen szent fákat ültettek, de még férfi prostituáltakat is alkalmaztak kultikus, vallási célra. Minden tettét utánozták azoknak a pogányoknak, akiket Izrael fiai legyőztek. A Leviták könyvéből emlékezhetünk, hogy az Úr megparancsolta, hogy tartózkodjanak ezektől a dolgoktól. Nem csak ideiglenesen, és nem is csak Izrael fiai, hanem mindenki mindenkor, mert ezek a dolgok mindig és minden korban gonoszak. Rechabeám mégis újraindítja ezeket a gyakorlatokat. 

Szerencsére halála után fia, Abijam uralkodik, akinek a történetét holnap olvassuk majd a Királyok első könyvéből. Abijam az, akiről tegnap olvashattuk a Krónikák második könyvében, hogy visszatér az Úrhoz a Jerobeámmal való konfliktus idején. Még az üldözés alatt is Istenhez kiált, és őt szolgálja. Visszavon sok mindent, amit apja csinált. Az ő uralkodása rendben volt, fia, Aza is jó király volt. A királyok jó, vagy rossz voltát a hitük alapján ítéli meg a Szentírás. A Krónikák második könyvében olvassuk, hogy Aza jó és igaz dolgokat tett az Úr szemében. Ledöntötte a bálványokat és a pogány emlékoszlopokat, kidöntötte a szent fákat és elrendelte Júda számára, hogy tartsák meg a törvényt és a parancsokat. Annyira hűséges volt Istenhez, hogy anyját is megfosztotta a királynői címtől, mert Aserának szobrot készített. A királyság királynője ugyanis nem a király felesége volt, hanem az anyja, ahogy ezt korábban már láttuk. Aza észrevette anyja hűtlenségét, ezért megfosztotta címétől.

Ez a történet egy meghívás számunkra is, hogy hűségesek legyünk, és egész lényünket és szívünket az Úrnak adjuk. De nemcsak a szívünket, hanem a tetteinket is. Abijam és Aza eltávolította a bálványokat a királyságból, hogy visszatérjenek az Úrhoz. A kérdés: nekünk vannak ilyen bálványaink? Vannak olyan szentélyek, bálványok, amelyeket ki kell vágnom az életemből? Minek engedem meg, hogy elterelje a szívemet az Úrtól? Az Úr nem tolerálja a „riválisokat”. Ez a téma fogja továbbkísérni a Királyok és a Krónikák könyvét. 

Amikor Abijam győz, zsákmányait felajánlja az Úrnak. Amikor nekem vannak áldások az életemben, kész vagyok azokat Istennek ajánlani? Amikor Dávid és Salamon uralkodott, a királyság hatalmas bőségben volt. Júda földjét aztán kifosztotta Egyiptom, mégis, amikor zsákmányt szereztek, ezek a királyok fel tudták ajánlani Istennek, ami igazán megmutatja az ő hitüket és bizalmukat. Istennek semmi szüksége ezekre az áldozatokra, mégis, amikor adunk, elismerjük, hogy ő az Isten, nem pedig mi. Emellett a hálát és a bizalmat is kifejezi. Nagyszerű lehetőség lenne, hogy a zsákmánynak köszönhetően, nagyobb vagyont gyűjtsenek, mégis az „első zsengét” Istennek adják. Azonban nemcsak az áldozatok terén, vagy a bálványok lerombolásának esetében mutattak példát, hanem valóban teljes szívükkel Istent követték és neki engedelmeskedtek. 

És ez a kulcs: ez a három dolog, amelyet megtehetünk a saját életünkben is. Feltehetjük az első kérdést: „Mi Isten vetélytársa a szívemben? Mi foglalja el az ő helyét a szívemben?” Itt nincs sok opció, egyszerűen el kell távolítani. A második kérdés: „Életem mely területén adhatom oda Istennek az első terméseimet?” Itt gondolhatunk a tizedre, vagy más adományra. Ezt ajánljuk fel neki. És végül: „Hol követhetem Isten parancsait? Hol mondta nekem: »Íme, erre és erre hívlak, megparancsolom neked, hogy hogyan élj.«? És amit ezzel kapcsolatban el kell döntenem, az az, hogy hogyan tehetem ezt meg ma?”

Ha ezeket megtesszük, akkor olyanok vagyunk, mint a jó Aza király, aki képes volt egy olyan világ közepette élni, ahol nehéz volt követni az Urat, mégis elkötelezte magát az Úr követése mellett. Mi is megtehetjük ezt ma, de csak Isten kegyelmével. Ezért, mint mindig, imádkozunk egymásért.

Mint mindig, mert olyan emberek közössége vagyunk, akik imádkoznak egymásért, akik engedjük, hogy Isten igéje formálja azt, ahogyan a világra tekintünk, és akik engedjük, hogy Isten igéje megtisztítsa a szívünket is: hogy megszabaduljunk ezektől a bálványoktól, hogy megadjuk neki az Őt megillető tiszteletet és imádást, és hogy megtegyük, amit parancsol.

Ezért imádkozzunk egymásért! Kérlek, imádkozzatok egymásért! Én imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem is!