156. nap: Jézus kiűzi a démonokat
Korszak: Messiási ellenőrző pont
Ima
Mennyei Atyánk, dicsérjük és magasztaljuk a nevedet. Énekelünk neked és dicsőítünk téged, mert hatalmas vagy. Magasztalunk téged, mert erős, jóságos és szent vagy és mert megmutattad nekünk a legmélyebb jellemvonásodat. A te sajátosságod az, hogy szeretsz minket, hogy te magad vagy a szeretet. Nem csak szeretsz minket Istenünk, hanem te vagy a szeretet. Mi Atyánk, emlékeztetjük magunkat arra, hogy te úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Kiszabadítottál minket a szolgaságból, a bűnből és a sátán szolgaságából. Jézus nevében kérünk, segíts nekünk ebben a szabadságban élni! Segíts a te szeretetedben élnünk és segíts, hogy napról napra tapasztalhassuk a megváltásod kegyelmét! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Nagyon szeretem ezt a „messiási ellenőrzőpontot”. Márk ötödik fejezetében Jézus ördögűzéséről olvasunk. Amerre csak megy Jézus, ördögöket űz ki emberekből. Még csak az ötödik fejezetnél vagyunk és már rengeteg ördögűzést láttunk. A hatodik fejezetben is szó van erről, amikor Jézus küldi a tizenkét apostolt: „Magához hívta a tizenkettőt, és kettesével szétküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken” (Mk 6,7). Vagyis Jézus nemcsak azét küldi az apostolokat, hogy gyógyítsanak vagy tanítsák a népeket, hanem azért is, hogy ördögöt űzzenek. A tisztátalan lelkek felett is hatalmat kapnak. Az 5. fejezet elején Jézus a gadarai megszállotból űzi ki a démonsereget. Amikor Jézus megkérdezi, „Mi a neved?”, azt mondja, hogy „Légiónak hívnak”, ami azt jelenti ugye, hogy sokan vannak. Majd, ahogy kérik, a sertésekbe küldi Jézus a démonokat, ami végül is mindegy Jézusnak és az apostoloknak. Miért nem számít? Mert a sertés amúgy is egy tisztátalan állat a zsidóknak. Azonban a nem zsidó embereknek, akik ott éltek, azoknak ez nagyon is számított. Kétezer darab sertéssel kevesebb lett nekik, de Jézusnak egy emberi élet sokkal, de sokkal többet jelent, mint ennyi sertés. Még akkor is, ha a sertések értékesek voltak. Ha bárányok lettek volna, akkor is az egy ember számít.
Vagyis mit tanít nekünk Jézus? Hogy „egy veréb sem esik le a földre anélkül, hogy Atyátok ne tudná vagy ne venné észre” (vö. Mt 10,29). Jézus azt mondja, hogy többet érsz, mint bármennyi veréb. Tehát ennek az egy embernek a megszabadítása a sátántól, a gonosz lélektől sokkalta többet ér, mint kétezer disznó. Ez mutatja, hogy az Úr mennyire gondoskodik rólunk.
Menjünk most vissza az ördögűzéshez, mert meg kell értenünk a bibliai nézőpontot. És ezért csináljuk ezt a 365 napot. Ezért tartunk a 156. napnál, mert mi a Biblia látásmódjával akarjuk látni a világot.
Hiszen a világ több mint ez a látható világ, igaz? Van mindenféle jó dolog a világban. Ha visszamegyünk a Teremtés könyve első fejezetéhez, írva van, hogy Isten látja, hogy jót teremtett, és ki is mondja a teremtett dolgokról, hogy jók. Mi is látjuk ezeket és tudjuk, hogy tényleg jók, de azt is tudjuk, hogy több van a világban annál, mint amit látunk. Létezik a szellemvilág is. Tudjuk, hogy létezik olyan ellenség is, akit fizikailag nem látunk. Vannak fejedelemségek és hatalmasságok. És létezik az elbukás is… most, ahogy megyünk végig az Ószövetségen, mit látunk? Megtörtséget megtörtség után. És Isten, mint egy tűhegynyi fény lép be a megtörtségbe. Hiszen a bűnbeesés után a világ a gonosz kezébe került. A bibliai látás szerint a bukás után a világ a sátán uralma alá került. Vagyis, amikor Jézus megjelenik, nemcsak gyógyít, nemcsak prédikál vagy tanít, hanem azért is jött, hogy harcoljon. Emlékezzetek vissza, amikor Jézus keresztelkedését figyeltük meg a Jordán folyónál, mit csinált Jézus ezután? Elment a pusztába harcolni. Ezt teszik a királyok. És Ő is ezt teszi. Minden egyes ördögűzés esetében Jézus visszaveszi az Atya királyságát a gonosztól. Hiszen mi történik, ha a gonosz uralma alatt állok? Akkor én a gonosz uralma és királysága alá tartozom. Még akkor is, ha Isten képmására és hasonlatosságára vagyok teremtve.
Nem tudom, hogy ezzel tisztában vagytok-e, de a katolikus Egyházban a keresztelési szertartás elején ellene mondunk a sátánnak. Minden egyes kereszteléskor azt mondjuk, hogy ezáltal Jézus Krisztus országának részévé válunk. Ettől kezdve Isten királyságához tartozunk. Vagyis, mielőtt Isten országába kerülnél, meg kell szabadulnod a gonosz királyságától, a sátán királyságától. Ezért van az, hogy a legelejétől fogva bárhol, ahol Krisztust hirdették, ott mindig ördögűzés ment végbe. Persze vannak konkrét ördögűzős történetek is az Újszövetségben. Láttuk, hogy az apostolok is ördögöket űznek. Mert az emberek az Istentől való elszakadásunk miatt, bukott természetük miatt a sátán birodalmába születnek. Szabadításra van szükségünk.
Van egy ember, aki a világon először szerzett doktorátust ördögűzésből. Ő egy pap Spanyolországban (José Antonio Fortea). Írt egy tanulmányt arról, hogy a középkorban miért volt olyan kevés ördögűzés. Azt a következtetést vonta le, hogy azért, mert az emberek megkeresztelkedtek. És mikor megkeresztelkedtek, általában már kis korban, már azonnal átkerültek a sátán királyságából Isten királyságába. És ezért a sátánnak nem volt hatalma felettük. Nem tudta őket birtokolni, mert már Jézus Krisztus urunkhoz tartoztak. De azt is írja, hogy a középkorban is, ha új helyeken jártak a misszionáriusok, mindig kellett ördögűzéssel foglalkozniuk.
Napjainkban egyre nagyobb szükség van ördögűzésre. Két dolog miatt: először is, az emberek nem keresztelkednek meg. A sátán azonnal birtokolja őket. Másodszor: ha meg is keresztelkednek, elfordulhatnak a hittől olyannyira, hogy ezzel a sátánt választják. Olyan mértékben választják a sátánt, hogy ismét ördögűzésre van szükségük. Nem akarok senkit megijeszteni, mert ha meg vagy keresztelve, akkor védelem alatt állsz. Ez a jó hír.
Nézzük meg az 5. és a 6. fejezetet, ahol Jézus és a tanítványok egy missziós útjukról érkeznek vissza, és egy nyugodt helyet keresnek, ahol magukban lehetnek. Még enni sem volt idejük. Kiszállnak a hajóból és egy csomó ember van ott, akik láttán Jézusnak megesett a szíve. Olyan nagy erő van ebben, hogy felismeri: olyanok voltak, mint bárányok pásztor nélkül. És Ő a Jó Pásztor. Ez ugyanolyan szituáció, mint ami Jairus lányánál volt. Mi nyilván úgy gondoljuk: „hát persze, hogy meggyógyítja azt a szegény tizenkét éves kislányt”. De abban az időben a gyerekek semmit nem számítottak. Mi, itt a modern világban nagyon nagyra értékeljük a gyermekeket. Azonban, akkor régen a gyerek nem igazán sokat számított. Nemcsak, hogy feltámasztotta a kislányt, de a tizenkét éve vérfolyásos asszonyt is meggyógyítja. Ez annyira csodálatos és erőteljes. A tizenkét év is beszédes, hiszen a lányok tizenkét évesen váltak felnőtté. Úgyhogy ez a kislány nem kezdte meg a felnőtt életét, a vérfolyásos asszony pedig nem tudott a betegsége miatt élni a felnőttségével. Nem tudott életet adni. Úgyhogy Jézus mindkettőnek életet adott.
Itt van Jézus és a tanítványok, teljesen kimerültek és pihenni, aludni és enni akarnak. És az emberek meglátják őket, mire Jézus azt mondja, „rendben, akkor adunk nekik enni”. Szerintem ez hatalmas dolog. Jézus ezt mondja az apostoloknak, akik most jöttek meg, akik démonokat űztek ki az emberekből, akik Jézus nevében hirdették az evangéliumot. Erre az apostolok azt mondják, hogy „igen, éhesek az emberek, hát küldjük el őket a városba vagy a falvakba és vegyenek maguknak valami ennivalót”. Mire Jézus azt mondja, hogy „ti adjatok nekik valami ételt”. De ők szólnak, hogy nem tudnak adni, nekik sincs elegendő ételük. Én, mint pap, pontosan így érezhetem magam. „Jézusom, ezek az emberek éheznek”. Erre Jézus: „Te adj nekik valamit”. Erre én azt mondhatom, amit az apostolok, hogy „nincs semmim” – és már bent is vagyok a történetben. Hiszen ekkor megkérdezi Jézus, hogy „jó, de mi az, ami mégis van? Mennyi kenyeretek van?” Erre ők: „Öt kenyerünk és két halunk van.” És mi történik? Azt adják Jézusnak, amijük van. Majd Jézus megáldja, visszaadja nekik és ők elosztják az emberek között.
Ez lenne a minta nekünk. Odaadjuk Jézusnak azt, amink van. Ő elfogadja, megáldja, majd visszaadja nekünk. És mi azt felajánljuk, odaadjuk másoknak. Mindannyian erre vagyunk meghívva az egész életünk során. „Uram, nekem ebből nincs elegendő.” – „Rendben. Akkor add azt, amid van.” Ő elfogadja és megáldja, majd visszaadja neked. És mi továbbadjuk. Szétosztjuk. Ez nagyon fontos nekünk. Jézus csak ebben a részben kétszer is mondja, hogy „Ne félj!”, „Ne féljetek!” (Mk 5,36. Mk 6,50). Amikor lesújtva érezzük magunkat, amikor viharos az életünk, amikor hiányt szenvedünk, akkor Jézus beszél hozzánk. Úgy, ahogy hozzám is beszél. Az igéi által beszél hozzánk. „Ne félj! Add azt, amid van!” Engedd át neki, hogy megáldja, hogy visszaadja és oszd szét mások között! Ez a mi mintánk.
Hát igen ‒ egy újabb nap. Olyan jó ezekben a napokban Jézussal járni Szent Márk evangéliumán keresztül.
Imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem is!








