10 kulcs, hogy megtaláljuk a békét és megéljük a mindennapokban

Hogyan vészelhetjük át a nehézségek és a félelem pillanatait, miközben a bizalmunk és a ráhagyatkozásunk megmarad? Egy értékes útmutató, hogy megőrizzük szívünk békéjét.

Egy aggodalmas, nyugtalan és erőszakos világban hol találhatjuk meg a békét? Egy lakatlan sziget homokos tengerpartján, egy lakályos, hangulatos nappaliban egy jó film előtt ülve, egy félreeső monostor mélyén vagy esetleg lótuszpózban meditálva? A kortárs ember keresése kétségbeejtő: nem tesz mást, mint teljes lelkével vágyik a békére, de már nem hisz benne. De mi is a béke? A nagy Blaise Pascal szkeptikusnak tűnik: „Nincs itt béke”, írta. Szent Ágoston se sokkal optimistább: „Itt lenn a földön kettős vonzás húz minket ide-oda: a testi vágy, amely lehúz, és Isten, aki felemel minket; a test és a lélek teljesen csak a mennyben békül ki.” Aquinói Szent Tamás azt tanácsolja, kezdjük azzal, hogy rendet teszünk önmagunkban és másokkal való kapcsolatainkban, az erő, a mértékletesség, az igazságosság és az éberség erényeinek gyakorlásával.

A keresztény ember számára a béke nem tévesztendő össze az elkényeztetett gyermek elégedettségével, egy azonnal bekövetkező pszichológiai jóérzéssel, és nem szűkíthető le a hatékony biztonságot nyújtó társadalmi rendre sem. Szarovi Szent Szerafim szerint a zavartalan béke a Szentlélek jelenlétének sajátos jele. „Minden erőnkkel törekedjünk a lélek békéjének megőrzésére és ne háborodjunk fel, ha mások megbántanak minket” – bíztat. „Tartózkodjunk minden haragtól és őrizzük meg értelmünket és szívünket minden meggondolatlan mozdulattól.”

Íme tíz fontos tanács a szív békéjének eléréséhez.

1. Ne keseredjünk el, ne essünk kétségbe!

„Ha csak egy kicsit is józanul magunkba nézünk, láthatjuk hiányosságainkat, ragaszkodásainkat, kétértelműségeinket” – jegyzi meg a francia ferences, Éloi Leclerc, az Egy szegény ember bölcsessége című könyv szerzője. Ahhoz, hogy megtaláljuk a békét, Istenre kell néznünk, és önmagunkat csakis Istenben kell néznünk. Forduljunk az irgalomban gazdag Istenhez, és „gyarlóságaink halmai” alatt fedezzük fel Isten képmásáról mintázott belső énünk elrejtett kincsét. Meg kell tanulnunk Isten tekintetével szeretni magunkat, vagyis végtelenül jobban. Ne aggódjunk elbukásaink miatt, ne hozzanak zavarba nyomorúságaink, sem látszólagos langyosságunk. Isten nem azért küldte el fiát, Jézust, hogy elítéljen minket, hanem hogy megmentsen, és új életet ajándékozzon nekünk. Ezért ne essünk kétségbe! Ez egy egész élet munkája.

2. Kérjük a bizalom kegyelmét!

„Az okok, amelyek miatt elveszítjük a békét, mindig rossz okok”, magyarázza Jacques Philippe atya, a Keresd a békét és azt kövesd szerzője (Béatitudes Kiadó). Jacques Philippe atya szerint a béke hiánya az Istenbe vetett bizalom hiányából fakad. (A béke) Feltétele a jóakarat avagy a szív tisztasága: annak az embernek ez a stabil és állandó beállítottsága, aki eldöntötte, hogy mindennél jobban szereti Istent és az apróságokban is bízik benne. A béke egyik ellensége a cinizmussal árnyalt pesszimizmus, amit mindennap belélegzünk. Valójában, „a pesszimizmus mélyrehatóan hat, lerombolja azt a vágyat, hogy másokért tegyünk valamit, még az értelem aggodalmát is kioltja, elbátortalanít”, jegyzi meg Andrea Riccardi, a Sant’Egidio Közösség alapítója.

3. Adjunk elsőbbséget a prioritásoknak

Egy, a pillanatnak élő, instant kultúrában, a legközelebbi esemény (legyen az akár múltbeli, akár jövőbeli) hajlamos lefoglalni az egész gondolkodásunkat. Nem vagyunk-e hajlamosak előtérbe helyezni életünkben a „sürgősséget” a „fontosság” rovására? Mindannyian elfoglaltak vagyunk és tele van a naptárunk, de tegyük fel magunknak a kérdést: mivel van tele? Épp elég prioritásunk van: személyes, családi, szakmai, baráti, társas kapcsolatok. Gyakori hiba, hogy az egyiket – akár szenvedélyből, akár sürgősségből – előnyben részesítjük a többivel szemben. Például, hogy csak iskolai kudarc idején fordítunk időt gyermekünkre. Időnként vissza kell térnünk prioritásainkhoz és rendet kell raknunk, mint egy szekrényben. Gondoljunk arra a tanácsra, amit Jézus mond Mártának, aki izgatottan sürög-forog és olykor morog is, mert Mária, a nővére, Isten fiának szavait hallgatja: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges.” (Lk 10, 41-42).

4. Forduljunk megkülönböztetett módon a szegények felé

Nem attól vagyunk békében élő emberek, hogy tiszta a lelkiismeretünk és úgy érezzük, hogy békében élünk. Egy bizonyos önző megelégedettség keltheti bennünk ennek illúzióját. Aquinói Szent Tamás egyik nagyböjti beszédében rámutat, hogy egyedül a jótékonyság biztosítja a tökéletes békét. Valójában, mondja, „tapasztalati tény, hogy az időszerű dolgok iránti vágyat nem elégíti ki azok megszerzése, birtoklása. Ha egy dolgot megszereznek, mindjárt akarnak egy másikat. Az istentelenek szíve olyan, mint a háborgó tenger, amely nem tud lecsendesedni.”

Hogyan is maradhatunk békében ma, amikor egyre több férfi és nő kényszerül nyomorúságba, aminek a megosztás, az osztozkodás hiánya miatt gyakran mi magunk vagyunk okai, öntudatlan szereplői? Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a tényeket, túl könnyű lenne. „Ha békét keresel, menj és találkozz szegényekkel”, tanácsolta Szent II. János Pál pápa.  Amikor gazdagok vagyunk, nem szeretünk a szegénységről beszélni. És mondjuk ki rögtön, a legtöbben „gazdagok” vagyunk. A kísértés nagy, hogy ne dugjuk ki az orrunkat a magunk „kis Paradicsomából”.

5. Soha ne veszítsük szem előtt életünk célját

„Ha az embernek megvan a maga „miért”-je, ami a célt jelenti a számára, akkor bármilyen „hogyan”-t el tud fogadni” – mondta Nietzsche. Victor Frankl bécsi pszichiáter ugyanezt a megfigyelést tette a koncentrációs táborok poklában: azoknak, akik élve kijutottak, legalább egy okuk volt a reménykedésre. Bensőnk jóléte mindenekelőtt azon az elsődleges igényen alapszik, hogy értelmet adjunk az életünknek. És minél magasabb a cél, annál több értelme van az életünknek, lényünk annál inkább megvalósul az ajándékban és annál inkább virágzik. Teréz anya, amikor a szegényekről gondoskodott, magáról Krisztusról gondoskodott. Jó, hogy az állapotunkból adódó feladatainkat teljesítjük, de ha szeretetből tesszük, ez még jobb. Végtelenül jobb! Különösen akkor, amikor megpróbálunk minden egyes döntést Isten akaratának fényében szemlélni és „Istennek tetsző módon” élni.

6. Bocsássunk meg azoknak, akik megbántottak

A viták, konfliktusok, krízisek mindannyiuknak szenvedést okoznak. Néha többé-kevésbé súlyos szakadáshoz is vezethetnek. Olykor olyan fájdalmas hatással lehetnek ránk, hogy a szívünk sarkában megmarad a tartós harag és a keserűség szívós érzése. A harag és a gyűlölet szörnyű mérgek. A megbocsátás az egyetlen hatékony ellenszer, hogy megtaláljuk a béke útját. Ez gyakran hősi tett, egy hosszú folyamat eredménye. Ez így normális is, mivel a megbocsátás az ellenség szeretetét jelenti. (Az ember egyébként önmaga ellensége is lehet). „Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.” (Mt 5, 23-24).

7. Ne engedjük, hogy legyőzzön a félelem

A félelem korunk betegsége. Félünk, hogy lemaradunk, hogy elveszítünk vagy nem kapunk meg valamit. Félünk a jövőtől, a haláltól, a szenvedéstől. Félünk attól, hogy nem leszünk a helyzet magaslatán. Félünk mások tekintetétől. Félelmeink életünk minden területére hatással vannak és gyakran megbénítanak bennünket. Ráadásul a félelem bűnhöz is vezet (olvassuk csak újra a Teremtés könyvét, hogy meggyőződjünk erről). Ott van igazunk abban, hogy félünk, hogy soha nem lehetünk biztosak semmiben. Békében élni azt jelenti, hogy leállítjuk képzeletünk motorját, amely nagy sebességgel húzza gondjaink kocsijait. „Ne féljetek!” Azt mondják, hogy ez a mondat 365-ször fordul elő a Bibliában. Ami azt jelenti, hogy minden napra jut egy.

Hogyan őrizhetjük meg a belső békét? Azáltal, hogy múltunkat átadjuk az irgalmas Istennek (bocsánatkéréssel) és a jövőt a Gondviselésre bízzuk (ráhagyatkozással). És csak a mának élünk. „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” (Mt 6, 34)

8. Feltétel nélkül engedjük át magunkat istennek

A nehézségek, a krízisek és a megpróbáltatások elkerülhetetlenek. Az Istenbe vetett bizalom segít alázatosan elfogadni az eseményeket, hogy a lehető legjobban szembenézzünk velük és meglássuk bennük a szentség és a béke útjait. Fel kell öltenünk Isten fegyverzetét: a hitet, Isten igéjét, az imádságot és a szentségeket. Az a fontos, mondja Szalézi Szent Ferenc, hogy „ne békében tartsuk a szívünket, hanem dolgozzunk rajta”. Ezt az utat mindennap újra kell járni: ne csüggedjünk; kezdjük kis lépésekkel és próbáljunk ragaszkodni hozzájuk, tartsunk ki az imában, hogy állandóan Jézus tekintetére figyeljünk. „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 6-7).

9. Hagyjuk el a rivalizálás és az összehasonlítgatás lelkületét

Az összehasonlítgatás az egyik legrosszabb méreg a szív békéje ellen. A legszebbnek, a legerősebbnek, a leghatalmasabbnak lenni mindig mások rovására történik. A rivalizálás lelkülete „harcos” érzéseket ébreszt: irigységet, féltékenységet, büszkeséget, amelyek aztán szomorúságot szülnek. A kritikai gondolkodás is ugyanabból a meggyőződésből fakad, hogy „mi vagyunk a bajnokok”: az alapján ítélünk meg másokat, hogy mi milyenek vagyunk, hogy mi mit birtoklunk, mit tapasztalunk. A közhiedelemmel ellentétben nincs szükség versengésre ahhoz, hogy fejlesszük adottságainkat és tulajdonságainkat. Szeretni annyit jelent, hogy a másik javát akarjuk, anélkül, hogy szükségszerűen az áldozat szerepét, vagy – ami még rosszabb – „a jótékony lélek szerepét” játszanánk. Aki „bajnok” akar lenni, tudnia kell megértenie azt is, aki veszít!

10. Tanuljunk meg a mai pillanatban élni, itt és most

„Nem a helyet, hanem a lelket kell megváltoztatni”, mondta a bölcs Seneca. A béke nem egy elhagyatott szigeten vagy egy monostor mélyén rejtőzik. A békére vezető nyugalom egyszerű kulcsa, ha az élet minden múló pillanatát Isten ajándékaként fogadjuk. Elfogadjuk és elámulunk rajta. A hétköznapok apró örömeinek tudatos megízlelésében olykor egyszerű öröm bújik meg. Az ámulat dicsérethez és imádathoz vezet. Mert aki rácsodálkozik, végül meglátja Isten kézjegyét alkotásaiban. És olyan lesz, mint egy gyermek, eltelve bizalommal a gyengédség Istene iránt.

Írta: Loïc Joncheray et Luc Adrian
Rövidített fordítás: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia